Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-12-07 / 49. szám
io Hátiig K amilla kiteregette maga elé az ágyra a vásárolt holmikat és örvendezett, úgy örvendezett, mint egy kis gyerek. Szép, égszínkék fehérnemű darabok voltak, hártya- vékonyságúak és hamvasak, mint a lepkeszárny. Szinte tar- lant lehetett attól, hogy széj- Jelfoszlanak, ha megérinti. Végigsimította tehát lágyan, nehogy keze nyomán felborzolód- jék selymes szépségük. A kombinát apró berakások díszítették, s a hálóingbe pókhálóvékonyságú csipkedísz simult. Ha magára öltötte őket... mintha semmi sem lett volna rajta. tők és elvitte őket. Az asz- szonyt... a gyereket és a férfit is... Kálmánt. .. Kamilla felemelte a földről a hártyavékonyságú fehérnemű- darabokat és lassan visszacsomagolta a papirosba. Már egyáltalán nem vigyázott arra, hogy ne gyűrődjenek, vagy más bajuk ne essék. Szorosra, nagyon sorosra csavarta a csomagot, miközben leereszkedett az ágy szélére. — Hát akkor ma este, nem jön el... nem Jön el Kálmán ma este... Vagy talán mégis... hiszen most már szabad. Erre Kamilla türelmét vesztve felüvöltött. — Szipirtyó... Ki inneni Szl- pirtyól... Az öregasszonyt váratlanul érte a támadás, ezért válaszolni se próbált, Jobbnak látta szó nélkül iszkolni kifelé. Csak az ajtóból kiabált vissza gonoszkodva: — Isten irgalmazzon neked!... Kamilla mereven nézett u- tána. A kis fehérneműs csomagot teljes erejéből az ajtónak hajította, majd kitörő zokogással dobta magát végig az á- gyon. DÁVID TERÉZ X — Jó... igen Jó, hogy ilyesmit viselnek manapság a nők — gondolta Kamilla, és a vastag színehagyott vászon ing jutott eszébe, amit anyján látott gyerekkorában. Nemi — Olyasmiben nem lehet egy férfi szerelmét megtartani .. megunja az asszonyt és szalad... szalad másfelé ... igyekszik a tilosba, mint a Kamilla apja ... és, mint ő is... mint Kálmán! Arcához szorította az égszínkék „nylon“ holmit, mintha a lelkét, a vágyakozását akarta volna beléjük lehelni... közben Kálmánra gondolt... és akkor már eszébe se Jutott, hogy összegyűri őket, vagy hogy széjjelfoszlanak ... ilyen szép holminak az a sorsa ... arra gondolt és lehunyta a szemét. Ekkor nyitott be a „babics- ka“. A háziasszonyát nevezték így, aki szlovák asszony volt, bár a vegyesajkú faluban ráragadt a magyar szó és csak a kiejtésén lehetett ltt-ott megérezni, hogy szlovák anya szoptatta. Megállt az ajtóban és igy szólt. — No lelkem ... hallottad, megmérgezte magát a Julis ... Kamilla hirtelen feléje fordult és némán nézte, nézte őt ... mintha ez alkalommal látta volna először. — Julis? Melyik Julis? — kérdezte végül halkan. Az öregasszony rosszaiban csóválta fejét, neheztelve ekkora képmutatás láttán, de aztán, mintha a lány szemében valami zavarosat vett volna észre, hát kimondta. — Az!... A Juliska ... A Kálmáné ... A lány karjában meglazult az ölelés és az égszínkék csipkés holmit leejtette a földre. — Szóval megtette! Mégis megtette! Beváltotta fenyegetését... Az öregasszony, széles mozdulatokkal vontatottan mesélni kezdett, mint aki igen élvezi azt a kivételes helyzetet, hogy ilyen nagy szenzációt elsőként közölhet... — Ügy mondják — kezdte —, egész éjjel felöltözve ült és virrasztott. Várta az urát. Hajnalban oda állt az ablak elé és figyelte, mikor megy munkába, mert a házuk előtt vezetett az útja. Mikor aztán elhaladt és oda se pillantott, akkor Julis felébresztette a gyerekeket, a három nagyobbikat elküldte iskolába, óvodába ... ki hová való ... a legkisebbet pedig a pólyában lévőt, maga mellé fektette az ágyba, csöpp szájacskájába tette a mellét, ő maga pedig kiitta a mérget. Még nem tudni milyent. Majd a kórházban megállapítják ... de, hogy olyan szép volt a Julis, amikor Bodnárné rányitott ... azért ment, hogy egy kis ecetet kérjen kölcsön ... o- lyan szép volt az a Julis, gyerekkel a mellén, mint soha eddig. Hófehér és megbékélt, mint a madonna Szaladtak rögtön az üzembe, Kálmánért... ő telefonált... jöttek a menKeserű lett a szája íze. Cigarettát vett elő és rágyújtott. — Fene egye meg — morogta, amíg az öngyújtót kattintgatta — fene egyp meg ... hogy nekem mennyi bajom van mindig... Kálmánt kedvelte. Derék, izmos ember volt. Ha átkarolta, megroppant ölelésétől a dereka. Testét az emlékezéstől átfutotta a villamos áram... kedvére való ember volt Kálmán, ez kétségtelen ... de mégis... négy gyerek. Kamilla nem hitte volna, hogy megteszi Julis, hogy lesz bátorsága. Ki hitte volna? Savószínű, vérszegény teremtés volt szegény, sírástól fakuló — Én! Szóval én! Mindig, mindig énl Csak én!... Péter is... akkor is... őt is... milyen nagyon szerettem. Neki a- jándékoztam első ifjúságomat... azt mondta, a te csókodtól, lányka, mintha mindig újólag születnék ... Végül feleségül vette Jolánt. Aki savószínű volt, mint ez a Julis, s akiről azt hihették, hogy háromig sem tud számolni... — Te szép vagy, Kamillka, o- lyan gyönyörűségesen szép — mentegetőzött Péter —, nem merlek egy életre magamhoz kötni. Sohase tudnám a te szépségedet méltó keretbe foglalni. Mesebeli herceg való hozzád, nem ilyen magamfajta szerény iparosember. Jolánka egyszerű, ségül. Mint égiháború közben ömlik a záporeső, úgy ömlöt- tek szeméből a könnyek. Vállát rázta a zokogás. — Kálmán elvett volna... Kálmán feleségnek akart...! Már be is Jelentette Juliskának, hogy vége! Hogy elmegy. Már oda is költözött Kamillához. És most.. Lassan felült, előkotorta zsebkendőjét és kifújta az orrát. ... és mi lesz most a gyerekeivel? — Anyjuk helyett, anyjuk leszek — vállalta elszántan, de hirtelen eszébe lutott, hogy három van, ha a kicsi is megmarad... akkor négy! Neki magának is lehet... még elég fiatal... Az ablakhoz ment, félrehúzta a csipkefüggönyt, kllesett az utcára, hogy nem 61álkodlk-e valamelyik asszony a ház körül, aki kővel hajítsa meg őt...! összerázkődottl Nem, nem kívánta Kálmán gyerekeit! Egyet se kívánt belőlük. Nem is tudna a szemükbe nézni. Három gyerek, esetleg négy... vagy öt... Lopva hegyes, pirosra lakkozott körmére nézett. Biztosan letörik mosás közben ... hámlani kezd majd... a fényét is elveszti. Kimérten, mintha valami szörnyű valósággal kellene találkoznia, a tükör elé lépett. Kö zel hajolt az üveglaphoz és szarkalábak után kutatott. Sírástól vörösre dörzsölt szeme környékén a lekopott festékréteg alól ráncok cikáztak elő öregnek látta magát, először életében öregnek. — Ekkor Jutott eszébe az is, hogy egy nap ezeket a szárkalábakat már nem lehet kendőzéssel betakargatni, hogy egy nap más is észreveszi őket... s mellén akkor talán majd gyerek csüng neki is, Arany László illusztrációja tekintetével cseppet sem szívderítő látvány... Kamilla szerette az életet és nagyon félt a haláltól, ezért Julis alakja képzeletében egyszerre nőni kezdett, és nőtt. Már majdnem akkora volt, mint a szentkép a templom ablakán és szállt, szállt az ég felé... Az öregasszony ébresztette vissza a jelenbe. — Levelet is írt — folytatta —, az urának... meg neked... a csendőrök mondták ... — Nekem? — markolta ősz- sze szive tájékán Kamilla a blúzt. — Minek írt nekem? — Majd megtudod. Beidéznek bizonnyal! — Az öregasz- szony közelebb húzódott s hangját is lehalkította. — Azt mondják, téged vádol... — Engem? — suttogott visz- sza Kamilla. — Engem? ... Engen^! — A falusi asszonyok meg bőszek! Azt állítják, a te telkeden'szárad . ..I mint Julisnak... és Kálmán újra elindul .. újra keresni kezd ... mindig mást... mert ilyen a természete. Aki egyszer megteszi, miért ne tenné meg másodszor is? Négy gyereket a- kart otthagyni... négy gyéreket! Milyen ember az? Iszonyú félelem fogta el. — Igazuk van! igazuk, ha megköveznek. Ha agyonütnek. És erre a gondolatra felsikoltott. Az öregasszony újra beszaladt. — Mi bajod lányka? Miért visongsz? — kérdezte. És ekkor Kamilla szó nélkül me- nekülésszerűen magához szorította a kicsi, töpörödött asz- szony fejét, mintha saját vá- szoninges édesanyja lett volna és sírt és sírt és egyre azt hajtogatta: — Ugye, nem hal meg Julis, bablcska?! Ugye nem? Azt akarom, hogy éljen. Olyan szerencsétlen teremtés vagyok én, Bablcska ... Kamilla a tenyerébe hara- Az öregasszony, hagyta hogy pott. Nem kívánta végiggondol zokogjon, szóval se vigasztalta, ni mindegyik szerelmét, aki el csupán titkon letörölgette ő is hagyta őt, aki mást vett fele- lecsurranó könnyeit. mint a margaréta. Nem kell neki sok. Az én házamban minden munkát az asszonynak kell végeznie. .. kár lenne a gyönyörű fehér kezedért... Kamilla a kezére nézett. Valóban szép volt. Ápolt, keskeny, körme lilásszínű lakkal bemázolva. Ha a pénztárgépen a gombokat nyomogatta, úgy billegett mindegyik ujja, mintha zongorán táncolt volna. — Józsi is szerette a kezemet — folytatta az emlékezést. Józsi nem volt iparos. Orvos volt. Ellátta őt minden széppel, jóval, autón kocsikáztatta, fürdőhelyre vitte és mégis a szemüveges orvosnőt vette el a kórházból, aki tudálékos volt és sohasem volt festék a képén... — A te ifjúságodat korán lenne karóhoz kötni — így Józsi. — Te még megcsinálod a szerencsédet... az élet után való vágyakozás csak úgy sugárzik belőled ... VARGA ERZSÉBET VERSEI: Dialektika bennem a nagy talan-telen: a határtalan a végtelen, bár nagyon is véges vagyok (születtem, élek, meghalok) s nem lehetek talan-telen: határtalan és végtelen, minden kis tettem megmarad s minden kis tettem végtelen: határtalan talan-telen. Haragosan nagy haraggal vargaerzsit is megölnék sok kis pletykahősök mocskos szó ha gyünk lehetne bizony mondom őt is megölnék gyönge ágait letörnék gyökereit Is kitépnék bizony mondom megölnék őt Is (fehér szirmú szép virágra hull a korom hull a lepra bűzös torkából a rossznak vak szájából a gonosznak ám a szirom hófehér) mocskos szó gyilok ha lenne bizony mondom őt is megölnék gyönge ágait letörnék gyökereit is kitépnék bizony mondom megölnék őt is Fírvszprű szavakkal !— virág vagy gyöngy vagy ági szerelem vagy) szomjam oltó forrás, vized ne apadjon: áldott, százszor áldott hüsöd nékem enyhet adjon virágos szép mezőm el sose hervadjál — fejemet melledre hajtom: széllel simogassál /— virág vagy gyöngy vagy az én kedvesem vagy) Vázlat (medvééjen medvetáncot rókaéjen rókatáncot sej-haj virágom) kevés az élet: kedvesed szemét sem bírhatod bejárni oly kevés anyád meghalt és nem látta a tengert sej-haj virágom kedvesed szemét sem bírhatod bejárni 3. tán egy dalt csak egy nagyot egy tisztát egy sort csupán egyetlen tiszta sort egy szót mely madár mert szárnyakat kapott 4. egy szót mely madár egy szót mely hófehér mely ha felszáll só lesz és kenyér 5. kevés az élet sej-haj virágom / (egy tiszta szóra tán mégis elég) 6. medveéjen medvetáncot rőkaéjen rókatáncot sej-haj virágom csak egy szót mely só lesz és kenyér
