Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-05 / 32. szám
4 U| ft ft* * m '#* Somogyi József Foto: szerző — A. szüleimmel jöttem ide — mondja Somogyi József, a híres Karlovy Vary-i Moser-gyár üvegfúvója ismerkedésünk élsó píllana taiban, és fél szemmel a fitvócsö végén lecsöppenni készülő körte nagyságú izzó üvegbuborékra figyel. Ebből rögtön megértem, hogy itt a gyárban az izzó üveg, a forró kemencék birodalmában nincs idő a beszélgetésre. A szót hát későbbre hagyjuk, s én a tüzes, folyékony üuegbiibo- rék alakulását figyelem. Először is egy kevés levegő a tüdőből, majd kis pálcák segítségével meghorpad, két oldalt kinyúlik az üveg, aztán ismét lecsöppenni készül... A két hosszú szárat visszahajlja a csövön, majd megfordítja néhányszor, hogy for- málódjanak, s máris hozza a segéd a másik szint... Somogyi József itt él Karlovy Varyban. Erdélyben szülelett. A feketeerdői üveggyárban tanulta a szakmát. Már az apja is üvegfúvó volt. Nagyapja pedig üveggyári kgmenceépítö. Valamivel a háború után ott nagyon nehéz volt. Apja majdnem két évig egy fillért sem kapott. Abból tartották fenn családjukat, hogy ilvegmala- cokat, palackokat fújtak, és azt árulták a környékbeli falvakban, hogy egy kis eleséghez fussanak. — Anyám ősei idevalósiak voltak, ezért aztán Csehországba jöttünk. Először Tepltcére, az ottani üveggyárba, később pedig, tizenegy évvel ezelőtt ide. Karlovy Va- ryba, a Moserba. Az üvegbuborékbüL csinos, modern vonalú hamutálca kerekedik ki. Somogyi József odaadja második segédjének, az késpengefélével hideg vizet tart az üuegbu- borék aljára, az üveg leválik, kész a hamutartó. A legfiatalabb, a harmadik segéd kétágú villára „szúrja“, s máris viszi a hatszáz fokos hűtökemencébe. — Valamit azért tudtunk szlovákul, amikor idejöttünk. Olt Bihar megyében ugyanis több nemzetiség él, szlovákok is. De mi volt az, amit a parasztoktól, a kofáktól és a gyárban dolgozó néhány , üvegfúvótól megtanulhattunk?! Hiába voltam 'ügyes 'a munkában, szóval nem tudtam magamért harcolni. Ráadásul még ki is nevettek a hibás beszédemért. De aztán lassan megtanultam a nyelvet, végül maradtunk. Mire a munkafolyamat befejeződött, az első számú segéd már nyújtotta, is felé a kemencéből kiemelt többszöri megmárt ássál, nem kis figyelemmel és ügyességgel megformált üvegbuborékot, s minden kezdődött elölről. — Nem könnyű a ml szakmánk. Sokan belekóstolnak, de csak kevesen tartanak ki melleíie. Itt mindig nagy a hőség, főleg nyáron, amikor kint is harminc fok körül mozog a hőmérő 'higanyszála, hiába vannak nyitva az ablakok, nem mozdul a levegő. Mondják is, hogy az üvegfúvók sokat isznak. Nem csoda, a hatvan- hetven fokos hőség sokat kivesz belőlünk. Es persze egyre ' nagyobb teljesítményeket várnak el lölünk. Pedig ma is ugyanazokkal az eszközökkel — a fúvócsövei, néhány fakéssel — dolgozunk, mint ötszáz évvel ezelőtt dolgoztak. Mondtam, is már, hogy bizony még a nyugdíjkorhatárt sem Igazították hozzá a szakmánkhoz. Semmit sem tesznek értünk. Az igaz, hogy Romániában még ma is gyengén fizetik az üvegfúvókat, de ott már ötvenéves korban mehetnek nyugdíjba. Magyarországon ötvenöt év a nyugdíjkorhatár. csak nálunk hatvan. Nem mondom, ma már megkeresem a Ü^TGFÜVO A MOSERGYÁRBAN három-három és fél ezer koronát, de mit össze kell ezért emelgetni! Némelyik darabhoz bizony tizenöt kiló üveg kell. A cső végén harminc-negyven kiló is van. Egy-egy darabért két korona tizenöt fillért kapunk. Ha azt akarom, hogy csoportunk keressen, bizony harminccal is el kell 6- ránként készülnünk, hogy az az ötszáz korona meglegyen négyünknek. Ezért is az az oka annak, hogy az üvegfúvás rámegy a szemre meg a tüdőre. Apám hetvenkét éves. Szürke hályog lepte el a szemét. Már kétszer megoperálták, de még így is csak alig ismer fel. Esetleg a hangomról... Ük TepVwén maradtak. Néha meglátogatjuk -őket, máskor meg ők jönnek el hozzánk. Tizenegy évvel ezeVótt valami szenet találtak a gyár alatt, akkor költöztünk el. Azt mondták, adnak lakást és munkát, hát idejöttünk. Vissza Romániába már nem mennék. A lányom férjhez ment, az unokám tizenhat hónapos. A fiam szakközépiskolás, most végez. Az apám, az még most is visszamenne a szülőföldjére. Egyszer el is Indult. A csehszlovák hatóságok elengedték, és Románia is befogadta volna, csak nem egyedül. Családostul távozott, családostul jöliön vissza! — mondták neki. Hát maradt. Nekem most már í- gazán nincs okom panaszra. Megélünk, jól megvagyunk! Megszoktuk a munkát, heiytállunk... Csak az a baj, hogy meghalt a feleségem. Egy éve... Rákban.,, Eveken keresztüi betegeskedett, de nem mutatta, nem panaszkodott. Sokszor mondogattam neki: felnőnek a gyerekek, kitanulnak, családot alapítanak, és ml csak magunkra dolgozunk majd. Elhiegyünk ide is, oda is. De kút... Ha néha elmentünk Erdélybe, vacsora után poliarazgatás közben énekelgettünk. Olyan dalokat, amelyeket már csak én tudtam, és ismertebbeket is. Ilyenkor el-elszorult _ a szivem. Es Itthon is elgondollco- dom néha, pedig most már itt is megbecsülnek. Műhelyvezető vagyok. Ezért is jár pár korona, li- gyütt dolgozom a képzőművésszel is, együttesen alakítjuk ki a formát. — Te, Józsi, mit szólsz hozzá, meg lehetne ezt csinálni? — kérdi. — Meglátjuk! — mondom, és nekifogunk. Két éve vallunk Prágában^ először a képzőművésszel, aztán e- gye.ául dolgoztam. Az összes darabot kiállították. Kitelték melléjük a fényképünket, kiírták a nevünket... Persze a nevemmel mindig baj van. Már előre betűzöm, de még így is. — Somogyi? Somogyi? Milyen név ez? — kérdezik, aztán meg csak csodálkoznak. A fiam is minap azzal Sít elő: — De apu, ez a név! — Ml az, csak nem szégyened az apádat?! — Nem! Nem, a világért sem, csak tudod, ez a név olyan furcsa... Hallgatom műszak után Somogyi József üvegfúvó elbeszélését, élettörténetét. Erdélyből főtt ide, és itt fönt, messze Nyugat-Cseh- országban telepedett le. Amikor ott a kemence mellett váratlanul megszólítottam öt magyarul, hir- telenében nem értette, nem fogta fel szavaimat. Kétszer is visszakérdezett, de nem azért, mert bármit is elfelejtett volna az anya- nyelvéből, hanem hát harminc év után már természetesnek és magától értetődőnek találja a cseh közeg/t, amelyben él, amely befogadta. Németh István, T öbbször találkoztunk. Megl;- .gyeltera: mindig meghatottaii Iwszélt arról, mennyire lentről, a nép sűrűjéből indult. Apja ácsnak adta volna, ha nem bújja annyira a iTepüIöteclinlkus bátyja jegyzeteit. ■XXX 1959 jg vadászrepüiö, akkor válasz tolták az űrliajósjelöltek közé. 1971 márciusában Csillagvárosban niegkéndeztera Nyikolaj PetrovicsKa- manyin vezérezredest ,az űrhajósok első parancsnokát: Mi szó! Leonov mellett? „Rugaim-as inleiligenciája, fantáziadús műsz.íiki érzéke és az az , őszinte, életvidám kontaktusteremtő készsége, aniely a bizalmon alapuló emberi kapcsolatokban oly nélkülöz- he lel len.“ Kamanyiii Gagariiit tartotta a leg bálrablinak. A legfegyelmezettebbnek viszont az első ür.séta végrehajtóját: .Alekszcj Arhip'ivics Leonovot. Sétája 1965. március tlB-áii a zsilipeléssel együtt 23 perc 41 másodpercig tar tolt. Ebből 12 perc 9 másodpercet ú szott a világűrben 28 ezer kilométeres sebességgel, öt méterre az űrhajótól, egyetlen köldökzsinóron. A légnyomás a megszokott földinek a száz milliomodik része, a hőmérséklet nií niisz 236 fok voll. XXX Csak ritkán beszélt egy 19B2es ej töernyös 'ugrásról. Amikor elhagyta a repülőgépet, és kinyitotta ernyőjét, a zsinór beakadt az ejtöernyözsák mögötti fémtáblába. Hasztalan pró bálkozott, hogy kiszabadítsa, rohamosan közeledett a föld. Odalent már tragédiára gondoltak. De Leonov nem ve.sztette el a fejét, minden bátorságát " és akaraterejét összpontosítva meg- fl hajlította a t'éintáblát. a zsinór kisza- badiiit, s néhány perc múlva a tűben hajtogatta ernyőjét. Az ámíilók nem akartak binnit ketten is megpróbálták kiegyenesíteni a meghajtott fémlapot, de nem ment... — Félt-re valaha odafeni? — kér deztem egy.szer ■ tőle. — Azt mondják, ön annyit mosolyog, hogy tán sohasem fél... — Mindenki fél. És a kifinomult veszélyérzetre nagy szükség van. Fe gyelemre szoktat, időbeni készüléslEONOV: Mindenki fél... re. Csak a felkészült ember tud iga zán mosolyogni. De addig sokat kell tanulnunk, addig katonák vagyunk. Egyikünkbe se bújt Einstein vagy Ciolkovsrkíj. Parancsra gyakorolunk, kölcsönösen ellenőrizzük és figyeljük egymá.st. A pontosan beidegző dött mozdulatoktól az életünk függ bet. — .A Voszhü'dot még ön kőriiiá- nyozta, de a Szojuzban már automata vezérlöberendezéeek döntik el sorsát, passzív lesz... , — Ebben nincs igaza. Ne feledje: az automatákat is mi, emberek hoz tűk létre, s emberek Is kezelik őket, elleaiínkre nem fordulhatnak. Akik a .gombokat nyomják és határoznak a programról, azokkal évekig együtt dolgozunk, legalább úgy ismerjük ö kel. mint ők minket. Közönyösen és passzívan nem lehet rakétába ülni. Mi odafönl dolgozunk, kísérletezünk. Dlyan feladatokat oldunk meg, amelyekre lélektelen robotember aligha képes. — Racionálisnak vagy hívőnek tártjáé magát? — Inkább érzőnek. Amiről nem érzem, hogy szeretem, azt nem csinálom. Hiszek abban, hogy csak a népért lehet valaki nagy dolgokra képes. És csak racionális értelemmel lehet a tudományt szolgálni... XXX Nyikolaj Petrovics Kamaiiyin vetsé-r- ezredes, aki 1934-ben a CseljusZkín- expedíció megmeiitéséé-i t elsőként kvipia meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést, grúz konyákkal vár. .Az űrhajósok első tanítója és paraiicsno-ka. Gagarin írta, hogv a kozmodrőmon minden űrhajó indulásakor három ember áll az első sorhan: az űrhajók főte:'vszoje. az űrhajózás föteo- reiiku'sa és Kamanyiii. Mindenki tőle búcsúzott el utoljára, mintha az atyjuk lenne. Most magyarul szólít: a második világháborúixin egy légi hadtestet ve- zete-ít, harcolt Debrecenért, Hatvanért, Biidapastért, Esztergomért és a ^ Balatonért. Szárnyal alatt nőtt fel Be- regovoj. Álvisz a Csillagváros múzeumának Gagarín-termébe. Leonov is ott van, s egyszer csak karon ragad a komlói bányászok és az ózdi kohászok ajándékai között, és így szól: — Tudja, elment közülünk Jurij 6» Komaróv. Meghalt Chaffe, Grisson és White. Nemrég itt járt nálunk Bor- mán és Armstrong. Szerintük is: •- gyetlen Gagarin utáni űrrepülés sem hasonlítható össze Jurij útjával. Ügy érezték, mintha minden repülésük nél személyesen is jelen volna Gaga rin. Hazatérve Amerikába, Armstrong levelet írt nekünk. DIvassa: legmaradaiidóhb élményt a Valentyina Gagarinával való találkozás jelentette számomra. Nem szégyellem utólag lievallani. hogy sírtam akkor..." Bizony, a versenyben az elsőségnél is fontosabb a biztonság. Meg az együtt működés. Kevesebb bánatot, több kenyeret é.s békességet kell hoznunk. Mit érünk a hírnévvel, meg a dicső séggel. ha a földön az emberek nem közelednek, hanem távolodnak egymástól? Mi lehetünk odafönt magányosak. de csak azért, hogy az emberek idelent sohase legyenek azok. Bánatot érezhetünk, de a népek örülni szeretnének. Együtt. Hkel Csaba KIRÄNDIIIÄS A PARADICSOMBA Sokat beszélünk mostanában a szabad idő hasznos és kellemes kihasz-. hálásáról. Különösen fontos kérdés ez ilyenkor nyáron, főképp a nagy- I városok házrengetege között. Hiszen a kánikula kemencévé izzítja a lakást meg az utcát, a strandok, a ki- rándulólielyek heringesdobozokká válnak, mit kezdjen hát vasárnap délutánjúival a polgár? Ezen töprengtem magam is, amíg az elmúlt vásárnap villamosra nem szálltam és ki nem zötyögtem — a paradicsomba. A bratlslavaiak ugyan fűvé.szkert- nek hívják, de akár ősanyánk és ősapánk is ellakhatott volna itt valaha! Csend, szépség, egzotikum Gyönyörűságc.sebbiiiél gyönyörűségesebb tájakat barangoltam végig e- zen a délutánon. Megcsodálhattam nemcsak Európa, hanem a többi világrész legérdekesebb virágait, pompás növényeit. Itt egy rózsaliget szegélyezte utamat, ott az Alpok furcsa törpenövényei ejtettek bámulatba. Elmerenghettem vadregényes tó tükrén hancúrozó halak játékán, s fűlelgethettem a kaktuszerdők felől szálló szerelmes pávalyúkok ]u|üiigó kiáltásait. Liánokkal, kar vastagságú indákkal átszőtt párás víztükrön lótuszok és egyéb csodás virágok úszkáltak, s fejet hajthattam az éj királynője, a világ legszebb virága, a Viktória regia buja szépsége előtt. Holdfényre bont szirmot, az első éjjelen olyan- sápadtfehér, mint a 16 tükrében a hold. A második éjjel lial- ványrózsa-szín lesz virágja. De mire rá- virrad a második éjszaka aranyos hajnala, szegény virágkirálynö már nem él! Két-liárora méter hosszú, pallósle- velíi banánfák, méregzöld levelű bors, oitrom és narancsfák következnek aztán. Láttam óriási kaktuszokat, amelyeknek a nedvéből bóditő italokat főznek a mexikóiak, s lándzsahegyű tőkéik mérgiei oHaiiak a verb«. Aztán a pálmák fogadtak, száz évnél is öregebbek talán. S milyen fenségesek, mennyire eltörpült alattuk az ember! Aztán ismét liget! Törpeíe- nyők között színes tarka virágok! Nem is olyan régi Sok százezren vannak, akik tudnak ugyan a bratislavai fűvészkiertröl, szépségeit azonban máig sem ismerik. Pedig igazán érdemes legalább egyszer ellátogatni ide, s nem túloznak azok, akik földi paradicsomnak mondják. Mert hát a nagyváros idegtépő iármája és bűzös levegője után kinek ne tetszene az a mintegy négy és fél hektárnyi liget, amely nemcsak csendjével, vadregényes zugaival és ózondús levegőjével nyugtatja meg a városlakót, hanem ezernyi virágjával, egzotikus növényeivel a tudást is bővíti. A bratislavai botanikus kertben ugyanis közel 3000 féle hazai és külföldi virágban, növényben gyönyörködhet a látogató. Arra a kérdé.semre, hogy mi Is tulajdonképpen ez a botanikus Kert, mi célból hozták íétre, s milyen szerepe van — Tóth Istvántól, a Viktó- ria-liáz, a kaktuszház, valamint a halasrészleg vezetőjétől, valamint feleségétől, Edit asszonytól kaptam feleletet. ^ — A bratislavai botauikus kertet a negyvenes években a bratislavai tudományegyetem alapította meg — mondta a házaspár. — Ma is az e- gyetem terinészeUiidományl kara a gazdája. Magától értetődik tehát, hogy a kert kezdettől fogva elsősorban tudományos célt szolgált, nővé nykísérle le két végeztek Itt, s a fakultás hallgatóinak növényismeretét segítette elő. Ez a küldetése a kertnek tennészetesen ma is megmaradt azzal a különbséggel, hogy ma már a nagyközönség előtt is nyitva van, s nemcsak az egzotikus növényeket ismerhetik itt meg néhány kellemes óra alatt, hanem szakszerű felvilágosítást is kaphatnak a szobanövények ápolásáról. Az üvegházak vezetője, Július Klimo például okleveles biológus, tehát szaktekintély. Érdemes megemlíteni továbbá, miként értük el, hogy füvészkeriünk nemcsak Csehszlovákiában a legnagyobb, hanem európai' vlszouylaihan is a közepes nagyságúak közé tartozik — folytatta magyarázatát Tóth István föker- tész. — Ennek az az oka, hogy a világ mintegy félezer botanikus kertjével állunk baráti kapcsolatban. Úgyszólván a világ minden tájára elküldjük érdekesebb virágaink magvait, s mind az öt világrészből megkapjuk az oltani magkűlönlegessége- ket. Emellett állandóan levelezünk egymással, kicseréljük tapasztalatainkat, sőt a külföldi füvészkertek szakemberei személyesen is ellátogatnak hozzánk. — Soroljanak fel néhány virágkülönlegességet! — fordultam végezetül a derék kertész házaspárhoz. — Itt van a botanikus kert büszkesége — mutatták meg a rozáriu- mot, a rózsaligetef. — Ennek majdnem minden bokra különbözik a másiktól, s köztük éppúgy megtaláljuk a németek világhírű Super star nevű rózsáját, mint a francia Gloria deit. De akad egyéb csodáluivaló virág is, például az a két virágkiUönlegesség, amely csupán hazánk két vidékén tenyészik szabadon. Egyik az Anos- nia torensis, a másik a Uaphnne ar- buscula. Büszkék vagyunk persze a füvészkert kaktusz- és pálma gyűjteményére, továltbá a Viktória régiánkra is. Nos, kedves olvasó, ha szereted a szépet, ha pihenni, kikapcsolódni vagy felüdülni kívánsz, látogass el a Károlyfalui üti „földi paradicsomba", alig egy kőhajításnyira van a hra- tislavai Kultúra és Pihenés Parkjától. NEUMANN jiinos Prandl Sándor jelv.
