Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-09-21 / 38. szám
Kulcsár Ferenc versei: Nos Nos: ne kiálts! Kedvesen szedelőzködj és csendesen merülj alá a törvénybe — várva halálos derűre, s ha görbe sírással feléled szülő a s születő tündéred, két lété közt majd a mámor lesz tartani téged bátor. Az a roppant kezdeti törékeny kristályát mentheti, kifent karmod ha belevágod — meglobogtatni világod. Eleibe futsz majd! S juhász űzi ebét és madarász küldi a sólymát élűre — föluszltottan előre. Nyafog, csörren minden s csattog , harap, zuhan, vérez, pattog s a viola a puha szélben kiáltoz majd — szirma vérben. Oe ne kiálts! Csak kedvesen szedelőzködj és csendesén merülj alá a törvénybe — várva halálos derűre. Egy költőno levejére Ha a te sorsod én futnám, tealtalad kimutatnám tennen milyenségedemet. Ve így csak a leletet, lúdbőrpöttyös leveled látom — röntgen mögött. Tartalma az éva-alma. őrit húsát elhíresült dón lovagunk bús szélmalma. Jegyzet Mért ne lenne Dürer magakorabeli önarcképéhez, nyelvéhez közöm! Hisz felállván és felkiáltván -- Liberty! — lassan megcsinálnám az arcomat: már-már remekművet, az élek mögött ahogy lesüllyed régi termekbe, műhelyekbe! Vagy emelkedik jövőbeliekbe. Ühumm-Ahamm En vagyok a megehető. Uhilmm-Ahamm, kerülj elő s helyettem fonjál kalácsot. Cserébe, tüstént meglátod, főnek gyönyörű, kelyhes ágyot. Nem az gyerek, aki gyerek, csak az gyerek, aki szeret. Uhilmm-Ahamm, medve fia, ne menj korú a lagziba. Itt ha maradsz, zúgolódva, nem dőlsz jégre, nagy-táj-hóra, ég, döbbenet itthon olvad mellem piros pitvarába. Küldetek elmét, követ törni. Csapongj, csapongj, titkon ölni tanulj, elfeledj. Már növesztem véred, a dörmögőt, rugdos engem. Mancsodat, körmöd lázzal lengem. Lettem, lettem megehető. Uhümm-Ahamm, kerülj elő. Uhilmm-Ahamm, medve fia, nem menj korú a lagziba: itt ha maradsz, zúgolódva, barna dunnaként dűlök hóra. Uhümm-Ahamm, Erő, hol vagy, esni hogy esnél karmoddal énrám, ki rád emlékeztet s hullásodból felszeretget. H enry visszaintett az autó* bői, mielőtt kikanyarodott volna az utcára. Mosolyt erőltettem az arcomra, és visszaintegettem. Nem akartam hogy észrevegye: nagy fájdalmaim vannak. Hetek óta érez tem ezt az égető fájdalmat u gyomrom táján, eddig azonban nem szóltam Henrynek — biztos akartam lenni a dolgomban. Azt hiszem, gyerekem lesz. Amikor egy évvel ezelőtt ösz- szeházasodtunk, mindenki azt suttogta, csak a pénzem miatt vett el. Ez azonban nem volt igaz. Noha többször is mondtam neki, hagyja abba a munkát, a vagyonomból kényelmesen megélhetünk, határozottan nemet mondott, és azóta !s mindennap elment kis ingatlan- ügynökségébe, s késő délutánig dolgozott. — Jó reggelt, madame — köszöntött Williams, a mindenes. — A szolgálatára lehetek valamiben? — Köszönöm, nincs szükségem semmire — morogtam. Williams bólintott, és kiballagott a kertbe. Henry szerződtette hozzánk a férfit kertésznek, a nehezebb ház körüli munkára, s végső soron a biztonságom érdekében Is. A villa ugyanis, amelyet szüleimtől ö- rököltem, magányosan állt a város szélén. Nem tudom a magyarázatát, de kezdettő fogva idegenkedtem ettől a férfitól. Ügy érez- teih, titokban állandóan figyel. Sötét tekintetéből semmi Jót sem olvastam ki. Henrynek nem szóltam semmit érzelmeimről, biztosan kinevetett volna. Bementem a nappaliba, és kezembe vettem az újságot. Címoldalán szenzációs hír állt: „Négy hete nyoma veszett a méregkeverőnekl Eddig hét embert gyilkolt meg. Sofőrként vagy kertészként helyezkedett el, munkaadóit arzénnal megmérgezte és kirabolta... “ Amikor Henry késő délután hazaért, leültünk teázni. Azaz, a teát csak én ittam, Henry belekortyolt, azután bort öntött magának. Estefelé ismét gyomorgörcsöket éreztem. Ogy elgyengültem, hogy le kellett feküdnöm. Henry megijedt, és elhivatta a családi orvost, dr. Talbotot. — Semmi baj — nyugtatott meg dr. Talbot mosolyogva. — Egy kis gyomorhurut, adok egy jó kis orvosságot, és harmadnapra már el is felejti, hogy valaha is beteg volt. Igazat mondott. Harmadnap remekül éreztem magam, el is határoztam, hogy kertészkedek egy kicsit. Vlrágcserepet kerestem a kamrában, ahol a szerszámokat tartottuk. Az egyik polcon egy fémdobozra bukkantam. Címkéjén ez áll: „Arzéntartalmú vegyszer. Vigyá- zatl Méreg!“ Villámgyorsan átvillant rajtam, hogy a körözött gyilkos is arzént használt. Hiszen az állt az újságban, hogy a gyilkos sofőrként vagy kertészként helyezkedett el. Megfordultam, és rohantam a házba. Felkaptam az autókulcsot. Minél előbb SID FRY: zett Williams múltjának — mondtam rövid gondolkodás után, és gyorsan témát változtattam. Amikor azonban hazafelé tartottam, ismét átgondoltam a dolgot. Valahogy minden összeillett: a méregkeverő egy hónappal ezelőtt szökött meg. Körülbelül ennyi ideje dolgozik nálunk Williams is. És körülszerettem volna a barátnőmnél, i Helénnél lenni, hogy tanácsot kérjek tőle. Amikor a- zonban megérkeztem hozzá, annyi mindenről beszélgettünk, hogy végül Is megfeledkeztem félelmemről. Aztán éppen He- lénnek jutott eszébe a dolog: — Mondd csak, kedves, nálatok néhány hete egy új alkalmazott dolgozik, ugye? Henry remélhetőleg érdeklődött felőle, mielőtt alkalmazta! Errefelé ugyanis senki sem ismeri, és épp most olvastam, hogy egy veszélyes gyilkost köröznek... — Henry biztosan utánanébelül azóta fáj a gyomrom.. Igen, Wllliamsnak szabad bejárása van a konyhába! Úgy döntöttem, azonnal megbeszélem a dolgot a férjemmel. Hazatérve azonban láttam, hogy autója még nem áll a ház előtt. Belépve, Wllliamsszel találtam szemben magam. Csak nagy erőfeszítés árán sikerült legyűrnöm félelmemet. — A férje itthon járt, átöltözött, és azt üzeni, hogy még egy sürgős megbeszélésre kellett mennie. De nem marad sokáig ... Főztem önnek teát, ott van a konyhában. — A tea — futott át az a- gyamon. Ez az! Mindig teaivás után lettem rosszul. És ez alkalommal a gyilkos saját kezűleg készítette el. — Köszönöm — nyögtem ki nagy kínok között, és a konyhába mentem. Reszkető kézzel egy kortnyi teát töltöttem a csészébe és megízleltem. Volt valami különös mellékíze. Gyorsan kiköptem, aztán a kannából egy üvegcsébe öntöttem mintát, és dr. Tabolthoz vittem. Tudtam, hogy van otthon egy kis laboratóriuma. Az orvos először hitetlenkedve nézett rám, amikor elmondtam neki a történetet. Végül mégis ráállt, hogy vegyelemez- ze a folyadékot. Ogy tűnt, ó- lomlábakon halad az idő, aztán visszatért. — Igaza volt — mondta komoran —, a teában vegytiszta arzén van! Azonnal értesítem a rendőrségét, ön és a férje életveszélyben vannak! — A férjem — sikoltottam fel. — Doktor, a teát otthagytam az asztalon, a konyhában. Ha a férjem iszik belőle meghalhat! Haza kell rohannom, kérem, értesítse a rendőrséget. Rohantam hazafelé, Wílliams- tól való félelmemet legyőzte a férjem iránt érzett aggodalom Már messziről láttam azonban hogy a házban nincs senki csak Williams ablakából szűrő dik ki fény. Egyenesen a kony hába siettem, fogtam a teás kanát és a szekrénybe zártam Abban a pillanatban meghallot tam az érkező gépkocsi zúgá sát. — Henry, csakhogy hazatér téli — rohantam volna elébe, a telefoncsörgés azonban megállított. — Na végre! — hallottam Helén hangját. — Egész délután kerestelek. Epswichből telefonált az unokahúgom, hogy elfogták az arzénos gyilkost. Arrafelé keresett menedéket. Már be is vallott mindent. Ne haragudj, hogy megvádoltam a kertészeteket, és rád ijesztettem. — Köszönöm — mondtam, és homlokomra tettem a tenyerem. Ha nem Williams a gyilkos, hogy került az arzén a teába? Henryre néztem, borza- dály ült ki a szememben. És Henry rádöbbent, hogy mindent tudok. Rám vetette magát, fojtogatni kezdett. Minden erőm összeszedve kiszabadítottam magam, és sikoltozva a kertbe rohantam. Száguldott utánam, a vas- marok ismét a torkomra tapadt, akkor azonban üvöltő szirénákkal rendőrautó fordult be a kerti útra. Dr. Talbot is a rendőrökkel érkezett. Az utolsó pillanatban kapott el, mielőtt ájultan csuklottam volna össze. BALOGH hetvenéves Aki ismeri Balogh Edgárt: fiatalos munkabírását, mindig friss lánggal lobogó optimizmusát és hitét, meglepődéssel áll a tény előtt. Hetvenéves lenne? Hét évtized múlt volna el felette, hét évtized kelet-közép-euró- pai történelem? Háborúkkal, forradalmakkal, meneküléssel, otthonalapltással, börtönükkel, megújuló reményekkel, ismétlődő csalódásokkal kitöltött hét súlyos kelet-közép-európai évtized? Egy egész korszak, történelmi földrengésekkel és földindulásokkal, semmibe omló eszményekkel, magasra ívelő hitekkel, egy történelmi kutatóintézetnek elég ismerettel és több nemzedékre szóló tapasztalattal? Igen, Balogh Edgár, aki személyes sorsában élte meg a Dunatáj népeinek közösségi történelmét, s a saját é- letét volt kénytelen átengedni e közös történelemnek szcéna gyanánt, 1976 augusztusának végén valóban betöltötte hetvenedik életévét, egy küzdelmes és termékeny írói sors összegezéséhez érkezett. Sorsa, amely valóban egész történelmi korszakot ölel Í fel, a régi Magyarországtól a nemzetiségi jelenig, egy egész nemzedék szellemét és vállalkozását példázta. Temesváron született, Bratislavában és Prágában tannlt, Szlovákiában ismerkedett a nemzetiségi lét és a forradalmi munkásmozgalom feladataival, Romániában lett a nápfrontgondolat és a dunatáji közeledés apostola. Ahhoz a magyar nemzedékhez tartozik, amelynek már történelmi realitást jelentett a kisebbségi élet, a négy országba került magyarság sorsa. És amely a kényszerűségből csinálva erényt a kelet-közép-európai népek: mail gyarok, szlávok és románok eszményi közössége felé a- kart kitörni a nemzetiségi elszigeteltségből; sőt mész szebb, az emberiséghez, a nemzetköziségbe, amely nem ismer nyelvi előjogokat, kulturális fölényt, asszimilációs politikát. Balogh Edgár a dunatáji szolidaritást Ady Endrétől, József Attilától, Fábry Zoltántól és Gaál Gábortól tanulta, a szlovákiai Sarló és a romániai Korunk körében gyakorolta, művek, történeti és publicisztikai ^ Írások sorában magyarázta, életével és munkájával szol- - gálta Mint ahogy életével és munkájával szolgálta a népfront ügyét, a szocializmus és a magyarság történelmi találkozását is. Jól tudta, hogy a dunatáji megbékélés türelmet és józanságot kiván, s tudta, hogy a nemzetiségi fennmaradásnak a haladó erők, a jóakaraté embe- _ rek összefogása a feltétele. Ezt az összefogást hirdette ! a népfrontos fordulatához érkezett Korunkban, a Brassói Lapok hasábjain, az 1937-es Vásárhelyi Találkozón. És ezt az összefogást képviselte a felszabadulás után Is, midőn mások mellett reá hárult a romániai magyarság eszmei irányításának és szervezésének történelmi fel- ' adata. A Dunatáj népeinek megbékélésé, párbeszéde és szövetsége, a magyarság és a szocialista gondolat korszoÍ kos jelentőségű találkozása ma is Balogh Edgár műhelyének vezérlő gondolatai közé tartozik. Munkásságát e két gondolat szabja meg. A hetvenesztendős író, köz- I író és tudós ma is dolgozik. Tágas íróasztalán könyvek, megkezdett kéziratok, fejében tervek, szívében a szolgálat parancsa és a jövendő réménye. Rákóczi úti ablakából Kolozsvárra látni, a városra, amely immár négy évtizede otthona. De otthona egész Erdély, az egész Dunatáj, egymásra utalt népeivel, zajló történelmével, meg- I csúfolt, mégis megőrzött hiteivel. Balogh Edgár küzdelmes élete során mindig azon fáradozott, hogy e Dunaiéi ■ valóban a népek otthona legyen.______ Pomogáts Béla EDGÁR
