Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-01 / 22. szám
A laktanyában minden a leje tetején állt. A századokhoz körtelefonon ér* kezett a parancs, és tíz perc sem telt bele, a körletekben olyan felfordulás volt, hogy kétszer annyi háziasszony sem tud különbet teremteni. Minden vödörnek, seprűnek, felmosórongynak, gyökérkefének akadt gazdája. A szolgálatvezető őrmester négy legényt vesz- szőnyalábokért küldött, délutánra abból is seprű készült, takarították az udvart is. Göndör honvéd — civilben atomfizikus — hájtömegét meghazudtoló fürgeséggel mászott a létrára, amelyet az ablakok tisztításához lopott el a tiszti klub építőitől Kardos, a szűzies lelkületű zongoraművész. Hövelyes — foglalkozására nézve kőműves — faliújságra írt cikket az eskütétel nagy pillanatáról, s a késő délutánra várható u- tolsó alakítás és díszfelvonulás főpróbáján tanúsítandó fegyelmezett magatartás szükségességéről. A századparancsnok Irodájában az öttagú quintett-vokál próbált. Másnap ebéd után ők szórakoztatják a katonák vendégeit. Kardos többször bekiáltott nekik: — Gyerekek, baromi hamis! — Ne ordíts — intette le Hövelyes — nem tudok fogalmazni tőled. Különben a- gész jól énekelnek. — Neked — sóhajtott Kardos, és egy ablakkal tovább cipelte a lopott létrát az a- tomfizikusnak. — Öregem, ha a feleségemnek elmesélem, hogy tudok én ablakot suvickolni, fogadok, ezután otthon Is ez lesz a dolgom — panaszkodott Göndör. — Legalább lefogysz — mondta Orsóval, a telefonműszerész. — Nem is ártott, hogy téged behívtak egy kicsit, atomfizikus úr Remélem hoztál magaddal Geiger-Mülier számlálót? Estére megmérheted a század körlet maradék szennyeződést fokát. Göndör mérgesen fordult hátra. — Ha nem vette volna eddig észre, membránkukac úr, tartalékosok vagyunk, légó- sok vagyunk, mégpedig vegyvédelmisek.. — A feleségednek pedig, engedelmeddel, én fogom elmesélni, milyen jől áll a kezedben az a rongy. Szoktasson hozzá otthon Is. Én mindig segítek. Göndör lelépett a létráról. Cigaretta után kotort a zsebében, de csak üres dobozt ta Iáit. — Van egy cigid kölcsön? — állt meg Orsóval melleit. — Az értelmiségnek mindig — nyomta meg az .értelmiséget' enyhe gyúrinyal Or- sovai. Göndör mélyet szippantott a füstből. — Jön az asszonyod? — Jön — felelte kurtán Orsovai. — Kértél már holnapra eltávozást? — Nem. — Miért? — Ráérek — És ha elmegy a főnök? — Nem! — válaszolta Orsovai — Táviratot küldött. — Mikor érkezik? — Reggel. Itt lesz az eskün. — Menjünk ki ebéd után. Négyesben, jó? Majd találunk valami kis zugot. Nem zavarjuk egymást, igaz? Göndör arcán ábrándozás csillogott. — öregem — sóhajlott —, öregem, egy hónapja távol az asszonytól, és holnap... No, szóval menjünk együtt. Este táncolunk Is. — Megbeszéljük. — Várj, cserélek itt valamelyikkel.. Hé, komám, hé, add oda a söprűdet, hallod? — kiáltott a cigányos képű színészre Göndör. •— Cseráijünki — Menj csak, törülgesd az ablakot. — Ne izéi), az orgánumodnak két hónapra úgyis fuccs, akár söpörsz, akár ablakot mosol. — Na, gyere — egyezett bele a színész —, de mondhatom, nem szeretnék a neutro- ronjaid helyében lenni. Ilyen erőszakos pa sas... — Azokkal nem kell vitatkozni, apaíej. — Velem sem — dobta a seprűt a színész Göndörnek. — Na látod, okos enged... — A szamár meg söpör — adta vissza a kölcsönt a színész. — Két hónapig kibírjuk, fiú. Orsovai mellé állt. Együtt takarították a korai avart. Orsovai szótlan volt. — Nem is mutattad a feleséged fényképét — törte meg a csendet Göndör. — Nincs nálam. — A gyerekről se? — A gyerekről se. — Nahát, pedig illik ilyen hosszú kiszállásra. .. — Nem hoztam. — Szép? — Szép. — Szőke? — Fekete. — Te Is fekete vagy. — Én is. — Akkor a gyerek Is az. — Nem, a gyerek szőke. — öröklődéstanilag előfordul... — kezd te volna a magyarázkodást Göndör, ha váratlanul meg nem állítja a napos. — Maga miért nincs az ablakoknál?. — Jelentem, cseréltünk. — Kivel? — A színésszel. Most én söprök, ő mosogat. — A szolgálati szabályzat szerint „vi- gyázz“-ban jelentett. Amikor a napos már elfordulni készült; utána szólt: — Nem mindegy, te süket?, — Szóval szép — lendítette Orsovaiva) egy ütemben a söprűjét. — Az. — Kicsi? — Magas. — És mit csinál? — Óvónő. — Akkor ért a gyerekhez. Az enyém sajnos, ebben egy kicsit elmaradt. Közgazdász. Könyvelő. Ideges. Türelmetlen a gyerekhez is. Anyám látja el helyette... — Az enyém ért hozzá — mondta élénken Orsovai. — Igen jó asszony. — Csillogott a szeme. Abbahagyta a seprést. — Ügy bánik a gyerekkel, mintha már a bölcsőben arra tanították volna. Állandóan csak vele babrál. Füröszti, eteti, mosdatja. Állandóan csak vele foglalkozik, játszik, beszélget vele. Egyetlen türelmetlen szót sem szól a gyéreknek. Csak mesél, magya ráz, tanítgatja. Göndör kíváncsian támaszkodott a sep- rünyélre. — A lakás is olyan mindig, mint a tükör — folytatta Orsovai. — Sokszor mondom neki: ne törd már magad össze, Magda. Pihenj már le egy kicsit te is, Magda. Leviszem a gyereket sétálni, addig pihenj. De ő csak mosolyog olyankor, odajön hozzám, megcsókol, megsimogat, és egy kicsit leül mellém, vagy az ölembe. Te, tudod, megszokta, hogy menyasszony korában mindig az ölembe vettem. Azt mondta, úgy érzem magam itt, mintha kisgyerek lennék. Orsovai kitüzesedett a tnesélésben. Rá sem nézett már Göndörre, beszélt, beszélt, és közben előre-hátra dülöngélt. Felnézett a fa tetejére, beszélt, és mindenről megfeledkezett. Amikor lélegzetnyi szünetet tartott, Göndör megkérdezte: — Aztán? — Aztán? Aztán néha elmegyünk táncolni. Nehezen lehet rávenni. Inkább Itthon maradnék, nézni a tévét, mondja, nem jobb itthon? A gyerek Is velünk van. Nem szebb így e szombat este, mint valami füstös presszóban? Néha azért, ha nagyon kérem, eljön velem. Éjfélig maradunk. Táncolunk és bort iszunk. Attól csillog a szeme, és lel- kiismeretfurdalása van, hogy éok pénzt költünk, mert jobban kellene másra. Pedig csak egy kísüveg fogy el. Jó asszony... Majd meglátod... XXX Másnap reggel gyönyörű napsütésre ébredtek. Most kivételesen senki sem szitkozódott a korai ébresztő miatt. Iönnek az asszonyok. Várták ezt a napot Ragyogtak a bakancsok, sokáig kefélgették a kimenőruhát, először igazgatták fejükre a tányérsapkát. Pillanatonként csengett reggeli után a telefon. Nem mehet a kapuhoz senki. Az ügyelet. majd bevezeti a vendégeket. Alig fértek a bőrükbe,-akik már legalább annyit tudtak, hogy az övék itt van. Aztán sorakozó. Beszédek, üdvözlések. Eskü. Forró napsütésben, mozdulatlanul. Az egyik katona terhez felesége rosszul lett. Végignézni. Mozdulatlanul. Elviszik az egészségügyiek. Elvonulás. Körbe kell kerülni a laktanyát. Hol vannak az asszonyok? „Jobbra igazodj“ van, nem lehet tekergetni a nyakat. Oszolj 1 Jönnek az asszonyok. Pilledtek, mégis szépek. Gyönyörűek. Kiáltozás. Ezt is keresik, azt is. ölelkeznek, csomagokat bontanak. Ülnek, és szorongatják egymás kezét. Néhá- nyan, akik senkit sem vártak, már vetkőznek. Pingpongoznak, füstölnek, eszegetik a kínált süteményt, őgyelegnek. Ma szabad. A kantin nyitva. A hangszórók tánczenét ü- völtenek... Orsovai végigvetette magát az ágyán. Maga sem tudta, hányszor olvasta el a levelét. A színész volt a napos, elcsente neki a postaszobából. Maga mellé ejtette a pokrócra. Nézte a fölötte levő égy feszülő szalmazsákját. „Nem jövök.., Ne várj leveleket... Semmi közünk egymáshoz... Elváltunk... A gyérek jől van. A gyerek jól van... A gyerek jól...“ — Mi van? — rázta meg Göndör, azt hitte’ elaludt — Nem jön, — Nem?l — Beteg. Irt — mutatta a levelet és gyorsan zsebre gyűrte. — Súlyos? — kérdezte Göndör. — Nem írta, de azt hiszem, igen. RATKÖ JÓZSEF SZERELEM Először egyik ujjadat, aztán a másikat. Szép tenyeredből nem marad nekem csak áhítat. A markos munka elveszi tőlem karod, szemed. Ujjad bögyévél bútorok fényét kényezteted. Guggolsz kis gondjaid között; söpörsz, padlót sikálsz, vasalsz, gyerekkel bíbelődsz — egy percre meg nem állsz. Dolgozol, szüntelen mosol, s ha rád szólok, puha szádon meglibben egy mosoly, mint terített ruha. Pöröllék: nincs ehhez jogodl Törvény van rá, tudom: napi nyolc óra munka és nyolc óra nyugalom! Olha Petrova (Szovjetunió): Éva Mi űz, miféle ösztön ez, hogy mindennap aképp s olyan érőnél és dühvei igyekszel, mint a gép? Először egyik ujjadat, aztán egész karod. A markos munka elveszi főifénylő homlokod. Egyszer egészen eltűnsz, dologgá változol, s majd sírhatunk utánad, ha nem leszel sehol. CSGÖRI SÁNDOR Ekkora szerelem előtt Ekkora szerelem előtt egész testemmel becsukódom. Elalszom, mint idegbeteg, kivel máklevet Itattak; a lábam kő, a fejein ólom. Ekkora szerelem elől elbújdosom, hogy el ne pusztíts. Hal leszek, tenger, lángoló fa, bőröd ébresztő, ostoros víz, kezed tükre, meggyíz a szádon — apránkint fald föl árvaságom! Ekkora szerelem elöl a temetők is égre úsznak, mentik lakóik szégyenét, hagy csak alusznak, elalusznak.
