Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-08-24 / 34. szám
£ 10 New York felett a hajnal négy sár-oszlopra épült, galambok kormos szélvésze viharzik a rothadt pocsolyákra csapva. New York hajnala felnyög hatalmas lépcsőkön lapulva, az élek és szögek között kirajzolt rettegés vad rózsáit kutatja. Jön a hajnal, és senki szájába nem fogadja, mert ott nincs holnap, és nincs lehetséges remény sem. A pénzérmék lecsapnak az elhagyott gyerekre, megdühödött rajokban átdöfik, felzabáljákA csontjaikkal értik, kik itt utcára lépnek, hogy édent, szirmot szóró gyönyört hiába várnak, tudják, hogy itt a törvény, a számok sarában áznak, lhlettelen játékban és meddő verítékben A fény sírját megássák a zajok és a láncok, a gyökértelen elmék, az arcátlan merészség- Ä városnegyedekben álmatlanul tűnődpek, kik ép bőrrel megúszták a vér hajótörését. Orbán Ottó fordítása i iwi iiiiiiiiiiib'iiijimii r—'«—m * A diák dala ! Siombaton kertkapu koccan. Vasárnap. Srác-muri. Zrí. Szombaton mennyei kékség. Szellő. Vasárnap. Tengeri fürdés. Futball. Szombaton a fénylő szőke vetés leng. Vasárnap. f Mindkettőnk szerelme de kiszárad.) Weöres Sándor fordítása LEGÉNYRE Hej, legényke, ' szép legényke, kakukkfűért menj a rétre. Fel is út, le is út, kulcsra zárom a kaput. Finom ezüst kulcsra zárom, selyemszalag lóg a záron. A szalagon felírás: „Engem többet sose láss-“ Mit csellengsz a ház előtt? Ne koptasd a levegőt. Hej, legényke, szép legényke, kakukkfűért menj a rétre. Nemes Nagy Ágnes fordítása A spanyol csendőr , románca (részlet) Fekete 16, fekete ló. Patkók fekete zenéje. Tintapecsét, viaszpecsét köpönyegük ékessége. Ölom-gömb a koponyájuk, nincs könnyük' a világért se- Lakk-lelkűket feltűnteti országutak messzesége. Púposak és éjjel-járók. Rendelkeznek és ítélnek súlyos, tömör gumi-csendre. S porzó riadalmat mérnek. Akkor mennek, ha akarnak. Eszük tokjaiba téve, hordják asztronómiáját sötét pisztolyok csövének. . XXX Ö, te árva cigányvárosi Zászlók sarki lebegése, zöld sugárzás — bújj el, bújj el, mert a zsaruk ideérnek. Ö, te árva cigányváros! Emléked már sose vész el. Ne bántsátok ezt a várost, álljon kócosán a szélben. XXX « ' És rátörtek párosával, rá a város ünnepére. Örökzöldek visszazsongnak t patron-rések zörejére- És rátörnek párosával. Zsávoly-párok, noktürn-rémek. Képzelik az eget fényes rézsarkantyúk üzletének. XXX Ö, te árva cigányvárosi Mennek már, kik összetéptek. Csendőrök: csend-alagúton- S lángok koszorúznak téged. Ö, te árva cigányváros! Emléked már sose vész el. Itt vibrál a homlokomon holddal és homok füzével. Nagy László fordítása mwiiiui ii«i hm >w alberto moravía ászút, micsoda ötlet! És ráadásul Indiát A maharadzsák országai A tigrisekéi A guruké! A curryé! Az esküvő után. minthogy a repülőgép csak este Indult, újdonsült férjem meg én új onnan vásárolt lakásunkba mentünk a Via Flamtnlára, és ott várakoztunk a hálószobában, az egyetlen bebútorozott helyiség ben. Türelmetlen ifjú férjem szerelmeskedni akart, de én hevesen és makacsul ellen álltam, aztán bezárkóztam a fürdőszobába és amikor bekopogott, mondván, hogy sze rét, hisztérikusan kiordítottam az ajtón: — Indiában! Indiában! Majd Indiában jöhet a szerelem. — De ő csak dörömbölt, s végül szinte magánkívül azt kiabálta, hogy elmegy friss levegőt szívni, és csak akkor jön vissza, amikor Indulnunk kell úgy ejt óra múlva. Miután elment, vártam még vagy tíz percig, majd otthagytam a fürdőszobát, fogtam az útitáskámat, kimentem a lakásból, liften leereszkedtem az alagsorba, a garázsba. Itt beraktam a táskát a kocsimba és elindultam. Fogalmam sem volt, hová menjek; vezetés közben a forgalmas utcákon azon tűnődtem, talán kikocsizom Fregsné be a barátaimhoz. De a Via Aurelián hirtelen a szemembe ötlött egy zöld táblán a felirat: „Leonardo da Vinci repülőtér,“ s akkor eldöntöttem: kimegyek a repülőtérre, és felszállók az első gépre, amelyik Indiába indul. Nagyon is helyénvalónak éreztem, hogy Indiába menjek- Oda megyek, éppen azért, mert nem akartam odamenni. Igen, ezt kell tennem. Éppen azért kell megtenni a dolgokat, mert nem kívánjuk megtenni őket. Kiértem a repülőtérre, a fénybetűs táblán láttam, hogy egy amerikai gép húsz perc múlva indul Indiába. Odamentem a pulthoz, bemutattam a jegyemet és az útlevelemet, aztán végigrohantam a folyosókon, s még Időben érkeztem, sikerült be furakodnom az utasok közé a hatos számú kijáratnál. Fél órával később a gép már a felhők fölött repült, azzal a szabályos ritmusú, tompa zúgással, amely nyugodt lélegzéshez hasonlít. Akkor elővettem a táskámból egy doboz altatót, és lenyeltem három nagy tablettát. Szinte azonnal elaludtam Aludtam, aludtam és aludtam. Közben talán leszálltunk Athénben és Ankarában; talán megebédeltem vagy megvacsoráztam; talán elszívtam néhány cigarettát és még beszélgettem is a szomszédommal, egy alacsony, kövér, sötét bőrű hinduval. De olyan erős volt a tabletták hatása, hogy Inkább álomnak hittem mindezt, mint valóságnak, s így végül az volt az érzésem, hogy tulajdonképpen, ha álmodva is, végigaludtam az egész utat. Aztán egyszer csak igazán felébredtem. A repülőgép a kora reggeli nap vakító, erős fényével volt tele. Elővettem kézitáskámból a púderdobozt, és megnéztem magam a tükörben- Hisztéria, félelem és agresszivitás sugárzott élénkkék szememből és keákenv. dacos számról. A púderdobozt tartó kezem, ujjamon a karikagyűrű eszembe juttatta, hogy az esküvőn már néhány órája túl vagyok, de a házaséleten még innen. Egy kicsit rendbe hoztam az arcomat, aztán kinéztem az ablakon. Lenn a mélyben, világos és kopár hegyek' között nagy tó terült el, a vize egészen sö tétkék, szinte fekete. A partvidék feltűnő en kihaltnak látszott. Megállítottam egv stewardesst, és megkérdeztem, milyen tó ez. Mosolyogva felelte, hogy nem tudja; mosolyogva elővette az ülés zsebéből légi- űtunk térképét; hosszas tanulmányozás után mosolvneva közöltp: — A Van-tó- — Mac kösz üntem, hátradőltem az ülésen, és újra elaludtam. Megint csak aludtam, aludtam és aludtam. Almomban leszálltam Teheránban, Bombayben és Új-Delhiben, megettem a második ebédet, beszélgettem a hindu szomszédommal, kértem tőle egy jó szállodacímet Calcuttában, mert a szobát a vőlegényem foglalta, s én nem tudtam a szálloda nevét, amelyben laktunk volna. A gép megkezdte a leszállást, szökkent és huppant néhányat, majd földet ért, s én alvajáróként tettem, amit ilyenkor szokás: kiszálltam a gépből, keresztülmentem a pályán, hosszú folyosókon gyalogoltam végig, kezemben a táskával, utasok hosszú sora mögött. Mindez olyan volt, mint Európában, kivéve a meleget, azt a kohóizzást, meg a szagot, azt a maró és édes- | kés bűzt, a rothadás- és konyhaszag keverékét. A repülőtér épületéből kilépve egy pillanatig úgy éreztem magam, mintha valami bűncselekményért köröznének, és ezt sokan tudnák, és mindenki az én érkezésemet lesné. Egy sereg nagyon sötét bőrű férfi, sovány csípőjük köré tekert és vállukon átvetett fehér lepelben, rám vetette magát, futva és egymással versengve igyekeztek kikapni kezemből a táskát, s engem, egy taxísor felé lökdösni. Nagy, zöld fá- -kat láttam, vörös és fekete virágokkal. Ahogy beszálltam a taxiba, csak akkor vettem észre, hogy a fekete virágok nem virágok, hanem hollók. Elnyúltam a taxi ülésén, miközben fél tucatnyi sötét bőrű kéregető kéz nyúlt be áz ablakon, bemond- tam a szálloda nevét, amelyet a repülőgépbeli hindu szomszédomtól kaptam. A taxi elindult. Úgy látszik azonban, hogy Calcuttában két azonos nevű szálloda van; vagy pedig a repülőgépben indiai valamilyen okból ízetlen tréfát akart velem űzni. Tény az, hogy a taxi szinte nyomban az egyik legnyomorúságosabb negyedbe kanyarodott. Az utcák egymásba folytak; a vakító és poros fényben düledező, megroggyant, málladozó házak hosszú sorát pillantottam meg, úgy látszott, mintha támogatnák egymást, hogy össze ne dőljenek kajla erkélyeik súlya alatt. A tömeg amely egyszerre volt fehér és fekete, fehérek a leplek, feketék az arcok, a karok, a lábak — lázasan kavargón ezeken az utcákon, s alig-alig nyílt szét, hogy a taxit továbbengedje. Végre megérkeztünk a szállodához; ütött-kopott, hámló falú, kiugróktól roskadozó ház volt ez is, akár a többi. Beléptem a csepp, szinte teljesen sötét előtérbe a falak mentén fehér ruhákat és sok-sok szemfehérét láttam; minden egyéb a homályban maradt. A portáspultnál átnyújtottam az útlevelemet; egy sötét kéz leakasztott a fatábláról egy vaskulcsot, amelyen papírdarabka lógott, rajta tintával írott szám; aztán megindultam a,táskámat vivő fiú nyomában, fel a rozzant, nyikorgó falépcsőn. A szobába érve körülnéztem. Az ágy furcsa módon a szoba közepén állt, fehér, leheletkönnyű szúnyogháló borította be az egészet. A bútorok mahagóni fából, angol stílusban készültek, legalábbis úgy vettem ki a sötétben. A falakat málladozó, gyenge fényű, ólomszürke festék födte. Kinéztem az ablakon- Nagyon keskeny sikátort láttam, keskenyebbet, mint a legszűkebb velencei utcácska. Az Innenső oldalon ugyanolyan kajla és düledező házak sora, mint maga a szálloda; a másikon vörös téglafal, gyárépületek lemezteteje ágaskodott fölébe. A sikátor kihalt volt, egyetlen ember haladt benne lassan, kezével a falhoz tá maszkodva- Ahogy minden indiainak, akit eddig láttam az utcán, ennek is nagyon \ sötét volt á bőre, ruházata pedig az a csípőjére tekert és vállán 'átvetett fehér lepel, amely szabpdon hagyja a karját és meztelen lábát. Az ember éppen velem szemben megállt, és egy percnyi tűnődés után lassan lecsúszott a földre. Fél kezét kinyújtva, tenyerével egy kis darabon letörölte a járda kövét, aztán az oldalára fordult, arccal a falnak, mint aki aludni akar. Nem is mozdult többet: talán már elaludt- Akkor éri Is feküdni mentem, fölhajtottaip a szúnyoghálót, rádőltem a takaróra és elaludtam. Négyszer ébredtem föl, és mind a négyszer odamentem az ablakhoz, hogy megnézzem az alvó férfit. Első alkalommal nem mozdult még; az oldalán feküdt, arccal a falnak. Másodjára már a másik oldalára fordult, arccal a járda széle felé. Harmadszorra hanyatt feküdt, kinyújtózva, egyik karja a tarkója alatt. Ekkor vettem észre, hogy a járda tövében szennyvíz patakocska csordogál, talán egy födetlen.csa- tornából. Hanem amikor negyedszer ébredtem föl, és néztem ki az ablakon, a férfi a hátán hevert, lecsüngő fejjel. A szeme fehére rám szegeződött, de másképpen, mint azoké ott lent, a szálloda halijában Amazoké élt; ez csak fehér volt,, de kifejezéstelen. Fél karja lecsüngött a járdáról, s a piszkos víz, amelyet már észrevettem, átfolyt sovány, merev ujjai között. Sokáig elnéztem azt az embert; aztán .jött egy félelmetesen sovány, bozontos, piszkossárga kutya. Körülszaglászta a férfit, aztán fölemelte a hátsó lábát, odavizelt az arcára, és továbbállt. A férfi nem mozdult. Akkor logikusan arra gondoltam, hogy vagy eszméletlen, vagy halott. A harmadik föltevés az lehetett volna, hogy részeg, ezt azonban nem tartottam valószínűnek, mert úgy hallottam, hogy a hinduk nem isznak. Nem sokat töprengtem, becsuktam az útitáskát, ‘ lementem a földszintre, kifizettem a számlámat, és taxit kértem. Nem telt bele egy óra, kint voltam ismét a repülőtéren. A római gép szinte azonnal indult- Aztán, a felhők felett, lehunytam a szemem, és újdonsült férjemre gondoltam. Most biztosan keres a barátoknál, a rokonoknál. Villámként hasított belém a felismerés: végtére is túl vagyok a nászutamon. Igaz, egyedül voltam;de mit számít az? Hol van megírva, hogv nászúira csak kettesben lehet menni? Megnyugodva nyeltem le újra három tabletta altatót, és azonnal elaludtam. Aludtam, aludtam és aludtam. Aludtam, amikor leszálltunk Új-Delhiben, Karlchá- ban, Teheránban, alvás közben megreggeliztem, beszélgettem a szomszédommal, egy igen sovány, igen magas, sötét bőrű hinduval. Aztán fölébredtem. Kinyitottam a szemem. Vakított a fény, kinéztem az ablakon: lenn a mélyben, világos és kopár hegyek között nagy tó csillogott, a vize egészen sötétkék, szinte fekete. Hívtam a stewardesst, és megkérdeztem, miféle tó ez. Mosolyogva válaszolta, hogy nem tudja; mosolyogva elővette légiűtunk térképéi az ülés zsebéből; mosolyogva jelentette, a térkép figyelmes tanulmányozása után: — A Van-tó. Merle Mária fordítása
