Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-10-26 / 43. szám

A

z ajtó előtt letopogta a csizmája talpára tapadt, sűrű, fekete sarat: ez Inkább csak amolyan jelképes, beidegződött mozdulat volt, hiszen a küszöb e- lé szórt, megtiport fenyő- gallyak már maguk is menthetetlenül belefulladtak a rájuk hordott és széttaposott latyakba, a két ujja között sietve és szemérmesen kifújta az orrát — az orr- fúvásnaK ezt a közvetlenül egyszerű és mindenesetre zsebkendőkímélést jelentő módját a tisztek is hamar eltanulták a fronton a legénységtől, ám az alezredes nem szerette, morgott miatta: az alattomos demokratizálódás veszélyes jelét látta benne —, feszesebbre húzta a köpenyét a derékszíja alatt, aztán erélyesen, kurtán kopogtatott, és belépett. Amikor betette maga mögött az ajtót, hallotta, a- mint az alezredes szórakozottan felmordul:

— Ne kopogj, ne kopogj. Minek kopogsz? Ostoba civil szokás. Miért nem tudtok leszokni róla?

Alom Tivadar úgy tett, mintha nem hallotta volna az alezredes szavalt: az effajta kérdésekre a katonaságnál amúgy sem szokás válaszolni, ezt hamar megtanulta. Az alezredestől két lépésnyire feszes vlgyázz- ban megállt, a torkát köszörülte. Az alezredes csak akkor pillantott fel a sakktábla mellől. A kezében eltűnődve szorongatta a fekete futót: a két ujja közé csíptetve tartotta, mintha valóban valami szerencsétlen, tehetetlen futárt csípett volna nyakon: hohö, ba- rátocskám, hiába lapulsz, hiába bujkálsz, hiába játszod itt a buta katonát, most felfedeztelek, most arcvonalba lépsz, most megnyered számomra ezt 8 koszos kis ütközetet.

Az alezredes lassan Tivadar felé fordította a fejét, de a szeme sarkából még egyre a sakktáblát fürkészte, szigorúan és eltökélten, mint aki éppen lépni készül, már ki Is nézte a megfelelő, védhetetlen lépést, csak éppen még egyszer szemügyre veszi a terepet. Barátságtalanul kérdezte:

— Na, mt van?

— Alezredes úr, bocsánat a zavarásért: az eligazításért jöttem.

— Jól van, zászlós úr. jól van.

A mert pillanatnyilag nem jutott okosabb az eszébe, megismételte:

— Jól van. All] kényelme sen, zászlós úr. Foglalj helyet. Ül) le. Főhadnagy űr — fordult a segédtiszthez —, tölts egy pohárka rumot a zászlós úrnak. — Ezzel újból felöltve katonás, jellegzetes főtiszti ábrázatát — ezt néhány marcona szemölcs, a bozontos szemöldök, a szűk gallérból, kidagadó, feszes toka és a jókora, kékesllla orr jelentékenyen megkönnyítette — kurtán kérdezte:

— Tehát először Is: a legénység hangulata?

Alom Tivadar a félig földbe ásott, rögtönzött fabarakkokban tespedő, sötét ar cú, komor bakákra, a cuppogó, átázott bakancsokra, a lucskos kapcákra, a nedvességtől súlyos katonaköpenyekre és a silány, hiányos .élelemre gondolt, és szemrebbenés nélkül válaszolta:

— Pompás, alezredes úr. Kifogástalan.

— Helyes. Nagyon helyes. Ügyelj, hogy a legénység pontosan megtartsa a takarodó idejét. Pontosan és szigorúan. Figyelmeztesd az a! tiszteket és a tiszteket b. Nem tűröm, hogy a bakák erkölcstelen életmódot folytassanak a fronton. Minden órában ellenőrizni kell, nem szökött-e ki valamelyikük s körletből: A rossz nők demoralizálják a hadsereget, és csökkentik az alakulatok ütőképességét. Na. Miről is beszéltem?

— A rossz nőkről, alezredes űr — mondta Álom Tivadar tiszteletteljesen, és arra gondolt, hogy a bakáknak. satna még az alezredes terepjáró kocsiián is legalább egyórai utat kellene megtenniük, amíg az 8l- ső elérhető rossz nőhöz Juthatnának, miután ezt a tökéletesen frontszakasszá züllött őszi erdőt, ahol Jelenleg kotlóttak, az úristen és a hadvezetőség elfelejtette rossz nőkkel benépesíteni.

Az alezredes merően Tivadarra nézett, de Tivadarnak egyetlen arcvonása sem rezdült.

— Na jő — mondta az alezredes, miközben a szárnysegéd leplezetlenül vigyorgott Tivadarra a pohara mögül —, na jó. Hát akkor lássuk csak; először is a jelszó. — Felnézett a mennyezetre, amely kívül e- sett az állólámpa meghitt fényének bűvkörén, s mintha e misztikusan homályos magasságokból akart volna ihletet meríteni, elmélázva, fennhangon gondolatait:

— A jelszó... öőö... ml Is legyen?

Tivadar agyában Isteni szikra pattant, s ellenállhatatlanul lángot szított:

— Nem lehetne: fekete autó?

RACZ OLIVER:

Az alezredes visszazökkent az éllólámpa földi világába:

—He? ... nagyon jó: fekete autó. Azazhogy marhaság. A jelszó: Panzerfaustl

— Félek, hogy a bakák nem bírják majd megjegyezni — kockáztatta meg Álom Tivadar, de az alezredes ellentmondást nem tűrő hangon közbereccsent:

— A jelszó: Panzerfaustl Jelhang: Wunderwaffel És gondoskodj róla, zászlós úr, hogy a táborban a legteljesebb fegyelem uralkodjék. Minden fényforrást gondosan ellenőrizni, kioltani, illetve álcázni. Teljes elsötétítés. Tizenegy óra nulla, nulla perctől dohányozni tilos. Meg vagyok értve?

— Igenis — jelentette harsányan Álom Tivadar, és a tábor mellett, az erdő szélén végighúzódó, rögtönzött felvonulási útra gondolt, a- melyen percenként súlyos katonai gépkocsik döcögtek végig, káromkodó gépkocsi- vezetőkkel, dübörgő rakományokkal és vakító fényszórókkal. Az utat oldalról egyelőre még nem lőtték: a' fényszórók rosszindulatúan pásztázták végig az átázott erdőt, és a nedves falombok úgy csillogtak a reflektorok fényében, mint holmi 6- riásl, baljós szlvárványszí- nekbén játszó földöntúli ékszerek.

Az alezredes folytatta:

— Tizenegy óra nulla, nulla perctől riadókészültség. Zászlós úr személyesen ellenőrzi a szakaszokat. Tizenkét óra előtt tíz perccel felébreszti a főhadnagy u- rat. Nulla óra nulla, nulla perctől kezdve állandó távbeszélő-összeköttetést létesít az üteggel. Értem? No ló.

Minden átmenet nélkül felhagyott a hivatalos hanggal, újra áttért a tegezés- ré:

— És most Jól figyel] ide — mondta tttokzatosan lehalkítva a hangját. — Két óra nulla nulla perckor — Igazítsd be az órádat az e- nyém szerint. Megvan?.. Két óra nulla nulla perckor a tüzérség megnyitja a tüzet. Két óra negyvenöt perckor indul a harckocsitámadás. Vedd elő a térképedet.

Tivadar elővette, és az alezredes kinyújtott mutatóujjal, habozás nélkül a térkép egyik pontjára bökött:

— Itt állunk most mi.

Tivadar gondosan szemügyre vette a jelzett pontot, és pislogott.

— Bocsánat, alezredes úr, szabadjon megjegyeznem, hogy ott ebben a percben az oroszok állnak.

Az alezredes arcán pillanatnyi meghökkenés, majd leplezetlen rosszallás látszott, de hamar túltette magát a jelentéktelen eltérésen:

— Mindegy. Mire a támadás megkezdődik, már nii fogunk ott állni. A nyolcas gyorskocsizők. Vagy a németek.

Tivadar, aki tudta, hogy a nyolcas gyorskocsizókat érzékeny veszteségeik miatt már három napja visszavonták, nem tett megjegyzést. Az alezredes nikotintól sárga ujja a térkép újabb pontjára bökött:

— Itt állnak az aknavetők.

Ez Tivadart Ismét enyhe bámulatba ejtette, mert a jelzett pont a megáradt folyó egyik járhatatlan, pos- ványos szigetére esett, de most sem szólt. Az alezredes diadalmasan folytatta:

— összpontosított támadás lesz. Főhadnagy úr, egy pillanatra!

A főhadnagy letette a rumospoharat, előzékenyen o- dahajolt.

— Figyeljetek ide! A mi feladatunk, a ti feladatotok, hogy ezt a pontot — az elszánt mutatóujj egy merész kanyarulattal átszántott a térképen, és egy újabb, távoli ponton állapodott meg —, hogy ezt a pontot két óra nulla nulla perctől szakadatlanul lövitek.

Ezt Alom Tivadar őszintén szólva nem bánta volna, mert a jelzett ponton pillanatnyilag a németek álltak a nehéztüzérségükkel, és Tivadarnak egészen kedvére lett volna, ha néhányat beléjük pörköltethet.

A főhadnagy elismerően bólogatott, szemlátomást egy fikarcnyit sem érdekelték a részletek — a tüzérség a- múgy sem tartozott az ő parancsnokságuk alá, és fütyült az alezredesre —, és elegánsan összevágta a bo káját:

— Értem, alezredes úr. Meglesz, alezredes úr.

— Rendben. A többit már tudjátok. A harckocsitámadással egyidejűleg mindent elsöprő gyalogsági támadás. Hajnalra miénk az állás. Ez csak elég egyszerű?

A főhadnagy buzgón hajlongott, az alezredes kegyesen Tivadar felé fordult;

— Világos?

— Világos, alezredes úr,

— Rendben. Leléphetsz, zászlós úr. Várj. Főhadnagy úr, tölts a zászlósnak még egy pohárka rumot.

Ezzel megelégedetten a sakktábla fölé hajolt, s vészjóslóan a magasba e- melte a nyakon csípett fekete futót.

Az alezredes a futó után kapott, felhorkant:

TÁBORI

sakkjátszma

— Az istenit neki! Hat persze... ez a nyavalyás zászlós megzavarta a kombinációmat! — Szemrehányóan az ajtó felé nézett, de a nyavalyás zászlós akkor már a kásás latyakban topogott, és a nyirkos fák között tökéletesen megfeledkezett a fekete futóról, sőt az alezredesről is, akit különben már csak a támadás után beállott pokoli zűrzavarban látott viszont: rohamsisakban, de köpeny nélkül rohant elő az alezredes az állólámpa hangulatos szigetéről, az arca fakó volt, és rekedten üvöltözött.

Mert a támadás, sajnos, nem két óra nulla nulla perckor indult meg, hanem egy teljesen szabálytalan ó- rában és időpontban, valamivel fél egy után — sem a perceket, sem a másodperceket nem lehetett pontosan meghatározni: egyszerűen megindult a támadás; lecsapott, mint a váratlan és sokszorosan meghatványozott istennyila, tombolva, robbanva, mindent elsöpörve, ahogyan az alezredes megjósolta, de' sajnos, nagyon sajnos, azzal a csekély különbséggel, hogy nem Ideáiról, hanem odaát- ról indították meg.

— Nem értem — hebegte az alezredes, miközben nagy nehezen előkerítették és a rögtönzött felvonulási út egyik aránylag védett szakaszára irányították a gépkocsiját —, nem értem, hiszen minden olyan Jól ment!... — Ekkor váratlanul megőrült, és tombolva ordítozni kezdétt:

— Hol a főhadnagy űr? Hol a segédtiszt úr? Három másodpercet adok, hogy a főhadnagy űr jelentkezzék! Nem értik? Az istenit a marha fejüknek, hívják ide a főhadnagy uratl

Az emberek bambán, halálra vált arccal lapultak a fák kétes értékű takarásában — az alezredes egy vastag törzsekből álló, szövevényes facsoport fedezéke mögül üvöltözött —, de senki sem mozdult.

Az alezredes kifulladva kapkodott lélegzet után, és Alom Tivadar kihasználta az alkalmat:

— A főhadnagy úr nem jöhet — próbálta túlkiabálni a fejük felett tomboló süvítést és ropogást —, a főhadnagy urat széttépte egy repeszdarab. •

Az alezredes a fejéhez kapott, sarkon fordult, és a rohamsisakjával valósággal a fák lábát súrolva, a kocsijához rohant. A kocsi belsejéből hápogta vissza:

— Folytassa, zászlós úr, folytassa az előrenyomulástl Vegye át a parancsnokságot, szervezze át a szakaszokat, és folytassa az elő- renyomu...

Nem fejezte be: a hátuk mögött, az útkanyarban akna robbant, és az alezredes tajtékozva üvöltött rá a volán fölött görnyedő szakaszvezetőre:

— Indítson, marha, mire vár?l

Alom Tivadar pedig hosz- szan nézett a tovabukdácsoló terepjáró után, és bor- zongva, a gyomrában feneketlen savanyú ürességgel, nyelőcsövében a fojtogató füst és a mardosó bűz fémes ízű hányingerével, elvi- gyorodott. Azután, kihasználva a robbanások egyik pillanatnyi szünetét, nekiiramodott, hogy megkísérelje biztosabb helyre összevonni Szétszórt embereit. Útközben az alezredes elhagyott szállására is bepillantott,' de ott már nem volt semmi mentenivaló. Az állólámpa az asztalkával és n székekkel egyetemben egyszerűen eltűnt, a leszakított mennyezet sandán bámult . alá a feltépett padlóra, és amikor Tivadar lehajolt, hogy gépiesen felemeljen egy sértetlen doboz cigarettát, elképedve látta, hogy a padló egyik épségben maradt tenyérnyi foltján búsan görög idé-oda a nyitott ajtón és a kitört ablakokon beáradó léghuzatban a fekete futó.

De annak sem volt már

feje.

(részlet)

Egy évvel ezelőtt vált függetlenné Angola, az egykori portugál gyarmat. Az imperializmus mindjárt elszánt hadjáratot indított a fiatal állam ellen, hogy eltérítse a nem kapitalista fejlődés útjáról. Angola haladó szellemű népe hónapokig tartó polgárháborúban leverte a reakciós erőket, és a mai ország az imperialista mesterkedések ellenére töretlenül halad a szocialista fejlődés útján. Ezúttal a haladó angolai irodalom két kimagasló alakját mutatjuk be, akik egyúttal az új Angola magas rangú képviselői is.

Agostinho Neto

Dr. Antonio Agostinho Neto a független Angola elnöke, az Angolai Népi Felszabadító Mozgalom (MPLA) vezetője, nagy műveltségű politikus, tehetséges hadvezér, az Afrika szabad- í ságáért küzdő elszánt harcos. Tizennégy évvel ezelőtt került a felszabadítást mozgalom élére, s a másfél évtizedes harc . árán Angola tavaly elnyerte függetlenségét.

Neto 1922. szeptember 17-én született. Szülei tanárok voltak. A haladó gondolkodású fiatalember tehetségével korán kitűnt társai közül. Portugáliában, a lisszaboni és coimbrai e- gyetemen folytatta orvosi tanulmányait. Szabad idejében társadalmi és politikai téren tevékenykedett. A portugál hatósá- gok többször börtönbe vetették, de nem sikerült megtörni az angolai hazafit.

Í Utoljára 1959 decemberében szabadult a portugál börtönből. Töretlen hittel folytatta a harcot. Nem véletlen, hogy a három angolai mozgalom közül épp a Neto vezette MPLA élvezte a nép támogatását, mert csak Neto programja szavalj 'tolja egy teljesen független, el nem kötelezett, fejlett ország : kiépítését.

Az Angola jövőjére vonatkozó terveivel nagy népszerűségre tett szert. Angola megtalálta benne a bölcs vezetőt, akl- : re nemcsak a felszabadítési harcban támaszkodhatott, hanem . most is és a jövőben is számíthat rá az igazságosabb társadalmi rendért, a neokolonializmus és a rekciós erők ellen ví- ; vott harcban.

Kevesen tudják azonban, hogy az ismert függetlenségi har- : cos egyben Afrika legnépszerűbb költője. Műveit több nyelvre lefordították, s a legtekintélyesebb Irodalmi és társadalomtudományi folyóiratok munkatársa. Verseiben harcra buzdítja gyarmati sorban élő néDét, a szebb jövőt hirdeti. Eddig egyetlen önálló verseskötede jelent meg Összegyűjtött versek (1961) címmel.

1 :

J NYUGATI CIVILIZÁCIÓ

A talajban

szegekkel oszlopokhoz erősített bádoglemezek ( képezik a házat.

i Néhány rongydarab egészíti ki a barátságos tájképet,

A napsugarak ferdén hatolnak át a repedéseken ét üdvözlik a tulajdonost

•' .JE 1

tizenkét órai rabmunka után.

I töri a követ

0 hordja a követ tört a követ

Í hordja a követ ■, szép idöbén rossz időben t töri a követ | hordja a követ

1 Az öregség hamar beköszönt. ,

" I _

Egy gyékénydarab a sötét éjszakában, elég neki ha meghal hálásan ' az éhségtől.

Fernando Costa Andrade

1936-ban született az angolai Lepihen. Már egyetemista korában aktívan részt vett a Casa dós Esindantes do Imperio elnevezésű lisszaboni kulturális mozgalomban. Egyetemi tanulmányait Jugoszláviában fejezte be. Több magas tisztséget visel hazájában.

Két verseskötete Jelent meg, az Akácok földje (1961) és az Angolai ritmusok Itáliában (1963).

lpt1

NEGYEDIKÉNEK

A földön 50 000 halott fekszik kit senki sem siratott meg a földön temetetlentil 50 000 halott kit senki sem siratott meg.

Ezer Guernica és üzenet Orosko és de Siquteros ecsetvonásaiban a tenger dimenzióját foglalták magukba, ez a csend kiterjedt az egész országra mintha az esőből vér ömlött volna mintha a goromba haj néhány méter magas fű volna mintha az ajkak elítélnének éppen az ötvenezer halottjuk halálának pillanatában

minden élőt a földön.

A földön 50 000 halott fekszik kit senktsem siratott meg.

senki... Angola anyát elestek fiaikkal együtt..

Fa Jenő fordításai

n ( .

■ ........ .... , .§