Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-29 / 26. szám
Már régen időszerűvé vált, hogy az irodalmi színpadi mozgalmon belül egyfajta differenciálás érvényesüljön. A jellegzetes stílusjegyeket tekintve ugyanis nemcsak irodalmi színpadjaink vannak, hanem néhány éve ún. kisszínpadi együtteseink is. Az irodalmi színpadi formát az ipolyságiak művelik (és juttatják érvényre) a legkövetkezetesebben, de hasonlóan vélekedhetünk a komáromi gimnázium színpadáról is. A többi kisegyüttesünk e színjátéktípusok mimetikusabb és „függetlenebb“ fajtáját művelik (persze irodalmi színpadi „beütés“ ezeknél az együtteseknél is észlelhető, pl. a kosi ceieknél és a somorjaiaknál). Mi a különbség a két színjátéktípus között? Az irodaimi színpad rendezője az irodalmi anyagot, illetve annak éleve adott mondanivalóját érvényesíti a színpadon. A kisszínpadi együttes rendezője a saját gondolatait, mondanivalóját közvetíti megfelelően összeválogatott irodalmi anyag révén. Nem véletlen, hogy a legjobb kisszínpadi . együttesekben egy kialakult, azonos ízlésű és nézetű kollektíva készíti el a „megjelenítendő“ összeállítást, illetve a legtöbb esetben az összeállító és a rendező személy azonos. Az idei központi seregszemle értékelő bizottsága úgy döntött, hogy irodalmi színpadi mozgalmunkat ezentúl a kisszínpadi együttesek mozgalma névvel illeti. A XIII. Jókai-napok eredményei és tanulságai II. A KISSZÍNPADI együttesek központi SEREGSZEMLÉJE Ritkán találkozik a kisszínpadi együttesek [irodalmi színpadok) központi seregszemléjén olyan kiegyensúlyozott mezőny, mint az Idei, XIII. Jőkai-napokon. jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy e mozgalom élvonala felnőtt az országos átlaghoz. A közönség számára mindig megelégedést és ünnepet .jelent szemlét tartani egy olyan találkozón, amelyen nem az egymás elleni versengés az elsődleges cél, hanem az, hogy az „együtt egymásért“ jegyében tartsunk tükröt önmagunk és a kor elé, amelyben élünk. Ez volt a seregszemle második nagy érdeme. A harmadik szembeötlő jellegzetesség .az, hogy a szó legnemesebb értelmében elkötelezett és nem tételes műsorokkal adott számot nemzetiségünk létéről, szocialista jelenünkről. Méltó köszöntése volt a CSKP megalakulása 50. évfordulójának. A CSEMADOK ipolyhídvégl helyi szervezetének Madách Imre Irodalmi Színpada — amely mindössze kétéves múltra tekint vissza — az idén másodszor szerepelt a Jókai-napokon. A „szülőföld és hazaszeretet“ jegyében összeállított Föld, ember, idő című műsorokkal kivívták a közvélemény élismerését, és ma méltán soroljuk ezt a csoportot a legjobb kisszínpadi együtteseink közé. Elismeréssel kell szólnunk arról a tényről, hogy jő pár év eltelte után» ismét van egy kisszínpadi együttesünk, amely összeállításainak anyagául következetesén a hazai magyar irodalmat választja. Ezt az a- nyagot viszont az „anyám képén a világ a ráma“ mottó jegyében formálja-alakítja, a provincializmusnak még a látszatát is elkerülve. Az Idei seregszemlén az ípolyhídvé- giek színpadképe volt a légesztétikusabb és a légadekváltabb, ezért az együttes elnyerte a legszebb színpadképért járó díjat. A bratislaval Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium Forrás Irodalmi Színpada két év i,kihagyás“ titán újjáalakulva ismét eljutott a Jókal-napokra. A csoport fellépése az idei központi seregszemle egyik kellemes meglepetése, üde színfoltja volt. Sajátos élményvilágukat közvetítették azáltal, hogy a hazai kisszínpadi mozgalomban először dolgoztak fel és vittek színre jellegzetesen városi témát úgy, hogy gondolatiságuknak egyúttal általános érvényt Is szereztek. Jajszó nélkül című műsorukban ügyesen érvényesítették az élő zenét, s az ösz- szeállításba hozzáértéssel építették be Déry Tibor „Képzelt riport egy amerikai pop- fesztiválról“ című művéből készült musicalnek néhány Jellegzetes és közismert dalát. Nem véletlenül nyerté el az együttes a legjobb összeállítás díját. A Dun. Streda-i (Dunaszerdahelyí) járási Népművelési Központ Fókusz Irodalmi Színpada több szempontból is érdekes és tanulságos előadással szerepelt a seregszemlén. Az együttes az idegen Irodalmi anyagtól a népköltészeten és a kortárs szlovák költészeten át — hogy csak a legfontosabb állomásokat említsem — eljutott a hazai magyar Irodalomnak ahhoz a vonulatához, amely talán a legintenzívebben érintkezik a „népek hazájával“. Az Együttesnek — ezúttal először — Zalabai Zsig- mond [tehát nem a csoport tagjai készített összeállítást Átkelés címmel. A megjelenítési formát tekintve az együttes olyan magas, intellektuális szintre fejlesztette sajátos stílusát, amely — további munkájában — akár meghatározó jellegűnek Is tekinthető. A csoport rendezője, illetve iagja, ’a- rábikné Trűchly Gabriella elnyerté a legjobb női alakítás díját. A Kosicei Városi Népművelési Központ Szép Szó Irodalmi Színpada harmadszor szerepelt a [ókai-napokon. Ä legnagyobb elismeréssel kell szólnunk az együttes műsorválasztásáról. Végre van egy klsszínpa- dl együttesünk, amely haladó hagyományaink közül a csehszlovákiai magyarság közvetlen munkásmozgalmi múltját, annak egy hősi szakaszát jeleníti meg a színpadon Kassai Munkás című műsorával. Nagyra kell értékelni az együttesnek azt a tettét. hogy nem az általánosság szintjén, hanem a hiteles dokumentumok tükrében mutatta be azt a világot, amely mai valóságunk legtisztább forrásául szolgált. A csoport — természetesen — elnyerte a legjobb műsorválasztás díját, s ez jórészt az összeállító-rendező Gágyor Péter érdeme. A CSEMADOK Ipolysági helyi szervezetének József Attila Irodalmi Színpada régi jó ismerőse a jőkal-napok közönségének. Ezúttal a névadójuk, József Attila verseiből készült Dolgozni csak pontosan, szépen ... című műsort mutatták be a központi seregszemlén. Az együttes — tizenkét éves munkája folyamán — kialakította sajátos stílusát, amelyet talán a „versszínpad“ kifejezéssel lehetne legtalálóbban nevezni. Elismerést érdemel az a verselemző és pedagógiai munka, amely az együttesben folyik — immár évek óta rendszeresen és következetesen —, s amelynek ez az egyik jelentős eredményé, hogy az egyébként táj- szőlásban megnyilatkozó diákok a színpadon szépen beszélik a magyar köznyelvet, s a verseket a költő szellemiségéhez bű — egyszerű és világos — értelmezésben tolmácsolják. Nem véletlen, hogy a csoport elnyerte a legszebb színpadi beszéd díját, Vass Ottó, az együttes rendezője és tagja pedig a kiváló versmondásért járó dijat. A Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium Irodalmi Színpada fő feladatát az önképzésben, a szavalók és prózamondók szakszerű nevelésében látja. így törvényszerű, hogy az együttes tagjai az elmúlt tizenöt év alatt mindig ott voltak a szavalók és prózamondók élvonalában. (Ez alól az idei év sem kivétel.) A mostani seregszemlén Tvardovszki] népszerű poémájának, a Tyorkinnak kisszínpadra alkalmazásával mutatkozott be. Az együttes szereplése feltétlenül változatosabbá tette a központi seregszemlét: a témaválasztás új lehetőségeire hívta fel a figyelmüket. A csoport tagja, Kaszás Attila elnyerte a legjobb férfi- alakításért járó díjat. A CSEMADOK somorjai helyi szervezetének Üzenet Irodalmi Színpada Nagy László verseiből készített kisszínpadi összeállítást Rege a tűzről és a jácintról címmel. Az összeállító ezúttal is Zalabai Zstgmond. Annak ellenére, hogy az együttes viszonylag rövid múltra tekint vissza, és mindösz- sze másodszor szerepel a központi seregszemlén, máris kialakította sajátos „ars poeticá“-ját és stílusát. A csoportban folyó elmélyült és Intenzív munka eredmé- ■ nyeként a legjobb hazai kisszínpadi együttesek között tartjuk számon ezt az együttest, amely müsorválasztásban következetes, művész! színvonal tekintetében -pedig egyenletes teljesítményt nyújt. Az együttes rendezője, Szüvássy József elnyerte a legjobb rendezésért járő díjat. A kisszínpadi együttesek idei központi seregszemléjének vendégegyüttese a budapesti Vári Egyetemi Kisszínpad volt. Bevége- ^zetlen ragozás című műsorával — amelyét az együttes rendezője, Debreczeny Tibor Örkény István egyperces novelláiból állí- : tott össze — egy olyan sajátos világképet VASS OTTÓ közvetített, amely méreteiben egyfajta totalitásra, szándékában pedig a megdöbben- tésre — az önmagunkra döbbentésre — törekedett. A műsor eszköztelensége ellenére roppant változatosságával, az ötletek gazdagságával, a gondolatok képi, metaforikus megfogalmazásával hatott. A csoport jelenléte az idei Jókai-napokon ebben a tekintetben hatással lehet kisszínpadi együtteseink további munkájára, főként ami a stílustisztaságot és a következetes rendezői-alkotói munkát illeti. (Ugyanez érvényes a második előadásukra is, amelynek anyaga Ady Endre verseiből készült Én testamentumom címmel.) A csoport a kiváló vendégszereplésért kapott díjat a seregszemlén. A XIII. Jókai-napok tehát határkőnek tekinthető irodalmi színpadjaink, illetve kisszínpadi együtteseink mozgalmának történetében. A mozgalom mintha újjászületett volna [mindenesetre szemmel láthatóan a metamorfózisát éli). Témaválasztás és stílus tekintetében olyan minőségi változásnak lehetünk tanúi, amelyet eddig csak e mozgalom létrejöttének kezdetén láttunk. A megjelenítési forma — szinte minden e- gyüttesnél — kevésbé deklaráló, tnkáob színpadias (mimetikus). Lehetőségeikhez mérten — az irodalmon kívül — más művészetektől sem idegenkednek a csoportok, bár eszközeiket módjával és az esztétikum jegyében válogatják. Az idei seregszemlén az irodalmon kívül elsősorban a zene érvényesült a színpadon, de nem egy határozottan jő megkoreografált kép is sokáig az emlékezetünkben marad. Minden változás magában hordozza viszont a buktatókat Is. A következő Időszakban az együttesek vezetőinek (rendezőinek)' fokozott mértékben kell majd ügyelniük arra, hogy minden színpadi produkciónak tulajdonképpen „egyetlenegy célja“ van: a közönség. ízlést formálni kell, tehát mindig meg kell előzni egy — kivételes esetben néhány — lépéssel, de elszakadni soha sem lehet a közönségtől. A távolságot — illetve a haladás mértékét — (jő érzékkel) magának az együttesnek kell meghatároznia. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy együttes kialakítja a salát törzsközönségét, amelyet aztán fokozatosan bővít. Az eredményes munka módja szinte megszámlálhatatlan, de a célja — és ezt hangsúlyozzuk! — csak egy: a közönség. Kmeczkó Mihály — Kedves — vállat vont. — Kéziszedőnek írt be. — Az mit jelent? Néhány szóval elmagyarázta. Az apja bólogatott. Aztán beszólt az anyja, mentek vacsorázni a konyhába. — Mostál kezet, fiam? — Mostam — ezért dühös volt. Néha úgy kezelik, mint egy óvodást. Csendben ettek — Hol lehet a nővéred? — mérgelődött az anyja. — Képtelen időben befutni. Najn Iván a tányérjába bámult, kevergette a gőzölgő ételt. — Hol lehet? — ismételte az anyja, felháborodottan. — Megint melegíthetem neki külön. Önagyságáaiak! — hergelte magát. — Meg tudja ő melegíteni — mormogta az apja. — Perszel Odaégeti, mint tegnap. Fél őráig súroltam a lábost! Najn Ivánnak volt egy olyan érzése, mintha az anyja nem Is magyarul beszélne, jól ismerte már (tudta kívülről) ezeket az ismétlődő, fel-fellángoló monológokat. De érteni nem értett egy szól sem. Miért olyan nagy tragédia, ha Edit történetesen egyedül vacsorázik? Ha meg odaégeti, hát kisúrolhatja az edényt ő is „A vacsora szent dolog" — szokta mondani az anyja. Az ő véleménye szerinl viszont az esti étkezés nem más, mint a létfenntartási ösztön rendes kielégítése. „Egész nap nem látjuk egvmási. legalább vacsoránál legyen együtt a család!“ — hajtogatja az anyja. „Hogy az ember válthasson veletek néhány szót.“ Közben pedig tömik magukba az ételt, némán, szuszogva Az apja nyújtja a vizespoharat, akkor neki fel kell állnia, fogni « poharat, kiengedni a csapot (jő hideg legyen), és teletölteni; odalenn! az asztalra. Nem mondja, hogy adj egy pofa vizet, netán: légy szíves! Nem. Csak nyújta a poharat, szó nélkül. Az apja nyújtotta a poharat, és Najn Iván kiengedte a vizet, jő hidegre stb., a vacsora a szokásos menetrendnek megfelelően zajlott. A végére Edit is befutott, anyjától megkapta a magáét. Beültek a nagy szobába, nézni a tévét. Valami hülye' krimi ment, áalkra állították a hangot. Az apja belekezdett egy ú- jabb keresztrejtvénybe, ő pedig újságot olvasott. „Tanulni kéne“ — gondolta. De aztán mégis inkább maradt. Az apja ráncolta a homlokát, összeszorította a száját, vé kony vonássá szigorodott az ajka. Beírt valamit. Iszonyatos sebességgel fejtette a rejtvényt (rejtette a fejtvényt — ahogy mondani szokta). Najn Iván nehezen tudott tisztába jönni az apjával. „Alig ismerem!“'— gondolta. N Már többször elhatározta, hogy egyszer végre komolyan beszélni fog vele, kikérdezi a múltjáról, és ha nem akar mesél ni, akkor megkeresi a régi barátjait, a munkatársait — „nyo mozni fogok!“ —, de ebből sokáig semmi sem lett. Csak any- nyit tudott, hogy az apja régebben vezető beosztásban volt a belügyben, aztán valahogy kiesett a kosárból, betanított munkásként dolgozott, amíg bírta a lába. Azóta jogtanácsos. „Vilmos bácsit kéne kifaggatni!“ — gondolta. Csak az a bökkenő, hogy amikor Vilmos bácsi náluk van,‘ akkor apa beszélget vele, s ezt mégiscsak inkább négyszemközt kellene. Vilmos bácsi egyébként kis idő múltán („emlegetett szamár“ — gondolta Najn Iván) befutott. Egy darabig politizáltak apával — mint rendesen —, aztán szóba jött az ő közelgő felvételije és a nyomda. — Ha rajtam múlna — mondta Vilmos bácsi —, én bevezetném, hogy minden egyetemistának előbb dolgozni kelljen valahol, legalább egy évet. — Minek? — kérdezte Najn Iván. — Akkor megtanulnák, mi a magyarok istene. Nem lenne ennyi élettől elszakadt, begyepesedett fejű bürokrata. — Hát.;. — mondta Najn Iván, nem túl meggyőződéssel. Tudta már, hogy mi következik, ez Vilmos bácsi régi rögeszméje. Fölállt, kiment a hallba, tanulni. Ez volt az ő szobája Ha egyáltalán szobának lehet nevezni egy ablaktalan, téglalap alakú helyiséget, ahol folyton keresz- tülrohangftl az egész család, a konyhába és vissza. Az apja az éjszaka kellős közepén is átcsörtetett itt,, ment vizet inni. Nem lehetett rábeszélni, hogy ilyenkor a fürdőszobába járjon. Emellett behallatszik a televízió és-egyáltalán minden, ami a nagy szobában történik. Volt a hallban egy lenyithatő ajtajú iratszekrény, ezt használta asztalul. Kitette rá a könyveit, meggyújtotta a kislám- pát. Átnézte a matekot. Háromszor is bekiabált apáéknak: „Halkabban! Tanulok!“ De nem sok eredménnyel, néhány percnyi csöndesebb terefere után mindig újra fellobogott á vita lángja, majdhogynem ordítoztak. Najn Iván szívta a fogát, és megpróbált a Thalész-tételre koncentrálni. Hallatszott a csörömpölés, oz anyja matatott az edényekkel a konyhában. (Folytatjuk j
