Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-11 / 46. szám
7 Bizonyítani szeretnék a tt aVONAlÄBAN II. A nagy generáció A három említett renilezAn hlvOi nagy is fontos srerepet ;it- izottalc még azoh a művészek, akik aktívan és egyén! hangft alkotásokkal Járultak hozzá a szovjet film művészi érlelóaéséhez, és sajátos formanyelvének kialakulásához. Ebbe a csoportba taíto- ilk Ivan Plrjev, aki 1929-ben rendezte első önilie filmjét. A szovjet fllmvigjáték megalapltöjának tartják. Legnagyobb sikerét az 1941-ben forgatott A pásztor csökja című zenés bohézattal és a kolhozéletből merített Vidám vásárral érte el. Olvasóink bizonyára emlékeznek még Dosztojevszkij Félkegyelműjének filmváltozatára, melyet Plrjev 19S8-ban készített. Ha maga a film nem Üti Is meg a művészt mércét, bizonyára emlékezetüiikben őrizzük Júlia Bori szóvá remek színészi alakításét. Plrjavet továbbra Is vonzotta Dosztojevszkij világa. Luchino Visconti filmrendező után 1959-ben vállalkozott a Fehér éjszakák hagyományos megfilmesítésére. A nagy nemzedék egyik legjellegzetesebb egyénisége a nemrég elhunyt Mihail Komm, aki Elzensteln tanítványa volt. 1934-ben alkotta első filmjét, Maupassant Gömböc című novellája alapján. A mű érdekességének tartjuk, hogy Jóllehet abban az Időben a világ filmrendezőinek többsége már a hangosfilm t^bnlkáját alkalmazta. Romm a Gömböcöt néma változatban készítette el. A recdez-5 tudatosan választotta ezt a módszert: képeivel olyan drámai feszültséget teremtett, melyet hangosfilmben nem Is sikerült volna elérnie. Leninről szőlő filmek sorából magasan kiemelkedik Romm két filmje, a Lenin októbere és a Lenin 1918-ban. Lenin szerepét a rendező _Borisz Scsukcslnra bízta, akinek színészi alakításáról számtalan tanulmány született. Az Egy év kilenc napja c. filmet Romm 196I-b9ft készítette el. Hamleti problémát dolgozott le! benne modern hangon, de aktív cselekvő Hamletiéi. Egy mai szovjet atomtudós életének .kilenc epizódját mutatja be. A két főszereplő; AlekszeJ Batalov és InnokentylJ SzmoktunovszklJ, különö sen az utóbbi — színészi telitalálat. E film hatalmas sikere után egy régi híradókból összeállított dokumentamfllmet készített, melyet nélunk Hétköznapi fasizmus címmel vetítettek, A kiválasztott képanyagot Romm művészien használta fel. A film szövegét saját maga Irta és mondta el, nagyqn egyszerű és közvetlen hangon. Mlhall Romm hosszú évekig működött mint tanár, 6 bocsátotta szárnyra a mai szovjet film legjelentősebb fiatal rendezőit, A harmincas években lett Ismert Mark Donszkoj, az egyik legtehetségesebb szovjet filmrendező. Hírnevét Gorkij önéletrajzi trilógiájának megfilmesítésével szerezte. A mű középpontjában a hős emberré válása, öntudatra ébredése áll. Donszkoj utánozhatatlan realitással teremtette meg a gorktjl világot és az 6 életrajzából ismert figurákat. A rendező ezután több fWmet készített, de Gorkij világához nemegyszer visszatért. így jött létre .Az anya és később a Foma Gorgyejev. Donszkoj filmre vitte Nylkolaj Osztrov- szklj Ismert regényét, Az acélt megedzik-et. Az európai ellenállási mozgalom legművészibb dokumentumainak egyike a Szivárvány c. filmje. JullJ Rajzman a Lett SZSZK népművésze Is színészként került először kapcsolatba a filmmel. Később forgatókönyveket Irt, majd asszisztensként működött j. Protazonov mellett. Rajzman filme- sftette meg először Solohov Feltört ugar c. művét A második világháború alatt Donszkojhoz hasonlóan néhány nagyszarű dokumentumfilmest forgatott. Nálunk la sikerrel játszották az Arany- cslilag lovagját (Bondarcsuk első színészi szerepelnek egyike.j, A komrounl.stát, ée a mai fiatalok érzelmi életét tapintatosan be- Biutatö Hátha mégis szerelem c. fiümet. Grlgorlj AlekszandrCv sokáig volt Elzensteln asszisztense és társrendezője. Zenés fllmkomédlálban a groteszk szituációk és a különc típusok Iránti szsretetéról tett tanúbizonyságot. Eleó önálló rendezésein még az amerikai groteszk bohózatok hatásét é rezzük. A Volga, Volga c. filmjének világszerte óriási siker* volt. Alekszandrov legismertebb, legelismertebb műve azonban a humanista mondanlvalőjfl Cirkusz, melyben ugyanúgy, mint alöző filmjeiben, felesége Ljubov Orlova játszotta a főszerepet. Mihail Kalatozov nevét a nagyközönség a Szállnak a darvak c. film bemutatása után Ismerte meg. noha előtte már tíznél la több filmet forgatott. A Szállnak a darvakhoz fűződik Tatjana Szamoj lova felfedezése Is, akire a rendező a női főszerepet bízta. A film világsikert aratott, és a cannes-I lllmfesztlváloo 1858-ban nagydljat nyert. Nagy várakozás előzte meg Az el nem küldött levél c. filmjét, mely a neves színészgárda szerepeltetése ellenére (Szamojlova, Szmoktunovszklj és a közben tragikusan elhunyt Ur banszklj) sem érte el az előző film sikerét. Legutóbb a JAgszlge: foglyai c. kétrészes színes filmjét láttuk sok hazái és külföldi művész felvonultatásával. Szergej jutkevlcs 1928-ban tűnt fel A csipke című fllmszatlrijá- vai. Jutkevlcs sokoldalú művész, több fllmelméletl könyv és tanulmány szerzője, mint színházi rendező működik, amellett kiváló dokumentum-, báb- és rajzfilmek rendezőjeként Is ismert. NélnnJc legnagyobb sikerét az Othello c. színes filmje aratta, melyben a címszerepet Bondarcsukra osztotta. jutkevíccsel és Trauberggel alapította meg Grlgorlj Koafneev 1922-ben a FEKSZ avantgardista csoportot. Legjelentősebb műve a Maxlm-trüógla, mélyet egyben a realista filmművészet első sikereként tartanak szémoh. Harmadik alkotói szakaszéban fantá ziáját fóleg a klasszikus művek izgatják. így született meg ^ Don Quijote (Nylkolaj Cserkaszovval a címszerepben), továbbá a világhírű Hamlet-füm (Szmoktunovszkljt Koztncav az Egy év kilenc napja film megtekintése után kérte fel a főszerepre) és legutóbb 8 világhírű Lear Irlrály. Szergej Geraszímov rendező arról Ismert, hogy műveibéti legfőképpen mai. akutálls problémákat feszeget, habár n»m egv ál- kotásában nyúlt történelmi témához. Az Ifjú gárdát Fagyeiev r« génye nyomán a második világháború után készJtette. A Karlovy Vary-1 túmfeszttválon annak Idején nagydljat nyert Solohov Csendes Don regénvének színes, háromrészes rilmíeldolgozésával. Msl témá'u ,A tónál című filmjét nemrégen matatták be. Ebben tz alkotásában Is aktuális kérdésekre keres választ. Jelenleg a Szibériában letelepült fiatal mérnökök életéről-gonőjáíröl készít fll- met. Menszátor Magdolna, a Madách Színház út tagja az idén uégezte el a Színház- és Ftlm- művészeti Főiskolát. így beszél önmagáról, pályakezdéséről: — Nem akartam mindig színésznő lenni. A gimnáziumi é- vek alatt azonban egyre jobban megtetszett ez a hivatás, ugyanis amatőrként már játszottam színjátszó csoportban, majd később tagja lejtem. a Belvárost Irodalmi Színpadnak. Legnagyobb meglepetésemre első próbálkozásra jelvettek a lőiskclára. Négy év mámora következett, hiszen ttí kaptam eddigi legkedvesebb szerepeimet: Csehov Cseresznyéskertjé- ben, llellman Régimódi idtékai- ban és Brecht Mahaqannyjá- ban. Magas, karcsú, barna hajú. Márványszerű arca. Ide-oda vll- :anó szeme, s természetesen megjelenése miatt drámai alkatként tartják számon, km tiltakozik eUene. — Szeretnék (^játszani mindent és mindenkit. Be .szeret-'í. ném bizonyítani, hogy massze--^ repkörök betöltésére is alkal-<j mais vágyóig. í A sikerré!, á színész és a közönség kapcsolatával még főiskolás korában megismerkedett. Kezdődött a Hetvenes évekkel, melyben Bessenyei Ferenc oldalán játszott nagy sikerrel. A hazai, közönség Natasaként Ismerte meg a Dunai hajós című filmben. Természetesen a tévé sem maradt el. Hogy némaszerepben is lehet művészit produkálni, bizonyította a Mozgófényképekben. Ezt követte az Ida, majd a Bach .Amstedtban című téüéfilm. Vágyairól faggatom, s ő így válaszol: — Nincsenek különös vágyaim, szerepálmaim Ügy értem, sokat kell még tanulnom, hiszen kezdetén vagyok, de a kisebb szerepek után türelmetlenül várom a lehetőségeket. — Legújabb szerepel? — Dobay Péter: Anyám című tévéfilmjében egy apácából lett munkáslányt alakítok, a színházban a Mátyás király házasít című darabban a mágnes- menyasszonyi játszom, továbbá szerepet kaptam Sütő .András: Csillag a máglyán című müvében is. .Az utóbbi időben' pedig egyre többe; szinkronizálok. Érdemes lesz a nevét megjegyezni, hiszen a legnagyobb, ígéretek közé tartozik. Szabó László A CSENDES DON ALKOTÓJA (BESZÉLGETÉS SZEEGEI GERASZIMOWAL) Szsígej Göraszimev nevét tedjes jogLgaJ említhetjük ^ BlMít* stein, Pudovlcln vagy Dovzsemko. az egykori túlághírü szovjet {ilmrendeeök neve meUeít. Méltó követője nagy elődeinelu .Alkotásai, mint az Ifjú Gárda vagy a Csendes Don a filiiunö» ítészét klasszikus gyöngyszemei közé tartoznak. Féleségével az ismert tílmszlnésznövel; Tamari Makarovával mint pedagógusok is egész nemzedéket neveltek már a szovjet tUmmö- vészetnek. • Mennyire vett részt Solohov a Csendes Don film-oákioza’ táhák elkészítésében? — Rendkívül aktívan dolgozott ■ a forgatás kOlönféie fázisaiban. Nemcsak a forgatókönyv résületelnek elkészítésében vett részt, de még e színészeket is közösein válogattuk le. A legemlékezetesebb számomra talán az az út volt. amelyet a filmmel együtt tettünk meg Vesenszkájába, Solohov. falujába, ahol az ősbemutatót tartottuk. Rosztovig rendes repülővel leliotett utazni, de onnan ■ egészen kis gépekkel meotlink tovább. Három napig tartott az út, mert mindenütt, ahol leszá-E- tunk, a kozákok nagy ünnepségekkel fogadtak bemKinkst, s így jutottunk el Vesenszkájába. • Hány országban vetítették a Csendes Dont? — Őszintén szólva, nem is tudom megmondani. Azt tudom, hogy számomra Is meglepetésként, a legnagyobb visszhangra s skandináv országokban talált. Svédországban például két évig tartották a mozik műsorán. .Amerikában az év legjobb külföldi filmje címet kapta. Belgiumban a világkiállítás Idején mutatták be. és ott is díjat kapott, japánban szintén nagy sikere volt. • Visszaemlékezéseit nem írta még meg? — Élet — film — viták címmel megjelent már egy kötetem, amely az Ojságiró elkészítéséig tartalmazza a sseflntem legérdekesebb emlékeimet. Írtam egy könyvet a rendezés elméleti kérdéseiről, amely várhatóan egy év múlva lát napvilágot, s vagy tireaiöt évvel ezelőtt a filmművészetről egv kísébb könyvem Jelent meg. Geraszimov terveiről szóivá elmondta, hogv háromrésze» tévéfilmet forgat Stendhal Vörös és feketéjéből. A tele már kész van. Julién Soréit egy még főiskolás tanítvány játssza, és a többiek, például Bjelohvosztyikova — játszott már Ge- raszímov korábbi filmjeiben is — és Natasa Bondarcsuk u- gyancsak tanítványa volt (Natasa egyébként a neves szovjet rendező leánya). Szeretne még filmet készíteni I. Péter cárról és egy Bortszov nevű szovjet mérnök elképzeléseiről. aW .Amerika és Európa összekötéhé-t tervezte a 70 Itllométer szé- ' les Behring-szorosnál. (ács) S emmi sem biztos, csak a halál, tartja a régi mon- tiás, ám nem tudni, hogy uűkor juh el az óra. Az is bizonytalan, hogyan következik be a vég, icrmészeloa v.agy természetellenes haiallal-e (pl. szerencsétlenség, öngyilkosság 'agy gyilkosság következményeként;. fia gyilkosság történt, ott van az ismeretlenség homályában a gyilkos is, a balesetnek, ha nem tá- ,volítjuk el az okait, mások életét is veszélyeztetjük, csak az ön- gyilkosság hátterében nem áll ott az igazságszolgáltatás. Sokszor a gyilkosság szinte a megtévesztésig hasonlít az egyén é- letének önkezével való kioltására. Épp ezért a tettes igyekszik is ennek a látszatát kelteni. Az eset kivizsgálásakor általában a törvényszéki orsos véleménye a mérvadó. RS'dddel a második világháború után történt. Innsbruckhoz közel egy erdőben az együk borókafenyőről anyagból font kötél lógott. -A kötél alatt fűvel és mohával benőtt széthullott csontváz feküdt, mellette rozsdás balta. .A koponyán látott árkokból öngyilkosságra gyanakodtak: az illető először bedugta fejét a hurokba, majd baltacsapásokkal elkébítot- (a magát, s amikor eszméletét vesztette, a kötél a nyakára szo- nílf. .A helyszínre hívott orvos a- zonban más ■ v-é1eményen volt, ft- zért a tetem maradványait elküldték Innsbnickba a Törvényszéki Orvostudományi Intézetbe, innen a következő szakvéleményt adták: ,,.A homlokon több éles baltaütés nyomát találni, ez a- zonban aránylag elég könnyű sérülés ah)mz. hogy előidézhette volna a férfi halálét. .A felületes és párhuzamos nyomokból arra lehet következtetni, hogy az egyén sajátkezűleg követte el S- ket. feltételezhető tehát, hogy öngyilkossági kísérlettel állunk szemben. A holttest még az oszlás alatt is a kötélen lógott, a hurkon levő bőr- és szakállma- radványokból következtetni erre. Vagyis a halált nem » baltaütések idézték elő, hanem a kötél. Az egyén saját ingéből hasított csíkokból font kötél ugyancsak azt bizonyítja. hogy önkezével vetett véget életének. Erre a tettére bizony-ára úgy- került sor, hogy az erdő félreeső zugában fejszével próbálta halálát előidézni, de a sorozatos ütések ellenére sem sikerült neki, az öngyilkosság más módja után kutatott. Mivel előzőleg felakaszlásra nem gondolt nem is hozott magával kötelet, úgy-hogy ingéből volt kénytelen fonni.“-A törvény-széki orvosok tehát minden kétséget kizáróan bebizo- ny-ították, hogy az illető öngyilkosságot követett el. Hogyan következik be a halál, ha valaki felakasztja magát? .A hurok egyre erősödő szorítása elzárja a nyaki ütőereket, amelyek az oxigéndús vért továbbítják az agyba, de a vénákat is..amelyek az elhasznált vért szállítják onnan. Hogy ez hekövetkezzAk 3Ú kg-os nyomásra, illetve húzásra van szükség. Hellentnann professzor Kie.lhen rámutatott arra, hogy pár másodpercen belül eszméletét veszíti az ember, ha agya nem kap oxigént. Ezért ha valaki felakasztja magát, önmegmanfése lehetetlen, hiszen túl gyorsan önkívületbe esik. Ez. azonban még nem egyenlő a halállaL ,Az agyőt percig képes úgy nélkülömi az oxigént, hogy sejtjei tartósan megkárosodnának. Utána már az újraélesztés lehetetlen, jóllehet arra is volt már példa,' hogy ez az igyekezet 15 perc után is sikerrel járt. Csafcliogy a kivételek erősítik a szabályt. Sidney Smith professzor felhívta rá a figyelmet, hogy- sokan tévesen azt hiszik, hogy a kopo- ny-a súlyos sérülése ntán azonnal megszűnik a tudatos cselekvés állapota, majd bekövetkezik a vég is. Ha ezt fenntartás nej- kül elfogadjuk, igenbamar téves vágányra terelődhet a ki-vizsgá- lás. Egy szabadúszó úr, amikor este nem tért vissza a panzióba, ahol lakott, senki sem figyelt fel rá, mert máskor is megtörtént, hogy éjszakára is távol maradt. Reggel fél nyolc körül mutatkozott csak. .Az arca merő vér volt. de mégis arra kérte a tulajdonosnőt, ne csapjon lármát. hiszen csak egy kisebh haleeet érte, s ezzel felvonult a szobájába. .Amikor hosszabb ideig nem mutatko>ott a tulajdonosnő felment hozzá. .A férfi a padlón feküdt eszméletlenül. -A kórházban mégnú- élőtt magához tért volna, meghalt. .A boncolásnál Sidney Smith megállapította, hogy a férfi fejét lövés érte. A golyó az alsó állkapocs alatt hatolt a fejbe, felfele haladva erősen szétrnncsolta az agyvelőt és a bal homlokcsonton keresztül távozott. .A fegyver lövéskor közvetlen az állkapocs alá volt helyezve, ami öngy-ilkos- ságra vall. , .A bűnügyi rendőrség üvlzsgál- t* a tett színhelyét. Az egyik lugasban a pádon megtalálták a fegys-ert, a pad alatt a vértócsát, és a lugas tetején ott volt a golyófúrU lyuk. Mivel reggel hatkor havazott, a ny omokból arra következtettek, hogy az eset korábban történt, l'tána a férfi még üldögélt egy kicsit a pádon, majd a parkon végighaladva visszatért a panzióba, és mindezt az után a borzalmas agysérülés után tette. Érdekes esetről ad hírt 1951- hen a Revue Internationale de Police Criminelle. Egy hetven- é\es asszony úgy próbált véget vetni éleiének, hogy kalapáccsal egy 8 cm-es szöget vert tarkójánál a fejébe. Ezután három napig volt meg eszméletnél: tett- -vett. végezte házimunkáját. Csak azután határozta el magát, hogy mégis elmegy' orvoshoz. Mivel magányosan. emberektől távol élt, T4 kilométer! kellett niegten- oie gyalog a kórházig. Még aznap meghalt az intézetben. Ha az asszonyt odahaza találják hal'-a. ilyen szöggel a fejében. senki sem mondta volna, hogy- nem gyilkosság áldozata volt. a tettes után viszont hiába kutatott '-olna a rendőrség . id A Kleopátra forgatása i- fiején, még 1964-ben kezdődött a két főhős. Lit Taylor és Richard Burton románca, amely aztán házassággal !>égzödcftt. Tíz évi együtt- élés után Jó egy éve elváltak. S tálán rájöttek, hogy sem egymással, de egymás néHeill sem, mert a naspok- ban a 43 éves ttz és a 49 éves Richard Ismét házasságot kötött egymással. Váljék egészségükre... A televízió rombotfa a lél- kl harmóniát — áUapította meg két ausztrálktt tüdős. Fred imergy és felesége. Merrelyn. „Aki gyakran nézi a tévét, asszoctális típus lesz, elkülönül környezetétől. .A televízió ezen kívül elvonja az embert az alvástól, s e- miatt ingerlékenyebb. ‘ Ax utóbbi megáUaptiás a ml teisvíziónkra afi^a vo- nafkoztk, mert ez trik-ábh alvásra ingerel. A írmkfurti reptSőtér lgazgatósága statiszttkát közölt azokról a cikkekről, a- melyéket az utasok a repülőtéren vagy a gépen felejtettek. Az első helyen az e- sernyők szerepéitek, ami nem meglepő. A második helyre azonban általános rl- képedésrg a jegygyűrűk kerültek. -Erről a revillötér i- gazgatásóga a következő magyarázatot adta a frank- fiater Allgemeine Zeitmg tudósítójának: ,,Vizs0lataink kiderítették: ha az átlagos férfiutas egy kiHönősen cstno.s légl- kisassz-onnyál taíálkozik, hajlamos arra, hogy jegy- cyürűjét lehúzza' az ujfáról, hogy egy esetleges kalaríd esélyeit növelje. A nagy izgalomban előfordul, hogy 'az utas a zsebe mellé teszt a gyűrűt.’ Vajon hogyan magyarázzák meg a jegygyűrű eltűnését otthon? Bobby Orr-, a kanadai pro- flhoki, első számú szupe-- sztárja me.sélte bnmagáröl: — Szelíd. galoMblelkű embet vagyok. Behúzok e- gyet az ellenfél centerénél;, aztán a palánk mellé vonulok. és onnan figyelem a vlsszaíaszttö tömegverekedéseket. fpl -