Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-10-12 / 41. szám
JA színészete és újságírók már hagyományossá vált j\ labdarúgó-mérkőzéséi ezúttal először a „történelemben'“ a szlovák főváros határain túl, Nitrán rendezték meg. Amikor még délben is londoni szürkeség ülte meg a nitrát utcákat, felhívtam a színházat megtartják-e délután a mérkőzést. „Miért ne? — esi cseregte vissza egy női hang. — Nem olvasta a falra gaszokat? Még akkor is, ha cigánygyerekek fognak po tyogni az égből1“ Dicséretre méltó következetesség, gondoltam, de hál mit szól majd mindehhez a közönség és a szereplők. Mert Karol SpiSiák akármilyen jó rendező a kulisszák között, nem biztos, hogy meg tud birkózni az időjárás sál is. Délután cigánygyerekek ugyan nem potyogtak az égből, de úgu szakadt az eső, mintha dézsából ön tették volnai A mérkőzés mégis megvalósult. Annál nagyobb elismeréssel kell szólni néhány merész színész ről, Krajíéekről. Haveriről, Koronáiról, Danőiakról és a nitrát kamaraénekesünkről Karol Duchotíról. Elfőttek, hogy a helyi színház sportegyesületét kiegészítsék. U- gyancsak elismeréssel adózunk az újságíróknak, hogy olyan szép számban megérkeztek a fővárosból. Az esőn kívül minden a műsor szerint pergett. SZÍNÉSZEK - ÚJSÁGÍRÓK ZÄPORESÖBBN A lelátón összegyűlt vagy háromezer sziklasztlárd szurkoló, a sok szines esernyő úgy festett, mint égy trn- presszlonista plktúra. Nekem az úfsáqírók kapuja mögött jutott hely, melynek közepében Martán Takáé állt, alig engedve helyet a labdának. Halvány dresszben volt, de ez az első esés után feketévé változott. Minden fő, ha a vége jó — mondták az újságírók, miután 8:6-os vereséggel levonultak a pályáról. A mérkőzést kitünően vezette Kratochvil nemzetközi bíró. Persze htába híres llgablrö, 0 sem vehetett mindent észre, például azt, hogy mérkőzés közben Kobrhle nitrat színész egy hordó sört gurított a pálya közepére. Mindenütt neki sem lehetett ott a szemel Azt pedig, hogy nem vette figyelembe a nézők „civil a pályán“ kiáltozását, jól tette, egy ligabíró nem hagyhatja magát befolyásolni a közönségtől Megtartották a színésznők és úfságírónök labdarúgó- -mérkőzését is, melyet a színésznők nyertek meg l:0-6s eredménnyel. Boiena Slabefová a kapuban nem azért nem kapott gólt, mert állítólag nem fért be mellette a labda, hanem azért, mert föl védett. A sok kedves, komikus kép mögött van valami, amit nagyon meg kell becsülnünk: minden szereplő tudta, miért lép fel. miért fütyül a zöra időre. A tiszta bevételt ugyanis egy forgalmi gyermekjátszótér felépítésére fordítják. Mártonvölgyi László HA FEJÉBE VESZ VALAMIT A NÖ ... FIBINGEHOVÁ ÚTJA A VILÁGCSÚCSIG A 15 éves lányok születésnapjukra általában báli ruhát, aranygyűrűt, nyakláncot kapnak a- jándékba, Helena Fiblngero- vá háromkilós súlygolyót kért a papájától... A 15 é- ves lányok általában már a fiúk után kacsingatnak, Helena kört rajzolt az udvarra, és szabad Idejében forgolódott benne. Természetesen a papájától kapott súlygolyóval. Mindennemű technika nélkül, de nagy-nagy lelkesedéssel. A mama bosszúságára. „Már megint“ — hallotta esténként a korholást Helena. Vidéken a legszeré- több anyák sem fukarkodnak a nyaklevessel, hogv ráébresszék gyereküket az igazságra: még akkor sem. ha az illető lány. Helena csak annvtt mondott válaszként: „Majd én megmutatom. ..“ Hogy milyen kislány volt Helena? Egy kicsit — hogy s mondjuk csak — amolyan ügyetlenke. De nagy vonzalmat érzett a sport iránt. Mem, nem az atlétika Iránt. A műkorcsolvázást csodálta, és azon belül a Kilius- Báumler-párost. mint más gyerekek a mesebeli herre- get és királykisasszonyt. És Helena próbálgatta a piruetteket. Aztán elkezdte — a súly- lökést. Tizennégy éves korában, az iskolák járási versenyén. A tanítók úgy gon dolták, hogy ha egv sűlygo- lvót adnak a kezébe, sem mit sem ronthat el. Helena 8,80 métert dobott. Negyedik lett, és ez érzékenyen érintette. Csak negyedik? Miért? Nem lehet legalább valamiben ugyanolyan jó, mint a többiek? Vagy még jobb? Az átlagosnál sokkal magasabb és jól megtermett kislányra később egyre-jobban odafigyeltek az edzők, és gyors egymásután következtek az események: országos versenyek, edzőtáborozások. válogatottság. 17 esztendős korában húzta fel először a címeres mezt a magyarok elleni viadalon, és a négy kilós súlygolyót 14,60 méterre dobta. 1971-ben gyenge évet zár! Fibingerová. Fájt a sérül! könyöke, és formájában úgv visszaesett, mint a hőmérő higanyszála a hideg januári éjszakán. A nemrégen még olyan nagy reményekre jogosító fiatal sülylökőnőt az érdektelenség légüres tere kezdte körülvenni. A mindössze 19,50 méteres teljesítmény nem jogosította fel, hogy ‘ olimpiai kerettag legyen. Megszűntek a kedvezmények, és a legszerényehb kérések is kifogásokba ütköztek: „Miért és minek?“ Előbb csak lassan, később ugrásszerűen jelentkezett a depresszió: van e értelme a küszködésnek? A reménytelen hetekben csak egy ember akadt, aki nem szűnt meg bízni Hele nában, Jaroslav Smid, az ed zője, aki tizenhét esztendeig volt válogatott, és öt év alatt Helénát nagyon jól megismerte. Közös erőfeszítésüknek az lett az eredménye hogy Helena mégiscsak kijutott a müncheni olim- • piára hetedik lett, és csalódott. Többet várt önmagától. És ismét mondogatta magában: „Majd én megmutatom ...“ Néhány héttel München után messze túldobta a 19 méteres határt Hát Igen, ha nem lett volna járási negyedik ... Amikor Helena Fibingerová a válogatottságig vitte, a legjobb akart lenni Csehszlovákiában, aztán a világon, és érmeket szerezni a versenyeken. Idegessége sokszor meggátolta ebbén. Montrealban viszont kiegyensúlyozottan versenyzett, és olimpiai bronzérmet nyert. De most sem volt teljesen elégedett. „Majd én megmutatom . ..“ Világcsúccsal akarta meghálálni az olimpiai szerepléséért kapott magas állami kitüntetését Ezért próbálkozott újra és újra a világrekord megdöntésével. Opa- ván ez sikerült is neki. Megmutatta. Hát hiába, ha fejébe vesz valamit a nő... „Világcsúcsomat párt- és állami szerveink képviselőinek ajánlom, ezzel ts megköszönve gondoskodásukat az élsportolókról“ — mondotta az újdonsült világ- csúcstartó, aki egy centire megközelítette a bűvös 22 méthres ha'flrt. A 27 éves, 179 cm magas és 88 kg súlyú tanítónő soha nem látott sorozatot ért el világrekord-javítása közben. Íme a dobások: 21,99. 21,90, 21,40, 20,98, 21,33 és 21,10 cm. Ilyesmire nincs példa a női sűlyiökésben, a- mely éppen az idén ment át forradalmi változáson, az i- dén érték el a legnagyszerűbb eredményeket a versenyzők. És a csúcsot Helena Fibingerová opavai dobása jelenti. Végezetül közöljük minden idők legjobb női súly- lökőinek örök ranglistáját: 1. Fibingerová fCsehszlovákia) 21,99 — 1976, 2. Hrlsz- tová [Bulgáriai 21,89 — 1976, 3. Adam (NDK) 21,67 — 1976, 4. Csizsova (Szovjetunió) 21,45 — 1973, 5. Schohknet (NDK) 21,30 — 1976, 6. Dröse (NDK) 21,13 — 1976, 7, Kracsevszka (Szovjetunió) 21,13 — 1976. TOMI VINCE ————-a———■— 1974 őszén a könyvesboltokban megjelent egy szerény kiállítású kis könyvecske: Végh Antal „Miért beteg a magyar futball?“ A könyv írója sohasem volt labdarúgó szak- tekintély. Még csak nem is volt futballista. Ezért volt külön rejtély, hogy az ötvenezer példányban megjelent könyv napok alatt elfogyott. Országos beszédtéma lett, nagy viharokat, érzelmeket kavart fel. A feketepiacon 500 forintért árulták az élelmes kereskedők Végh Antal könyvének sokszorosított másolatát. Soha ilyen sikert nem ért el magyar író... Mi lehetett könyvének különleges vará zsa? Témája a labdarúgás. Magyarországon, bár a foci közügy, de jelent meg már a labdarúgással kapcsolatos könyv máskor is... Ilyen leleplező hangú, szókimondó mű azonban nem. Ez volt a könyv sikerének a titka. A szerző nemcsak a magyar labdarúgással kapcsolatos általános hibákról, visszásságokról írt, hanem megnevezte a betegség okát és okozóit is. Még per is lett belőle. Illovszky Rudolf volt szövetségi kapitány becsületsértésért feljelentette a bíróságon. — Jó néhány ügyvédtől kaptam ajánlatot, hogy szívesen vállalja védelmemet, még Ingyen is. Nem kellett. A tények önmagukért beszéltek. Amit leírtam, az a valóságot tükrözte. Végh Antal a „Miért beteg a magyar fut- ball“-lal nemcsak a magyar könyvpiacot hódította meg. Műve megjelent Amerikában és Jugoszláviában is, Lengyelországban, Ausztriában és Svájcban pedig folytatásokban közölték a folyóiratok. A könyv megjelenése, illetve megírása óta két év telt el. Azóta történt egy s más a magyar labdarúgásban. Izgalmasabb volt az idei bajnokság a korábbiaknál. A magyar válogatott labdarúgó- csapat régen szerepelt olyan eredményesen, mint az idén. Az egyesületekben komolyabb munka folyik, mint azelőtt bármi kor. Jogosnak éreztem tehát, hogy feltegyem a kérdést Végh Antalnak: — Beteg-e még a magyar futball? — Betegebb, mint volt. Meglep a válasz. Bevallom, nem ezt vár tam. Látja rajtam a csodálkozást Végh An tál ts: — Más választ várt? Sorolom az eredményeket: — Megvertük az argentinokat, Svájcot, a franciákat és az osztrákokat. Idegenben döntetlent értünk el a csehszlovákok, a ju- goszlávok ellen, pedig az utóbbi két csa pat ott volt az Európa-bajnokság négyes döntőjében, a csehszlovákok ráadásul meg is nyerték. Mosolyogva hallgatja az indokaimat: — Ne felejtsük el, hogy a magyar válogatott a felsorolt csapatokkal barátságos, tét nélküli mérkőzéseket Játszott. Tudvalevő, hogy ezeken a meccseken nem hajta nak annyira a csapatok. Az igazi fokmérő a nemzetközi kupákban, az Eurőpa-bajnok ságon és az olimpián mutatott eredmény. Nézzük ezeket. Kupacsapataink még a nyolc közé sem kerültek. A hétszeres bajnokcsa patunk, az Újpesti Dózsa két kupameccsen is öt-öt gólt kapott, köztük ötöt egy harmatgyenge svájci csapattól. Az Európa-bajnokságon „futottunk még“, kategóriába kerültünk. Olimpiai csapatunk, amely tulajdonképpen a nagyválogatottunk is, dicstelenül kiesett. Hosszú Idő után még a tizenhatos olimpiái döntőben sem lehet ott csapatunk. Münchenben még másodikok lettek a labdarúgók, pedig ott már nagyon beteg volt a magyar foci. De folytatom. 1974-ben az utánpótláscsapatunk Európa -bajnokságot nyert. Az idén hazai pályán a döntőben nem bírtunk a szovjet utánpótlás csapattal, kínt már simán alulmaradtak a mieink. Az utánpótlás-válogatottunk is egy az egyben a nagyválogatott, míg a többi csapat lényegében a második vagy harmadik gárdájával szerepelt. Beszélgetésünk e- lején azért mondtam, hogy betegebb, mint volt a magyar futball, mert a barátságos mérkőzések eredményeiben „fürdünk“, a sportújságírók és sportvezetők egy „hurrá“ hangulatot teremtettek, aminek a helyreállításához megint „nagy pofonok“ kellenek. A szovjetek elleni hazai döntetlen és az utánpótlás-válogatott elleni vereség nem sok jóval kecsegtet. Attól tartok, hogy a kö vetkező világbajnokságon is csak semleges szemlélők leszünk. — Erőnlétileg csak fejlődtek a játékosaink. .. — Mintha ebben történt volna valami. Igazi erőpróba még nem volt. A szovjetek elleni l:l-es mérkőzésen, az első félidőben volt jobb a csapat. A második félidőben határozott visszaesés mutatkozott. Ez pedig erőnléti kérdés. Magunkhoz képest valamit előreléptünk. Kérdés, hogy mit ér ez egy német, holland vagy egy lengyel csapat ellen? — Azt csak elismeri, hogy ma már 25-30 azonos képességű játékossal rendelkezik a válogatott. — Én még többet mondok. Legalább 80- -100 hasonló tudású játékos futkos pályáinkon. De ez a tudásszint nem magasabb a közepesnél. — Egyetért a válogatott összeállításával? — Az adott anyagból magam sem tudnék jobb csapatot kihozni. Kársainak, aki sze rintem a legjobb magyar futballista, helyet találnék a csapatban. Amivel nem értek e gyet: a kapkodás. Azt mondták, hogy a Fradira kell építeni a válogatott csapatot Pár meccsen játszott is vagy öt-hat ferenc városi játékos. A szovjetek ellen azonban már csak három. — Mi a véleménye a Dózsa—Ferencváros 8:3-as mérkőzéséről? — Élveztem a sok gól miatt. Itt mutatko zott meg azonban a magyar futball beteg sége. Egy év óta mást sem lehetett hallani, mint azt, hogy a Fradi a példakép. Erre az agyondicsért együttes fél óra alatt úgy ősz szeomlott, mint a kártyavár. — Mindig oda lyukadunk ki, hogy beteg a magyar futball. Mi lehetne az orvosság? — A gyógyítást az alapoknál kell kezde ni. Ne éljünk hazugságban. Nálunk és a világon mindenütt a labdarúgók már nem csak sportolók, hanem „mutatványosok“ Nem azért edzenek naponta kétszer, mer' az öröm nekik. Nem is hiszi el ezt senki A játékosok a futbaliból élnek, ez a mun kájuk, ezért kapják a fizetésüket. Ezért és nem a „fal“ állásért, amelyet munkakönv vükbe bejegyeznek. Nyissuk már ki végre az áporodott pince ablakát. Ne meséljünk amatőrizmusról. Vagy csináljuk tényleg a- matőr alapon, de akkor ne csodálkozzunk, ha a dánoktól kikapunk 6:0-ra. — Bízik a gyógyulásban? — Jelen körülmények között nem. Remélem, egyszer akad majd egy ember, akinek lesz kellő ereje, energiája és hatalma, hogv rendbe hozza a dolgokat. — Tudna ilyen embert mondani? — A név mindegy. Lényeg az, hogy ne tudjon magyarul. Ne értse meg a sok alul ról, oldalról jött „jó tanácsot“. — Az eddigi beszélgetés alapján úgy tűnik, hogy ön kiábrándult a futbaliból. So kan még azt is mondják, hogy „ellendruk kér“... Szenvedélyesen közbevág: — Tévedés, Imádom a focit. A könyve met Is azért írtam, hogy kinyissam a sze meket. Nagyon szeretném, ha újra nagy lenne a magyar labdarúgás. Esküszöm, hogv akkor én leszek a legvérmesebb szurkoió — Ha most írna könyvet a magyar láb darúgásról, milyen címet adna neki? — „Még mindig beteg a magyar futball'*' KEMÉNY György (A Képes Ifjúság nyomául jWlWMiM—-.iiijiwuubwpt. BETEG-E MÉG A MAGYAR FUTBALL? ti V
