Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1975-12-09 / 50. szám

2 HETED totynak az clűkészületck az SZKP XXV. kongresszusának megtartására. A kongresszusra februárban kerül majd sor. Az utóbbi napokban plenáris ülést tartott a Szovjetunió Kommunista Párt­jának Központi Bizotuága, és a résztve­vők. meghallgatták Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárának beszá­molóját a soron követő kongresszussal kapc-solalos kérdésekről. Döntöttek a napirendi pontok kérdésében is. Ennek alapján az SZKP Központi Bizottságá­nak beszámolóját és A párt soron kö­vetkező bel- és külpolitikai feladatai cí­mű előadást a kongresszuson Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára tart­ja meg. A Szovjetunió népgazdasága fej­lesztésének alapvető irányvonalai az 1976—1980-as évekre című beszámolót Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisz­tertanácsának elnöke tartja meg. A Köz­ponti Bizottság döntést fogadott el a kongresszusi küldöttek megválasztásának módjáról is. Ennek megfelelően titkos szavazással v.álasztják meg a küldötte­ket a területi és körzeti távkonferenciá­kon, valamint a szövetségi köztársasá­gok kommunista pártjainak kongresszu­sain is. A közép-keleti helyzet alakulása szem­pontjából fontos döntést hozott az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Tizenhárom szava­zattal — ellenszavaznt nélkül újabb hat hónapra meghosszabbította a Colán fennsíkon állomásozó szíriai-izraeli csa- patszélválnszt.íst ellenőrző ENSZ-meg- figyelőerők mandátumát. Ezt követően a Biztonsági Tanács tagjainak többsége közös nyilatkozatban foglalt állást a- mellett, hogy a Biztonsági Tanács janu­ári közel-keleti vitájára hívja meg a Palesztinái Felszabadítás! Szervezetet. A Bizton.sági Tanács határozatát és a PFSZ meghívását támogató nyilatkozatát a vi lágszervczet köreiben úgy értékelik, mint amely a nemzc'tközi közvélemény­nek a palesztin nép igazságos ügye irán­ti szélesedő támogatásáról tanúskodik. Ez az állásfoglalás ismételten bizonyít­ja, hogy az izraeli vezető körök agresz' szív expanzionista irányvonala, amely tagadja a palesztin nép és más arab or­szágok törvényes jogait, az ENSZ-ben, növekvő elítéléssel találkozik. A chilei fasiszta katonai junta az év utolsó napjaiban sem csökkenti az el­nyomást. A Santiagóból érkező hírek szerint a junta biztonsági szolgálata ú- jabb tömeges letartóztatásokat fogana­tosított. Csupán Valparnisóban ötven embert vettek őrizetbe. Az Egyesült Államok naponta három­millió dollárral támogatja a chilei fa­siszta juntát — mutat rá a chilei ellen­állók havannai bizottságának a sajtóhoz eljuttatott nyilatkozata. A dokumentum hangsúlyozza, hogy Washington eddig különböző formákban kétmilliárd dollárt juttatott a Pinochet-rezsimnek. Angola területén egy hónappal a füg­getlenség kikiáltása után folytatódnak a harcok Az .Angolai Népi Köztársaság fegyveres erőinek főparancsnoksága ha- dijclcntésében közölte, hogy a katonai helyzet a néphadsereg gyakorlatilag minden fronton előretörő egységeinek javára alakul. A népi köztársaság had­seregének szóvivője szerint a harcok so­rán sok fegyvert zsákmányoltak. Bebi­zonyosodott, egy ezek nagy részét’ame­rikai bázisról Zairén keresztül juttattiik el az intervenciós handseregekhez, ame­lyek az elmúlt napokban Angola észak­keleti részén súlyos vereséget szenved­tek a népi erők (MPLA) fegyveres erői­től. Továbbra is eléggé válságos a helyzet Portugáliában. A fejleményekről szólva a TASZSZ egyik legutóbbi tudósítása „új politikai és katonai helyzetről szá­mol be“. A helyzet megkövetelné a for­radalmi vívmányok védelmében érde­kelt demokratikus erők egyesítését, va­lamint azt, hogy haladéktalanul érjen véget a haladó elemek elleni megtorlá­sok, üldözések, tisztogatások sorozata, és tegyenek hathatós intézkedéseket az ak­tivizálódott jobboldal aknamunkájának megszűntetésére. HETED VÖRÖSMARTY -EMLÉKNAPOK Mindig meghatódva emlékezek a- zokra a kisebb és nagyobb falvak­ra, amelyekben a szépért és a jóén, a lakosság szellemi előrelépéséért va­lóságos Don Quijote-i küzdelmet folytat egynéhány fiatal. Ott, ahol nagy ellenfél a közöny, és ahol mégis mindenkor történik valami. I- lyen falunak ismertem meg a ma már Galántához tartozó Matúskovót (Taksonyt) is, ahol a lelkes SZISZ- •tagok, az örökmozgó Mézes Rudol­fok karöltve a CSEMADOK és a Szlovák Nőszövetség helyi szerveze­tével kitűnően sikerült Vörösmarty- -emléknapokat, s ennek keretében já­rási versmondó-vetélkedőt és író-ol­vasó találkozót rendeztek. S ahol az erkölcsi sikerek mögül bizony kipis­logtak kancsal szemükkel a maguk­ra hagyottság apró ördögei is. Ezek­ről a pozitívumokról és sajnos, ne­gatívumokról is — számolok most be az olvasóknak. NÁLUK MÁR HAGYOMÁNY Nem állítom azt, hogy Taksony­ban kifogástalanul működik a SZISZ vagy a CSEMADOK. Néhány fiatal, Mé/.es Rudolf, Menyhért László, No- vota .Tános, Pék László azonban min­dent elkövetnek a taksonyi kultúráért. Ezt bizonyítják a megrendezett Pe­tőfi-. Radnóti- és Jókai-emléknapok, amelyek sikeréről a sajtó is megem­lékezett annak idején. És ezt igazol­ta a néhány nappal ezelőtti 'Vörös- marty-emléknapok rendezvényük is, amelyen a nagy magyar költő szü­letésének 175. és halálának 120 év­fordulójáról emlékeztek meg. De nem akárhogyan, hanem a taksonyi „ha­gyományok“ szerint, ami annyit je­lent, hogy „belefért“ ebbe a kétna­pos ünneps^be egy 'járási méretű versmondó-vetélkedő, valamint egy író-olvasó találkozó is. Batta György, Papp Zsolt, aki a közönség díját is elnyerte Dénes György, Ozsvald Árpád, Tóth Elemér és Varga Erzsi képviselték a csehszlovákiai magyar írókat és köl­tőket, s ők egészítették ki a Vincze Gáborból, Neszraéri Sándorból, Szil- vássy Józsefitől és Neumann János­ból álló bíráló bizottságot is. A ve­télkedőn a járás legjobb 33 versmon­dója indult, s a kisiskolások, az a- lapfokú iskolák felsőbb osztályosai, a gimnazisták és a felnőttek versmon­dói közül választották « legjobba­kat. Volt tehát kultúra is, élmény is, öröm is, drukk is, csak... De erről hadd szóljak a későbbiekben. AZ ELSŐ NAP A rendezvény első délutánján in­kább csak „dolgoztak“, mint ünne­peltek a Vörösmarty-emléknapok résztvevői. Ekkor „vizsgázlak“ u- gyanis a négy kategóriában verseny­ző versmondók, ekkor választotta ki a bíráló bizottság a másnapi döntő résztvevőit. Sok izgalmat okozott ez. a válogatás a zsűri tagjai számára, hiszen nyugodtan kijelenthetem, i- gen sok tehetséges versenyző bizo­nyította versmoudó kész.ségét a szép művelődési otthon színpadán. A vers­választás terén sem találhattunk semmi kivetnivalót. Vörösmarlytól, Radnótitól, Adytól és Petőfitől hal­lottuk a versek zömét. A versek jó kiválasztására és művészi tolmácso­lására mi sem volt jellemzőbb, mint­hogy a bírálók (1-9-ig pontozJiattak), alig jutalmaztak 6-7 ponton aluL A vetélkedő selejtezője után az esti órákban került sor a rendezvény kiemelkedő eseményére, az író-olva­só találkozóra. A rendezők és a ven­dégek most is elégedettek lehettek, érdekesebbnél érdekesebb kérdések és feleletek hangzottak itt el. Beszámol­tak az írók és a költők életük moz­zanatairól, alkotó műhelyük intimi­tásairól, műveikről és jövő terveik­ről. S ami a legtöbb örömet szerez­te: nem takarékoskodtak az emlék­aláírásokkal sem. És itt sorra kerül­het mindjárt az első negatívum isi Sajnos, a kultúrház tágas nézőterén nem nagyon szorongtak a nézők. Furcsállhatjuk bizony, hogy egy több mint két és fél ezer lakosú köz­ségből csupán néhány tucatnyi em­bert érdekelt egy ilyen szép ren­dezvény. És hol maradtak a vezető személyiségek? A városi nemzeti bi­zottság, az egységes földművesszövet- kezet, a nőszövetség képviselői meg az iskolák tanítói? Ez volt az első olyan nem éppen örvendetes észre­vétel, amely bizony a rendezvény másnapjára is rávetette árnyékát! A DÖNTÖ A Vörösmarty-emléknapok más­napja megható ünnepséggel kezdő­dött. Megkoszorúzták Galántán az elesett hősök emlékművét. Délután Munkában a zsűri Prandl Sándor felvételei aztán — szerencsére ekkor már na­gyobb számú közönség gyűlt össze, — megkezdődött a versmondók ve­télkedőjének döntője. Huszonegy fill és lány került be ebbe a végső mérlegelésbe, és bizony kevesen vol­tak közöttük olyanok, akiknek ne festette volna az arcát pirosra az iz­galom pírja. Akadtak itt bizony csöppnyi „bakik“ is, de hát ezeket nem mérlegelte túlságos szigorúsággal a versenyzőkkel együtt érző zsűri. Végül is megszületett az a legigaz­ságosabb döntés, amelyet vastapssal szentesített maga a hallgatóság is. Az első kategória első diját és egyben a közönség diját is a pöttöm­nyi Papp Zsolt nyerte. A második helyre Horváth Katalin, a harma­dikra pedig Pululik Erzsébet került. A második kategória helyezettjei Nagy Katalin, Bodri Eleonóra és Fi­tos Edit, a harmadik csoporté pe 'ig Varjú Olga, Csanaky Eleonóra és Szabó Frigyes. A felnőttek csoport­jában pedig Pucbla Zsuzsa kapta az első díjat, második helyre Tóth Iza­bella jutott, harmadik legjobbnak pe­dig Morovics Imrét értékelte a bí­ráló bizottság. Nem kellett búsulniuk azonban a verseny többi résztvevői­nek sem. Azokat a versmondókat, a- kik nem kerültek a döntőbe, egy- -egy könyvvel és oklevéllel jutalmaz­ta a rendezőség. A „döntősök“ tagjai pedig könyvet, dísztárgyat (vázát, kerámiát) kaptak jutalmuk ÉS AMI NEM TETSZETT? Még egy-szer ismétlem, minden el­ismerést megérdemelnek Taksony művelődéséért folytatott erőn felüli munkájukért a falu fiataljai. Akad­tak azonban olyan momentumok is, amelyek nélkül még szebbek lehet­nének e munka eredményei. Hall­gassunk meg csak néhány véleményt a közönség soraiból: Kelemen Józ.sefné, a galántaí ,.Pot- raviny“ takarítónője elmondta példá­ul, hogy az eddigi rendezvényekkel szemben a Vörösmarty-emléknapo- kon csökkent a közönség szAma, Nagy Péter peredi bulldozérkezelő- nek szintén az nem tetszett, hogy nem nagyon telt meg a nézőtér. Fő­képp a közaég vezetőinek és értel­miségének távolmaradá.sát kifogásol­ta. V.askovy Erika -szenei lakos, nyit- rai főiskolás abba akadt bele, hogy látott itt fiatalokat, az idősebbeket is érdekelte a kitűnő rendezvény, hol maradtak azonban a középkorúnk? És végül Cetli Gizella taksonyi la­kos az .ágrostav konstruktőrje az el­len emelt szót, hogy miért fukarkod­nak az anyagi.akkal a község vezetői, a vnb, az egyesített földmflvesszövet- kezet és az egyéb szers'ek? Ugyan miért? — ezt kérdezzük mi is! NEUMANN János NŐK ÖNMAGDKR01 Képzőművészeti kiállítás a Művészetek Házában Szeptemberben válogatták ki azo­kat a legjobb képzőművészeti alkotá­sokat, amelyekkel a Szlovák Képző­művészek Szövetsége és a Szlovák Képzőművészeti Alap reprezentálni kívánta a nők nemzetközi évét. Egy olyan, eddig példa nélküli pályázat eredményezte ezt a válogatást, ame­lyen szlovák képzőművésznők vettek részt, és pályamunkáik az asszonyi élet egy-cgy epizódját örökítették meg. Grafikusok, festőművészek, szobrászok, keramikusok, idősebbek és fiatalok új alkotásait igényelte te­hát a bíráló bizottság, s ezek leg­jobbjait illesztette bele egy közös ki­állításba. Hogy mennyire sikerült ez az elképzelés, erről győződhetnek meg azok, akik ellátogatnak a bra- tislavai Művészetek Házába, s meg­tekintik ott három generáció mintegy száz művészének szebbnél szebb al­kotásait. A tárlat címe: A világ női ma és a jövőben. A művek alkotói között pedig a legjelesebbek: Mária Medvecká nemzeti művész. Ester Si- merová, Mária Zclibská, Dagmar Ro- sulková és Lca .Mrázová érdemes művészek is megtalálhatók. Gyönyör­ködhetünk persze a Prágában és Bratislavában végzett fiatalabbak műveiben is, akik portrékkal, tájké­pekkel, zsánerképekkel, grafikákkal, plakáttervekkel, nagy méretű textil- alkotásokkal, kerámiákkal és kis­plasztikákkal fejezik ki a nő érzelmi és gondolati világának mondanivaló­it. íme, néhány mű ízelítőül: A tárlat egyik legkifejezőbb alko­tása Mária Medvecká: A régi Orava című 80X100 centiméteres nagyságú olajképe. Elmaradhatatlan ezen a művén is a Mcdveckára annyira jel­lemző, finoman. lchelet.sz.erűen kolo- rizált mezei táj: a természet idilli­kus báját azonban megdöbbentően kontrasztólja az előtérhűl kimagasló, az egykori oravai szegénységet szim­bolizáló fekete ruhás, gondokba me­rült parasztassznny portréja. Igazi ntesteri fogalmazás ez, nagyszerű megszólaltatása az ellentéteknek. •Második képként Vaniiková Stani­slava 198X100 centiméteres akvarcll- jét, a Nő újjászületését említeném meg. Költőien, szJitte sziluettszerűen ábrázolja a művész a gyermekét ö- Icben tartó anyát: talán nem is le­hetne egyszerűbben, de ugyanakkor poetikusabban tükröztetni az anyasá­got, az anyai boldc^ágot. Kiemelkedő élményként sorolhat­nám még fel Greiner Sibyl Oda Csaj­kovszkijhoz című 190X157 centimé­ter nagyságú textil alkotását, Eugé­nia Lucsová Cj élet című szobrát... de hát miért dicsérgessek, amikor úgysem sorolhatom fel a monumen­tális kiállítás szebbnél szebb műveit? Egyet állíthatok csupán, aki végig­sétálja a Művészetek Háza első eme­leti termeit, az év egyik legszebb tárlatának élvezetében lesz része. A kiállítást december lá-ig tekint­heti meg a bratislavai és az ide el­látogató közönség. (nn) Elég, ha az újságíró egy ember­nek elárulja, hogy kicsoda. A tár­saságban mindig akad valaki, aki­nek van mondanivalója a szerkesz­tők címére. — Nekem igazán megsúghatja: ugye, hogy parancsra írnak? Zömök kis emberke a bizalmas­kodó, lehet ^vagy 50 éves. Eleinte szóra sem méltattam, folytattam a beszélgetést a barátnőimmel. Az egyik megbökótt: — Te, ez akar valamit... — Majd megmondjál De hogyha valamit akarok, akkor bezárják az ajtót. Maguk! Maguk... Együgyü János és a zömök ember­ke gondolkodásában van valami közős: az értelmetlenség, és az, hogy nyitott kaput döngetnek. U- tánanéztem a negyven évvel ez­előtti áraknak. 1937-ben egy kg kenyér 2,25 korona volt, ma 2,6Ó; egy kiló cukor ára 6,35 volt, ma 7,80; egy kiló zsír 14,85 koronába ke­rült, ma a zsír kilója 15 korona. Szándékosan az alapélelmiszereket ragadtam ki. Maguk! Maguk! f És a kis zömök magyarázni kezd. — Nézze ezt az órát. Tudja, mi­kor vettem? — Régen lehetett. — Na látjal Van vagy harminc­éves. És tudja, mibe került ak­kor? Száz koronábal És mibe ke­rül ma egy ilyen zsebóra? Na, ugye, megmondani se meri, nem még megímll Az óra után még szó volt a bi­ciklijéről, kéztjűrészérOl, és talán a húsdarálóról is. „Kedves" egy bácsika volt. Nem én, az újságíró vitatkoztam véle, hanem mindnyá­jan. Eszembe jutatta Együgyü. Já­nos esetét, akit második otthoná­ba, a sarki kocsmába egy nap lel­tár miatt nem engedtek be. János dühösen döngette az ajtót, miköz­ben ezt kiabálta: „Az, hogy napon­ta Itt ülök, az rendben van ugye? És még egy; utánanéztem, mennyit is keresett egy munkás a- zokban a „jó Időkben". Az átlag­kereset 764 korona volt és a dol­gozók ezrei munka nélkül voltak. Ma 2400 korona az átlagkereset, és minden gyárban újabb és újabb munkáskézre van szükség. Az, hogy van munka, és azt meg is fi­zetik, csak a mi számunkra ter­mészetes és nem is tulajdonítunk neki különösebb figyelmet. De ml harminc évesek vagyunk és nem érdekel bennünket, hogy mibe ke­rült egy zsebóra, amikor mi még a világon sem voltunk. Számolunk és pontosan tudjuk, hogy mire futja egy havi keresetünkből. Ha úgy tetszik két hetet a Magas Tátrában tölthetünk, tetőtől talpig vadonatúj holmiban... Hogy mién éppen ez jutott az eszembe? Csáki

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents