Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1975-11-25 / 48. szám

A jó gazdák számadása A r?KP Központi Bizottsása f napokban levfllei fordult a párlszorvnkhez ós -szervczetelíjicz. a kommunistákhoz, a f,.SKP .\V. kongres>zusának előkészítésivel kapcsolatban. A levél teljes szövezél a pártlapok közöltek. Tartalma egész egyrricimnen azt bizonyítja, hosy a felvázolt számadás é- a jövő feladatok ismertetZ-se nemcsak a kommunisták, ha­nem az ecész. társadalom, így a fiatalok ötjye is. A párt a iö sazda szemével fellélleniil sziiksécresnek tartja. bo;y mindannyian elcondolkozznnk a vészetl mii fölött, felidéz- zfik, hoíryan teljesítettük a XIV, kontrressznson megbatsiro- zott feladatokat, liogv kellőképp értékeljük a pozitísmmo- kat, de figyelmeztessünk a gyenge pontokra is, és így reá­lisan tűzzük ki a feladatokat az elkövetkező, 1976—19?0- as időszakra. A dolgozők döntő többségének becsületes munkája a XTV. kongresszust követő időszakban m^hozta a kellő eredmé­nyeket. Ezért lehetőség nyílott a párt szociális programjá­nak teljesítésére is. így sikerült biztosítani a dolgozók a- nyagi- és kulturális szfnvonnlának emelkedését, tovább szi­lárdítani a szociális és léthiztons.ágot. A statisztikusok ki- mnfatták. hogy a dolgozók átlagos havibére a népgazd.a- ságban 197.ő-ben 370 koronával nagyobb, mint 1970-ben. Sikerült leküzdeni a lakáskérdés megoldásában évek óla tartó stagnálást, és a CSKP XIV. kongresszusának irányel­veihez viszonyítva mintegy 100 ezerrel több lakás épíil. Ez kétségtelenül pártunk politikájának nagy sikere Sokoldalii a több gyermekes családoknak és az új háza­soknak nyi'ijtott társadalmi segítség. \ gvermek születése­kor juttatott hozzájánilás. a esab'uli pótlékok ernelése. a gyermekgondozási segély folyósításának meghosszabbítása a második és minden továblii gvermek kétéves koráig, elő­nyös házassági kölcsön bevezetése állami hozzájárulással 5 mindezekre államunk mo«t évente mintegy öunilliárd ko­ronával többel fordít, mint 1970-ben Ezek az intézkedések az általános társadalmi és g.izdasági fejlődéssel e.gyütl hoz- zájániltak az évek hossz.ú során át tartö népességesökkenés leküzdéséhez. A jó munka, a sikerek eredményeképp állandóan növeke­dett a párt tekintélye, a CSKP elmélyítette vezető szerepét a társadalmi élet minden területén. A legaktívabb fiatalok számára s'onzóvá s'ált. hogy a párt soraiba léphessenek. A. XIV. kongresszus óta ez év július elsejéig 267 362 tagjelöl­tet vettek fel a pártszervezetek, s ezeknek 62.1 százaléka munkás volt. A párt jövője szempontjából nagyon fontos az a tény. bogy a felvett tagjelöltek több mint 90 százaléka 3,6 éven aluli, több mint fele pedig 25 éven aluli fiatal. E- zekben az-eredményekben is a kommunisták nagy munkája tükröződik. A hazánkban kialakult kedvező politikai légkör a párt politikájának a vonzóerejét is bizonyftjáfc. Az áprilisban sorra kerülő XV. kongresszus kidolgozza hazánk további sokoldalú szocialista fejlődésének program­ját A párt levele leszögezi, hogy a fő figyelmet továbbra is azoknak az alapvető problémáknak a megoldására kell összpontosítani, amelyek döntőek a szocializmus anyagi- műsz.aki alapja fejlesztésének és korszerűsítésének szem­pontjából. A hatodik ötéves tervben arról lesz szó, hogy folytassuk a népgazdaság azon pozitív irányzatainak megszilárdítását és fejlesztését, amelynek alapjait a CSKP XIV. kongresz- sznsa rakta le. A CSKP KB levele leszögezi; Politikánk célja továbbra is az emberek nös'ekvő szükségleteinek sokoldalú kielégí­tése manid. Az élet értelmét azonban nem az anyagi gaz­dagság felhalmozásában látják. Az ember anyagi szükségle­teinek kielégítése természetesen a társadalmi termelés ha- lékonveága, a munkatermelékenység és a termek minősé­ge növelésének egyik fő ösztönzője, amelyet tovább fejlesz­tőnk. De mi többet akarunk. Azt akarjuk, hogy az, élet- színvonal további emelkedése az emberek alkotóképességé­nek sokoM.slú fejlődéséhez, műveltségük, knllurális fojlelt- ségük sfikiéiü kibontakozásához, a társadalom és az egyén érdekeinek további összekapcsolásához vezeasen. —s— 75 A SZOCIALISTA IFJÜSÄGI SZÖVETSÉG SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM I97.Ő NOVEMBER 2.5 ARA 1.- Kés Jana Kocianová ma kétségkívül a legked veltebb. legsokoldalúbb szlovák pop'énekesnn. Róla és a könnyűzenei világ legújabb híreiről SZÓI az Ifitarisznya cik­ke. BARTOS felvétele Közeleg az év uég.e. és i- 'yenkor rendre készülnek a különböző mérlegek, szärnn dósok és természeiesen az íj évi teroek. Nincs ez más képp a Szocialista Hiúsági Szövetségben sem: Szerve zetílnk ide’ tevékenységének több mozzanata büszkeség­gel és örömmel tölt el. E- zek közé tartozik például a ZENIT mozgalom, amely a tudományos-műszaki forra­dalom és a komplex szocia­lista ractonaltzáciO prog­ramiának megvalósítását tűzte zászlalára. Az idén lezárjuk a ZE­NIT ötödik évéi. tehásl a mozgalom a most befejezé­séhez közeledő népgazdasá­gi tervünkkel egyidős Nyu­godtan el Is mondhatjuk, hogy jelentősen hozzdfárult az ötödik ötéves terv fela­datainak. teljesítéséhez. A mozgalomba bekapcsolódott ifiú szakemberek csupán egy év alatt féimilliárd ko­rona megtakarítást eredmé­nyező újítást lavaslatot és találmányt nyújtóttak be. MegszámláHf-atatlan azoknak a- műszaki problémáknak a száma, amelyeket szintén a „zenitesek* oldottak meg. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A ZENIT to­vábbi küldetése a munkára, ügyességre, műszaki alkotó­készségre való nevelés. En­nek keretében hétről hétre különböző szakmákban ü- gyességi versenyeket szer­veznek Egy hónapja zajlott le Nagykürtösön a szőlő- és bo'termesztők szlovákiai versenye, amely bebizonyí­totta többek között, hogy ma Is akadnak ügyes szak­emberek ebben a szakmá­ban. £s sorolhatnánk még to­vább a mozgalom kiváló e- redményetl. Említést érde­mel. hogy a ZBNlT-találmá- tiyok évrOl évre ott szere- . oelnek a brnói gépipart vá­sáron is. De nem ez a lé­nyeg. hogy a sikerek fényé­ben tündököltünk, hanem inkább az. hogy az eddigi­hez hasonlö lendülettel lép­jünk ki a következő ötéves tervbe, a ZENIT kővetkező öl esztendeiébe.-pl-

Next

/
Thumbnails
Contents