Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-09-14 / 37. szám

A KÖLTŐ MEGHALT, A VERS TO VARR fiir Ladislav Novomesk? 1904. 'december 27-én született Bu­dapesten. Már fiatal tanítóként a húszas évek elején — elje­gyezte magát a szlovák Iroda­lommal, és szoros kapcsolatba lépett a forradalmi munkás- mozgalommal meg a kommu­nista sajtóval. A DAV-nak, a szlovák kommunista értelmiség folyóiratának volt egyik meg­alapítója. 1926-ban felelős szer­kesztője lett a Pravdának, a szlovák kommunista újságnak, amely Ostravában jelent meg. Ettől az Időtől kezdve szoros együttműködésben dolgozott Element Gottwalddal. Ebben az időben adta ki első versesköie- tét. A párt történelmi Jelentősé­gű, 1929-ben megtartott V. kongresszusa óta a központi kommunista sajtóban töltött be vezető szerepet, főképp a Ru- dé právóban, a Tvorbában, ké­sőbb pedig a Szlovák néplap­ban, majd a Stovenské zvestl- nek, a kommunista napilapnak volt a főszerkesztője. A cseh forradalmi mozgalom kereté­ben hosszú Ideig tevékenyke­dett, ez megszilárdította benne a cseh és a szlovák nép test­véri együttélésének történelmi szükségességére vonatkozó meggyőződést. Mély kapcsolat fűzte a cseh haladó kultúrához, s ennek élén járó képviselői­hez. Ez a tény megkönnyítette számára azt a célkitűzést, hogy elmélyítse és bővítse a kapcso­latokat a munkásosztály és en­nek élcsapata között, valamint az értelmiség és a fiatal nem­zedék között a forradalmi Ideá­lokat, és pozitívan befolyásol­ja Szlovákiában a szocialista kultúra fejlődését. Költői mun­kásságának, publicisztikai akti­vitásának, a csehszlovák értel­miség baloldali arcvonalában kifejtett politikai szervező mun­kájának, továbbá a DAV-nak, és a hazai, valamint a külföl­di faslsztaellenes mozgalom­ban kifejtett tevékenységének harmincadik évében Ladlslav Novomesk? megérte a kommu­nizmus eszméjének győzelmét, az Internacionalizmus nagy gondolatának és a cseliszlovák- -szovjet barátságnak és szövet­ségnek az elmélyülését. A szlovák dolgozó nép Irán­ti szeretetét, a mély csehszlo­vák hazafiasság és lnternacio­NOVOMESKY EMLÉKÉRE nalizmus érzését a fasiszta sö­tétség elleni küzdelem éveiben a megszállt cseh országrészek­ben és a klerikális fasiszta szlovák államban juttatta kife­jezésre. Mint az SZLKP V. ille­gális központi bizottságának tagja, 1943 nyarától kezdve küzdelmének és hazánk követ­kezetes külpolitikai Irányvona­láért folytatott harca történel­mébe. Hazánknak a szovjet hadse­reg által történt felszabadítása után magas párt- és állami szervekben tevékenykedett. Tagja volt az SZLKP KB Elnök­ségének, képviselője a Nemzet- gyűlésnek és alelnöke a Szlo­vák Nemzeti Tanácsnak. Mint iskolaügyi mégbízott és mint a Szlovákiai írószövetség funk­cionáriusa, személyisége szoros kapcsolatban állt a kommunis­ta pártnak az Iskolaügyünk és művelődésügyünk szocialista o- rientáclójáért vívott küzdelmei­vel. Igen aktívan részt vett a- zokban a küzdelmekben, ame­lyek végül a dolgozó népnek a burzsoá reakció feletti februá­ri győzelméhez vezettek. To­vábbra is igen jelentős párt- és állami funkciókban tevé­kenykedett. A nehéz személyi próbák és a társadalmi-politikai válságok bonyolult időszakának idején, a hatvanas évek második felében Ladislav Novomesk? alapvető politikai állásfoglalása, a szlo­vák nép iránti szeretete, mély csehszlovák hazaflsága, rendít­hetetlen internacionalizmusa és a Szovjetunió iránti szerete­te rendületlen maradt. Ez megnyilvánult sokoldalú tevé­kenységében: költői, publicisz­tikai, politikai munkájában, de főképp az SZLKP KB Elnöksé­gében és a CSKP Központi Bi­zottságában betöltött funkciói során. Mint Gustáv Husák elv- társ régi barátja és egyik leg­közelebbi munkatársa, előkelő helyet foglal el pártunk azon marxista-leninista erői között, amelyek döntő harcot vívtak 1968—69-ben a politikai dest­rukció ellen. Ladlslav Novomesk? életének utolsó éveiben sem szüntette be aktív irodalmi munkássá­gát. Számos irodalmi műve ma egyike szocialista kultúránk HM legerősebb tartópilléreinek­----— Ladislav NovtnneSlcJ' örökké Husák élő üzenete továbbra is fhrtós a értéke és fénylő forrása szo­Karol Smidke és Gustáv elvtái;sakkal beírta nevét cseh és a szlovák nép antifa- cialista jelenünknek, a cseh és slszta és nemzetfelszabadítő! a szlovák irodalomnak^ vala- harcának, a Szlovák Nemzeti mint a haladó világirodalom- Felkelés dicső napjainak. Cseh- nak. Szlovákia új politikai és szoclá- i lis igazságáért vívott heroikus '"-v3[ISZTELET EMLÉKÉNEK! Ifjúság A világból még nem sokat Ismer a húszesztendős fiatalember. Reltély előtte az élet. a lét. csak az álmok filmfében látta még. Vágyával Éva almáfát szedi, amit kínálnak, azt megöleli. Hallaná az életet, ahogy dalol, részegülne Champagne boraitól. Töltekeznék lánytestek füzével, testtel, mert a lélekig senkt sem ér el. Arca plrfát az életre tárfa, gúnnyal néz a fehér kórházi szobákra Mert a világból még nem sokat tsmpr a húszesztendős fiatalember. 1927. Egyszerű sorok Kiktől? a toronyóra szentjeitől kórdjsm, vajon hányat ütött? T.ám, vánasszonyok nyara jár a vidéken Hogy őszülnek az idők. Egy költő bennük egykor új dalok ismeretlen lelkét kereste váltig. Eisárgnitak a megfratlan künyvlapok. Ez az fisz lenne mfir Itt? Kóbor kedvű madarak messze szállva mellük tárják a szélnek, s nem fáj a szívük, ahogy a világba játszódva visszatérnek. Mint első hosszűnadrágunk ürömé, szürke főttünkre olyan üröm ébred Ö, minek van több kínns krízise, a betegségnek, vaev »•««*»<•«*«•>••■» 1935. Föl jegyzés Tűnő tájak a gyorsvonat ablakában a távozás szépségei? hideg kötés, gyöngéd simogatás nyugtalan szívek fájős homlokán. Átutazunk Hét városon, kilenc folyón számtalan vonaton, egveflen életünk^' s a tűnő tájak a változ* «h'nknkhen a távozás fenyegetés: 1961. Rónai György fordításai HWW—BÜ e voltál, Macarto? — Felel). Ha kérdezik az embert, hát felelnie kell. — Mit akarsz? — Azt, hogy mondd meg. Azt, hogy mondd meg, te voltál-e. — Nem tudom, mit akarszI — Valakitől csak hallania kel­lett Mariqultának, ha úton-útfélen terjeszti. — Hogy az én sógornőmnek? Hogy képzeled! — Igen, a sógornődnek. — Miket nem mondasz! — Nem bánom, ha tőled tudja. Ismerd be, Macarlo, Persze, értem én, hogy hallgatsz most, pedig mégiscsak neked járt el a szád. De most nem jár a szád ... — De hát mit mondhatnék!? — Értem én, mért hallgatsz, de ha kérdezik az embert, hát megfe­lel rá, és nem tagadja le, amit tett... — Kezdtek unni már. — Unni? — szorította meg dü­hödt erővel a másik a szőrkula­csot. Kiköpött. Amennyire a bor- gőztől érzéketlenné vált torka csak engedte, lehalkította a hang­ját. Elfordította a tekintetét Ma- carióról. — Igyál! Mint barát a baráttal. Mint férfi a férfival. Mert ezért biztosan férfi vagy te is, Maca­rto... Szóval, neked unalmas, ha valaki azt kérdi tőled, kimehet-e nyugodtan az utcára, emelt fővel, anélkül, hogy mutogatnának rá? — De hát ki mondott olyasmit... — Te. Martquitának, a sógor­nődnek. — Én? Te. Te bizohy. — De hát miért éppen én mond­tam volna... — Nem mondom én, hogy ha­zugság. Nem én. Tán igaz is. De amikor a fejedbe vetted, hogy asz- szonymödra szászátyárkodj, azért tetted... — Perucho! — ... azért tetted, mert gyáva alak vagyI Csönd. A cipők orra Idegesen koccan a pult lábához. Az erőHe- tetten, noszogatásra, kedv. nélkül felhajtott italtól elönti őket a né­maságban lebegő sztesztaidő forró verítéke. Ez az idő szunyőkálásra való, ilyenkor még a gyerekek is nyugton vannak. A békesség ide­je ez. Egy augusztust vasárnap még halottat temetni sem alkal­mas idő. — fgydi. — Hát ha annyira kínálod. E- gészségedre! — A tiedre is. Mind a kettőnké­re, Macarto. Akárhogyan Is van, hagyj békét nekem. — De hát képes vagy hinni Ma­rtquitának? Asszonydolog ez. Asz- szonyfecsegés. — Csak azt mondja, amit tőled hallott. — Esküszöm, Perucho — hányja magára a keresztet. — Az apám sírjára. — Még mást is mondtál neki. Azt, hogy a motor részleteit abból a pénzből fizettem ... — Perucho! — Mert, hogy nem keresek any- nyit, hogy abból motorra futná, még kenyérre is az asszony fék szí össze a pénzt... Ezt mondtad. — Perucho! —■ Igyál. Maga meg, mester — intett a kocsmárosnak, akt közö­nyös képpel álldogált a pult mö­gött —, töltsön már, mert itt két férfiember iszik ... A cipők orra a pult lábát kere­si és idegesen kocogtatja. A két fehér ingen verítékfolt üt át. Ve­ríték önti el a homlokukat és a lábukat is. A tekintetükből riasz tó gonoszság és félelem sugárzik. Az egyik dühös ököl a piszkos márványasztalra csap. ALFONSO GROSSO: KÉSELÉS — És még van pofád a szemem­be néznll — PeruchoI Az apám sírjára es­küszöm! Szándékosan fölgerjesztett düh­kitörések. A verekedés kirobbaná­sát siettető mondatfoszlányok. A legérzékenyebb pontokra Irányí­tott, övön aluli sértések. — Mindenkt a más portáfa e- lőtt söpör. Arról nem beszélsz, hogy az anyád egy ... — PeruchoI — ... hogy az apád felszarvazva ült a borbélymühelyben, arról nem beszélsz... — PeruchoI — ... meg, hogy a húgod az ut­cán kínálja magát. Az én életem­ről, az én asszonyomról, az én házamról jár a pofád... Rohadt kurafl! Távolabb húzódtak egymástól. Kioldalaznak a teraszra. Hirtelen csípőmozdulatokkal méregetik egy­más reflexeit. Kisodródnak a nap­ra, majd visszatérnek az árnyék­ba, a szeglet háromszög alakú, ho­mályába. Felvillannak a görbe ké­sek: elintézlek, kiterítelek! — Csak azért, hogy megtudd, kt vagyok ént És hogy mindenki lássa: gyáva féreg vagyl De a görbe kés egyikük szívébe sem fúródott bele. Még csak kar­colást sem ejtett a bőrükön. A férfiasságukat tették próbára, hogy agyonüssék valahogy az i- döt. Hogy bizonyságát adják a bá­torságuknak. De a kihalt, szűk ut­cán kábult csönd ült. És nézők nélkül nincs verekedés. Ügy mit sem ér az egész. A késelés elma­radt. A béke órája ez, a szunyó- kálásé, az ágyé. Ilyenkor még a gyerekek ts nyugton vannak. Égy augusztusi vasárnap se meghalni, se halottat temetni nem alkalmas idő. Spanyolból fordította: Benczik Vilmos 1—a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents