Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-22 / 30. szám
HATALMI KÜZDELEM KInABAN A mlkűc kilenc évvel ezelőtt Kínában elkezdődött az úgynevezett kulturális forradalom, kezdeményezői nyíltan azt liangüztatták, hogy legfoutosabb céljuk a „hatalom megszerzése“. És ez meg is tör télit. A kulturális forradalom zászlaja alatt az országban katonai-politikai fordulat ment végbe, amelynek eredményeként jött léti« Mao Ce-tuug saeméiyi diktatúrájának katonai-bürokratikus rendszere. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy e diktatúra i-endszerének nincs megfelelően tarlós és megbízható — s ami talán a 'iegfoaitosabb — állandó társa clalmi bázisa, Mao- Ce-tung ti- raikodásának biztosUására e- gesz politikai irányvonalát a ikövetkezó három tő tényezőre építi. Mlndenékelött legköze- •lebbi hiveihöl egy szűk csoportot igyekszik összekovácsolni maga körül, amelyre l>el- és 'külpolitikájában- mindenkor támaszkodhat. Folytatja azokat az erófeszíféscket, amelyek Kiiiá- han az akaratának feltétlen en- .ZRcLelmeskedö, parancsait vakon teljesítő katonai erők szerepének megszilárdítására irányulnak. Végrűl a különböző társadalmi erők közötti lavíro- zás bonajjartista mődszerét, az egymásra uszítás politikáját teszi gyakorlattá. A csoportok összcUlköztelése Mao érdeke A maoista politika e tényezői e Ike rülhe teilen k övétkezménye - ként hatalmi versengés folyik. Valójában a favoritok szűk csoportjának kialakítása elsősorban a legfelső vezetés állandó ..átváitogatását eredményezi, hogy közülük a nem megfelelő személyeket eltávolítsák. Ez a folyamat Mao Ce lunghoz közel álló csoport potenciális jelölt-. jei között állandó hatalmi harchoz vezet. hadsereg szereiíéuek túlzott megnövelése elkerülhetetlenül becsvágyó amhíclókat éb- i sszt a kálónál - vezetők .-köré- bén. A katonai vezetők már nemcsak a hadseie.gben törekednek arra, hogy az „arcvonalba“ kevjlienek, hanem a politikai vezeíésben is. .\mi a különböző társadalmi erők és csoportosulások egy.- másra uszílásának politikáját illeti, ez a politika két célt fart saem előtt: először is Mao Ce- tung arra törekszik, hogy ~ s.aját érdekeiből kiindulva — ne en.gedje egyik vagy másik csoport túlzott raegerősödésát, mert ez rend.sze.re .számára veszélyeket rejthet magában, komoly ellenállást jelenthet; másodszor Mao Ce-tmig nyilvánvalóan arra számít, ho-gy a különböző társadalmi erők ilyeoifaj- ta összeütközései révén állandóan biztosith.it ;a a számára ..m'Ggfelelő embereket“. Ezek a hatalomra éhes emberek igyekeznek lojalitásukról biztosíta- ir. Mao Ce-tungot, és készen á.hi.ik arra. hogy a politika mindon területén e«t be is bizonyítsák. Különösen éle.s jelleget kezd ölteni a pekingi uralkodó körökön belül! harc. E körök ösz- szelétele állandóan változik. Ebben a vonatkozásban a legnagyobb szenzációt hin. Piao és közeli biveinek eltávolítása keltette. Hasonló visszhangja volt Mao Ce-lun.'t egykori személyi titkára, C.sen Po-ta, a „kiiltdrális forradalom“ másik nagy „hőse“ bukásának. Ennek eredménye az lett ho.gy Mao Ce-tung legközvetlenebb hívei- között egy sajátos vákuum támadt, amo'y lényegileg mind a mai nupt.g nincs kitöltve. Éppen ennek a problémának a megoldása volt az egyik legfontosabb napirendi pont a „Lin Piao és Konfucius kritikája“ kampánynak. Mao Ce-tung megpróbálta kitölteni ezt a vákuumot azokkal, akiket — politikai Irány- vonalánuk szempontjából — egyértelműen a kulturális forradalom legkövetkezetesebb és iegodaadóbb lifveitiek tart. I- lyen téren Mao Ce-tung a legnagyobb reményeket feleségéhez, Csian Csinghez tűzi. Erről tanúskodik az 1973 végén ismeretessé vált „Mao Ce-tung levele Cslaii Csinghez“, amelyet hivatólosan 19B9. július fián kelteztek. Ki legyen az utód? A lényeket ö.sszevetve, a levél hivatalos dátumozása nyilvánvaló hamisítás. Tartalma — de ami a legfőbb — rendelte- té.se szerint ennek a dokumentumnak semmi köze nincs az 1909-es eszteiidöböz, a levél telje:sséggel az 1972-es év „terméke“. 1969 májusában egy hin Piaónak írt nyílt levelében Mao mintha utódaként mutatta volna ba őt az országnak, 1972- ben hasonló szerepet szánt eljátszani Csian Csinggel is. Az ügy lényege abban áll, hogy az utóbbi időben Mao Ce-tung- nak ezek a levelei félhivatalos jelleggel utódjának .kihi.r.deté- sél jelentik. Ugyanakkor Mao Ce-tiuig eddig még, nem, tudta Csian Csíh- get utód szerepében kehőkép- l>en megerősíteni. A KKP X. kongresszusán (1973 augusztus]. ahol sikerült megerősítenie a „kultiiráUs forradalom“ híveinek pozicióját és Van Hunvet az egyik helrettesévé megtennie — Csian Cslug politikai tekintélyének szükséges nüve- lé.-ia elmaradt, habár politikai bizottság? tagságát t-ovábbra is megtartotta. Ebiren a vonatkozásban még érlBkenyebb veszteséget jelentett Csian Csing számára a Népi Képviselők Országos Gyűlésének nemrég megtartott ülése, amelyen semmilyen állami tisztsége: nem kapott. A ,,hüi Piao és Koniuclus kri- ti.kája“ kampány, a „kultvirá- lls forradalom“ legszenvedélye- .sebb hívei cspo-rtjának nem hozta meg a sikert. Amint ismeretes, Konfucius és má'S ókori politikusok „kritikájának“ ürügyén «emélyi támadást zúdítottak az(»kra. a- kiknek személye akadályozta okét céljaik elérésében. Többek között sok — titkos és nyilvánvaló — bírálat céltáblája lett Csüii En-laj miniszterelnök, akinél szemmel látliató.m az esemény nem csekély szereltet játszott abban, hogy végül is kórházban kötött ki. Számos, iormálisan egy vagy másik történelmi személynek szentelt cikkben Csuu En-lajt azzal vádolták, hogy személyesen Mao Ce-tunggal és az általa folytatott politikai irányvonallal szemben ellenségesen viseltetik. Ugyanakkor, ahogy azt a Népi K'épviselök Országos Gyűlése megmutatta. Csőn En-Ia] és a „kulturális forradalom“ hívőinek pozícióit nem sikerült kO'molyabpan megingatni. A bumeráng Tisszaüt A kampány során viszont annál inkább sikerült saját bőrükön tapasztalni ellenfeleik csapásának erejét. .Az ügy odáig fajult, hogy több, általuk Inspirált néhány cikket és anyagot elkobozlak, így ezek széles körben nem váltak isinertté. A Népi Képviselők Országos Gyűlése a szélsösé.ges maoista politikusoknak kiábrándulást és 'csalódást hozott, mivel közülük s-enk'inek sem sikerült tovább növelnie politikai teiklntélyét. Mao Ce Itiug eröfeszilései.- a- inelyeket az általa legkövetke- zstesebb hívei-nek tartott személyek ktticspozícióinak me.ge- rösítésére tett, lényegében eddig nem jártak különösebb si- kenrel. Érdemes viszont megjegyezni, hogy a „Lili Piao és Koiifuciiis kritikájának“ során, néhány esetben történelmi ' témájú cijekekben maga Mao vált a képletes 'kritika tárgyává. A- mi'kor ezekben a cikkekben — például — egy hadvezérnek szemére vetik, liogy már túlságosan agg és nem képes megvalósítani a vezetés líemény politikáját; vagy egy másikat ei- ílélteic azért, mert a hatalmat átadja saját -rokgnának, akkor ez a célzás teljesen világos yolt. Mao Ce-tuug poUttkája.a koníLlktusok végül is bume- ráng.gá változtak. A koiifliktiiiKik áj Hakasza ■A Népi Képviselők Országos Gyűlése va’lami’lyen látszatki- liékülést és politikai stiabílitást lett volna hivatott hirdetni. Ezzel szemben a legfontosabb felszólításokban új felhívások hangzottak el "a harc további elmélyítétsére és étesíté.sére, azzal az Indokkal, hogy a veze- Sés még nem mindenütt van Mao Ce-tung iegodaadóbb hf- veine-k a kezében. Kínában a jelenlegi helyzet alakulása épi>en a harc új .fordulóját nyitja .meg. A köze'I- múltban a ,,proletárdiktatúra elméletének“ tanulmányozására indított kampánnyal a belső ollenségie.sked'ések és frakcióharcok új menet* kezdődött el. T. A.NYIN (Az Ifjnkommunistábni) „...ahogy éltem, úgy halok meg.“ .SCHCtNHSRZ ÍIOLTAN t*ül«lé»én«k m«g n«m élt 70. •Tlnrdnlójárg A budapesti Margit körúti fogház ud\*a- rán felállították a bttólát. A fogházőr utolsó útjára kíséri zárkájából Schönherz Zoltánt. A tántoríthatatlan forradalmár emeit fővel megy a vesztőhely felé. Elvonul a szenzációra éhes, szadista Horthy-tisztek sorfala között. Keze bilincsekben, de hangját nem tudják elnémítani. Erősebb a zen- .gő kürtszónál. .Ajkáról tisztán csendülnek az utolsó szavak, a kommunista párt é.s a Szovjetunió éltetése. xxz SchőJiherz Zoltán hetven évvel ezelőtt, 1905. jóHus 25-én született KoSlcén. Szülei haladó szellemű értelmiségiek voltak. .A fiatal Scliönherz már gimnazistakorába'n tevékenyen bekapcsolódott a kommunista If júmunkás- és a baloldali diákmozgalomba. Szellemi és politikai go.ndolkodását igenbe folyásolta nagybátyja. Kassai Réza, aki 1920- ban tért vissza gazdag forradalmi tapasztalatokkal az oí'O.sz logságből, és kesdb'b a Kassai .Munkás főszerkesztője lett. .Az érett.^égi vizsga után beiratkozott a brnói műszaki egyetemre, majd Prá.gában folytatta tanulmányait. Elek-troinérnöknek készült. Kitartóan tanult, fáradhatallaiiul dolgozott, nevelt, agitált főiskolás társai körében. Tevékeiiyeai rési7.t vett a KOSTUFRA ffőiskolai hallgatók kommunista frakciójaj. valamint a Komszomol-szervezet inimká-já- ban. Csaiklianiar a brnói és a prá.gai ifjak népszerű, közkedvelt vezetője lett. 193U baji több hónapi fogságra ítélték Scliönherz Zo'ltájit a bevonuló újoncok között végzett forradalmi tevékeny.sége miatt. Egy évvé! később a párt megbízásából sikeresen Irányította a Teplice—Sanov-i U- vegiparl ifjúmunkások hérmozgalmát. Elek- tromémöki képesítésének megszerzése után csak rövid ideig doilgozott szakinájában, a- zoTtban annál lelkesebben kivetlie lészét Csehszlovákia KomTunnista Pártjának munkájából. Fo hivatása a párbmunka lett, és a Komszomol vonalon tevékenVkedatt. 1934 ben egyik vezetőé volt annak a ha- tálmas politikai tüntetésnek, amelyet a bratislavai munkásifjúság szervezett a Redout« nagytermében Major elvtárs börtönből való s’zabadulá.sa alkalmával. A Komszomol ténykedé'Séiiek több évi betütá.sa titán ez volt Brati.slava ifjú dolgozóinak első legális politikai megmozdulása. A további években mint a CSKP-nak megbízottja. a Szlovák Ifjúsági Szervezetet s annak magyar alosztályát, a Magyar Fiatalok Szö; vetbégét. vezette, és irányította. Schönlierz ezt a felelősség teljes szervezö'U'ányttó munkát pártunk népfrontpolitlkájának szeMemé- beii nagy lelkesedéssel vé.gezbe, sok új, öntudatos fiatalt nevelt pártunknak. 1938 után KoSioén maredt. Lakásának ablakából aggódva figyeltük Hortiiyt, amint fehér lován bevonul a városba. Schönlierz, hála - politikai érettségének, az új helyzet- bén is osakhainar feltalálta magát. Néhány hónappá' KnSice mc.giszállá.sa után máris megsrérreeié a kommunista párt illegális területi vezetőségét, amelynek . hatásköre RoZftavától Uzsgorodigi terjedt. A térületi pártvézetöség számos röplapot és egy Üle- .gális újságot adott ki. Dolgozók Lapja címen, amelynek Schönherz Zoltán volt a szerkesztője. Az illegális sajtóteTméket. Szlovákia megszállt területein kívül Magyar- ország számos iparvidékén, sőt Budapesten is terjesztették. 1939 októberében a párt megbízásából í Szovjetunióba utazott. Moszkvában a Kommunista Internacionálé Illetékeseivel, GoH- wal'd és Rákosi elvtársakkal tárgyalt a magyarországi kommunista párt helyzetéről, majd határozott utasításokkal visszatérve Budapestre költözött, hogy onnan irányítsa az elcsatolt területek mozgalmát. 1940-ben az niegalitáslian dolgozó Kommunisták Magyarországi Párlja Közpoutl Bizottságának titkára lett, 1942. február elején Schönherz Zoltán és Rózsa Ferenc Budape.sten kiadták a párt központi lapját, a Szabad Né- |)«t, amelynek első számába Schönherz ír- la a vezércikket. Ezekben az években lényegesen fellendült az illegális pártmun-ka, s több sikeres akcióhoz vezetett. Természetesen a magyarországi paiitikal rendőrség, amely Európában a kommunisták üldözésében a legga'Zdagabb tepasztalatekkal rendelkezett, hadjáratot indított a párt •!- len, és a több száz elfogott között Ptt vo'l't Scliönherz Zolán és Rózsa Ferenc, a Központi Bizottság két tagja Is. .Az utóbbit a vallatás során halálra kínozták, Sohönhwr- zet pedig a magyar fasiszta bíróság kötél általi halálra ítélte. Sohönherzet, a rendi the te tlen, h-ós Wotn- tnunistát és emoert legjobban esaládjého-z írt irtolsó levele jellemzi: „Drága feleségeni, kedves kisfiam! Mikor' g sorokat kéizhez kapjátok, nem leszek már az élők sorában. A természet örök törvénye, minden, ami keletkezik, elmúlik... A- iiyu'kád majd elmeséli, kt volt édesapád, és milyen nagy háború volt... Kedvesem! Visszagondolok .szép, közös emlékekre. Prága. Brno. Kassa... Abban a hitben halok meg, hogy munkám nem volt hiábavaló, ha újból születnék, sem tudnék másképp cse- le'kedni..., ahogy éltem, úgy halok meg...“ Schönherz 21oHán születésének hetvene dik évfordulóján önkéntelenül is Csehszlovákia Kommunista Pártjára gondolunk, a- mely a proietár nemzetköziség szellemé'oen évtizedeken keresztül ügy nevelte tagjait, hogy a legnehezebb időkben is heiytánja- nak Ezt a feladatot Schönherz Zoltán becsülettel tel'j'esílelte. Róják Dezső Foto: .Archiv Űsiavu marxizmu-leniinizmu ŰV KSS BMKKiwujjwaBintagag Különböző neurotikus meg betegedése.kuél (idegbántal- mak,) de a tuberkulózis ellen, sőt a lelklbetegségek leküzdésénél :s jó szolgálatot tesz a szarvasok agancsából készült kivonat. A szovjet orvosok szerint ez a kivonat gyógyító hatásán kívül, az életet is megliosszabbítja és állítóla.g teljoss:] egysnérlé- kü a kínai z.sen-sen kivonat tál. .A Szovjetunióban már ismsrik a módját, hogyan lehat az a.gaocsokból ezt a kivonatot elkcszileni. Ml AZ ARMALCOLIT? Az arnialcolit egy külöiilegM azrany. amelyet a« A- pollo-iioldexpedíciók során a Holdról hozotl kőzetminták közt találtak. Ezt az ásványt addig nem izmertük. mert sem a Fölön, zeni a Földre hullott meleoritok a- nyagábau nem fordul elő. Az ásvány a evét az Apollo-11 holdexppdfció tagjainak tiszleletére kapta: ARMstrong ALdrin és COLins nevének első »zótagjait egyesftetfék az ásványtanban és az ásványok nevének alkotásakor liasz nálatus Ff végződéssel. Kémiai összetételét tekintve, az arnialcolil vas-ntagnéziiini-titanit, azaz a vasnak és a magiiézitimnak titánsavval alkotott vegyülete. Az ariiialcoliton kívül még két más olyan ásvány is létezik, amelyet eddig csak a holdknzetminták közt találtak meg. Az egyik a pyroxiferroit. kalciiini-vas-szili- kát. melv tulajdonságait tekintve nagyon hasonló a fél- drégakriként is használatos [vörös szinti) gránáthoz, a másik pedig a tranqiiillit, egy titánt, cirkóniumot és szilfciuimit is tartalmazó vasoxid. Ez utóbbi a nevét a linldlreli lelőhelyétől.a Maré tranqiiillitatistól kapta. I[DONSAG a REPULÜ IPARBAN Toulnns-ban, ^ Blagnac repülőtéren | Fraiiciaiirszág |. oklúher végén két újtipiisú repülőgépet mutálták be. A lökliaitásüs. sznperszónikiis repülőgépek negyedik típusát, de az első „légiaiitobiiszl“; ~ .Airbus A 300 B néven. aniel} 300 embert képes szállítani. .A képen Intti.etó magas liatal leánnyal összehasonlítva mérheti) a legjnh- han. az ój Airbus turbinájának impozáns nagysága. !Wai«EgaKaaüM^if.!i!MEi8Bgi?Sifc^3tea;@EStü?gsre;t8^^