Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-11-16 / 46. szám
ovatunk, helyesebben műhelyünk — hangsúlyozzuk most tudatosan oh dalunk műhely jellegét — eddigi nyolc részében fokozatosan és örvendetesen bővült azoknak a fiataloknak a száma, akik az induláskor elmondottakkal — az őszinte munka, az önképzés fontossága, a kölcsönös bizalom stb. — azonosultak vagy azonosulni igyekeztek. (Annál szembetűnőbb azok magatartása, akik hanyagul, valamiféle „jó vicc“-nek vagy az idő agyonverésének tekintik — saját munkájukat!] Eddigi eredményeink (egypár ígéretes tehetség, költő és rajzoló elindítása, a fényképes bemutatás — Arcok az Oj hajtá= sokból —, egy-egy fiatal eddigi munkájának az értékelése, az üzenetek) arra ösztönöznek, hogy újabb, nagyon fontos lépést tegyünk műhelyünk gazdagítására. Időnként egy-egy (szlovák, cseh orosz vagy más nyelvű] verset teszünk közzé oldalunkon, eredeti nyelven. Ezt kell majd lefordítaniuk azoknak a fiataloknak, akik kedvet és tehetséget é- reznek magukban a fordításhoz. Mit a- karunk elérni ezzel? Hogy más népek kultúrája felé is fordítsuk a tekintetünket, hogy hidat építsünk, hogy önmagunkat gyarapítsuk. A beküldött fordításokat értékeljük, a legjobbnak ítélteket közöljük a rovatban, és külön is jutalmazzuk. E havi jegyzetemben ezért szükségesnek tartom a műfordítás néhány kérdését — röviden — megvilágítani; mi a műfordítás, kell-e egyáltalán fordítani, alkotás-e a műfordítás? A műfordítás ott kezdődik, ahol a fordító önmaga egyéniségének teljes érvényesítésére törekszik, azaz saját ízlését, személyes világát és erőit használja föl a mű tolmácsolására; ott, ahol megnyilvánul a fordító nyelvi fantáziája: a válogatás, az árnyalás, a színezés, a zeneiség stb. (Éppen ezért nem tudunk elképzelni két azonos fordítást!] Nagyon fontos tudatosítani, hogy a műfordítás űjjáteremtés ugyan', de föltétlenül megkívánja az eredeti művel való ihletett azonosulást. A fordított műnek elsősorban az esz* mei, gondolati és érzelmi magvát kell] „meglesnünk", hogy tolmácsolni tudjuk anyanyelvűnkön. A zeneiség, a képiség, az árnyalás, a ritmus, a rím már inkább nyelvhez kötődő, s éppen itt érvényesül, a fordító egyénisége, ízlése, műveltsége, nyelvi fantáziája. Egyöntetűen igennel. kell válaszolnunk arra a kérdésre is, kell-e fordítani, szükséges-e a műfordítás. Mi hát a célja és jelentősége? Nemzeti (nemzetközi) jelentősége többek között az, hogy tolmácsolja az egyik nép költői vallomását egy másik népnek, segíthet egy nehézkesebben fej* lődd vagy éppen mélyponton lévő nem* zeti irodalom fellendülésében, műfaji, formai vagy témagazdagodást nyújthat egy-egy irodalomnak, vagy a nehézkes, merev nyelvet mozgatja, eleveníti, frissíti meg. Ezenkívül új eszmék terjesztője lehet, kíváncsivá tehet más népek és kultúrák iránt. Sőt — bár ez paradoxon — más nemzetek nyelvének megtanulására ösztönözhet. És: a népek szellemi- -érzelmi érintkezésének az egyik legfinomabb eszköze, segít a nemzeti elszigeteltségek feloldásában. Végső soron: a fordító hisz az embernek ember által való megérthetőségében. A fordítás szubjektív jelentőségét már nagy vonalakban érintettem, ezért most részletesebben nem térek ki rá. Mivel a műfordítás is csak igazi művészi alkotó erőből születhet meg, nyugodtan beszélhetünk ebben az esetben teljes értékű alkotásról, teljes értékű művészi alkotásról, nem pedig egyszerű szolgai munkáról. Tehát a költő-műfordító más népek müveinek tolmácso- lásakor 'úgy fejezheti ki tiszta szándékát, hogy képességeinek maximumát bocsátja annak szolgálatába, és úgy tiszteli őket, mint a saját népéét, a saját magáét. Röviden ennyit. Nem marad más hátra, mint hogy kedvet és ihletet kívánjak a fordításhoz. A rovatvezető szeretné, ha a fordítás közben fölmerült problémákról, észrevételekről, gondolatokról is írnának a vállalkozók. A következő számunkban közlünk egy verset Vojtech Kondróttól, olvasóink addig is szívleljék meg a fentebb leírtakat. Csótó: László: Őrjárat MÄZIK ISTVÁN HASONLAT Csillagok reszketnek Az ég vaksötét palástján Mint lomha köveken Az örök-éber idő Egy csésze szerelem A szívem ott lüktet kezedben forró kamráiban főzhetsz egy csésze szerelmet Csótó László: Muzsikus APÄM Az idő malmai őrlik Arca sárga falát Omladákok közt bolyongna' Tántorgó éjszakák MOLNÁR IMRE Egyedül az ősszel Lágy hangú esők járnak erre — színük, mint a mosoly, lélegzetük, mint a bokrok — úszol velük a tájban, mint a hóesés, s szelíddé árv’ilsz a messzi, mély tavakkal. NEKED Én homlokodra rajzolgattam a hajnalt. Fátylat fontam szelekből, holdkaréjból nyírtam glóriát — neked, de most már, ím, lerakom fegyvereimet, hiszen reggelig becsomagolnak a felhők, égre küldi madarait a föld, és megkezdi vetíteni árnyékfilmjét, a nap. Pereg újra az olajozott rend, s te maradsz csak nyár végi álom, sosem nyíló éjszaka — csodálkozás. • Poe. „Lézpng belsőm morajló démona“ — írja. Ejnye, az a mihaszna démon! Maga is biztosan haragszik arra a léha, naplopó démonra. Attól olyan dühös. De ha az alkotáshoz szükségeltetik egy démon is — gyerünk, fogja munkára. Nehogy a szeretett E. A. Poe összetörje csontjait a sírjában — a nagy forgolódástól. • T. K. Galánta. Mifelénk, Közép-Európá- ban ezt a magatartást „erkölcscsősz“-nek becézik. Mármint „verseinek eszméit“ illetően. Formai — szép szóval és gyöngéden — rakoncátlanságát pedig a mesterség, a munka lebecsülésének. Egy-két jelző „munkáira“: giccses, prózai, darabos, primitív, nagyképű, felszínes. Azonkívül: a milió — millió, az éjjek — éjek, a zokszón ne vedd — zokon ne vedd, a nyelv nem szórhatja átkait, a tenyeret nem fonják tenyérbe, a lány nem a szeme héját festi, hanem a szemhéját, a Juli szellő pedig magyarul júliusi szellő stb., stb. Egy szó mint száz: az a cserepes virág mégiscsak „hűbben szólt volna“ ama születésnapon, mint a verse — legalábbis egyelőre. • Bicska vagy liliom: Maga folyton za varba hoz. Első üzenetem teljesen érvényes még mindig, annak ellenére, hogy már valamivel visszafogottabb lett a szerkesztése. Nagyon-nagyon tudnék örülni, ha sikerülne egy olyan lépést tennie, „Idegenektől“ önmaga felé, mellyel mégsem lépne ki abból a rendkívüli légkörből, melyben versei megszületnek. Hogy gömöri születésű, nem a címéből, írásaiból tudom. S ez nagyon fontos és jó. Nagy Lászlótól és Tő- zsér Árpádtól lehet és szabad - tanulni, de nem úgy, hogy például a Szerelmem, csonttörő élet Nagy László-sort Szerelmem, életre rontja. Ez naiv és ügyefogyott „lopás“. Ez nem átszűrés, nem továbbépítés, ez ret- rográd mozdulat, vagy még az sem. Alkata pedig az ilyen költői világot szereti, ezért ha tovább akar jutni, ha katarzisra vágyik, végig kell rágnia magát az említett költőkön, konzekvenciát kell levonnia, s ha megérti az ő drámájukat, akkor majd saját világát vágyik megteremteni. S lehet, hogy egészen másat. Talán egy olyat, amelyben már ők Is ott ragyognak, de nemcsak ők: a népköltészet is, a műkőltészet pár ezer éve is. Ez ne rettentse el magát, ez a maximális igény csupán az ön reményének lehetséges vázlata, illetve változata. A megközelítési variáció — szerencsére — végtelen, határtalan. Én inkább csak az alázatot akartam fölébreszteni magában, nem a szolgai, hanem az okos, következetes alázatot, a kellő alázatot, amelyet kiérdemelt a mögöttünk tornyosuló emberi kultúra. Érvényes ez rám is, - rá is — mindannyiunkra. • Nyár. Hamlet, illetve Shakespeare így kérdez: „Lenni vagy nem lenni...“ De nem Istentől, nem uralkodótól — nem mástól kérdi ezt, hanem önmagától, hogy aztán ő maga próbálja megtalálni rá a feleletet. Maga azt kérdezi: írni vagy nem írnii Az én véleményemre abbahagyná vagy folytatná az írást!?! Akkor azt mondom, mindegy. Nem nekem, magának. De ha magának sem mindegy, akkor: sajátítsa el a helyesírást, fordítson hátat a szólamoknak (a rózsa nemcsak születésnapon jó, halottak sírjára is hordják], és szeretett falujának nem frázis-történelme van, nem is frázis-jelene, hanem objektív és szubjektív történelme és jelene, a mérsékelt égöv alatt, Európában, Csehszlovákiában, a Bodrogközben. Az emberiségnek pedig kultúrája is van. S jó lenne, ha a jövőben is lenne. • Rózsák. Nem kell nyugtalankodnia, ha azonnal nem kap választ — szerkesztési meggondolásokból van így. Munkáinak értékelésére most sem térek ki. Ha közben születtek versek, küldje el azokat is, hogy az Arcok... sorozatban összefoglalhassam eddigi eredményeit. Konkrétan csak a groteszkkel foglalkozó könyvet nem tudok a- jánlani, de tanulmánykötetekben rájuk bukkanhat egy-egy írás erejéig. Inkább olyan irodalmi alkotásokra hívnám föl a figyelmét, melyek többé-kevésbé ilyen jellegűek is: Weöres Sándor, Tandori Dezső, Szilágyi Domonkos, Tolnai Ottó, Domonkos István, Petri György versei, Szilágyi Ákos versei és írásai, Ráth-Végh István könyvei (pl. Az emberi butaság), Karinthy Frigyes müvei stb„ stb. Ellenben nagyon örülnék, ha maga is megpróbálkozna a műfordítással. Ha már Nitrán tartózkodik, ajánlanám, hogy vegye föl a kapcsolatot a Fórummal, esetleg ösztönzőleg hatna a Fórum többi tagjára is, hogy írásaikkal, rajzaikkal jelentkezzenek az Új hajtásoknál. • Perc-erek. Alkatát a csend költészete vonzza. Ha a csöndből indítja és bontja ki a mozgást — a képeket, színeket, hangfoszlányokat —, versében belső atmoszférát tud teremteni, olyan légkört, melyben a dolgok a logika szerint cselekednek-tör- ténnek, illetve mozognak, rendjük nem e- sik szét, még a modorosságot, hamisságot, erőltetettséget is — persze, egyelőre még sután — el tudja kerülni. Ilyenek a Perc- -erek (kissé bizarr metafora!), a Szerelem, az Idill című versei. De amikor „ide nézz Te süket világ/ majd én letépem maszko- dat“-féle nevetséges hősieskedés száll ja meg, akkor megmerevedik és hazudik.; Biztatásul az Idill című verset ide is másoljuk: Sötét rétek ölén/ pipacsok kelyhében/ sápadtan nyugszik/ a csönd/ a lázas búzatábla/ mohón szippantja magába/ a folyók álmait/ s mélyükön szelíden/ a megfáradt föld pihen/. Csiszolja tovább a verseit, ha lehet, a jelzett irányban. A forradalmiság nem jelszavak és hamisságok kiabálása, sokkal inkább logika, következetesség és pontosság. Ha újra jelentkezik, közölje a nevét és címét is! • M. I. Kasperské hory. Munkái, kisebb esetlegeseégektől eltekintve, tetszenek. Jó lenne, ha tudna még pár darabot küldeni, hogy még ebben az évben vagy a jövő év elején bemutathassuk. Vitalevelének örültem, bár sok mindenben nem tudott meggyőzni, pl. a nyelv tisztasága elleni stilisztikai vagy logikai vétségei a maga érveivel nem védhetők meg. S ami a folyamatokat illeti, a dolgok egész voltát, az átjárhatat- lan éj a húzás után még csengőbben, azaz hát érzékelhetőbben, plasztikusabban „vándorol“ át — minden lelki kalandjával és külső történésével együtt — a fénybe, a hajnalba. Magának, persze, más lehet a véleménye. De nem kell, soha nem kell félnie az utólagos húzástól, sőt, ott kezdődik a nagy-mesterség, s csak biztatni. tudom magát is erre. A természet — az jó dolog. Majd írja meg, ha ilyen jellegű könyvekre szüksége van.
