Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-29 / 13. szám
Maigret felügyelő megállt a toronyház kapujánál, felnézett a mugaslia, ahol a külvárosi gyarak és unatkozó tehervona tok füstje szürke felhőkkel ke veredelt, szentségeit a múlt hé ten elromlott lift miatt, végül mégiscsak nekivágott a lépcsőnek. Aktatáskájában két hete szaporodó újságok, félig elintézett ügyiratok. morzsolódó tartalékcigaretták, vázlatok egy kimutatáshoz, amelyet maszekban vállalt el, s amelynek rövidesen lejár a határideje, háta mögött folyton csengő telefonok. fönökmorgások, lánymosolyok, esetlen ügyfelek, hétköznapok. Tyúkszeme sajgóit, s egy papucs álomképével próbált enyhíteni keservein. Maigret szuszogva érkezett lakása elé. Becsengetett. Mez leien talpak csattogtak az elő szobában, s egy kicsike kéz nyúlt ki az ajtó nyílásán. Lehajolt, megfogta, ököllé gömbölyítette a kezecskét. Helló, Klo.ss kapitányi Nyiss ajtót! — Koklt kéji — mondta még belülről Kloss s hiába rángatta a kilincset az ajtó nem mozdult, s kulccsal pedig még nem tudott megbirkózni. Így hát Maigret felügyelő megint csőn getett egyet, Ojabb szaladgálás, végre nyílik az ajtó s megje lenlk mögötte a Fekete Nyíl is, banda és bandavezér egy személyben, sőt adott alkalmakkor Maigret helyettese, se gédje. — Kokit kéj! — Ismétli Kloss. nagy kék szemét felemeli és Maigret táskája után kapkod. — Kloss kapitányi — kiabál a Fekete Nyíl. — Nem tud várni? Még nem is jelentettünk. — Vlgyázzba áll. szoknyáját megigazítja, tiszteleg; Maigret felügyelőnek jelentem, az ellenség nem támadott. Értem — válaszol a felügyelő —. értem. A Szőke Ciklon? — Vasal. — Helyes. Felesége vasal tehát, és kiszól a belső szobából: — Letörölted a lábad? — Le. — Biztos? Maigret nem válaszol, leveti a kabátját, lehúzza a cipőjét, egy fotelba roskad, tyúkszemeit dörzsölgell. — Kokit kéjt — erőszakoskodik Kloss. majd apja ölébe mászik, felemel egy ceruzát, tüzel: cssss! hhh! — Barátra nem lövünk, Kloss kapitány! — Kokit kéj! Maigret előszed két bocicso- klt. átadja a Fekete Nyílnak. — Bontsd ki a Csabáét is. Nehogy összekenje magát. — Pszt, Maigret! Álnevet használni tilos. — A, persze! A telefon? — Háromszol keresték a só üzemet. Semmi több. Bár ez Is elég rejtélyes... Maigret átmegy a másik szobába, ahol felesége mellett egy kék gyermekkádban még nagy halom vasalatlan ruha da.gado- zlk. Kloss utánarohan, szája nem látszik a csokoládétól. — Még, még! Még kéj koklt Csaba! — Ejnye Kloss, miféle telhe- tetlenség ez? Mossa meg az arcát és várja a vacsorát. — Ugye. nem hívtad tel a Díjbeszedőt? — kérdezi a Szőke Ciklon, és vékonyka karjával letörli a homlokát. — Nem, nem volt rá időm. — Sejtettem. Erre soha sincs időd. — Van, de éppen most... — Maigretl Maigretl — Mi van. Fekete Nyíl? Az ellenség? — Valaki settenkedik a ház körül. Gyanús alak. Füttylele- ket ad le, és mindig előrohan a kutyája. — Értem. Adja le fénytávl- rón, hogy a B 8-as egység zárja le az utat. — Apa.^ mit hülyéskedsz? Tudod, hogy a fénytávírő az 0- clonban van. — Persze, persze. Akkor adja le a hangtávírón. Tíz perc múlva jelentést kérek. Addig hagyjon békén, gondolkodom az összefüggéseken Maigret végigdől az ágyon, s reméli, hogy iegalább félig elszívhat egy cigarettát. Fekete Nyíl előveszi a témfurulyáját. s leadja az első jelsorozatot: — Ti-ti-tá-titl-titl-tá ... A Szőke Ciklon fel se néz, trikókat vasal, meg kis gyermeknadrágokat •— Na, még csak ez hiányzott. Hagyd már abba azt az átkozott furulyázástl Nem volt elég egész nap? Te meg segíthetnél. Maigret feltápászkodik, ho mályosan sejti, hogy tényleg segíthetne, de csak áll, tehe tétlenül, mint egy görög torzó, megfog egy zsebkendőt, leteszi valahová, fog egy másikat visszateszi és abbahagyja az egészet. — Mit segítsek? —Ültesd bilire Csabát. Csaba most éppen nővére Iskolatáskájában turkál, háromszögű vonalzót vesz ki, meg •még valamit, amit elrejt a zsebében, a vonalzót oldalához szorítja és újra lövöldözni kezd. — KlossI Jobban célozzon! Elmenekült az Illető. Maigret hozza a bilit, s mert ebben már jókora gyakorlata van, ráülteti a még mindig lövöldöző Kloss kapitányt, majd remélve, hogy feladatát sikerrel teljesítette. Ismét végigdől az ágyon. — A pénzt feladtad? — Azt fel... — mondja Maigret. és nyomban megfogadja. hogy holnap tényleg beviszi az OTP-hez, csak közbe ne jöjjön valami. — Na végre! Egyébként észrevehetted volna, hogy felmostam a lakást — TénylegI Aranyos vagy. Persze, megvárhattál volna vele. Minek kell egyedül kínlódnod? — Megvárhattalak volnál... Ha én mindennel megvárnálak. — Maigretl Maigret! Ismeretlenek közelednek a Zajos Sziget felél — Aha! Az ujjlenyomatuk megvan? , — jelentem nincs. — Értem. Nézze meg a Titkos Iratok Dobozában. — Jelentem, e Titkos Iratok Doboza eltűnt. Ellopták. Ojabb komplikáció. Maigret- nek időt kell nyernie, időt mindenáron, különben olyan feladatot talál mondani, amelybe őt is belevonja a Fekete Nyíl. — Utánanézek — mondja, és fekszik tovább. — Addig maga figyelje a bejáratot. — Értettem. A ruhákon halkan surrog a vasaló, kint már sötét van, a szemben levő szerelőcsarnok ablakai mögött gépekké vált asszonyok Ismételgetik homályos értelmű mozdulataikat. Maigret a holnapi értekezletére gondol, meg a maszekban felvállalt kimutatásra, sürgősen meg kellene csinálnia, jön a karácsony és megint nincs egy vasa sem. — Ürlstenl Csaba, mit csinálsz? Látod, Károly, te csak fekszel, és rá se nézel a gyerekre. Maigret feltápászkodik, sóhajt, kihúzza magát, bilin üldögélő fia fölé magasodik, tekintélyes lesz. — Csabai Mit csináltál? Ejnye, kisfiam? Csaba átszellemül ten rajzolgat tovább egy zsírkrétával a padlóra. Maigret felügyelő egyre csüggedtebb lesz, fogalma sincs, hogy a padlóról, hogyan lehet eltüntetni a zsirkrétanyomokat. Kiszól az előszobába. — Fekete Nylll — Parancs! Kloss valószínűleg áruló; Titkos jeleket írt a padlóra. Kérem, tüntesse el! — Értettem. — Hagyjátok már abba ezt a hülyeséget. Felhozhatnád a tejet, Károly. — Jó. Más nem kell? — Nézd meg, van-e friss pa- rízer, vagy szafaládé. Hozz egy negyed kilót. — lóMaigref felöltözik, keresi a szatyrot, nagynehezen megtalálja, belenéz, a tükörbe, valamit keres, elhúzza a száját, legyint, indulna. Fekete Nyíl rohan u- tána. — Maigret, hová mégy? — Szétnézek a Zajos Sziget körül. Átkutatom a rododendronbokrokat. — Helyes. Addig telefonálok a különleges osztagnak. Most Kloss kapitány szalad ki, nadrágja a térdén csüng, ü- völt, menne az apjával. — Fogja meg Klosst! Az idegei felmondták a szolgálatot. Kint van a folyosón, lemegy a lépcsőn, itt az ajtó, ahol mindig ugat egy kutya, ide be kellene csöngetni, szólni kellene nekik, de már szólt egyszer, azzal se ért el semmit, megy hát tovább. Itt lóg a lift, élettelenül és cinikusan, mint egy felakasztott, de a feltámadásban bízó tetszhalott rablógyilkos. Maigret csendben köp egyet, köszön valakinek, benéz a levélszekrénybe, kint van az utcán. ta előtt, zümra-zümm fiatal házasok voltak móg. Kis Évát várták, aki azóta megjött, és Fekete Nyíllá nőtte ki magát, zümm-zümra, ott állt Éva az ablakban és nézte a narancsokat, keli a kisgyereknek ott abban a jó puha, meleg fészekben, hadd erősödjön. Károly a túlsó oldalról figyelte gondosan válogató feleségét, nagyon szerette, nézte a narancsokat, zümm-zümm, be kell osztani a pénzt, mert sohasem épül fel a mohával bélelt palota, amit a nászúton BICSKEI GÁBOR: Bal lábát egy kicsit kifelé kell fordítania, így kevésbé fáj a tyúkszeme. Kivárja az elrohanó autóbuszt, átmegy a másik oldalra. Szemlélgeti a kirakatot. A kirakat mögött óriási szélmalom forog, szárnyai zizegnek, ajtajában hol egy halom narancs, hol egy üveg Am- pelos tűnik tel. Maigret hallgatja a zümmögést, zümm- -zümm, így állt egyszer a felesége egy kis zöldséges klrakaelterveztek. Zümm-zümm: mit csinál a Szőke Ciklon? — Vasal. — Helyes. Helyes, a hétszentségit, helyes, Maigret belöki az üvegajtót, az áruházban van, emberek között van, egyedül van. Eszébe jut, hogy innen egyszer ellopott egy kosarat. Belerakta a holmikat, fizetett. Indult haza. Csak otthon jött rá, hogy nála maradt a kosár. Fekete Nyíllal küldte vissza: apu sajnos, szórakozott egy kicsit, most meg vidékre utazott, ne tessék haragudni, öt forintjába került az ügy, ennyit kért a Fekete Nyíl. Maigret áll az áruház közepén, s pontosan tudja, hogy nincs a világon még egy hely, ahol ennyire hülyének érezné magát, tttt azt csinálnak vele, amit akarnak, itt szenteltvizet adhatnak neki konyak helyett, dupla áron, akkor se reklamál, mert hátha mégis konyakot adtak, és akkor leég a professzionista háziasszonyok, világfáj- dalmas eladók és a zsiráfok tekintélyével sétálgató üzletvezető előtt, inkább adjanak neki. amit csak akarnak, ö mindent szó nélkül elfogad. Odaballag a pulthoz, rábök a parizerre: — Friss? — Ma hozták — mondta az eladólány, aki szép és dühös és csak komblnét visel a köpenye alatt, és Maigret elhiszi, hogy friss a parízer, csak már csomagolja be, nehogy valaki odasúgja a várakozók közül; nézze, uram, hiszen zöld az e- gész, ebben már egy hete számháborúznak a kukacok, hogy lehet valaki Ilyen pan- cser? Nagyot lélegzik, amikor kiér az utcára. A toronyház ablakai ott szemben világítanak, mégis elkanyarodik jobbra, s rászánja magát egy ötvenraéternyl sétára. Bal lába fejét ismét kifelé fordítja egy kicsit, és le- sántikál a borozóba. Itt már söprögetnek. Pontosabban: egyvalaki söpör egy -él-csak-ltt-van egzisztencia, aki összeszedegeti a poharakat, gurítja a hordókat, kicsavarja a felmosórongyot, beszélget a ge- binenssel, söpröget a záróra előrejelzéseként, havat lapátol a bejárat előtt, fát vág, szóda- vizes ládákat cipel — szóval jelen van, része a mechanizmusnak, réginek és újnak egyaránt, ő a két deciért hasznos, a három deciért nélkülözhetetlen, aki a régi tulajok tiszteletével és lenézésével köszön minden ismertebb vendégnek, s aki úgy hal meg, hogy csak a törzsvendégek bólintanak ösz- sze csendben,“ más észre sem veszi, hiszen halála napján, beáll helyette a másik, aki éppúgy söpör, lapátol, mint bármelyik elődje tette, s akiről ma senki se tudja még, hogy egyáltalán létezik, ök a kocsmák alkoholista öregcserkészei, akik napi jócselekedeteik fejében melegedhetnek a kályhák mellett. „Reggel, délben, estetájt. — Ne Igyék csak muskotályt“ — szólítja fel Malgret-t egy felirat, ő mégis egy fröccsöt kér, az olaszrizlingböl, s egy asztalnak támaszkodik. Ketten vannak még ott, az egyik ősz hajú vasutas, a másik svejcl- sapkás fiatal, öt vízvezeték-szerelőnek nézi. — Én ezen régóta töprenke- dek. Pali bácsi, elhiheti — mondja a vízvezeték-szerelő. — Szerintem, már ahogy én gondolom a legjobb magyar válogatottat, azt, ami a háború u- tán a legjobb lehetett, így állíthattuk volna ki: Grosics, aztán Mátrai, Mészöly, Páncsics, Namost: Bozsik, Szűcs — a legjobb évelt Illetően. Értem? Aztán: a Sándor, a Kocsis {mármint a Sanyi), az Albert, a Puskás meg Czibor. Ez a galeri megverte volna a brazilokat, a hétszentség, a Felével együtt. Fújhat beléjük egy kiló tollat. Az egyik még meg se született, amikor a másik már válogatott volt. — Na és? Én ezt csak úgy gondolom. Amíg este el nem alszok, mindig ezen gondolkodom. Én ezt a válogatottat játszatom és kész. Évek óta. — Hát ha van Ideje, játssza. Persze maga nem emlékszik a Kubaiéra, aki disszidált, meg a Sárosi Gyurkára, aki egymaga kilenc gólt lőtt a cseheknek ... Maigret lehajtja a fröccsöt, felballag a lépcsőn, s míg becsenget a lakásba, azon gondolkodik, hogy nagyjából ő is úgy állítaná össze az abszolút válogatottat, ahogy a vízvezeték-szerelő. Fekete Nyíl fogad ja. — A telefont elvágták. — Értem. KI tehette? — Nem tudom. De valószínűleg Ornóth Zoltán. Ez újabb fordulat, és teljesen felkészületlenül éri Maig- ret-t. — Hoztál parizert? — kérdezi a Szőke Ciklon, s ül szegényke egy konyhaszéken, kezét ölébe ejti, számolgat magában, s hajába túr és a fodrászra gondol. — Hoztam. Kész vagy? Felesége bólint, s ebben a kis, alig látható mozdulatban benne tíz év minden kivasalt ruhája. Kész vagyok, befejeztem a napot, s holnap azzal kezdődik. hogy magatokra vesztek egy mosásra -ítélt in‘ get, ma még tiszta alsónadrágot, szaporodnak a ruhák újra, csendesen, ellenségesen, mint a ráksejtek, szaporodnak, mialatt én bevásárolok, számolom a forintokat, törölgetem a padlón hagyott lábnyomotokat. — Nem érti, hogy Ornóth Zoltán vágta el a kábelt?! Fekete Nyíl szigorúan áll az ajtóban, szeme villog, mem tűri, hogy elrontsák a játékát. — Melyik Ornóthról van szó? Hogy néz ki? — Magas, száznyolcvan centi. — És hányas cipőt hord? — Huszonhatost. — Csak? — Csak. — És itt elöl, balra, van a- ranyfoga? — Nincs. — Akkor én egy másik Or- nóthra gondoltam, az ikertestvérére. — Ügy van, Maigret, de azt Tibornak hívják. — Persze, persze. És elfogták, mielőtt leadta volna a kokaint? — Nem. Mind beleöntötte a tengerbe. Arra jött egy óceán- járó és felrobbant. — A kokaintól? — A kokaintól, igenis, a kokaintól. — Holnap letartóztatom ezt az Ornóth Tibort. — Vagyis a Zoltánt. — Vagyis. A számtant egyébként megírtad? — Meg. Tudhatnád, hogy megírtam. Kloss kapitány turkál a főzelékben, laposakat pislog, végképp este lett. Szobájukban szerteszét gyufavonatok, forintos kisautók, műanyag hajók, ceruzák, kitépett könyvlapok hevernek. Majd reggel ezekkel kezdődik a nap. Maigret leül Csaba ágya szélére. Kloss kapitány most újra Csaba lett, kicsike és szőke és álmos Csaba. Éva még küzd Fekete Nyíl nehezen ő- rtzhetö szerepéért, hiszen I- lyenkor apa meg ö olyan jól megértik egymást. Csaba forgolódik. — Apa, meszélj! — kérleli, s ö talán már ötvenedszer kezdi el: Egy magas, nagyon magas hókrlstályhegy tetején, gyönyörű fehér palotában élt az öreg- -öreg Télapó. Békésen pipázott, üldögélt a kandalló mellett, forralt bort ivott, keresztrejtvényt fejtett. Egyszer elhatározta, hogy meglátogatja a gyerekeket. Füttyentett hát az erdőben legelésző szarvasoknak: Csaba alszik. Éva is nagyokat szuszog, de összeszedve maradék erejét, megkérdezi: — Apai Mi az a kokain? — Majd egyszer elmagyarázom — mondja az apja —, most aludj szépen — és átmegy a másik szobába. Felesége hátat fordítva fekszik, védekezik ő ellene, maga ellen, a világ ellen. Károly mellé bújik, átöleli a vállát, az enged egy kicsit,, de a padló és a vasaló friss emléke erősebb a tíz éve morzsolódó szerelemnél. Károly magára marad, hallgatja a Kőbánya Felsőn tolató vonatok füttyét, arra gondol, hogy ö talán mégis Budait állítaná be Sándor helyett, és arra, hogy a Télapó most már menthetetlenül megindul a hó- kristályhegy tetejéről, holnap megcsinálja tehát a maszekban elvállalt kimutatást, megcsinálja, ha az agyát nem kopogják szét az írógépek, ha Idegeit nem csöngik foszlánnyá a telefonok, és ha Ornóth Zoltán egy kokainmámoros pillanatában nem támadja meg a Zajos Szigetet.