Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-31 / 22. szám
/□ 77 A SZOCIALISTA IFfÜSAGl SZÖVETSÉG SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPfA XXVI ÉVFOLYAM — 1977 MÄJUS 31. . ARA — 1 KSs mmuki Meleg, rügyfakaszto napon látogattam először haza jő óreg szüléimhez a nagyváros betonrengetegében felnövő fiammal. A gyermek tágranyllt szemmel bámulta a zsibongó baromfiudvart. Addig csak az állatkertben látott egy rakáson ennvi élőlényt. Aztán megszólalt három évének élethölcsességével: — Ugye — mutatott, a kapir- gálö, káráló tyúkokra —, ezek tojják a kiscsirkékét. 0000 .... ■■ Mi; felnőttek rendszériiit azt" kérdezzük, ha egy szép, csintalan,. . élénk, okos vagy bármi- lyon gyermekei látunk- Kiá ez a'gyerek? Megyek a fiammal a/ utcán. Rám' köszön egy ismerősöm-.- A fiam meghúzza a zakóm ujját és halkan kérdi; . — Kié ez az apuka? oouo Gondokba merülve bámulom BZ írógép billentyűit. Holnap lapzá-ta, és a tárca sehogy sem gkar .sorokba rendeződni. — f-nr^rsot- akarok kérni — ‘s muüém a fiam. — '.’őz' mi’", j.úl aIkah-.iaz!.-3iT; eb- :■ I a iié''-’úban az un'v '■z: lis zant” *t? — Hogy mii?' — csúszik ki a számon, de rögtön nieg' is bánom, mert egy apa sohase tünjők butábbnak a csemetéjénél. — Az univerzális kvantort — ismétli meg a fiú, és nekem halvány fogalmam stnes róla, hogy mi az. De, hogyan magyarázzam meg neki, hogy mi az ő korában az egyszerű száza- lékszámitással bibelődtünk. PALAGYI Lajos Monika Paroulkovő 6 éves kislány rajza PETRIK lOZSEF: GYERMEKNAPI ENEK Virágok, virágok, fehér szirmú arcok, tiamvaskék pupillák, Illa selymű ajkak — pirosán, pirosán mosolygunk tirátok. Zöld homlokú erdő, zöld lángú domboldal, árnyékodban miránk vidám utak várnak, messze száll ajkunkról a felcsattanó dal. Réti virágokkal kötünk barátságot, társként üdvözöljük az erdei fákat, miénk most a napfény, miénk a madárdal. Miénk az égbolt is, ez a kékig tenger, papír űrhajókat eresztünk babjára, úgy száguldünk rajta, mint a játszótéren? Virágok, virágok, réti szivárványok, zöld homlokú erdő, kéklő égi tenger, maradjatok mindig biztatóak, szépek. És te, arany napfény sugarazd be mindig a virágos rétet, a zöld lángú erdőt, a kék égi tengert, s vidám napjainkat! Csernő szalad az utcán. A futásában van valami szép, ritmikus. Zene. Tánc. A 16 galoppját utánozza, de olyan szépen, hogy egy zenekar sem tudná jobban. Az emberük megállnak és nézik. Az anyja megjegyzi: — Egyszer lövő változik az a kölyök. — Hogy ebből a kölyökből mi lesz? — tűnődik el az apja. — Hát mi lenne? Katona. Látod, csak ez érdekli. És valóban, legyen az film, ének vagy kép, csak akkor ér dekli, ha katonák vannak rajta. Kossuth Lajos azt üzente... cimu dalt első hallásra megjegyezte, mert a regiment az nagyon sok katonát jelent. Persze, az anyja azt szeretné, ha nem katona, hanem orvos vagy mérnök lenne belőle, mert a katona még békébon sem ülhet az anyja szoknyája mellett. A fiú ugyan már hajlik az anyja szavára, s a jelenlétében mindig csak azt mondja, hogy orvos lesz, de ki tudja? Lélekben azonban Kút oná sdi ’ •• Vára KovafikovA 9 éves tanúié rajza A közelmúltban rendezték meg Varsóban • „Békeépftdk vílágközgyúlését“, melynek célja a világ haladé békaszerető erőinek összefogása. A békét hirdetik azok a gyermekrajzuk is, amelyeket ebből az alkalomból kiállítottak. Ezekből a rajzokból válogattunk lapuuk lllnsztráciélt. még mindig katonának kész'űl. Hogy miért? Nem tadni. Lehet csak azért, mert mindig is nagyon félt. A három testőr vetítése után napokig lóként száguldozik a tenyérnyi szobában, s olykor úgy veti le magát az ágyra, mint ahogyan valamelyik testőr üti ki az ellenséget a nyeregből. Egymagában helyettesit egy egész hadsereget. A szülei szüntelen aggódnak, s egyre csak arra törekednek, hogy eltérítsék a katonaság gondolatától. De lehet is őt eltiltani? Ha megszólal a rádióban a katonazene, rögtön kivágja a diszlépést, vagy tiszteleg, akárcsak egy generális. Ha három gyerek együtt van, ő már megszervezi a maga hadseregét. A szülei persze eltiltanák ettől a katoiiásditfil, de hogyan? Az apja vett neki egy csodálatos futball-labdát. De micsoda csalódás: a labdának nincs keletje, és Csernő továbbra is száguldozik. Ka az apja eldugja a pisztolyait, akkor összo- szedi a fadarabokat, vagy akár egy kifli is megteszi. A labdajáték persze nem megy neki valami jól, és talán nem is érdekli úgy, mint a többi fiút. Sokszor, ha mégis beáll a fiúk közé, egyre figyelmeztetik, korholják a többiek: — Cseri, te játszol, vagy mit csinálsz? Cseri, ne állj ott úgy, mint egy fadarab. Igen ám, de jön a tavasz. A fiú már iskolába jár, gyorsan megcsinálja a leckéjét, s már szalad is a fiúk közé. Kérdi is az anyja, mi történt? A apja meg: — No, Iám, mégiscsak érdemes volt megvenni azt a drága labdát. Németh István
