Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-04 / 18. szám
10 Üj kalmá r Oj »ájnrandsxsrbe helyezkedem, kilépek a nincstelen űrből,' kiárnlom tastam, aladom nyelvem, s amikor már teljesen kifosztottam önmagamat, elmegyek, bogy visszajöhessek, visszajövök, hogy elmehessek. És Így tovább. Egészen addig űzöm ezt a játékot, amíg él a harangkondnlás, amíg porlad a por, szárad a sö. susog a keresztmetszet. Messze földeken kupacok alá temetkezem, hás-vér időből gyárak magamnak tastet, testemből faricskálok rendet. Számba fogom a szelet és számolok. Mit jelent AZ VERSET ÍRM Mit jelent az, verset Snii, s kinek? A fehér papír elpiszkolődik. nyüzsög ki-ki saját tengelye körül, fut a nagyvilágba, zászlót lobogtat, vitorlát ereget — s szalad a széllel, lohol az árnyéka után. És a vers? Marad vagy nem marad. De leginkább nem. Minden rosta túl nagyszeraű, ujjaid közül kipereg a homok, a világ tengelye túl gyorsan forog... Üj prédikátor Hol van? Hintánk a nincstelen ágon. a szélbe szórja a szavát, derekára aggasztja a baját. és húzza, vonszolja maga után a dalát. Hol van? A falu szélén, a kütban, . az ágak közt. röpül a harangokkal, sodródik a vízzel Hol van? Az üres égen mskeg, az istállóban álldogál, szúette falakban bújkál. szeptember reggelén saját magának prédikál. Már csak jő ragasztó és jó papír hiányzott, minden más e- gyebem megvolt otthon. Orromban a papírkereskedés illatával tértem haza. A feleségem főzött. A falépcsökön gyorsan ftrlkaptattam a padlásra, ahol a hálószobánk volt, s fél óm múlva már el is készültem a papírsárkánnyal. Amikor ismét lementem, és a tűzhely mellett megláttam ót fkattlf, az jutott eszmebe. hogy a lépcsőkről a- kár a nyakába is ereszkedhetnék, megtelepedhetnék a vállán, s egy kicsit lovagolhatnék rajta. — Mit szólt hozzá? — kérdeztem. — Mihez? — Nem akarsz lovacska lenni? A szobában ültünk. A felesé gém zöld négyzetecskét hímzett barna szvettersmre. Kint fújt a szél: a legjobb idő a sárkányeregefésre. Amikor elvágta a gyapjúszálat, a szvettert széiteritetie ma-, ga előtt. — Majdnem sikerült — mondtam. Maga felé fordUotta az elejét, és szomorúm fálneveíett: — Rombusz lett belőle. — Hm. — Pedig úgy igyekeztem., hogy négyzet legyen — mondta ö. — De a gyapjú hullámzik, Olyan így, mintha c ten gert akartad volna kihimeztet- ni velem. ÍA kezében a tüt tarifa.] 5. Pzen a fényképen én vagyok. Olyan fintort vágok, mint aki meghülyült; talán az alábbi .-párbeszéd végén fényképezett le engem a feleségem. — Hallod, mit gondolok? — Nem. — Már jön. — Ki? -Kicsoda? — kiáttolta a férfi. — Egy árnyék kúszik maga u- tán — jegyezte meg halkan a feleségem. — Milyen árnyék? — A mag.ié. Halkan nyerített egyet. — Ilyen? — kérdezte. Óvatosan' ráereszkedtem. — faj!— kiáltott föl. — faj! Szállj Le gyorsan, mert kitörőd a nyakamat! Lebukott, mintha fuldokolna. Megkapaszkodott a lépcsőkben, és széttártam a lábaim, hogy kimászhasson alólam. — Nehéz vagy — mondta. — Szinte hallottam, ahogy ropognak és pattognak a csigolyáim. ^ Fáj? — Ezentúl nem etetlek enij- nyire. Sütött a nap, és fújt a szél, — Nézd, milyen hosszú a hajam, már látom a végét az állam alatt — szólt a féleségem. — Oj sapkád van? — Ez még a régi. Csak esőben hordom. — Hiszen -ma nem is esett. — Azt hittem, hogy esni fog Az emberek utánunk bámul tok, a sárkány papírfarka a földet csapdosta, és már az utcán elrepült volna. (A filmkockára nem is fért rá telje — Nem is lehet hallani, — Ki jön? Kicsoda jön? ugye? Rémülten nézett szét, majd — Nem lehet. kaszát tartó keze egyetlen moz— Látod, ebben rejlik az én dulatával elvágta a zsinegei. A sioázadságom. A város mögött kertek voltak: kis dombocskán ültünk a sárga és vörös színű levélzet tobzódó pokla fölött, s erősen tartottuk kezünkben a gombolyagot. A sárkányt csak egy apró pontnak lehetett látni a kerítések fölött. — Valaki, jön — mondta a feleségem. — Hol? — Megállt. Körülnéztem, és egy férfit piilantolara meg a közvetlen közelünkben. A kezében kaszát tartott. — Mit jelentsen ez? — Micsoda? — kérdeztem sárkány megremegett a levegőben és meg-megakadó zuhanással a kertekben ért földet A feleségem behunyta a szemét. A többi már olyan, mint. egy. kettészakadt film: az asszony fölnyitotta a gép fedelét, élesített, s megnyomta a kioldó!. A gép lencséje egy pillanatra megnyílt. A hatodik fényképet ■ nem csi- nSiuk meg. A kaszás férfi e fényképezőgépben maradt. 1- dőnként egy kis enniiráLát és egy kis vizet adunk neki. Nem kér sokat. Nevetnem keli. '. 'NÉMETH ISTVÁN 'Á minap ismét kezembe a- kadtak azok a fényképek, amelyeket -az elmúlt nyár végén készítettünk a feleségemmel. A fényképezőgépben még egy régebbi film volt, rajta néhány üres kockával: - csak úgy vaktában kattogtattuk a gép kioi- dóját. Néha beszélgettünk is, és sárkányt, eregettünk. Arckifeje zésünkből ítélve olyan ponto- gán felidézhetem az azon a délutánon elhangzott szavakat, hogy szinte nevetnem kell. A feleségem nagyon boldog volt; szörnyen örüli kisded szövegeimnek. Egyetlen férfi kivételével, köröttünk semmi sem ronthatta el fóked-vünket. Ennek bizonyítékául szolgáln-atk a képek is. A nyakát dörzsölgette. Bolond vagyok: az, hogy a hátgerince is eltörhetett volna, vak -félelemmel töltött el. ~ Nem foglak így etetni, hogy lovagolhass egyet' — szó lalt meg később. ' Így szólt a feleségem: — Három fazekamban, forrva forr az étel, nem fogyaszt el minket: bírunk az ebéddel. (A fényképen mulatságosan fintorgatfa az orrát.) — Ez. .á feszülő zsinegre mirtmott — Semmit. — Hogy merészeli-ezt az ér. kertem fölött? — Hlszen semmiség az égés: — szólt közbe a feleségerri. t fényképezőgép a nyakában ló goit, a kezében pedig a gombolyag volt. — Azonnal fejezzék ■ be! — De miért? — Nem hallották? A feleségem rám nézett. Nincs értelme, intettem a fejemmel, s kezdtem a zsineget lassan föHekerni. — Rendben van — Mondta a feleségem. — Már jön. - ■ — Kicsoda? sen: az arcából csak az egyik szemét és a fél fülét látni.! A feleségem megfogta a kezemet, és valami puha golyócskát nyomott a tenyerembe. — Mi van a kezedben?— Barack. — Barack? — Megfigyelted már, hogy ha barackot tartasz a markodfoan, olyan érzésed támad, mintha egy összegömbölyödött és halott kis állatkát tartanál? — Még szőre is van. — Na látod. Örömében kettőt ugrott, féllábon. — A másodikat helyetted ugrottam. Tóth László fordítása
