Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1975-12-09 / 50. szám

»• !ÍÍ.*.a£ U| 5 Mit tehet egy ember, aki ke­nyere javát ■ már megette, és semmi egyebet nem kíván az é- Icttöl öreg napjaira egy csipet­nyi békénél, egy kevés bizton­ságnál, hogy nyugodtan gondoz­hassa kedvenc virágpalánhiit vá­rosszéli apró házának szerény napsütötte udvarán, felsége és „albérlője“ — aki egyébként ba­rátja — közelében? Az öreg megpróbálkozik alkal­mazkodni a megváltozott körül­ményekhez, dacolva az életve­széllyel otthon marad, hogy sze­génységét megóvja a háború pusz­tításától. Ezt teszi Kopányi György Igazolatlan ősz című tra- gikomédi.ájának főhőse. így ma­rad egyedül a kilako' atott város­ban, melye az ostromló ellenség szinte a földig, lerombol. Csupán a véletlenen múlik, hogy maga az öreg is — együtt a többi é- lölénnyel — nem válik a háború áldozatává. A megszálló katonák ugyan halálra ítélik, de a kivég­zés... Nem, ezt úgy sem lehet sza­vahihetően elmondani. Az öreg é- Ictének is az a legnagyobb tra­gédiája, hogy még a saját fele­sége sem hiszi el, hogy sikerült me.gmenekülnie. Lényegében ez a kemény meg­próbáltatás a színmű legfonto­sabb mondanivalója. Ekörül ka­varognak azok az érzelmek és gondolatok, amelyek korunk idő­sebb nemzedékéhez olyan közel állnak. Az előadás folyamán a sze­münk előtt változik hőssé egy ember, aki talán sok mindenre alkalmas lehet, csak éppen a hö- sieskedéshez nincs sem kedve, sem festi adottsága. De a nehéz időkben hősiesség az is, ha az ember hű marad önmagához, i- gaz meggyőződéséhez. Kopányi Igazolatlan ősze ii- gyan háborús körülmények kö­zött játszódik le, de ennek elle­nére sem, vagy legalábbis nem a szó megszokott értelmében vett háborús történet. Az ember élet­ereje diadalmaskodik itt, az öreg tragédiája moz.gósít, felráz a hét­köznapok tunyaságából. Arra fi­gyelmeztet. hogy a béke kérdése egyetlen pillanatra sem lehet kö­zömbös számunkra. Igazolatlan ősz BEMÜTATÖ A THAlU SZÍNPADON Röviden ennyi az „Építésben szerzett érdemekért“ kitüntetett .Magyar Területi Színház Thália Színpada idei ebő bemutatójának mondanivalója. Kopányi György színpadi al­kotása méltán került a magyar- orszAgi sikeres bemutató után külföldi színpadra. Hiszen mind­az, amit a néző lát, a műsorfü­zet tanúsága szerint is történhet bármikor, bárhol, ahol katasztró­fa sújt, és ember él. A darab rendezője, Konrád Jó­zsef különösen szerencsésen ol­dotta náeg a szereposztást. Min­denekelőtt Várady Béla alakítá­sa érdemel megkülönböztetett fi­gyelmet és elismerést Eddig is tudtuk, hogy ez a falusi fiúból lett színész sok olyan tulajdon­sággal rendelkezik, amely ügyes kiaknázásával nagy szerepek megformálására alkalmas. Most végre, több mint húszéves színé­szi pályáján elérkezett a nagy ál­lomáshoz. Ügy játssza az Öreget, mintha mindig ennek a sokrétű, gazdagon megírt fi ,'urának a megelevenftésére készült volna. — Sokat köszönhetek a rende­zői utasítások mellett Heming- waynek. Az 6 öreg halászának „segítsége“ nélkül bizonyára sok­kal nehezebb dolgom lett volna — mondta Várady Béla a bemu­tató utáni beszélgetésen. Sok ebben a vallomásban az i- gazság, de azért azoknak a pa­rasztembereknek az érdeme sem hanyagolható el, akik a színész gyermekkorát benépesítették, s akik mindmáig olyan közel áll­nak hozzá. Kiváló alakítást nyújtott Gyur- kovics Mihály is az albérlő sze­repében, aki mindvégig méltó el­lenpólusa volt az öregnek. A sze­replőgárdából kiemelkedett még Csendes László és Kovács József. Kopócs Tibor színpadképe ü- gyesen egészíti ki a szerző és a rendező elképzeléseit. Mindent egybevetve: a bemu­tató közönsége ritka művészi él­ményben részesült. SZENK SÁNDOR A darab egyik jelenete. fAklyalAng egy csallóközi faluban A falunak néhány évvel eze­lőtt nem volt kultúrháza. Még régebben, amikor tv sem volt, rá­dió is csak elvétve, jobb híján a kocsma maradt a „társadalmi“ összejövetelekre. Egy maroknyi lelkes fiatal élesztgette Lehnicén (Légen) újra meg újra a műked­velő színjátszó csoportot, de ez csak parányi láng volt .az akko­ri korszak kulturális sőtitségében. A mai népművelési otthon, a falunak ez az új embert formá­ló műhelye több mint ötmillió korona beruházással épült; a szö­vetkezet az anyagszállításon kí­vül kerek egymillióval járult hoz­zá, de a falu apraja-nagyja is ki­vette részét a munkából. Szép az épület, akármelyik vá­ros terére odaillene. Kívül színes üvegmozaik díszíti a falait. Be­lépve a világos, csúpa üveg elő­csarnokba, bal kéz felől karzat­tal övezett helyiség fogad, amely­nek homlokzati falát művészi ke­rámia plasztika ékesíti. Itt tart­ják azokat a kulturális rendez­vényeket és társadalmi összejö­veteleket, amelyek nem igénylik a színpadot Közvetlen mellette található a 200 nézőt befogadó színház, illetve moziterem. Mind­ezt pedig a több mint 8000 kö­tetes könyvtár és az olvasóterem egészíti ki. Az olvasni és műve­lődni vágyó emberek szép szám­ban látogatják a könyvtárat. Fent az emeleten a művelődési otthon vezetőjének, Péterfi Györgynek a szobájában beszél­getünk. Előttünk az asztalon egy ezüstösen csillogó szamovár, a- mely kelléke a „Beszélgetések a szamovárnál“ című kulturális so- roz.'^nak. Lelkesedéssel szól a ter­veiről, többek között erről a so- rozafg’ól is, amelynek témája a Szovjetunió politikai, gazdasági és kulturális élete. Számos szovjet vendég látogat el hozzájuk, hogy hazájukról, a Szovjetunióról mondjanak el sok-sok érdekes dolgot. Ezeket az estéket vará­zsolja még otthonosabbá, hangu­latosabbá a szamovár és a forró tea. — Munkatervünk kidolgozásá­val egyidőben széles körű anké­tet indítottunk — mondja a házi­gazdánk —, hogy felmérjük a la­kosság igényeit. A beérkezett 1200 kérdőívet áttanulmányozva szá­mos érdekes és hasznos javasla­tot vettünk figyelembe. Sokan látogatják a „Találko­zás a gyertyafénynél“ című esté­inket, amelyeken írók, költők, színművészek, közéleti személyi­ségek, élvonalbeli sportolók szól­nak munkájukról, és válaszolnak a jelenlévők kérdéseire. Aki kér­dez vagy hozzászól, an­nak az asztalán kigyúl a gyertyafény. Szavalatok, zeneszá­mok teszik színesebbé, hangula­tosabbá ezeket az estéket így volt ez Dénes György költői est­jén is. Nemcsak clszavalták a költő néhány versét, hanem meg is zenésítelték, és a gyerekek gi- tárkíséreltel adták elő. Az első gyertyafény-est vendé­ge Dráfi Mátyás, a .Magyar Te­rületi Színház művésze volt ta­valy novemberben, öt követte Gálán Géza .,Petöfi perben“ cí­mű előadóestjével. Sikeres vállalkozás volt a ci­gány ifjúság bevonása a munká­ba, a tehetségek felfedezése az év elején rendezett cigány Ki mit tud-dal. Nagy tapssal jutalmazta a kö­zönség a Szavalatokat is, és a lé­gi Rajkó tánccsoport műsoráL A falu kulturális terveiből meg kell említeni a műkedvelő szín­játszó együttes tevékenységére vo­natkozókat. A műkedvelő színjátszásnak hagyománya van Légen. Persze annak idején, amikor első virág­korát élte ez a mozgalom, mos­tohább körülmények között dol­goztak az akkori fiatalok, mint ma, megmondhatná azt Mészáros Gyula bácsi meg a többiek, akik szívükön viselték a faluban a műkedvelő színjátszás ügyét, ö- römmel tölt el, hogy a mai fia­talok is ápolják ezt a szép ha­gyományt. A rádió meg a tévé nagy konkiirrcnciája ellenére egy­re jobban kibontakozik a műked­velő színjátszás országszerte, s ennek egyik láncszeme a légiek csoportja. A művelődési otthon króniká­ját lapozgatva, ott találhatók a színházi estéket hirdető plakátok. Gyakran fellép színpadunkon a Magyar, Területi Színház, de kül­földi, főleg magyarországi együt­teseknek is tapsolt már az itte­ni közönség. A kultúrotthonban tartották a galántai Kodály-napok selejtező­jét. Hat énekkar lépett fel, és ve­télkedett a továbbjutásért. A Ko- dály-iiapokra azok a kórusok ju­tottak el, amelyek a selejtezőben a legtöbb pontot szerezték. Kézszorftás közben, búcsúzóul megkérdeztem a kultúrház veze­tőjét — aki nem idevaló —, hogy a falubeliek befogadták-c már ma­guk közé. — Igen — hangzott a válasz. — Persze, hallottam olyan han­gokat is, hogy még nem tekinte­nek egyesek egészen maguk kö­zül valónak, mert nem voltam a kocsmában. Oda azonban nem is megyek. Szívemen viselem a falu közművelődésének sorsát, így közéjük tartozónak vallom magamat, éppen ezért úgy érzem, hogy a falu népének többsége fa­lubelijének tekint. DUSEK IMRE GEORGIJ TOVSCTONOGOV: A színház hivatása V. van létlogosnltságnk és lé­teznek la olyan társnlatok, a- melyek indatosan vállalták magokra a színház máienm feladatát — tlyen példánl a Comédie Francaise. Nemrég e- lég alaposan tannimányoztara a hagyományos tanán szfnhá zat. Be kell vallanom: az dsl színpadi knltárának a maga eredeti alakiában való Ilyen gondos megőrzése Sszinte tisz teletel és figyelmet kelteti bannem, nem Is beszélve a ha­gyományos japán színház szí­nészeinek magával ragac 1 vlr- tnozltlsárál De ennek az ál­nak egyetlen közös vonása sincs a mi szlnháznnk, s álta­lában a szocialista realista művészet eszmei célratörésé vei. pártos szenvedélyével. Gs ki állítja, hogy az a rendező vagy színész, aki régmúlt ko­rok eseményeit Idéző szlndara bot állít a közönség elé. raen- tesBI a szovjet művésszel szemben állttoll legfontosabb követelmények alól? Akár két évszázados színdarabot adnék elő. akár frissen elkészült mü­vet, művészetllnk halott, ha nem a ma emberéhez szól. Egy könyv, egy dráma vagy egy film azért matatja meg az élet agy-egy darabkáját, hogy megmozgassa a közönség képzeletét, asszociatív gondol­kodásra késztesse, t arra, hogy elgondalkodjék saját éle­téről- Ez a feladat akkor Is. amikor a színpadi cselekmény elméit századok életébe kala­uzol. Gs ilyenkor, akárcsak egy modem mQ esetében, a si kér vagy a kndarc elsősorban 8 letlsztnlt gondolatiságtöl függ, amely magával hozza a megfelelő kifejezőeszközöket. A klasszikns mü éppen azért klasszikns. mert minden kor­nak más, éj arcot matat. A világ knltérájának kincsestá­ra nem etnográfiai mézeom, ahová a látogatók azért tér­nek be, hogy teleszívják ma gnkat a máit levegőiével ha nem az emberiség szellemi gazdagságának kiapadhatatlan forrása. Arra vágyunk, hogy a klasszlkosok megértessék ve­lünk a méltat, és így segítse­nek gondolkodni, élni és a jö vöt építeni, mert ennek a jö vének egyik alapja; az ember erkölcsi tökéletesítése. Az elmondottak nem jelentik azt, hogy a múlt nagy művé­szeinek alkotásait elvonl-hn manista műveknek tekinthel- jfik, figyelmen kívül hagyva társadalmi és osztálytarlalmn- kat. A klasszikus mű történel­mileg megbatározott, mint minden műalkotás A legjobb szovjet klasszikns előadások­ban pontosan és mélyen meg­mutatkozik a mű kapcsolata az őt „létrehozó“ társadalmi rendszerrel. A színháznak sem klasszikns, sem mai dráma színre vitelé nél nincsen joga, hogy olyan mondanivalót csempésszen a műbe, amely az eredetiből hiányzik. A rendezőnek és a szereplőknek ahhoz van jogok, hogy a műnek azokat a voná­sait emeljék ki, amelyek közel állnak hozzájnk, azt domborít­sák ki, ami korábban jelen téktelennek vagy lényegtelen nek tűnt. Hogy milyennek tar­tunk egy szfndarabot, gyakran nem magától a műtől, hanem agy régebbi sikeres előadástól függ. Az emlékezetűnkben rögződött mintát felül szabad vizsgálni. De csak azt szabad kiemelni, fokozni, hangsúlyoz­ni, ami a darabban benne van. Másként az újítási kísérlet mentbetetlenűi eredetleskedés- sé, rendezői önkénnyé tájol, amellyel a nagy művész nevét egy divatos elképzelés vagy — rosszabb esetben — a maga- mntogatás szolgálatába állítja. A belgrádi nemzetközi szín­házi fesztiválon egy a Német Szövetségi Köztársaságból ér­kezett társniat Shakespeare- Szenet szeggel című darabját adta elő. A szlnnadon hosszú hajú Ifjak és mlnlszoknyás Iá nyok jártak fel s alá, önma­gukat valamint a magok né zetelt és . kancsolatalt matat­ták be. s eközben érthetetlen okokból a nagy drámaíró sza­valt mondogatták Szívesen megkérdeztem volna tőlük Shakesoeare szavaival: „Mit nékik Hecnba, s ők Hecnbá nak?" A klasszikns mű vnlgarlzálá- sával — bár természetesen nem Ilyen torz és tálző for­mában — találknzhatnnk néha a ml szlnoadlalnkon Is. ami­kor 0 mélvenszántö asszociá­ciókat nanlalnkra vonatkozta tolt egvenes vonalú nárhnza mok, lanes célzások helyette­sítik. Ne riasszanak vissza minket e rossz előadások a klasszikns műveken végzendő elmélvflit mánkétól, ne kész­tessenek arra, hogy régi. zse nlálls előadásokai egyszerűen restanréllunk. Ezzel kapcsolat­ban hadd emlékeztessem önö­ket Gorkllnak Csehovról mon dott, szén szavaira: ..Oroszor­szág soká nem felejti el öt. sokáig tannlia majd az ő le­írásai nyomán megérteni áz nek. Ismét laonzgatják maid életet, amelyeket a szerető szív bánatos mosolya világit meg..." Tannlnl. megérteni az éie- tat... Ez talán soha nem avni el. S azok, akik ntánnnk jön Rrlbojedovot, Dosztolevszkllt Tolsztojt, Csehovot. habár azé ta megszülettek az ' ember! szellem ól enciklopédiái, hi­szen minden Igazi műalkotás az. ...A színháznak van egy ba­rátja. S ml mindahányan: drámaí­rók. rendezők, színészek, disz lettervezők. zeneszerzők és a bonyolult színházi tizem többi mnnkása. senkik és semmik vagyunk, ha ő nem áll meliet- Iflnk. Ez a barát — a mai néző; az emberek, az a sok ember, akik Itt és most megteremtik a tünékeny és gyönyörű va­rázslatot. amelynek színház a neve. Az emberek személyes, eleven részvétele az alkotás folyamatában — ebben gyöke rezIk a színház léte. e gyöke rek táplál|ák. ezek biztosítják örök virágzását. Különbözőképpen alakni a nézőtéren ülők kapcsolata a- zokkal, akik a színpadán van nak, különbözőképpen értik ő- ket. De alapvetőnek fogadhat­ják el azt a tételt, hogy min­den színház olyan nézőt kap, amilyent megérdemel. A színház legsértőbb és leg- igazságlalanabb tévedése az, ha nem hízik a nézőben. A mai színháznak nemcsak szí nesnek, emberinek kell lennie, hanem okosnak is, mert kor- társai lelkivilágát formálja. E- zárt, ha munkánkban helyes ólon járunk, nem kell félnünk attól, hogy nem értenek meg. A nézőléren okos barátok Ál­nak. VItatkozhatnnk, nézeteink és ízlésűnk eltérhet, különbö­ző, váratlan utakon tndnlha- tnnk ol ez elismertetés felé. De van egy nagy Igazság és egy nagy talány; minden íz­lés egymásra talál, minden ro- konszenv egyesül az igazi mű­vészet színe előtt. — Vége — Nagy Lajos mosolya B.-igatellizálús, feln.igyltás, nyilvánvaló ósszcrűtlenségek sorozatának leírása: Zsélyi Nagy Lajos most megjelent könyvében (Emberke, küzdj, Madách, 1975.) szinte klasszi­kus szabályossággal érvényesül a szatíra módszertani alap­elve, az ellentétekre való építés. Persze, ez csupán mint általános megállapítás érvényes, mert a kötetben megjelent minden írásról nem mondhatjuk ugyanezt: a szatirikus gú­nyos, fanyar mosolya olykor — például a Kár volna még meghalni soraiban — az tmber keserű mosolyává szelídül. Itt érjük tetten a lírikust, a költő Zsélyi Nagy Lajost, aki nem tud kivülálló — azaz szatirikus — maradni (mert a szatíra — az ironikus ábrázolásmódtól eltérően —- az író vi­szonylagos kívülállását is feltételezi): a gyerekkor, az ifjú­ság szubjektív élményei nem engedik öt elszakadni a lako­dalmas asztaltól, ahol mindenki gyász/)l valakit, ahol senki sem tudja, ki lesz a halál kftvelkező áldozata, s mindenki énekli a halottaktól — a nagyapáktól, ükapáktól — tanult nótát: ,,Kár volna még meghalni...“ Igazi szatírának csak azt az írást nevezhetjük, amelyben a retrograd folyamatok önellentmondása bukkan fel. Ilyen például Az űrhajós levele vagy a Tervek a holdban című karcolat. Az űrhajós levele valószínűleg csak a csattanó, a befejező sorok kedvéért íródott; hogy az író üzenhessen szülőfalujába, a zsélyi szövetkezet elnökének: „... hogy a Tejúttal ne számoljanak. A csillag rengeteg, de tej nincs rajta egy deci sem. Ezért az idén lehetőleg ne aljazzák be a szénát a tehenek alá„ mint tavaly“. Ebből is láthatjuk, hogy Zs. Nagy La­jos bármilyen magasságokba repül is. egy pillanatra sem tud elszakadni a re­ális élettől, a hétköznapok valóságától. |Sőt; az egész világ, az egész emberiség problémái foglalkoztatják, látóbatára az egész földgolyót befogja: odafigyel a pa­kisztáni összetűzésekre, a vietnami hábo­rúra, a föld legtávolabbi részein zajló katasztrófákra is. S közben szüntelenül csipked, gúnyolódik: igen, aki állandóan újabb és újabb összetűzések, háborúk kirobbanlásán töri a fejét, az távoli bolygók lakóitól sem békés közeledést vár, az csak olyan­nak tudja őket elképzelni, amilyen 6 maga. Az fró szerint csakis ezért születhetett meg a világűrháborúval, az idegen bolygók lakóinak decemberi támadásával kapcsolatos ne­vetséges jóslat Zsélyi Nagy Lajos csak nagyon ritkán lépi át a valóság határait nagyon ritkán kanyarodik el az abszurd vagy a groteszk felé (Heléna és a szabad asszonyok, avagy a sajtó népszerűsége; Meditáció a homokon; a Zátony; a Mit ug­rálsz, .lónás? című írásokban), s ahol ezt teszi, ott kel ke­resnünk a kötet gyengébb pontjait: mert ezek az írások megtörik a könyv egységét, s minden bizonnval*. hasznos lett volna, ha ki is maradnak. Ettől eltekintve a kötet e- gésze valóban élvezetes - és ami több ennél: elgondolkoz­tató olvasmány. Arról tanúskodik, hogy Nagy Lajos ismeri az embert, ismer bennünket: ismeri a nagyképűségei, a be­képzeltséget, ismeri a hízelkedésre vágyó főnököket, s a hízelkedni tndó alkalmazottakat, a minden hájjal megkent titkárnőket stb. S ha mosolygunk az Emberke, küzdj! történetein, ne fe­ledjük, hogy magunkat mosolyogjuk meg Zsélyi Nagy Tji- jos gúnyos, fanyar mosolya nekünk szól- a szerző tűkről állftott elénk. Olyan tükröt, amely nem tud és nem is akar hazndni. VARGA Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents