Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-11-02 / 44. szám

5

\

J

elképes mond it, egy táncszám címe. A Dun. Streda-i (Dunaszerda- helyl) Művelődést Otthon színpadán különböző nemzetiségűek tarka csoportja népviseletben. Nyújtják egymásnak a kezüket — bátorításként, segítésként.

A táncosok?

— Riesából jöttünk, a Német Demokratikus Köztársaságból. Azért is, hogy viszonozzuk a látogatást, azért is, hogy nyújtsuk kezünket egymásnak — mondja Günszágok egy-egy képviselője és egy chilei meg egy vietnami. Táncolnak a szolidaritás jegyében. Óriási a siker. Tapsvihar. Lehnicén (Nagylégen) is.

— Szép estét szereztek nekünk — ismerik el a szerdahelyiek, és ugyanígy a légiek a másik este.

— Mi is két helyen léptünk fel náluk — folytatja tájékoztatóját Héger Károly. — öt napig voltunk az NDK-ban. Éppen akkor ünnepelte az ország fennállákább magával ragadott bennünket. Remélem, sikerült szép estéket szereznünk a közönségnek, mert ők is szép művészi élménnyel a- jándékoztak meg bennünket.

Nyújtsuk egymásnak kezünket. Egymás megsegítésének nemes gondolata vonul végig az előadáson. A többi táncszámban is találni mély nemzetközi gondolatot. „A lausitzi tavasz“- ról ezt mondja Krebs balettmester:

— A drezdai körzetben

kai. Mindenük megvan, könnyen jutnak mindenhez, sajnos, mi is elkényeztetjük egy kicsit a fiataljainkat. Bár most már nem panasz- kodhatom, mert az üzemben négy gyermekcsoporttal dolgozom, körülbelül százhúsz hat-tizennégy éves fiatallal, és igen tehetségesek is a- kadnak közöttük, javarészt az üzem dolgozóinak a gyerekei, belőlük kerül majd ki az utánpótlás.

Az énekkarban is elég sok a fiatal. A tizenhat éves

„NYÍJTSÁTOK EGYMÁSNAK KEZETEKET“

ther Krebs, a balettmester.

Riesa az NDK egyik jelentős ipari városa. Egy hatalmas csőkombinát, acél- és hengermű a városka legnagyobb üzeme.

— Ennek az üzemnek a dolgozói alkotják népművészeti együttesünket — tudom meg Alfred Nachbar- tól, a Joliot-Curie Tánc- és Énekegyüttes vezetőjétől.

— Riesa messze van a Csallóköz szívétől, hogyan is kerültek ide a szereplők?

— A választási akció keretében meghívtuk őket hozzánk — tájékoztat bennünket Héger Károly, a Du- naszerdahelyi Járási Népművelési Központ igazgatója. — Baráti találkozó, s egyben kölcsönös segítése a választási akciónak.

— Kölcsönös segítése? — kérdem csodálkozva.

— Igen, az NDK-beli választások előtt a mi együttesünk járt náluk, mi segítettük az ő választási kampányukat, most meg ők viszonozták a látogatást.

— Nyújtsuk egymásnak kezünket — nevet Günther Krebs —, de nemcsak táncban, a gyakorlatban isi Sikeresen. Baráti közvetlenséggel.

A színpadon ropja táncát az együttes. Táncosok népviseletben. A szocialista orsának 25. 'évfordulóját. Szép élmény volt, az ilyen találkozások nagyban elősegítik egymás megismerését. Mi is sikert arattunk náluk, tetszett a riesai közönségnek szabadtéri előadásunk is. Főképp a temperamentumos magyar és szlovák táncaink arattak sikert. Hogy milyen volt a fogadhatásunk? A lehető legszívélyesebb, s ezt akarjuk mi is viszonozni most. Hogy ez mennyire sikerült, arra talán ők maguk válaszoljanak.

A Joliot-Curie együttes tagjai és vezetői elismeréssel nyilatkoznak barátaik vendégszeretetéről.

— Kellemesen meglepett bennünket az a baráti fogadtatás, amelyben itt önöknél részesültünk, és örülünk a színpadon aratott kirobbanó sikerünknek — mondja elégedetten Kari Haffner, az együttes karmestere, hajtóereje.

— Neki köszönhetjük elsősorban, hogy ilyen lehetőségünk van — dicsérik az ősz karmestert a fiatalok.

A siker, a fiatalok dicsé-' rete égyurán* jólesik neki, de azért így hárítja el magától az elismerő szavakat:

— Igen remek az itteni közönség. Az előadás elejétől a végéig „kapcsolat“ volt a szereplők és a nézők között, s az ilyesmi még inélő szláv kisebbség híven őrzi népi hagyományait, szokásait. Ez a lausitzi szerbek tánca, népi tánc, akárcsak a Táncok a thüringiai erdőben. A táncban is kedvelem a folklórt, és ezt a szerete- temet igyekszem belevinni a műsorunkba is. Modernebb a Trojka című stilizált tánc, úgy látom, ez is nagyon tetszett az itteni közönségnek.

A fehérbe öltözött német lányok és fiúk temperamentumosán ropják a trojkát.

— Csaknem minden ének- és táncszámukban megnyilvánul a nemzetköziség gondolata — veszi át a szót Héger Károly. — Bartók szlovák népdalát németül éneklik. A műsor utolsó száma: Ez az év különös év.

— Ezt a táncszámot az NDK fennállásának 25. évfordulójára alkották — mondja magyarázatképpen Günther Krebs. — A mi e- gyüttesünk is 25 évvel ezelőtt jött létre. Én még csak harmadik éve töltöm be a balettmesteri szerepkört, de ismerem az együttes történetét. Egészen új tánccsoport volt még a mostani, a- mikor itt kezdtem. A balettcsoportot ma tizenhat lány és három fiú alkotja. Hogy miért csak három fiú? Nálunk is általános jelenség ez, gondjaink vannak a fiúkHeinke iskolába jár, tizedi- kes. Jó hanagja van, mégsem akar hivatásos énekes lenni.

— Már hívtak pop-beatot is énekelni, de nem mentem. Építész akarok lenni.

A népi együttes tagjai közül többen is jártak már hazánkban. Az említett Hein-» ke is.

— A szüleimmel jártam itt. Teplicén és Ostraván voltunk, de így az együttessel utazni szórakoztatóbb. Szeretném, ha jövőre is eljöhetnénk.

Akrobatái is vannak az e- gyüttesnek. Egy férfi páros és négy lány. Külön-külön csoportban dolgoznak. A férfiak színvonalas számot mutatnak be, a lányok is ü- gyesek, pedig még fiatalkák valamennyien.

Jól megértik egymást a fiatalok, pedig nem is beszélik egymás nyelvét. Ba- rátkozásukhoz nem kell nyelvtudás, közös nevezőre jutnak a tánccal, a dallal, a muzsikával. így volt ez Lehnicén is. Tulajdonképpen itt találkoztak a német vendégekkel a Csallóközi Dal- és Tnácegyüttes tagjai, régi ismerősökként üdvözölték egymást. Ezzel búcsúztak egymástól: Auf Wiedersehen — Viszontlátásra! — Talán jövőre. —oa

Népdalok az Érchegységből — Trojka

Foto: Gyökeres

SZÖRNYEK ALKONYA VI.

Több mint tíz hfinapig tartott a nürnbergi bíróságnak, amíg „elszámolta“ azt a tengernyi gaztettet, amelyet a nácik az emberiség ellen elkövettek. írásos dokumentumok, fényképek, filmek és a tanék százai elvitathatlanul bizonyították bűnüket. 1946. szeptember 30-án a bíróság kihirdette az Ítéletet. Schachtot, von Papent és Fritschet felmentette, nyolcat hosz- szabb-rövidebb börtönbüntetésre és tizenegyet halálra ítélt. Tulajdonkénné» tizenkét halálbüntetés volt, mert a mai napig szökésben lévő Bormant távollétében ítélték halálra.

AZ UTOLSÖ ELŐTTI FELVONÄS

Másnap, október elsején a vádlottakat egyenként a bíróság elé vezették, hogy hallgassák meg büntetésüket. G. M. Gilbert kapitánynak módjában állt azonnal az Ítélethirdetés után találkozni az elítéltekkel. Emlékiratában így ír erről:

„Göring hosszú, fáradt lépésekkel vánszorgott cellájába. Arca merev és sápadt, volt, szemében félelem ült. Halál, mondta reszkető kézzel, és az ágyra vetette magát. Látszólag az összeomlással küzdött. Megkért, hagyjam néhány pillanatra egyedül. A kegyetlen „Vas-Hermann“ nyilván rájött arra, hogy a halál nem is olyan egyszerű dolog, ha a saját nyakéról van szó.

Ribbéntrop arcán borzalom ült. Mint a szédült, járkált cellájában fel és alá. Halál — halál, motyogta maga élé. Már nem lesz alkalmam megírni gyönyörű emlékirataimat. Ennyi gyűlölet, jaj! Majd leült, és tekintete a semmibe meredt.

Keitél már cellájában volt, amikor beléptem. Megfordult, és katonásan vigyázzba vágta magát. Majd összeszorított öklét felém emelte, és rekedt hangon megszólalt: Kötél általi halál. Reméltem, hogy legalább ettől megkímélnek. Nem haragszom, hogy távolabb áll olyan embertől, akit akasztásra ítéltek. Meg tudom érteni. De én ugyanaz vagyok, mint azelőtt. Nagyon kérem. látogasson meg majd ezekben az utolsó napokban.

Szívesen elhisszük, hogy a nagy marsall ugyanaz maradt, mint azelőtt. Reszketett, nyomorult életéért, de ha lehetősége nyílt volna rá, ugyanolyan hidegvérrel irtotta volna Ukrajna civil lakosságát, mint a végérvényesen elmúlt „szép napokban“.

Kaltenbrunnér összekulcsolta reszkető kezeit, ami elárulta félelmét, érzéketlen arcán egy izom sem rezdült. Halál, mondta, és ajka tovább mozgott, de hang nem jött ki rajta.

Indl katonásan masírozott cellája felé, kitérve tekintetem elől. Amikor levették bilincsét, és szemtől szemben álltunk a cellában, egy pillanatig habozott, mintha képtelen lett volna egy szót is szólni. Arca feszült és vörös volt. Halál, kötél. Ezt nem érdemeltem meg. Halál, ez rendben van, valakinek vállalni kell a felelősséget, de kötelet — nem. Az ajka remegett. a hangja elcsuklott. Ezt nem érdemeltem meg. Az akasztás nyilván léalázó volt a porosz tiszt „lovagias“ természetének. Hogy cselekedeteivel hány millió embert küldött a halálba, egészen Iovagiatlanul, ez a vezérezredes urat abban a pillanatban már nem érdekelte.

Sauckel izzadva járkált cellájában, és egész testében remegett. Halálra ítéltek — nyögte. Igazságtalanságnak tartom ezt az ítéletet, mindig csak jót akartam a munkásoknak. De férfi vagyok, és elviselem. Ezzel elsírta magát. A német és a megszállt területek munkásságának kiszipolyozója elsiratta önmagát.

Funk zavartan hadarta: Életfogytiglani börtön. Ez mit jelent? Talán csak nem akarnak életem végéig börtönben tartani? Vagy igen? Ez értelmetlen.

Amikor Reader tengernagy a cellájába lépett, kínosan igyekezett gondtalannak látszani. Emelt hangon megkérdezte az őrt, ezen a napon is kiengedik-e őket sétára. Amikor cellájába akartam lépni, intett, hogy nem kívánja. Az ajtóbál érdeklődtem az ítélete után. Nem tudom. Elfelejtettem, mondta, majd ismét intett, hogy távozzam. Raedert életfogytiglani börtönre ítélték.

A három felmentett vádlott nem soká örülhetett az ítéletnek. Amikor a bíróság bejelentette, hogy szabadon bocsátják őkét, a német civil hatóságok azt mondták, ismét letartóztatják őket, és a német nép ellen elkövetett árulásért ítélik majd el. A német civil rendőrség körüiállta a nürnbergi fegy- házat, A náci fejesek nem mertek szembe nézni nemzetükkel. Saját kérésükre még bárom napig a fegyházban maradtak. Utána az éjszaka leple alatt távoztak, de azonnal elfogták őket. A hidegháború fagyos szele azonban már átjárta Európát. így aztán nem sok bajuk történt. (Befejezése következik)

A CSILLAGOK FELÉ VEZETŐ UTAT

— Gondolja, hogy az űrutazás megváltoztatta az ember gondolkodását és életstílusát?

— Bizonyára. Már korábban is tudtuk, hogy több fát vágunk ki, mint amennyit elültetünk. Tudtuk, mégsem tudatosítottuk. De amikor felrepültünk néhány kilométer magasságba, és megláttuk bolygónk felüla tén a kopár helyeket, csak abban a pillanatban fogtuk fel jelentőségét.

—■ A sportolók jól ismerik a „második lélegzetvétel“ kifejezést. Ezt a második lélegzetet akkor veszik, amikor legyűrik a szörnyű fáradtságot, amely majdnem megadásra kényszeríti őket. Van ilyesmi a hosz- szú űrrepüléskor is?

— Az egész pályát „első lélegzetvételre“ jártuk meg, nem maradt időnk a „másodikra“.

— Mi hiányzott a leginkább a repülés a- latt?

— A Föld illata, az eső szitálása. Elszorult a szivünk, amikor a Földről érkezett hangot a magnetofonból meghallottuk.

— Mi történne akkor, ha leszállásra készülés közben újabb parancsot kapnának a továbbrepülésre? Mondjuk még egy hét tartamára?

— Az első repüléskor Andrijan Nyikola- jevvel három napig csak a hazatérésre gondoltunk. Azt hittem, a második repüléskor is így lesz. És elérkezett ez az időpont, s mi nemigen gondoltunk a Földre. Három nap, kettő, egy... Az idő repült,

Szergej Korolev a szovjet rakétatechnika — időközben elhunyt — atyja.

nekünk meg annyi dolgunk volt, hogy szerettük volna meghosszabbítani űrutazásunkat. Meg is említettük ezt a .földieknek“, de a repülés minden mozzanata pontosan megállapított program szerint folyt le. Ha

akkor megkapjuk az engedélyt a továbbrepülésre, egészen nyugodtan és örömmel maradtunk volna.

— Találkozott már űrrepülései során valami megfoghatatlannai, megmagyarázha- tatlannal?

— Nem, ilyesmivel nem akadt dolgunk. Bár még sok mindent nem tudunk megmagyarázni. Adódnak furcsa jelenségek, amelyek magyarázatra várnak, bár fizikai alapjuk világos. Például a „fekete üregek“. így nevezik a csillagok fejlődésének egy bizonyos stádiumát, amelyben a magfolyamatok olyan nyomást gyakorolnak az anyagra, hogy a csillagok szinte összezsugorodnak. Például egy csillagnak, amely eredetileg olyan nagy volt, mint a Nap, ez után a folyamat után az átmérője csak néhány tíz kilométerre szűkült. Ilyenkor olyan e- rös gravitációs tér alakul ki, amely még a fotonokat sem engedi át, és így a csillag részünkre kialszik. Közvetett kísérletek során sikerült bebizonyítanunk, hogy ezek a „fekete üregek“ valóban létezhetnek.

— Melyik volt a repülés legnehezebb pillanata?

— Azok a napok, amikor Klimukkal e- gyütt megállás nélkül huszonegy órát kellett dolgoznunk. A Napot figyeltük, az e- züstös égboltot és a sarki fényt. Csak úgy mellékesen, Inkább a Föld élt át miattunk pár kellemetlen órát. Olyan fáradtak voltunk, hogy átaludtuk a reggeli kapcsolatot a földi állomással. Míg űrhajónk olyan zónába került, amelyben ismét összeköttetésbe léphettünk a Földdel, ott már megszólaltak a szirénák. Ez a következő „körrepülésnél“ megismétlődött. Csak két perccel azelőtt ébredtünk fel, hogy a harmadik réteget elhagytuk, és Csak innen sikerült kapcsolatot teremtenünk. Megérdemeltük volna, hogy kikapjunk, de az elvtársak a Földön igen elnézőek voltak...

Később megint mi ketten kerültünk kellemetlen helyzetbe. Megszólalt a sziréna, azt jelezve, hogy a fedélzeten valami nincs rendben. De minden más azt mutatta, hogy nincs semmi baj, a motorok csendesek voltak, az állomással is fennállt a kapcsolat. Mindjárt mindent elszigeteltünk, és jelentettük a Földre, hogy nézetünk szerint a jelzőberendezésben van a hiba. így is volt. Abban a pillanatban, amikor a sziréna felsikított, lent a Földön az orvosok a mi szívműködésünkben állapítottak meg zavart.

— Szeretne még egyszer az űrbe repülni?

— Egy Ilyen hosszú repülés után, no meg az orvosok Is úgy vélekednek, de a- zért is, hogy a nyert ismereteket feldolgozhassuk, egy ideig a Földön kell maradnom. Aztán talán ismét felszállók.

A XXV. pártkongresszus irányelveiben a KB nagy figyelmet szentel a tudománynak, a tudományos kutatásnak és a tudományos- -müszaki forradalom új szakaszának. A kongresszuson kitűzték a mi életünk, de a többi dolgozó ember életének is a programját, amely a következő öt évben vár ránk. Ha ezen elgondolkozunk, látjuk, hogy a párt XXV. kongresszusán, amelyen küldöttként részt vettem jómagam is, az űrutakat is megalapoztuk.

A Nyegyelja nyomán —si —