Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-06-01 / 22. szám
honnan hová tartunk mi, szlovákiai magyarok? Mit hoztunk magunkkal, és mit akarunk továbbadni? Mennyi ismerettel rendelkezünk, hogy meg tudjunk maradni, hogy megáll- hassuk a helyünket? És egyáltalán, melyek azok a feladatok, amelyeknek vállalása tovább éltet és gazdagíthat bennünket?“ — teszi fel a kérdést az Irodalmi Szemle ankétjá- nak egyik résztvevője, Dénes György Sorait akár a folyóirat márciusi és áprilist számának mottójaként ts felfoghatjuk. A két szám súlypontját a Hagyomány A valóság vonzásában című rovatok alkotják; az előbbi a múltról, az utóbbi a jelenről fogja vallatóra a szlovákiai magyar önismeretet. A Hagyomány rovat írásának többsége a munkásmozgalom-történettel, a dél-szlovákiai forradalmi harcokkal foglalkozik faktograftkus adalékokban, visszaemlékezésekben, riportokban és tanulmányokban. Alapos feltáró munkát végzett Kisslíng Eleonóra (Társadalmi mozgalmiak a XX. század első éveiben Nyitrán) és Hamar Kálmán (A Nyitraí Nemzeti Tanács tevékenysége 1918-1919-ben). Fábrv Zoltánt két kevésbé ismert í- rása, a Kun Béla ellenfelei és A leszerelési komédia prezentálja. Ladis- lav Novomesky. Ián PoniCan és Vladimír dementis a munkásmozgalom magyar-szlovák kapcsolattörténeté- hez szolgáltatnak adalékokat. Három írás a legendás hírfi Major István a- lakját idézi. Kettő Clementis tollából származik- Az egyik a Major-perben mondott védőbeszéd, a másik a tizennyolc, havi börtönbüntetéssel sújtott Major szabadulásakor íródott. Pomogáts Béla. az Ismert magyarországi kritikus és Irodalomtörténész azt bizonyltja, hogy Déry Tibor A befejezetlen mondat „István elvtársá- nak“ az alakjába beolvasztotta azokat a motívumokat Is, melyek Major István életútját kísérték. Déry nem dokumentumregényt írt, az írói fantázia több kommunista tulajdonságaiból alkotta meg a tipikus hőst, így ts fölismerhető azonban, hogy Major István sorsa mégis „megjelent, ha jelzésekben és motívumokban is. egv klasszikus magvar regény lapjain“. A múlt után a jelen, a szlovákiai magyarság mai életének kérdései kerülnek sorra. Gyönyör József Nemzetiség és anyanyelv című írása a szlovákiai magyarság népesedési tendenciáit vizsgálja az 1970-es népszámlálás adatai alapján. Hazánkban ekkor 570 487 személy (az összlakosság 4 %-a) vallotta magát magyar nemzetiségűnek- Ebből a többség —« 552 006 — Szlovákiában él, ahol a lakosságnak 12,2 %-os részarányát alkotja. Az 1961-es népszámláláshoz viszonyítva a szlovákiai magyarság szaporulata a Dtln. Streda-i (dunaszer- dahelyi) és a trebíSovi járásban meghaladta a szlovákiai átlagot. Megközelíti ezt a szintet a galántai járás, a többi azonban jócskán elmarad a szlovákiai átlagtól. A szaporulat kis százalékarányát az elvándorlás, az i- pari vidékekre való költözés is befolyásolja. A dél-szlovákiai területek mezőgazdasáfl fejlesztése, iparosítása a jövőben talán csökkenti az elvándorlást. Ezért „... nincs okunk borúlátóan szemlélni a csehszlovákiai magyarság sorsának alakulását — summázza véleményét Gyönyör József. — A múlt tapasztalataiból o- kulva. számban gyarapodva és saját sorskérdéseit szem előtt tartva a csehszlovákiai magyarság ezentúl minden bizonnyal jobban fog élni a szocialista alkotmányunk által biztosított jogokkal, és teljes egyenlőség alapján állva le fogja küzdeni az előző némáéit AV*őt üp-tílftfln kisebbségi érzést“ Ennek az egészségtelen kisebbségi komplexusnak a szlovákiai magyar szellemiségben — s különösen az i- rodalomban — nem kívánatos nyomai vannak. Hogyan szüntethető meg ez az állapot? Milyen eredményeket értünk el? Hogyan biztosítható irodalmunk minőségi fejlődése? — ezekre a kérdésekre keresi a választ az áprilisi szám Hagyomány és jövő című ankétja. Sajnos, a vála szókban túl sok az általánosság, a már Ismert összefüggések ismételgetése. Hiányoljuk a munkásmozgalommal foglalkozó történészek, a szociológusok, a nemzetiségi kérdésben jártas szakemberek és a keményebb hangú kritikusok véleményét. Éneikül aztán sok általánosságot, de jóval kevesebb konkrétumot, sok — a maga módján okos — részletmegfigyelést, de jóval kevesebb összefüggő, mondhatnánk: koncepcionális gondolatsort kapunk. Az ankét először munkásmozgalmi hagyományainkra — önismeretünk egyik fontos összetevőjére —, másodszor Irodalmunk utóbbi öt évére, harmadszor pedig az Irodalmi Szemle lehetőségeire és feladataira kérdez rá. A válaszok, az utóbbi kérdéseket illetően abból indulnak ki, hogy Irodalmunk legfontosabb feladata a konszolidáció betetőzése, az opportunis- ta-revizlontsta művészeti kompozícióktól való megszabadulás volt. Ez Így Igaz. Egyetlen válaszadó sem á rtntette viszont Irodalmunk differentia speciflkáját, azt tudniillik, hogy a szlovákiai magyar irodalom: nemzetiségi irodalom, s így olyan bajok is gyötrik, melyek a fejlettebb irodalmakban — a csehben vagy a szlovákban — nem, vagy csak kevésbé észlelhetők. Jelesül: a provincializmus számtalan változata, a formai- -nyelvi igénytelenség, az epigon, jelleg, az irodalmi tudat fejletlensége, az Irodalmi élet hézagossága stb. Ezeknek a kérdéseknek a megkerülésével születtek aztán az Ilyen — a valóságot egyoldalúan tükröző — kijelentések: „Megjelent jó néhány könyv, amely kimagasló teljesítménye a mai szlovákiai magyar írásnak“ (Dénes György); vagy „Irodalmi életünkben főképp jelentős minőségi változásról szólhatok (Egri Viktor). Nos, másról is szólhatnánk: a szlovákiai magyar gyermekirodalom halva született kísérleteiről, az élvonaltól messze maradó verseskötetek soráról, novellisztikánk stagnálásáról, a kritikai gépezet üzemzavarairól, a „kicsi, de miénk (s ebből következően al „szeressük egymást, gyerekek“- féle, irodalomtudatot hamisító kritikai szemléletről stb-, stb. Nem tagadom, hogy figyelemreméltó művekkel is gyarapodott irodalmunk, enakibanalroda lozcsehbéastooíf.bbof az összkép azonban korántsem olyan kedvező, ahogy azt néhányan látják. Inkább hajlok Varga János véleményére: .... az a minőségi váltózás, a me lyet irodalmunktól várunk még nem történt meg.“ (Bizonyítja ezt különben a Szemle szépirodalmi anyaga is. A két szám mlnegy 190 oldalnyi összterjedelméből pl. mindössze 14 (1) a szlovákiai magyar írótól származó széppróza. Egy újabb érv: a közölt versek közötti — érthetőt lenül nagy — értékbeli különbség- Az Eget tartó szarvas-asszony — az Arnyjáték-, a Megbékélés-féle — enyhén szólva: éretlen — költemények bizony nem szolgálják a minőség ügyét. De nem szolgálja a krt tikák hiánya sem: a két szám egyetlen szlovákiai magyar irodalmi mű értékelésére, megméretésére sem vál lalkozottj. Dénes György és Egri Viktor, illetve Varga János véleménye — láttuk — homlokegyenest ellentmond egymásnak. Az ellentétek feloldására, a szempontok tisztázására, a kritikai mérce felállítására, úgy vélem, egy újabb ankétnak kellene vállalkoznia. ZALABAI ZSIGMOND D una-parti fővárosunk kultúrá- lfs életét élénk pezsgés Jellemzi. A szlovák színjátszásban még soha sem volt olyan arányú fejlődés, mint mostanában. Sok érdekesség akad a színházakban, mozikban egyaránt. Néhány évvel ezelőtt megjelent a dármairodalom fiatal nemzedéke, új színt hozva a színpadra, a mozikba, örvendetes jelenség, hogy a bratislavai színházakban az idén már két olyan bemutatót láthattunk, amely minden várakozást felülmúlva nyerte el a közönség tetszését. Osvald Zahradník, a ma már közismert darabíró, néhány nagy sikert arató darab szerzője, a Szonatina a pávához című új színdarabjával a Szlovák Nemzeti Színházban mutatkozott be. Ez a szfnmü szinte szervesen kapcsolódik előző, ugyancsak nagy sikert aratott alkotásához, a Kinek üt a toronyóra? című színdarabhoz, amelyet már a koäicel Thá- lia Színpad is műsorára tűzött. Oj darabjában is a hétköznapi é- letből kiragadott emberi sors áll a cselekmény középpontjában. Egyre nagyobb a feszültség, az események drámaivá sűrűsödnek. Útkeresés, a hétköznap szürkeségéből előbukkanó emberek egymás közötti megértése, egymás megbecsülése, ennek értékelése és magasztalása, ez tulajdonképpen a mondanivaló magva. A szereplők eltérő életfelfogásának a ta lálkozása adja a feszültséget. A szer ző nem igazságot akar szolgáltatni, nem emeli fel tntően az ujját, hanem szeretettel, megértéssel hajlik, fordul hőseihez. Ebben a szellemben fogták fel a darab lényegét a fősze replők, Gustáv Valach, Ivan Rajniak, Viera Strnisková és a többi szereplő is. '' .. A Hvlezdoslav Színház egy fiatal szárnyát bontogató prózaírónak, Peter KováCiknak a Fogadó a zöld fa alatt című darabja vitte színre. A szerző a darab cselekményével visz- szatér a harmincas évekbe. Ritkán fordul elő, hogy egy szerző első darabját fővárosi színház mutatja be, és hogy ez Peter Kovaőlk szerző esetéERNEST STRIC: vált élethivatásává a filmrendezés. Az ő példája Is szemléltetően mutatja az elkötelezett kommunista művész útját, tehetsége teljes egészében a szlovák film fejlődését szolgálta. Már a bemutatkozáskor Is fel kellett rá figyelni. Első filmjét a szocialista realizmus úttörőjének, Peter Jilemnickynek a Töretlen föld című regénye alapján készítette, és már ekkűr bebizonyította rendkívüli Tavaszi zsongás a fővárosban ben így történt, az annak tulajdonítható, hogy a színház vezetősége bízik a fiatal prózalró tehetségében. A kísérlet sikerrel járt! A szlovák filmgyártás egyik Jelentős egyénisége, Vladimír Bahna rendező, az érdemes művész címhez megkapta a nemzeti művész címet is- Nyomdászként kezdte pályafutását, majd újságíró lett, s csak később tehetségét. Ez a mű még ma Is a szlovák filmgyártás egyik legjelentősebb alkotásának számít, egyszerűségével, tisztaságával, szocialista elkötelezettségével azok közé a filmek közé tartozik, amelyeket nem koptat el az tdő- De a többi alkotása is, Az utolsó boszorkány, a Ház az útkereszteződésen, a Nyomok a Szitnón, és főképp a világhírű lévai oltár készítőjének, Pál mesternek a ' korát, művészetét idéző Rejtett forrás kiérdemelte a nézők elismerését, csodálatát. Bahna rendező jelenleg a Poéma a lelkiismerethez című filmjén dolgozik, amelyben a fasizmus elleni küzdelem egyik élen járó harcosát, Karol Smidkét mutatja be a fiatalabb nemzedéknek- A minden porcikájá- ban elkötelezett film a szlovák illegális harcokat és Szlovákia Kommunista Pántjának hatalmas küzdelmét eleveníti fel. A filmesek középső nemzedékéhez tartozik Stefan Uher rendező. Most fejezi be igen érdekesnek ígérkező új filmjét, melynek témáját a felnőtté váló ifjúság életéből merítette. Ez a film folytatása a Ha puskám lenne című alkotásának. Most készü- .lő filmjének a elme: Ha kedvesem .lenne. A mozilátogatők érdeklődéssel váriák a nyár legérdekesebb és legrangosabb eseményét, a dolgozók filmfesztiválját. Tavaly ennek az eseménynek a kapcsán több mint egymillió nézőt fogadtak a szabadtéri mozik, számos külföldi filmküldöttség ts megtekintette a filmfesztivált, és kellemes emlékekkel, élményekkel gazdagodva távoztak. Az idei filmfesztiválra főképp szórakoztató filmeket választottak ki a szakemberek- A fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel várt filmje tesz Martin íapáknak a Pacho, a hybei betyár című alkotása, a népszerű Kroner főszereplésével. A film a betyárvilág TÖBBRE, MINT A TANTERV Amikor nemrég Ziranyban (Zsérén) jártam, visszafelé jövet egy fiatal tanítónő, Kovács Lászlóné kíséretében maroknyi gyerekcsapat szállt fel az autóbuszra. A gyerekeknél törülközők, apró szatyrok, fürödni indultak Nyltrára. Most pedig ugyanazzal a gyerekcsapattal és ugyanazzal a tanító nénivel találkozom jahodnán a Kis-Duna partján levő úttörőtáborban.'Csak nem ide is fürödni jöttek? — ötlik fel bennem rögtön a gondolat, de aztán elhessegetem, hiszen arra még nagyon hideg van. Akkor meg mit keresnek itt? — motoszkál bennem továbbra Is a kíváncsiság, de nem sokáig, mert megtudom, hogy a gyermekszínjátszó csoportok és bábszínházak országos fesztiváljára érkeztek Dunajská Stredára (Dunaszerdahelyre). Mondom, ugyanazok a gyerekek, ugyanaz a tanító néni. A tanítónőn kívül itt van még a ; férje, Kovács László, és egy fiatalember, Bencz Gábor, a SZISZ zsérel alapszervezeté' nek az elnöke is. Ók hárman kísérték el a gyerekeket a fesztiválra. Máskor a szülők jöttek el velük — akik maguk vásárolták a ruhákra az anyagot és varrták is meg —, de most a hét közepén csak ők hárman tudtak időt szakítani és eljönni a gyerekekkel. Amikor leülünk beszélgetni, előbb nem Is a gyerekek, a színjátszás és a zsérei csoport kerül szóba, hanem a falu, a- hol Kodály is járt. Itt még ma is őrzik a szép régi hagyományokat. Télen, amikor ott jártam, magam Is láttam nemcsak a népviseletüket, hanem elbeszélgethettem egy-két nagyon érdekes emberrel is, és bennük valami nagyszerű ősiséget fedeztem fel. Egyiknek-másik- nak az arcán még sejteni lehetett a mongoloid vonásokat. Aki tehát itt munkához lát, az küldetést teljesít. Hátha még jól Is csinálja! Később az Ifjúsági szervezetre terelődik a szó. A fiatalok sem tétlenkednek. Most is, a- mikor saját erővel tatarozzák a klubot, rendszeresen összejönnek a helyi könyvtárban. Iró-olvaső találkozók, előadá sok, politika szerepel műsorukon. Emellett ők Is próbálkoznak a népi hagyományok felé lesztésével. Felújították példá ul a sárdózást, és a helyi népviseleti bál már hagyománynak számít ismét. Ezenkívül műsorokat adnak, sportolnak. — A tagok azért egy kicsit aktívabbak is lehetnének — mondja Bencz Gábor, de hát nem panaszképpen mondja, mert az alapszervezet vezetősége mások helyett is „húzza“, ha szükséges. Beszélgetésünkben természetesen a gyermekszínjátszáshoz is eljutunk. — Szívesen játszanak a gyerekek? — kérdem. — Hogy szívesen? — válaszol szónoki Kérdéssel Kovács Lászlóné. — Néha úgy kell ő- ket elkapni a kulisszák mögül és lerángatni a színpadról, mert soha sem hagynák abba. És ez a jó benne. Mert ők tulajdonképpen nem színdarabot játszanak, hanem igazi gyerekek-módjára kergetőznek, han- cúroznak a színpadon. Önfeledten, mintha kint az utcán lennének... Hogy milyen volt az előadásuk a fesztiválon, s hogy hogyan értékelte a zsűri teljesítményüket, nem tudom. Annyi azonban biztos: mindenképpen hasznos munkát végeznek nemcsak ők az iskolában, hanem idősebb társaik is az ifjúsági szervezetben. Sokkal többre tanítják a gyerekeket, mint amit a tanterv előír, és ez dicséretreméltó. —nth — TALLÓZÁS az Irodalmi Szemle % 3-4. számában
