Új Ifjúság, 1976. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-06 / 14. szám
DÉNES GYÖRGY VERSEI: Munkás 4 Ott álí a betonkeverő mögött, arca feszes, kemény, cigarettára gyújt, libeg ujja hegyén a fény. A füstöt mélyre, mélyre szívja, lehajllk, veszi a lapátot, s a lapát vasán emeli feljebb 3 sziporkázó fehér napvilágot. Szépen felelni Örökkön együtt a világgal, szembe szegülve a halállal, mindig az ember mosolyáért, nem koporsóért — nyoszolyáért. Bölcső fölött dúdolni hosszan, kis lángot óvni meghatottan. mosolyogni — ha törten, vénen, elmélázni egy falevélen. Értelmét vetni minden szónak, szépen felelni, hogyha szólnak, mert szó igaza arany-habiak ás az Igazak megmaradnak. Mert o a törzs, s te vagy az ága-égy az igazság hirdetője, 3 kérges markS nép regőse, ki minden örömében érzi, hogy verejtékszagS az élet, és kenyérnek és hegy levének 3 nép a termő hSmusza. ■A munkát, hogyha zengi nyelved, az ő szavával kell felelned, mert ő a törzs s te vagy az ága, és ha gyökerén rág a féreg, el kell pusztulnod, te is érzed, hiába csókol fent a nap. Ezerszer alázd meg magad hát, s ne szégyelld sohasem a fajtád, mert nem lehetsz te más, hiába. A te érdemed mindig 6 lesz, i tenyerére Is csak ő vesz, i nép, az áldott óriás. L. GÄLY OLGA VERSEI: LÄZADÄS ÉS AL.4ZAT Egymás mellett hogyan fér meg lázadás és alázat? A szél, mint betöretlen vadlő, taltékozva tiporja le az összebúvó fákat. Hová lett méltóságotok — fák? A szörny huhogva rémít: Tavaszt akartok? Vívjunk hát párbajt! Lássuk, ki az úr még itt? Észak hideg küldötte — én, szabad és büszke táltos, szárazon, vízen nyargalok — sörényem égig szálldos. Dühöng a szél, s a föld, akár egy dúsan rakott tálcát — teríti elé asztalát: oly alázatos rettenettel fogadja ezt a vágtát. Öh, hogyan remegnek a fák, a fenyők, tölgyek füzek, a gesztenyék, s a fehér testű fiatal nyírfa-szüzek, mert egy sem tudja, melyikük dereka roppan ketté, mikor lesz a hívatlan vendég szerelmes, kéjes ölelése pusztító gyűlöletté. XXX Ott járok a holt fák között, s lassabban ver a szivem. A szél elült, süt már a nap, vadkacsa ring a vízen, a tóból ezüst hátú ponty vetődik csacska légyre, s a barkák arany fürtjeitől a tópart mintha égne. Hol nyargal most a bősz csikó? Nyerítve hol csatázik? Nálunk most újra nagybetűs Tavasz varrja ruháit a tölgynek, fűznek, gesztenyének ... A magnóliaágak hegyén mint mohó gyermekszájak a duzzadó mell közeledtén rózsás-nedves kövérkés bimbók felpattanásra várnak. Minden olyan eleven, vidám — ki gondol a halálra? S miről dalol vajon oly buzgón egy sárga bögyű kismadár a sebzett fára szállva? „Öh, nem halál ez, nem halál — törzsed hajt még új ágat), A természet intelme ez, hogy törvényeit ne feledd, s legyen benned mindig elég lázadás és alázat...“ SZITÄBA MERTEM Foltos a hiéna, a tigris, a párduc. Az ember bőre foltatlan és tiszta. Gyilkos a pók, a híúz, a kobra. Káin bűnét a szél, a föld felitta? Nemcsak galambok szálldosnak a légben. ÉleUhálál harctól forr a mlndenség. Száját bekötve jár a hindu szektás, ne tegye gyilkossá már a puszta lét. Nem születtem hősnek — koporsóig félek. Ismerem a halál százezer nemét. Hajnalt reményről, esti számvetésről, verítékes éjről vallani nehéz. Körém sereglő emlék-katonáknak puskacsöve ásít — mennyi éhes száj) Szuronyuk hegye a szívemre mutat, a világ csak hallgat, és a csendje fáj. Ellángolt éveim csipkebokrában hamuvá égtek az illúziók. S mint aki szitába mert öröm^patakból, bízó napoknak böjtöse vagyok. Hiába nem öltem — holt Abel se lettem, s túlélő b'űntélen csak akkor lehet, ha hiúz, ha párduc, ha tigris, ha kobra. Am, ha ember — ítél, s megítéltetett. L'. Gály Olga verseit a Tiszta vászon című kötetből választottuk, mely az év első felében jelenik meg. Az említett kötetbe sorolt versekért a költönö harmadik díjat kapott azon az irodalmi pályázaton, melyet a Szlovák Irodalmi Alap írt ki a nők nemzetközi éve alkalmából] VOJTECH MIHALIK: Megrendelésre —• Írjon egy verset külön a számomra... A kagylót hosszan merengve tartom, pislákol az éjből egy lángocska, s világít, mit takar rég a korom. Mikor írtam megrendelésre verset, s ki érdeke volt is az valóban? És ha kezemből mindez ki is pergett, miért bánkódom utólagosan? Ön most bús, hát a verset ezért kért. De ha majd örömtől ég a lelke, óh, engem, mily’ könnyű is lesz feledni, s hagyni, hogy a versem a por lepje. STEFAN STRÄZAY: Igram Hosszú járkálás után ráíelünk a házra. Emlékeinktől fény gyűl a szobákban de a küszöböt nem lépjük át. így van ez tehát. I Mosoly vibrál az ajkunkon, mennyi fényi Békés gyűlölettel és férfias hálával újra és öjra magunk mögött hagyjuk a fénylő fehér falakat. STEPAN STRAZAY: Messziről A Elmentek tiszta ingben messze, munka után. Újságpapírba csavart kenyeret és bögréket vittek magukkal. Meg félénk mosolyukat és a kezüket. A ház maradt. Messziről hívogató, közelről rogyadozó. És főnnek a levelek. Azokat, akik írják őket, csukott szemmel sem látjuk már. Németh István fordításai
