Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-01 / 9. szám

10

EMLÉK

DÉNES GYÖRGY VERSEI

A költö verselt a „Szemben a minden- séggel" című 1976-ban megjelent verseskö- tetéböl válogattuk.

Emlékek kelnek, bukdácsolnak bennem, körültopognak, gyáván tapogatnak, szemük fehérjét fordítják a napnak, szemük fehérjén kérges bánat hallgat. Kémlelik bennem az elfutott folyókat, elröppent szellőket, fellegek omlását, megkövült Időknek tompa csillogását, lávák hamujában egy szelíd virágot... Pusztítják bennem a suta Ifjúságot.

SZORONG.^S

Csönd, csönd. Éjfélbe hajló óra. Nézzük egymást. Vágyunk a szóra.

Nézzük egymást. Arcodon árnyék. Csak szemed él. Szemed kiált még.

Emlékszem. Zafír volt. Zúgott a nyár. Két csillagát ki hozza vissza már?

Nő, nö a csönd. Belül Is árad. Lelkűnkben letarolt ágak.

V égtelenbol végtelenbe

Végtelenből végtelenbe

Látod, merre fut az idő?

Merre száll az égi nap?

Kergeti a föld az árnyát, pillanatot pillanat.

Végtelenből végtelenbe viszi hátán batyuját: bolygóit és csillagait, az egész galaktikát.

Viszi, ami nincs, a semmit, viszi azt Is, ami van, önmagát pusztítja — szüli ez a parttalan folyam. ,

Látod, rohan Is, meg áll Is, s időtlen, mert végtelen, cipeli a Mlndenséget örökké s reménytelen.

KIHUNY A SZl|

A vérben lassan összeáll a sötétség iszapja.

Egy vak denevér föl-le száll, s a szívre csap riadva.

Kihuny a szív, már alig ég, az éjbe vesz a fárosz, j elfolyhat milliárdnyi év, de fényt már nem sugároz.- Falat rögéti a földnek

Ezerkllencszázhetvenkettö.

A költő két világ között fekszik falat rögén a földnek, és szép álmokért könyörög.

Már nem remél babért, szerelmet, szelíd nyugalmat esd magának, gyámoltalan lett, mint a gyermek, s mint vén paraszt: "tétova, fáradt.

Csak ámul hamvas mély egén a lázban Izzó földgolyónak, aztán elejti csendesen utolsó csillagát a szónak.

• - .

Eta észre sem vette, hogy a művészetre terelte a szót. Tulajdonképpen mindent a művészet felől közelített meg.

Igor kissé szertartásosan nyűit a cigarettája után, leszívta a füstöt, s közben tekintete a végtelenségbe révedt, mintha az e- gész világot szemügyre szeretné venni. Aztán lágyan, nagyon lágyan megérintette Eta karját. Ám, amikor Eta elhúzta a kezét, Igor Is visszahúzódott, nem a- karta, hogy a festőművésznő e- röszakosnak vélje.

Nem Is volt erőszakos. A verekedésektől Is távol tartotta magát, s trágár szavakat sem használt.

Amíg Eta a festészetről beszélt, Igor felidézte annak a néhány képnek az emlékét, mely- lyel eddig „találkozott“. Valami szentkép a nevelőanyja ágya felett, három tájkép a kocsmában. Egy Igazi olajfestmény képe is felvillant emlékezetében. Ezt a Burgerék verandáján látta. 0- lyan vastagon festették rá az almákat és körtéket, hogy ki lehetett őket tapintani.

— Én is szerettem rajzolni — mondta váratlanul, hogy némiképpen érzékeltesse bizonyos rokoni kapcsoiatát a művészettel. — De tiltotta a nevelőanyám — tette hozzá azt igazolandó, hogy nem a saját hibájából szakadt meg a kapcsolata a művészettel.

— Tiltotta? — Ismételte meg Eta.

— De mennyirel — folytatta Igor. — Még meg is vert érte, különösen, ha a falra plngáltam. Egyszer alaposan elpáholt, akkor a szekrény ajtajára éppen tintaceruzával rajzoltam.

— És mit szokott rajzolni?

— Mindenfélét — válaszolta Igor elmerengve. — Tengert, hajót, állatokat.

— Azt vetette papírra, amire a gyermeki fantáziája a legjobban vágyott. Vagyis elvágyódott a messzeségbe, ismeretlen tájakra. Ezt fejezte ki a hajó, meg a sosem látott tenger. Az állatok pedig a baráti kapcsolatok hiányát jelentették — jegyezte meg a művésznő.

— Érdekes, erre sohasem gondoltam. Pedig, de sokat rajzoltam. — szaladt ki Igor száján,

— Később is?

— Igen — mondta Igor habozva, mintha attól kellene tartania. hogy nevetségessé válik. Nyomban meg is jegyezte: — De már nagyon régen nem rajzolok! Tulajdonképpen a gyermekkorom óta.

— Majd fog! — szólalt meg némi szünet után Eta. — Ü-jból fog rajzolni.

— Tessék? — kapta fel a fejét Igor.

— Megint fog rajzolni — erősítette meg Eta.

Igor elnevette magát.

— Vagy inkább festenil — ujjongott Eta az ötleten. — én műtermemben.

Igor szeme felcsillant, mert az elhangzott mondatot egyben meghívásnak tekintette. EgyszeI

rlben úgy érezte, újabb siker vár . rá. Emlékezetébe villantak - Du- I da szaval a börtönben: „Ha én I ilyen jóképi" lennék, akkor a kis- * ujjamat se mozdítanám, s minden szép nő a szeretőm lenne. Még a fejesek feleségei és leányai is!" Olykor nevetett, más- j kor bosszankodott Duda szava- I

Fogadását mindeddig sikerült is megtartania, mert ha a foglalkozása iránt érdeklődött a hölgy, akivel éppen megismerkedett, Igor csak mosolygott s nem árulta el a foglalkozását, sőt semmit sem mondott, ami a személyével kapcsolatos. Eta nem kíváncsiskodott, pedig eFÜLÖP IMRE:

A MODELL

in. De csak nagyon ritkán vitatkozott vele, hiszen Duda úgysem értette volna meg, hogy a jóképűek is lebukhatnak, ha nem dolgoznak, hanem Isznak, verekszenek, csalnak, lopnak, szélhámoskodnak. Igen, a szélhámosságot szigorúan büntetik: először tíz hónapot, másodszor két évet kapott. Számtalanszor megfogadta, hogy többé nem adja ki magát másnak, mint aki valójában.

gész este együtt táncoltak. Eta már reggeltől a tónál volt, Igor csak este érkezett Szencre. Táncolni jött. Mindjárt az első számnál felkérte Etát, s amikor megkérdezte tőle, nem haragudna-e, ha legközelebb Ismét érte jönne, a művésznő kedves mosollyal válaszolt.

XXX

Először járt műteremben. Fürkészve figyelt mindenre. A tágas teremben ugyanis nem sok mindent lehetett látni a rengeteg limlomtól. Volt itt kép, ki- feszített vászon, vakkeret, kitömött madár, hervadt virág, függöny, szék, zsán.oly, ember nagyságú gyertyatartó, néhány paletta és rengeteg ecset, festék. A félrehúzott függöny mögött heverő állt, előtte dohányzóasztal és két fotel.

Eta harapnlvalót és Italt vett elő a szekrényből, melyben e- csetek is voltak.

Igor csak mértékkel .ivott, pedig otthonosan érezte magát.

— Egyelőre jól megvagyok itt — mondta Eta, akinek ízlett a konyak. — Lakásom Is volt, de az most a volt férjemé. Én a műteremhez ragaszkodtam. Ha elfog az ihlet, azonnal munkához látok. Most például hihetetlenül nagy kedvem lesnne dolgozni — mondta. — Közben egy fehérre festett vásznat vett elő, egy palettára friss festéket nyomott.

— Erre te fogsz festeni — adta Igornak.

— Én??! — nevetett Igor. — Hiszen te kaptál kedvet a munkára.

— Én téged rajzollak le, a- hogy festesz.

— Én nem tudok festeni — tiltakozott Igor.

— Ez csak gátlás! — Minden ember tud festeni. Már az ősember Is festett. A festés a megnyilatkozás egyik formája. A gyermek is azért vesz ceruzát a kezébe. Te is azt tetted annak i- dején... Most is ugyanolyan bátran fess! Semmi sa zavarjon! Főleg arra ne gondolj, hogy nem tudsz festeni! — nevetett:

Amíg Eta mindezt elmondta, Igornak palettát és ecsetet nyomott a kezébe.

Eta rajztömböt vett elő, s e- löbb tétova, majd egyre határozottabb mozdulatokkal rajzolni kezdett. Egy-két vonás után a- zonban' kitéote a lapot, s egy másikon folytatta.

— Megvan! — kiáltott fel diadalmasan.

— Már kész Is? — csodálkozott Igor.

— Nem — válaszolta Eta —. de az ötlet megvan. Nagyszerű ötlet!

— Olyan képet festek, mely mellett minden eddigi munkám eltörpül! „Az ihlet“, ez lesz a kép címe. Téged fog ábrázolni, amint a még érintetlen, fehér vászon előtt állsz. Ügy szorítod az ecsetet, mintha mindent, de mindent, egyetlen ecsetvonással, ügyetlen láiigralobbanással a- karnál kifejezni. Ezért ugrottál ki az ágyból, mely a háttérben jól kivehető. Még felöltözni sem volt időd. A ruha eszedbe sem jutott. Most ilyen kicsiségekre nem gondolsz: csak a nagy Téma érdekel.

Igor alig tudta gondolatban követni Eta szavalt.

— Ugye akarod? — Ismételte meg Eta.

— Akarom. Persze, hogy akarom — dadogta Igor,

— Ez a hajnali fény csodálatos. Gyorsan vetkőzz, sietnünk kell! — mondta Eta.

— Igor levetkőzött, de alsónadrágját magán hagyta.

— Teljesen vetkőzz le! — sürgette Eta. — Aktnak festelek le.

Igor nem folytatta a vetkő- zést.

— Nem akarsz segíteni?! — torpant meg Eta. Hangjában I- jedtség vibrált.

— Szégyenlem magam — szólt Igor ártatlanul, akár egy gyermek.

Eta félig sírva, félig nevetve a szavába vágott: — Íme a férfi, aki nőkkel hál, de modellként szégyell levetkőzni.

— Talán, ha rajtad sem lenne ruha — törte meg a csendet Igor.

— Tessék! — kiáltotta Eta, s dühösen leszaggatta magáról %. ruhát. Aztán felkapta a palettát és az ecsetet, s gyorsan munkához látott.

Igor nagy-nagy vágyat érezve hirtelen Etához lépett, hogy magához szorítsa. Eta azonban haragosan tolta e’ magától. — Nem. Meghalnék, ha nem festhetném meg ezt a képetl Nem érted? Elpusztulnék!! — borult el a hangja.

Igor szó nélkül levetette utolsó ruhadarabját, kezébe vette a palettát és az ecsetet, s az állványhoz lépett. Kissé furcsán tartotta rezében a művészi kellékeket, mégis igazi festőre emlékeztetett. Talán a szakálla miatt.

Eta olyan sietve dolgozott, mint egy betörő, akinek minden másodperc sorsdöntő, vagy mintha attól rettegne, hogy bármely pillanatban minden véget ér. Olykor hirtelen hátralépett az állványtól, majd tovább festett.

Igor szeméből csodálat, vágy és szinte félelmetes erő sugárzott. Ügy szorította a palettát, mintha össze akarná roppanta- nl.

Eta önfeledten dolgozott. Olykor megmozdult az ajka, mintha beszélne. Amint felemelte a karját, formás, kemény melle is követte, a mozdulatot. Hasát csaknem teljesen eltakarta a paletta, melyet néha egész a combjáig leengedett, de a következő pillanatban már fel is e- melt. Igor szemében mindez úgy hatott, mint valami tarka miniszoknya lebbenése. Tekintete szinte rátapadt Eta napbarnította testére. Eta jól tudta, menynyire szenved Igor, de ő csak festett, már-már eszelősen kente a festéket a vászonra. Aztán egyszeriben ledobta az ecsetet és a palettát, mintha csömört * kapott volna tőle.

— Kész! — sóhajtotta fárad- . tan, de diadalmasan. Felkapta a képet, majd az ablaknál levő állványra helyezte. Ügy nézte, mintha még sohasem látta volna. Tekintete' egyre sugárzóbbá vált.

Igor rádöbbent,- hogy a boldogsághoz különféle utak vezetnek.