Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-11-30 / 48. szám
Mintegy öt évvel ezelőtt a világsajtóban egyre-másra jelentek meg cikkek arról, hogy az emberiséget a közeljövőben kűolajhlány fenyegeti. E nyersanyag egyre gyorsabb ütemű kiaknázását jósolva, a szakemberek arra az aggasztó következtetésre Jutottak, hogy a 2000. év körül a Föld kőolajkészletei kimerülnek. Ma ezek a jóslatok elcsöndesedtek. Kiderült ugyanis, hogy még korántsem tárták fel a Föld mélyében rejlő kőolajkészleteket. Hol van még fekete arany? A tengerfenék alatt a kontinentális talapzatban óriási mennyiségű kőolaj vár még kiaknázásra. A pesszimisták tehát; akik Földünk készleteinek kimerülését jövendölték, vereséget szenvedtek: a fenyegető határidő lényegesen kitolódott. Napirendre került azonban egy Igen nehéz gyakorlati feladat: hogyan tárjuk föl a víz alatti lelőhelyeket, és hogyan termeljük ki onnan a kőolajat. A Szovjetunió a kőolajtermelés te- kintében az első helyet foglalja el a világon. 1975-ben az ország 491 millió tonna kőolajat termelt. A tizedik ötéves tervidőszak végén az évi termelés az előirányzat szerint eléri a 620—640 millió tonnát. Időközben a bőségesnek ígérkező tyumenyi lelőhelyek feltárt készletei bizonyára növekedni fognak, a nemrég megbízható adatokat kaptunk arról, hogy Kelet-Szibériában is találtak kőolajat. (A szárazföldi készletek feltárá- ra továbbra is gyorsabb ütemben ha lad, mint amilyen mértékben a kitermelés nő. Ez széles távlatokat nyit a szovjet kőolajipar előtt.) A szovjet olajbányászok azonban a tenger alatti lelőhelyek kiaknázását sem hanyagolják el. Erre nem a sürgető pillanatnyi szükséglet Indítja ő- ket, hanem az előrelátás. Ezen túlmenően részt akarnak venni annak a nemzetközi programnak a megvalósításában, amely a tengerek és óceánok fenekén rejlő természeti kincsek kiaknázására Irányul. Amikor a világ többi részén még nem Is gondoltak a víz alatti készletek feltárására, a Kaspi-tengeren, Baku körzetében egy egész várost hoztak létre, amely a Nyeftyanije kamnyi („01ajkövek“J nevet kapta. Több száz kilométer hosszú csőhíd nyújtotta csápjait a partról a tengerbe. A vízen, iszapon és földrétegeken keresztül ezer meg ezer kutat fúrtak. Ez Igen Jelentős, valóban úttörő vál lalkozás volt a tengerfenék ásványi kincseinek Iparszerű kiaknázásában. De az a merev kapcsolat, amelyet a parthoz rögzített csőhíd jelentett, egyre kevésbé felelt meg az olajbányászoknak akik arra törekedtek, hogy kötetlenül, a tengerfenék bármely pontján behatolhassanak a víz alatti rétegekbe. És a Kaspi-tengeren rövidesen egymás után jelentek meg az új típusú úszó fúróberendezések. Az Apseron olajkutató hajó volt az első, amely lehetővé tette, hogy 15 méter vízmélység esetén 1800 méter mélyre fúrjanak. Ezt követte az A- zerbajdzsán, amely 10 méteres vízmélységnél 3000 méter mélyre fúr. Végül a tapasztalatok és a tudományos-technikai vívmányok felhasználásával vízre bocsátották a Baku nevű fúróberendezést, amely maximálisan 70 méter mély tengeren 6000 méter mélyre tud fúrni. Ez a maga nemében — sok szempontból — a világ legkorszerűbb berendezése. Ojszerű fúröberendezés A meglepő méreteken és az érdekes megoldásokon kívül a Baku számos olyan sajátossággal rendelkezik, amelyeket nemcsak a tengeri kutatással foglalkozó szakemberek értékelhetnek, hanem a laikusok Is. Régebben 5—6 hónap Is eltelt, amíg az egyik helyen befejezett munka után más területen megkezdhették a fúrást. A Bakunak 5—6 nap Is elég ahhoz, hogy egy újabb helyen működésbe lépjen. A berendezés akkor Is szállítható, ha a tenger hullámzása eléri az öt ball erősséget. Amikor pedig a hatalmas támszerkezetek a tengerfenékhez támaszkodnak, és a fúróberendezést hordozó kezelőpódium a hullámok fölé emelkedik, akkor a viharral Is dacol. Még a kilenceme- letes háznyi hullámok sem érik el a munkaszlntet. A Baku, ez az úszó, majd „lábra álló“ berendezés, elsőszülöttnek tekinthető a Kaszpij Intézet tervei a- lapján épülő óriási fúróberendezések sorában. A Baku jelenleg 80 kilométer távolságban működik Azerbajdzsán fővárosától, amelynek nevét viseli, és nemrég 4726 méter mélységben tárt fel kőolajat. A berendezést már sok külföldi szakember megtekintette. Valamennyien megcsodálták újszerű technikai megoldásait. A konstruktőröknek sikerült megvalósítaniuk azt, amiről az olajbányászok régóta álmodoztak: a fúrószerszám lebocsátását és felemelését teljesen automatizálták. Ez jelentősen növeli a munka termelékenységét, és megkönnyíti az emberek munkáját. Mellesleg a Bakun biztosított munkafeltételek és életkörülmények is sikert arattak. A nyugati, különösen a norvég sajtó tanúsága szerint ugyanis az Északi-tengeren dolgozó olajbányászok mérhetetlen nehézségekkel küszködnek. A munkaidő az úszó fúróberendezéseken napi 12—15 óra. A dolgozók munkaerejük fenntartása végett különféle serkentőket szednek, hogy elbírják visednl az erőfeszítéseket. Emiatt viszont gyakoriak az ü- zemi balesetek. A norvég sajtó északi-tengeri kényszermunkának nevezi a mesterséges fúrószigeteken teljesített szolgálatot. A Bakun kialakított munkakörülmények ilyen tekintetben ideálisak. Az 50 fős személyzet fele mérnök és technikus. Kény elmes kabinok és szórakozóhelyiségek állnak rendelkezésükre. Van egy orvosi rendelő és egy remek étkezde elektromos berendezésű konyhával. A készletek 30 napra biztosítják az élelmezést, ha a helikopterek vihar miatt nem tudnának leszállni a hajó landoló helyén. E- zenkívül egy kisméretű sómentesítő készüléket is fölszereltek, amely bőségesen ellátja ivóvízzel a személyzetet. Nem feledkeztek meg a környezet- védelemről sem. Szigorúan tilos o- lyan hulladékokat a téngerbe engedni, amelyek szennyezik a vizet vagy ''megmérgezhetik a halakat. Az automatizálás magas foka, a jó életkörülmények és a környezet szavatolt védelme a káros következményektől — tökéletes műszaki komplexummá a- vatja a Baku fúróberendezést, amelyben mintaszerű összhangban állnak egymással a hajógyártás és a kőolajtermelő ipar vívmányai. M 5 Az amfiteátrum Séta Póla műemlékei között Kettős kapu Az Isztria félsziget déli csücskében fekvő Pólát a történelem híres kikötőként emlegeti. Olyan a fekvése, hogy szinte felkínálta magát Jcikötőnek, azoknak, akik erre megfordultak. Állítólag a colchisziek alapították, akik erre üldözték Jázont, de a rómaiak hamar elfoglalták, s itt építették ki egyik legnagyobb hadikikötőjüket. Jellege megmaradt akkor is, amikor 1148-ban a velenceiek vették birtokukba, ezért is rombolták le aztán a genovaiak, akik háborút viseltek a velenceiekkel. Amint azonban Póla Ausztriához került, ismét visszanyerte kikötőt, főként hadíkikötöi Jellegét. 1849-ben hivatalosan is hadikikötővé nyilvánították, és 1856-ban már az arzenál alapkövét is lerakták, és flottabázissá, hatalmas tengert erőddé változtatták, majd harminc éven át építették. Nemcsak a nagy hadihajóknak volt itt blokkjuk, hanem a híres Cyclopnak is, annak a hatalmas hajónak, mely képes volt a nyílt tengeren is kijavítani a megsérült hadihajókat. Persze hogy az első világháború alatt az olaszok erősen támadtákt A Citte de Jesi nagy olasz léghajó 1915-ben bombazáport zúdított rá. 1917- ben a bombázás fokozódott, s egy év múlva pedig egyszerre kétszáz bombát dobtak az osztrák kikötőre. A monarchia Pólát elvesztette, és 1919-ben Olaszországhoz csatolták. A második világháborúban a kikötőt az angolok támadták meg, s 1945-ben a háború után Póla Jugoszláviához került. Ma is fontos kikötő, többször megfordultam már ott, és mindig láttam hafalmas óceánjárókat is. A köztudatba így vonult be Póla, éppen ezért hadd szóljunk most egy másik Pólóról, a városról, ahol műemlékek formájában otthagyták nyomukat az idők. Sétáljunk csak el egy kicsit közöttük! Pár lépésnyire a kikötőtől még ma is áll az egykori római amfiteátrum, külső falai jóformán teljes épségben megőrződtek. Bent építőállványokat láttam. Megkérdeztem ml készül Itt, azt mondták, szabadtéri színpad. Az amfiteátrumot 198—211-ben építették Septimius Severus és Caracalla tiszteletére, s lám, még ma is használható a huszonötezer néző befogadására alkalmas építmény. Innen a diadalkapuhoz vezetett az utam, hivatalos nevén Porta Aureához, azaz Aranykapuhoz, amely az első pillanatban a párizsi diadalívet juttatta eszembe, csakhogy ezt még a rómaiak építették és teljes épségében fennmaradt. Még kiásni sem kellett, mint a másik két római kaput, a Porta Er- culeátát vagy a Porta Geminát az idők pora alól. Két legendát is hallottam az Aranykapu keletkezéséről. Az egyik szerint az actiuml ütközet után készült el fitt győzte le Octavia- nus Marcus Antoniust és Cleopátrát). A másik legenda szerint egy helyt nemes, a Sergius család építtette fel. Ma ts dísze Pólónak, rengetegen haladnak el alatta. Amikor ott jártam, éppen egy szakállas festő örökítette meg vásznán. Tudta, miérti Innen egy régi római templom romjaihoz jutottam el, melyet itt Augustus és Róma templomának hívnak. Nem is anyagira rom ez a tizenhat méter széles és nyolc méter magas épület, portikusza még ma is úgyszólván egészben maradt. Annak idején a rómaiak Pompeius pártján álltak, ezért Augustus a föld színével akarta egyenlővé tenni Pólát, de leánya Júlia addig kérlelte, amíg abba nem hagyta a dúlást, sőt a várost később istápolta is, ezért építették fel a pólaiak hálából ezt a templomot, a kikötőt pedig a Júlia iránti tiszteletből Julia Pietasnak nevezték el. Így jegyezte fel a történelem is. A régi római építmények közül figyelemre méltó a Diana-templom, a régi színház romja. Az egykori kapitőlium helyén ma erődítmény áll, amelyet o. velenceiek építettek a XVII. században, és Ferenc császár rest auráit at ott. Az igaz, hogy Pólóban a legszebb és talán a legértékesebb műemlékek a rómaiak idejéből maradtak fenn, sétánkat azonban mégsem fejeztük be. A San Francesco-kolostort, amely a XIII. században épült, a turisták ugyanúgy megcsodálják, mint a római kori emlékeket. Póla dómja, egy háromhajós bazilika a XV..századból való. Sokáig elgyönyörködtem antik oszlopaiban. Ma már műemlék a városháza éppúgy, mint a csillagvizsgáló épülete vagy az egykori tengert múzeum. Sőt, a vas függőhíd is, amely a várost az Oliva-szigettel köti ösz- sze. Valaha erőd épült az öbölben levő Brioni-szigeteken is. A sziget most sokkal békésebb, mint hajdan volt, ez Tito köz- társasági elnök nyári tartózkodási helye. Szép a mai Póla nyüzsgő élete, szépek az új épületei, de nem kevésbé szép volt a séta a műemlékek között. Mártonvölgyi László
