Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-10-26 / 43. szám

Új ifjüSBg 5

K

iskoromtól fogva sokat olvastam, és az Írással is megpróbálkoztam, de ezek valóban csak afféle próbálkozások voltak, mint amilyen „műveket“ abban a korban mindenki alkot. Nem tudom, meddig hódoltam volna még ennek a szenvedélyemnek, ha a trebisovi gimnáziumba nem jön tanítani Mikulás Ka- sarda. Egyesek szemében a szlovákórák réme, másoknak a példakép, de még azok is, akik hadilábon álltak az irodalommal, az ő óráin áhitatosan figyeltek. Akkor már megjelent néhány verseskötete, és én — éppúgy, mint azok, akik így vagy úgy e mesterség rabjai lettek — utánozni kezdtem öt.

írtam is vagy háromszáz epigrammát és egy rádiójátékot, s csodák csodájára, meg is jelentek nyomtatásban, a darabomat is játszották. De minél többet írtam, annál jobban tudatosítottam, hogy egy hatalmas hegy elhagyatott lejtőjén botorkálok, és mintaképeim mind távolabb kerülnek tőlem. Ezek a mintaképek azonban nem voltak világirodalmi nagyságok, hanem napjaink szlovák költői, Milan Rúfus, Pavol Horov... Lehet, azért kerültek hozzám oly közel, mert olyannak ábrázolták az életet, amilyen, felesleges szépítés nélkül. Az é- rettségi után nyelveket szerettem volna tanulni a bölcsészkaron, de valahogy nem jött ki a lépés. Ez is megtörténhetik az emberrel.

Az ábrándokat azonban eloszlatta a valóság. A két év tanulmányi idő elteltével a bratislavai népművelői iskolából Presovba kerültem, egyenesen az élet rengetegébe. A felnőttek művelődése lett a hivatásom. Régi szenvedélyemhez azonban hű maradtam, ma is magam írom beszédeimet, beszámolóimat, ha az időm engedi. Szívesen eljátszom a szavakkal, szólok általuk másokhoz.

— A kezdet tehát egy kissé eltért a megálmodott képtől.

— Csak látszólag.,

— Azért mégiscsak más írni róluk, mint a leírtakról szólni Hozzájuk.

— De ha látod, hogy valaki érti a könyvben foglaltakat, és ez a te érdemed, .kellemes érzés tölt el.

— Vagyis azt váltod, hogy az emberek nevelése alkotó folyamat.

— Százszázalékosan meg vagyok róla győződve.

— A felnőttek többsége nehezen szánja rá magát a tanulásra.

— Nem mindig az játssza a főszerepet, hogy valaki akar vagy nem akar művelődni, hanem a munkahely, a beosztás, az emberek érdeklődési köre, a család, az egyéni gondok is.

— Nem gondolod, hogy az emberek inkább adnak, mint kapnak?

— Nemegyszer én is feltettem magamnak ezt a kérdést. Ha a felnőttől elvárod, hogy tanuljon, a magánéletéből, a szabad idejéből rabolsz el Másrészt viszont az is mérvadó, hogy ennek fejében mit kínálsz neki.

— És mi érdekli a fiatalokat?

— Sok minden: hogyan eltölteni a szabad, időt, a szerelem és a barátság kérdése, hogyan felkészülni a szülői hivatásra, gyereknevelés.

— Vagyis azok a kérdések, amelyekről kevesebhet írunk és beszélünk, mint megérdemelnék.

— És amelyek a fiatalokat gyakran állítják látszólag megoldhatatlan feladatok elé — Csak őket?

— A felnőitek is sokszor kerülnek bonyolult helyzetekbe.

— Képtelenek megbirkózni a kor követelményeivel? — Ez is előfordulhat. Még mindig időszerű feladat nálunk a cigány származású polgárok átnevelése. Beléjük oltani legalább az alapiskolai tudnivalókat, a higiéniai szokásokat, meggyőzni a szülőket, mennyire fontos. hogy evei ekeik rendszeresen járjanak iskolába, főző- -varrótanfolyamokat rendezni számukra...

— Könnyű így felsorolni, de hogyan nyerjük meg őket?

— Ogy, hogy a bizalmukba férkőzünk, ami azt jelenti. eljárunk közéjük, látszólag felvesszük a szokásaikat, egyszóval igyekszünk közéjük valónak tűnni.

— Nem gondolod, hogy az illető maga is engedhet ezeknek a szokásoknak?

— Természetesen szilárd jellem kell hozzá.

— Mikor győzheti meg egyik ember a másikat?

— Ha alaposan ismeri.

— Kiket nehezebb oktatni, a gyerekeket vagy a felnőtteket?

— Foglalkozni a felnőttekkel kétségkívül igényesebb feladat. Először is a bevett szokásaikat kell felszámolni, és csak azután jöhet a nevelés. Atnevelnl nehezebb, mint nevelni.

— Több időt vesz igénybe?

— És bonyolultabb is, mert állandóan közöttük kell lenni, szinte végtelen •párbeszédet kell velük folytatni. — De hát ez nemcsak a népművelők ügye!

— A Nemzeti Front szervezeteié, az üzemek vezetőségéé, a Szocialista Ifjúsági Szövetségé, amely ezt e- qyik fő küldetésének is tekinti. Es itt jegyzem meg. hogy ebben a munkámban rengeteg segítséget kaptam az ifjúsági szövetségtől.

— Mindezt összegezve...

— Arra az eredményre jutnánk, legnagyobb művészet az embereket meggyőzni arról, hogy mindenki a saját érdekében dolgozik.

— ^vagy a szocialista életmód egyenlő az anyagi jóléttel?

— Nagy általánosságban így is mondhatnánk, de mindenképpen valamit vagy valakitől tanulnod kell.

Kilenc évig végeztem ezt a munkát, nemcsak falvakban és városokban, hanem járási és kerületi szinten is. Itt már olyanokat kellett nevelnünk, akik maguk is nevelni hivatottak, ezért nem volt elegendő az élettől, a gyakorlattól tanulni. Majd minden nap tudatára ébredtem annak, mennyire távol állok még a tökélytől, s ha nem teszek szert az emberi tudományoknak egy szolid tárházára, képtelen leszek lépést tartani az élet tempójával.

Bratislavában a bölcsészkaron egy akkor újnak számító tudományágat, a felnőttoktatást kezdtem tanulni. Később mint külső munkatárs magam is tanítottam ezt a szakot a bratislavai és a preáovi bölcsészkaron. Mégis hamar rájöttem arra, hogy az elméletnek csak akkor vehetem igazán hasznát, ha alkalmazni tudom az életben is.

— Megterhelő tévúton tanulni?

— Ha a tanulásnak értelmét látod, ki lehet bírni.

— Körmönfont válasz.

— Nem mondanám, hisz vannak körülöttünk olyan dolgok, amelyek nem hagynak nyugton.

— Képtelenek vagyunk velük megbirkózni?

— Igen, de léteznek olyan dolgok, amelyekről mindannyian tudunk, de elfogadható megoldást nem találunk rájuk.

— Talán sohase lesz- egyszerű a hétköznapi életben mindig lépést tartani a modern korral.

— Vagy a következményeivel.

—■ Semmiképpen sem lebecsülendő gond, főleg nem a falvakon. Az emberek a szó szoros értelmében palotákat építenek, és színes csempékkel csúfítják el, a kertekben törpék és más giccses „alkotások“ éktelenkednek.

— A szocialista életmód nemcsak az anyagi javakban rejlik.

— A korszerű nem azonos az ízléstelennel, a mesterkélttel.

— Azt mondják, minél egyszerűbb valami, annál szebb.

— Csakhogy a régi falusit ház lakójának is joga van fürdőszobához, hűtőhöz és mindenhez, ami kellemessé teszi életét.

— És ezzel megbontja a stílus, az egyediség ossz hangját.

— Talán nem is lehet másképpen.

— Egy kis akarattal a kettő összeilleszthető.

— Szemlélet dolga, de mindenképpen alapos nevelő munkát igényel, a jó ízlést ugyanis nem olyan könnyű elsajátítani.

— Miért térünk akkor egyre gyakrabban vissza a múlthoz?

— Mert minden régi holmi, tárgy egy darabka történelmet, hagyományt, költészetet őriz, és épp ezek hiányzanak mai túlcivilizált életünkből.

— És a népművészet?

— Ogy vélem, néha mesterségesen tartják életben. Mint ismeretes, hivatásos és fél hivatásos együttesek ápolják.

— A televízió játszik közre?

— Nemcsak az, az élet újfajta értelmezése is.

— Mi legyen hát a teendő?

— Törekedjünk arra, hogy a fiatalok ne csak élvezzék a kultúrát, hanem belső ösztönzésre maguk is műveljék. Ehhez pedig olyan emberekre van szükség, akik értenek a dolgokhoz, és másoknak is tanáccsal tudnak szolgálni.

— Van belőlük elég?

— Igen. Színészek, műkedvelő színjátszók, de vagy kevés az idejük, vagy az akarat hiányzik belőlük.

— Mit tegyünk ebben az esetben?

— Általános recept erre nincsen, de Szlovákiában a fiataloknak ingyen a rendelkezésére állnak a nemzeti bizottságok klubjai és kulturális létesítményei.

— Ez lenne a helyiség kérdése, a másik a munka minősége és intenzitása.

— A legkülönbözőbb tanfolyamokon igyekszünk azokat az embereket felkészíteni, akik alkalmasak ezt a munkát végezni és továbbfejleszteni. Rengeteget segíthetnek a falusi tanítók és más értelmiségiek, valamint a SZISZ-tagok.

— Próbáljuk meg összefoglalni, hogyan érhetjük el, hogy az emberek meg is találják a művészi értékeket?

— Nagy szerepet játszanak ebben a szubjektív tényezők.

— K tényezőknek mindig is nagy szerep jutott.

— Természetesen. De az azért mégsem lehet, hor/y ahány szakember, annyi vélemény egy-eqy műalkotás tői. Egy alkalommal tanúja voltam egy heves- vitának. Négy bennfentes nem tudott közös nevezőre jutni, hogy mit is ábrázol a vitás modern kép. Képzelheted, milyen eltérő, hatással lehetett rájuk.

— Vagyis nem annyira a kép művészi értéke a mérvadó...

— Szerinteih minden művészet, ami a művészet eszközeivel a való életet ábrázolja, vagyis nemcsak művészet a művészetért. Minden, ami az embert gazdagítja, tanítja.

— Ebből a szempontból milyen hatással van a televízió?

— Elvitathatatlanul nagy hatással, de sohasem pótolhatja az emberekkel való közvetlen kapcsolatot.

— Azt akarod ezzel mondani, bizonyos mértékig elvon bennünket az aktív alkotó munkától?

— A fogyasztói kultúrának mindenképpen kedvez. De azzal, amit nyújt, a nézőket mindezért kárpótolja.

A tömérdek munka közepette megnősültem. Kellemes változást hozott az életembe, egyszeriben megkomo- lyodtam, még nagyobb felelősséggel viszonyultam a dolgokhoz. A legnagyobb felelősség azonban az első gondokkal, a lakással, a lakás berendezésével, a gyerekekkel jöttek. Fokozatosan rádöbbentem arra, hogy bár távolról sem csak az én ügyem, mit és hogyan cselekszem, de munkámról mégiscsak a családomnak adok számot.

— Hogyan viszonyulsz a gyerekekhez?

— Mint mindenki, aki szereti a saját gyerekeit. Nekem pedig kettő van, két kislány.

— Mennyi időt fordítsz a nevelésükre?

— Keveset, de igyekszem a barátjuk lenni.

— Nem irigyeled néha a feleségedet, hogy többet lehet velük?

— Inkább azt, hogy öt hamarabb beavatják a titkaikba.

— De ház ez természetes, ha egyszer keveset lehetsz otthon.

— Épp ezért minden szabad percemet velük töltöm. A gyerekeknek ugyanis nemcsak az anyjukra van szükségük.

— Mit tettél, amikor először hazugságon érted őket?

— Mint barát, igyekeztem megmagyarázni nekik, hogy ■ féllába van a hazugságnak.

— Segítsz nekik a tanulásban?

— Megmagyarázom, ha valami nem világos előttük, de arra törekszem, hogy önállóan tanuljanak.

— Ez néha nehéz.

— Helyesen nevelni a gyereket a legbonyolultabb pedagógiai jeladat.

— Mi a véleményed, nem visszük túlzásba a kényeztetést? *

— Ha azokra a szülőkre gondolsz, akik mindent megvesznek, amit csak a gyerek szeme-szája megkíván, bizony elkényeztetjük.

— Talán egyesek azt hiszik, ez az igazi szülői szeretet.

— Pedig mennyire tévednek! Manapság nagy művészet az, ha nem engedünk az egyre növekvő életszínvonal adta lehetőségek csábításának,' ha a gyereket megtanítjuk tiszteletben tartani az élet értékeit.

— Egyébként hogyan tanítod meg gyerekeidet a szerénységre? És hogyan a munkára?

— Ogy, hogy nem félünk rájuk bízni olyan feladatokat, amelyekre már képesek, nem dorgáljuk meg, ha közben valami nem sikerül, és nem furakodunk a dicsérettel sem.

— Ez így bölcsen hangzik.

— Próbáljuk meg náluk elérni, hogy a munkát /dísz va végezzék. Erről pedig rengeteget elmélkedhetünk.

— Szerintem arról még többet, hogyan kialakíiani bennük a helyes életszemléletet.

—i Ogy, hogy mi sem mondunk ellent önmagunknak.

— Tehát összhangban legyenek szavaink meg a tetteink is?

— Mindkettő?

— Annál helytelenebb, ha ugyanarról a dologról sokszor mást hall a gyerek odahaza, mást az iskolában és megint mást az utcán.

— Hogy a gyerek higgyen a szavaidnak, bizalmába kell férkőznöpl.

— Könnyebb azonban ezt a bizalmat elveszíteni, mint megszerezni.

— Igazi barátoknak lenni azt jelenti, hogy mindig találunk egymásnak időt.

Mielőtt a SZISZ KB elnökhelyettesévé és a SZISZ SZKB elnökévé választottak volna, rengeteg tapasztalatot szereztem már a politikai munkában Koáicén n CSKP kerületi bizottságában, a SZISZ Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságának elnökeként és az SZLKP kerületi titkárságának tagjaként. Igazi iskola volt ez számomra.

— Mit tartasz a legtöbbre ezekből a tapasztalatokból?

— Körvonalazott abb képet tudok alkotni a dolgokról, megtanultam összefüggésekben gondolkodni.

— Hasznát vetted ennek mint képviselő?

— Ez talán természetes. Mindenesetre világosabban szólhattam Stará Lubovnában a választóimhoz.

— Most a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé vá lasztottak.

— Ez óriási bizalom, még nagyobb felelősség.

— Miben nyilvánul meg leginkább?

— Mindenekelőtt az emberekhez fűző meghitt kapcsolatban. No de ez sem újkeletű, hiszen közéjük valók vagyunk mi is.

— Mit gondolsz, mi a záloga annak, bogy jó képviselő légy?

— Semmiképpen sem az, hogy a tisztségemmel járó tekintélyt arra használom ki, hogy mások helyett építőanyagot hajszolok egy művelődési otthonhoz.

— Hát akkor ml?

—. Az emberek valódi és jogos érdekeinek a kielégítése. De nem egyéni érdekek ezek, hanem mindannyiunk anyagi és szellemi igénye.

— Szerinted mi a mérvadó?

Hogy tudatosítsuk: létrehozni valami újat nem e- legendő közösen és korszerűen dolgozni, ugyanígy kell gondolkodnunk is.

— A szocialista gondolkodásmódnak különös fontosságot tanúsítsz.

— Semmi nagyszerű sem keletkezhet a munka és a gondolkodás szimbiózisa nélkül. Avagy tévedek?

Jifí C i c h o fi