Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-02 / 36. szám
KElWtRTEREMTO KEZEK ÍNWE VtTii nagyon ismerem a festészetei, nem tmuttam tohasem mesterségbeli fogásait, csak sefteiri, hogyan kistül el, hogyan áll össze a kép. Csak rajongűfa vagyok ennek a művészeti ágnak. 'A képek viszont megszületnek, hogy csodáljuk őket, OrOTfünk nekik. Az idei nyáron egy szép munka, verejtékes napok, hetek fontos mozzanataibál 'átlt össze agy gyönyörű kép. Kép, 'amelyre ezekben a napokban keriJItek az utolsó eesehanások. A föld 'mCvelSl és az üzemek, gyárak, véflalatok 'dolgozót, brlgádosok, no meg a gépek egy- hehangolt színei jelezték az aratást. Tlkészült az idei aratásról a kép. A részletek, a hektárhozamok Ismeretesek. 'Szépek. Büszkék lehetünk rájuk. Közel 1300 fiatal komh'djnos is Irttett magáért. Most csak néhányat em- Tttünk meg közülük; A földes—Kovács kettős Vásárűt- rót, Jiti Sáncot Krupináról, Pelegrin Albertet Csécsról, S a "dőlgok minkéntje? Már a hátunk mögött van. Nttrán megünnepeltük a 'dolgos kezeket, megszegtük OS. tHatos kenyeret. Most már teljes a kép, a dolgos héi- kóznapok képe. Dél-Szlovákiában még az aratás kezdetén ezt jegyeztem föl valahol; „Nem sírunk, nem rimánkodunk, hogy ronda az idO, mert ezzel egyetlen kalászt sent menthetünk meg, de végezzük a lehetetlent 1st Ha hajnalban ken gépre szállni, akkor hajnalban aratunk, ka éjszaka, akkor éjszaka megyünk.“ Az idő azonban megemberelte magát. 'A nap nemcsak a kalászokat érlelte barnára, haneni az aratókat is bronzra „sütötte“. Más helyütt viszont már az aratás derekán ez kerül: ha noteszembe: „Arattunk ml már szeptember-októberben ts, de mindennek megvan a maga ideje. Az aratásé a nyár. Az Idén sikerült az adott Időt kihasználni.“ Ilyesmit hallottam, ha jól emlékszem Kelet-Szlovákiában; „Most megtudtuk, hogy mit érnek a fiatalok. Büszkék vagyunk rájuk!“ S Itt a megdicsértek szerényen mentegetőzhetnek: „Nem azért cstnáltukf“ Valóban nem azért. Nem kell a jlatalokat külön rangsorolni. Hiszen az, hogy fiatalok vagyunk a természet mfüó ajándéka és szerintem ezt a kort épp az jellemzi a legjobban, hogy mindenütt ott vagyunk, mindenbe belekóstolunk. Akit fiatalos lendület fűt, az nem válogat. Végezetül hadd idézzek még egy kérdési, amelyet valahol az Ipoly partján, a már felszántott gabonafölde- ken hallottam egy brigddos kombáfnostól: „Én csak egyet nem értek; feni a gép nyergében miért nem éget annyira a nap. mint a strandon?“ ZOLCZER JAN'OS MILAN STEFANKA — PAVEL NECPAL: A slatinai fenyves vadászházának az ajtaja kivágá- dott. Egy kikent, kifent magas katonatiszt állt meg e- löttiik fényes csizmában, kipacsulizva. fánnak valami nem tetszett, valami zavard volt rajta. Nem tudta be- leilleszleni a többi fáradt, boro.stás, gyűrött arc közé, egyre ismételgette magában, lehetetlen, hogy így fessen egy katona, aki kétezer kilométert vonult visszafelé. — ...schade, schade — ismételgette a magas kipo- mádézott nácista, majd hirtelen megfordulva belciilkö- zött a szürke ruhás borotválallan katonába, és megvető hangje magas fisztulás fortisszimóba csapott át: — Pass aufi Leporolta magát, és eltűnt a vadá.szlak ajtajában, jelezve, hogy ó befejezte. X X X Gyerünk! Parancsolta ismét Helmut, aki Jürgen ntasftására a nyári konyhába hajtotta őket, ahol a padién szétszórt szénán fasiszta katonák ténferegtek. Többségük közömbösen vette tudomásul a jövevényeket. A nap lehanyatlott, és sötét csillagtalan éj lett. Négy férfi megy az éjszakában, három közülük egyenruhát visel, az elsőé olyan piszkos, hogy alig lehet ráismerni, a másodiké ennek az elienkezöje, ápolt, kicsinosított. a harmadiké jellegtelen, mint olyané, akit csak ideknéyszerítetlck. A negyedik, a falusi legény, még nem is egészen férfi, a lépéseket számolja. fFolytatás a 4 oldalon) 75 36 A SZOCIALISTA IFJOSAGI SZÖVETSÉG SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM — 1975 SZEPTEMBER 2. ARA L— Hűt
