Új Ifjúság, 1977. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-01 / 9. szám
UM i Hogy a fiataloknak kulcshelyzetük van Vietnam déli részén, azt — ha egyébként nem tudom — megtudhat tam volna ^ kulcs című darabból, amit ezekben a napokban jáfsranak Ho si Minh város egyik színházában. A darab negativ főszereplője egy gyáros, aki a felszabadulás idején nem menekült el, csak most gondol a szökésre. Szolgája segítségével szeretne hajöt szerezni. Hogy a szolga kegyeit megnyerje, azt fgéri: fia feleségül veszi az öreg mindenes lányát. A szolga hisz is a gazdájának, de a lány inkább arra a fiftra hallgat, aki vele egyidős, szereti őt, és hívja magával vidékre, ahová dolgozni készül. Azt hiszem, könnyű kitalálni a tör ténet végét. Győz az igazság és az ő- szinte érzelem. A gyáros lelepleződik. Kiderül, hogy ö tette el láb alól az öreg szolga feleségéi. A szökésből semmi sem lesz. A fiatalok elmennek vidékre, ahol most minden munkás kézre szükség van. Ez a színmű persze néni kerül be a világirodalomba, de képet ad arról, milyen is a mai valóság odalenn, Dé len. Kezdjük mindjárt a gyárossal. Tény, hogy a leggazdagabbak, a népirendszer legelszántabb ellenfelei el menekültek, de nem fért fel mindenki a repülőgépre, a hajókra. Amikor Saigontól délre kijutottunk az óceán hoz, kísérőnk megjegyezte: — A 3200 kilométeres partot nem könnyű őrizni. Még ma is előfordul, hogy az éjszaka sötétjében egy-egy bárka elindul, fedélzetén valamelyik tőkés családdal. A teljes képhez tartozik azonban, hogy nem minden gyáros kíván elszökni. Ho Si Mlnh-városban magam is eljutottam egy textilgyárba, amelynek megmaradt a régi tulajdonosa. Pontosabban, annyi változás történt, hogy ma Thanh ér, akinek ezenkivül két másik üzeme is van, a szövődét a lányának adta, aki amolyan tanuló igazgatóként tevékenykedik. Azaz bejár a gyárba, de csak ismerkedik a munkafolyamatokkal, a szervezéssel. Kérdéseimre is csak égy tudott választ adni, hogy „tanácsadója“ meg- ségta: a szőnyegek exportra készülnek, 187 az alkalmazottak száma, s negyedévenként 4000 négyzetméter szőnyeg készül. Ez a látogatás később azon a beszélgetésen is szóba került, amelyet az ifjúsági szervezet városi vezetőivel folytattunk. Megemlítettem ugya nis, hogy a gyárban a munkásnők egyforma munkaruhát viselnek, s ezt ma Thanh úr adja nekik. — Adtak itt munkaruhát a felszabadulás előtt ii7 — kérdeztem. — Természetesen, nem adtak. De nemcsak ebben a vonatkozásban más a helyzet a gyárakban. Most van társadalombiztosítás, meghatározott munkaidő... A felszabadulás előtt volt olyan üzem, ahol egy műszak tizenkét óráig tartott. Figyelmet fordítunk a munkavédelemre és a szak- munkástanulékra. Persze, még csak a kezdet kezdeténél tartunk — tette hozzá Len Van Nuoí. — Van-e különbség az államosított és a még magánkézben lévő gyárak között? Önody György vietnami riportja ODALENN DÉLEN... — Van különbség a szociális juttatások tekintetében, de sok egyébben is... — Például? — El tudja képzelni, hogy a tőkés szívesen odaad egy termet, ha az ifjúsági szervezet ülést szervez?! E zerfajta kifogást tud. Nem is sikerült még minden ilyen gyárban létrehozni az alapszervezeteket. De e- zért a .mi ifjúmunkásainkat sem puha fából faragtáki.. . Ennél is nagyobb az a különbség, amiről a továbbiakban esett szó. — A fiatalok az államosított üze meket a magukénak érzik. Ezekben sorra indítják a termeié« növelését célzó mozgalmat. Ojftésokon törik a fejüket, és mindent megtesznek, hogy a szükséges alkatrészeket saját erőből állitsák elő. Ilyesmiről a magánkézen levő gyárakban természetesen szó sincs. Az alkatrészprobléma egyébként Dél-Vietnamban valóban nem egyszerű ügy. Az üzemek többsége nyugati gépekkel dolgozik, s a tőkés országok a felszabadulás óta nem szállítanak sem nyersanyagot, sem gépeket, s a meghibásodott alkatrészeket sem hajlandók pótolni. Ilyen körülmények között a termelés elindítása nem volt egyszerű. Ezért született az a kom promisszum is, hogy azok a gyárosok, akik készek együtt dolgozni a népi hatalommal, megtarthatták üze inaikét. Magától értetődően az ifjúsági szervezet, amelynek Ho Si Minh-városban most 22 ezer tagja van (a felszabaduláskor mindössze 500 volt], nemcsak ifjúmunkásokból áll. És most megint a bevezetőben említett drámához kell visszakanyarodni, pontosabban annak pozitív főszereplőjéhez. Bizonyára emlékeznek még, a fiú az eseménysorozat végén falura költözik. Ez nem egyszerűen a vidék-nagyváros problematikája. Dél-Vietnamban azért kell a vállalkozó szellemű, a nehézségektől vissza nem rettenő fiataloknak vidékre menni, mert a vietnami falu a háború alatt, szinte teljesen kiürült. A falvak népe a bombázások, a harcok elől menekült a városokba, s itt nyomornegyedek lakosságát gyarapította, hiszen nem kapott munkát. A rizsföldek közben parlagon maradtak. Most, hogy a föld ismét teremjen, s legyen elegendő élelmiszer, ellenkező előjelű népvándorlást kellel indítani. S ebben jut nagy szerep a fiataloknak. Ismét Le Van Nuoit idézem: — Nagyon sok fiatal megy vidékre. Vannak, akik letelepszenek az új gazdasági körzetekben, mások pedig előőrsként mennek. — Mit kell ezen érteni? — kérdeztem. — Gondoljon arra, hány ezer olyan bomba maradt a földeken, amely nem robbant fel, és hány ezer bombatöl- csért kell betemetni, mielőtt elkezdődhet a munka. Ezek a „előőrsök“ hatástalanítják a robbanóanyagot, ők vállalják a bombatépte sebek« eltüntetését is. A városi fiatalok — beleértve a diákokat, a tisztviselőket és az alkalmazottakat is — természetesen nem* csak a veszélyes helyeken segítenek. Amikor az egyik új gazdasági körzetben, Le Minh Xuanban jártunk, a telep vezetője. Le Gong Duyen azt is elmondta: a Ho Si Minh-városi fiata lók rendszeresen jönnek társadalmi munkát végezni. (De ugyanezt említették a Mekong-delta apró falvaiban is, a My Thoiak-ról.) Egyébként Le Minh Xuanban nemcsak olyan fiatalokkal találkozhat az ember, akik végleg letelepedtek, vagy társadalmi munkát végeznek. El itt esy olyan csoport is, amely az ifjúsági szervezet titkára szerint nem aktív vagy passzív, hanem — úgymond — elmaradott. Egykori Thieu-kato- nákról van szó, akik — miután részt vettek egy párnapoz átnevelű kurzuson — Le Minh Xuanban telepedtek le: Magam először azt hittem, ifjúsá- ei építőtáborhoz tartoznak, mert épp olyan szabadon jöttak-mentek a gazdasági körzetben, mint annak teljes jogú tagjai. — Két-három évig kell itt dolgozniuk — mondta Le Gong Duyen — s ha munkájukkal bebizonyítják, hogy megváltoztak, szabadon választhatnak majd: itt telepszenek le végleg vagy visszamennek a városba. — Mi az ifjúsági szervezet álláspontja ezekkel a fiatalokkal kapcsolatban? — tettem fel a kérdést Ho Si Minh-városban is, az ifjúsági szervezet vezetőinek. — Nem kis tömegről s nem is egységes csoportról van szó — hangzott a válasz. — Az „elmaradott“ falvak közé tartoznak a régi tisztek gyerekei. Vannak olyanok, akiket a felszabadulás előtt besoroztak a hadseregbe, mások pedig önként álltak be. De mi „elmaradottaknak“ tekintjük a huligánokat s az egykori prostituáltakat is. Többségük nem ellenség, nem e- redendően bűnös. Ezeket tanítani, ösztönözni akarjuk, új utat nyitunk előttük. Azzal a céllal tesszük mindezt, hogy megértsék: új életet kezdhetnek, új életet kell kezdeniük. Ez a beszélgetés a Ho Si Minh-városi klubban folyt. — Az „elmaradott" fiatalok Is eljöhetnek ide? — Majd eljöhetnek. Gondolom, majd el is jönnek — hangzott a válasz. — De már most is igyekszünk törődni velük. Kimegyünk hozzájuk a gazdasági körzetekbe, filmeket is viszünk magunkkal, figyelemmel kísérjük a sorsukat... Az ifjúsági vezető, aki ezt mondja, éveket töltött Thien börtönében, de nem gondol bosszúra. Nem akar elégtételt venni: Inkább arra gondol, sokakat megtévesztettek, sokan megtévedtek. És tudja, hogy rájuk is, mint minden becsületes és minden „meggyógyult“ fiatalra szükség van a hosszú háború után, az ország újjáépítéséhez és felemeléséhez. MTI Fotó: Benkő Imre felvételei II. erőkifejtést mérő, rögzített kerékpár — A szenk.) MindketEzeket a rövid feljegyzése- tönknek jó a közérzete. Ezt ál- ket rendszerint elalvás előtt lapították meg a Földön az or- készltettem, amikor ott kupo- vosok, s nekünk is ez a vóle- rogtam az űrállomás összekötő ményünk. fülkéjében az ablaknál. A Ma egy egészen csodálatos Szaljut—4 az Atlanti-óceán, jelenséget figyeltünk meg: több majd Afrika fölött haladt el, én száz kilométer hosszú viharos pedig a térdemre raktam a fü- porfelhőt. zetet, és könyökömet megtá- És miközben valahol Prága masztva róttam a betűket. Idő- fölött épp azt kémleltük, mikor be telt, amíg megtanultam írni jutunk az Aral-tó fölé, megpil- a súlytalanság állapotában, és lantottuk balról a Baltikumot, a kézírásom olvasható lett. Az jobbról a Fekete-tengert és Tö- űrhajós a szokatlan viszonyok rökországot, a Kaszpl-tengert, között eleinte nehezen tudja a Volgát és a Volga-vidéket. összehangolni mozdulatait. Mögöttünk Nyugat-Eurőpa téIrás közben néha elengedtem rült el, a Pireneusoktől Anglláa tollat. A toll könnyedén lebe- lg. Belelógott a képbe még fél gett a füzet mellett egy gumi- Olaszország is. szalagon, melyet csíptetövel Elragadtatott kiáltásomat rögzítettem a füzethez. Kinéz- hallva Pjotr is „átúszott“ az töm az ablakon. Aztán ismét összekötő fülkébe, öt is elbű- kézbe vettem a toliat. Egyéb- völte e rendkívüli makropano- ként nagyon kényelmesen le- ráma. hetett írni, nem kellett rányom- Valóban csodálatos volti ni a tollat a papírra. A pasztát Világoskék bolygónk a koz- sOrített levegő nyomta ki a moszból nézve bámulatosan toliból. szép — és meglepően kicsi. Ogy terveztem, hogy a repü- Jól ismerjük a Föld geomet- lés első napjától vezetem adriai méreteit: átlagos átmérője; naplót, de eleinte csak arra fu- 12 742 kilométer, az egyenlítő tóttá az Időmből, hogy elalvás hossza mintegy 40 000 kllomé- ftlőtt feljegyezzem a légfonto- tér. Az utóbbi időben hozzá- sabb dolgokat a hajónaplóba, szoktunk egy új jelenséghez: az Csak a tizennegyedik napon űrhajó másfél óra alatt megke- tudtam erőt gyűjteni ahhoz, rüli a Földet. Huzamosabb re- hogy saját naplóm írásába is pülés során az űrhajós két ú- belefogjak. jabb felfedezést tesz, s mindE napot teljes egészében vlzs- kettő megint csak Földünk kigálatokkal töltöttük el. Nyugal- cslségét hangsúlyozza. Először ml helyzetben és terheléssel is, hét-tíz napi űrrepülés után (veloergométeren és vákuumos az űrhajós már emlékezetből öltözékben). (A veloergométer Ismeri boiygónk valamennyi 63 NAP A VÉGTEIENBEN kontinensének körvonalait. Érthető, hiszen a Föld felszínének 71 százalékát víz borítja, és csak 29 százalék a szárazföld. Repülés közben csak azt érzékeli az ember, hogy a Földön sok a víz, és kevés a szárazföld. Pí szárazföldet az űrhajósok a tengerészekhez hasonló örömmel üdvözllk, és rendszerint üdvrivalgással fogadják: „Földi“ Ha onnan föntről letekintünk,, és megpillantjuk valamelyik kontinens partvidékét vagy az óceán egyik kis szigetét, csak rá kell néznünk a navigációs műszerre vagy a térképre, és már tudjuk is: ez itt mondjuk. Tahitii Néhány napi repülés után egyre ritkábban van szükségünk a térképre. 7—10 nap múlva töviről hegyire ismerjük az egész szárazföldet. A kontinenseken hegyek, folyók, völgyek, tavak, városok és kikötök követik egymást. Némi gyakorlat után igen könnyű felismerni az egyes városokat, a Föld éjszakai sötétségbe boruló felén is. Sokszor gyönyörködtünk Párizs éjszakai látképében, és sohasem tévesztettük össze Berlinnel, Rómával vagy Varsóval. Az óceán minden szigetét a- zonositani tudjuk, és régi is- < merösként köszöntjük a Hús- vét-saigeteket, melyek szerényen húzódnak meg a végtelen víztükör felszínén. Alvás után az űrhajós felhúzza az ablak rolóját, a fedélzetre néz, és habozás nélkül közli: „Közeledünk Madagaszkárhoz, öt perc múlva Indiához érünk.“ Valóban klc^ a Földünk, ha öt-hét perc alatt áthaladunk Dél-Amertka vagy Afrika fölött. A másik felfedezés: a mak- ropanoráma különös sajátossága. Már az első repüléskor végeztem egy idevágó kísérletet. Varsó fölött repülve azt vizsgáltam; mit látok ugyanabban az időpontban még Európából. Az űrhajó nyugatról kelet felé haladt. Balra az egész Skandl- náv-félszlgetet, Norvégia északi partjait, a Balti-tengert, Lenln- grádot, a Rigai-öblöt és Rigát láttam, hátam mögött Anglia, Írország, London, Párizs terűit el, és már úsztak is alattam a Plrsneusok. Jobbról az Adriai- -tenger, ar Felkote-tonger, Észak- ■Olaszország és a Krim, előttem Moszkva körvonalaiba botlott a tekintetem. Gondoljuk csak meg: egyetlen pillantással felmérhetjük egész Európát, a földrészt, a- melyeo olyan sok ország és nép van, s amelyet csupán a mi századunkban kétszer sújtott világháború. Mennyi ember pusztult el, akik ma Is élhetnének, örülhetnének az életnek, és dolgozhatnának az emberiség javára. És egyszerrfe megértjük, hogy voltaképpen a Föld is egy nagy űrhajó. Olyan űrhajó, amelynek korlátozottak a készletei, s e- zért a legénységnek, vagyis az emberiségnek óvnia kell önmagát és hajóját. A repülés 20. napja szabadnap. Rég vártunk erre, de szinte egy pillanat alatt elröpül. Tizenhárom órát aludtam. Rossz hangulatban ébredtem. Azt álmodtam, hogy a Földön vagyok, és esik az eső. — Petya, emlékszel rá, milyen hangja van az esőnek? — kérdeztem. — Már elfelejtettem — mondta elmélúzve Kllmuk. Amikor ezután rádión beszéltünk a Földdel, megemlítettem az esőt. — Tegnap nálunk pompás eső volt, kiadós zivatar, hogy még ma is érezni a szagát — mondták. Hát nem egyhamar jön el az idő, amikor én is bőrig ázhatok az esőben Csodálatos a földi természet változatoasága. Van eső, fagy, napsugár, hőség, ősz. Itt fönn minden más. Ma a Nap felé néző ablakon (irányított repüléssel haladunk) jégkristályokat pillantottam meg a középső üveg belső felületén. Ezek a kristályok egészen mások voltak, mint a Földön. Aszimetrlkusak, egy vulkán kráteréhez hasonló központi Üreg van bennük. A kápráztátó földi kristályokhoz képest nyomorékoknak látszottak: óriási pókokra emlékeztettek. Eszembe jutott a földi hó, az orosz tél, a hóval pirosra dörzsölt arcok, a részegítően friss levegő —- az bizony nem a légzési gázok itteni keveréke... Honvágyam támadt. Aztán elnyomtam ezt az érzést, és újból kutatóvá vedlettem. Elővettem a hajónaplót, berajzo-ltam a kristályokat, o- dahívtam Pjotrot, és lefényképeztük a különös jelenséget. Siettünk, mert a Nap sugarainak hatására a kristályok hamar felolvadhattak. Kitakarítottuk az űrállomást. Mindent rendbe raktunk, porszívóztunk, tisztogattunk, bekapcsoltuk a poptalanltó szűrőket. Pjotr megpróbált lovagolni a porszívón, de nem sikerült neki. A Föld — a szabadnap tiszteletére — terven felüli híradástechnikai kísérlettel bízott meg minket — így ez a nap is e'lröpült. (Folytatjuk>
