Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1975-02-04 / 6. szám

6

11 »£• » . #

k£t kínainak állítólag nem lehet fogni a szerváját.

CSÜTÖRTÖKÖN KEZDŐDIK A 30. VIIAGDAINOKSAC

Alaxander Parkes nem pingpongozott, mert meghalt, mielőtt a kaucsuklabda napvilágot látott volna. 1855-ben azonban ő fedezte fel a celluloidot, ét találmánya negyven évvel később lehetővé tette, hogy gumilabda helyett kaucsuklabdá- v«I látsszák a pingpongot, ezt a világszerte népszerű labdajátékot, amely azóta nagykoré lett a sportok között. A pingpong már régen nem játszadozás, hanem sport, nagy fizikai erőt, ügyességet, koncentrálást, jé idegeket igénylő sport.

A sporttörténészek megállapították, hogy az asztaliteniszt eleinte olyan ütőkkel és labdával játszották, mint a teniszt. Míg ez angol ]. Gibb kereskedő nem utazott a tengerentél- ra. Onnét celluloid labdákat hozott nnokáinak, akik nagy ö- römük és csodálkozásuk közepette „pingpong“. ..pingpong“ kiabálásokkal kiérték a játékos kedvű nagypapa „bűvészkedéseit“, amint a labdát az asztalon pattogtatta. Az asztalra eső labdák hangulatos pattogása új nevet adott a játéknak.

Persze, ez csak legenda. Azt sem döntötték még el végleg, kit illessen a játék kezdeményezése. Az viszont vitathatatlan. hogy a celluloid labda feltalálása ntán, a századfordulón a giodem sportok hazájából, Angliából indult el hódító útjára az asztalitenisz.

Hivatalosan 1899-től tartják számon a pingpongot, az asztaliteniszt mint sportágat. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség 1926-ban alakult meg, és 1928—1927 fordulóján rendezték meg az első világbajnokságot. Ennek minden számát magyar versenyző nyerte.

Az első VB óta sok-sok változáson ment át az asztalitenisz, és a sportág igazán csak a második világháború után lendült fel. Ekkor kezdték tömegesen gyártani celluloid labdákat, a faütőket pedig már szemcsés gumiborítás takarta. Az ütők körüli viták évről évre ismétlődtek. Az ún. „ütőháború“ 1952-ben a bombayi VB-n tört ki. Egy Sato nevű japánnak szivacs volt az ütőjén, és mindenkit legyőzve világbajnok lett.

A szivacsUtő egyrészt hallatlanul felgyorsította a játékot, mert a labda benyomódott a szivacsba, és fokozott erővel vágódott ki belőle, másrészt ravasz p^getésekkel, nyesésekkel kiismerhetetlenné tette a játékot. A szokatlanságot csak növelte a tollszárfogás. A szivacs rettegett fegyverré nőtt Európában. Hátránya viszont az volt, hogy a vastag szivacsréteggel kevésbé lehetett irányítani a labdát, s ezért - «ok- .szor a nagv tudású versenyzők is elemi hibákat vétettek. A játék mintha vesztett volna érdekességéből is, a nézőknek az volt az érzésük, hogy gyakran maga az asztaliteniszező sem tudja, hová megy a labda.

Elkezdődött tehát a harc a szivacs ellen. A nemzetközi szövetség csak 1959-ben tiltotta be a mindjobban megvastagodott szivacsütőket; azóta csak két milliméteres gumis vagy négy millitéteres soft borítású ütőkkel lehet játszani.

A sportág „technikai forradalma“ ezzel le is zárult. Az erőviszonyokban azonban óriási változások következtek ba. Európa, amely 1952-ig a VB-k ura volt, fokozatosan háttérbe szorult. A hegemóniát először a villámgyors, nagyszerűen összpontosító, támadó szellemben játszó japánok, majd a náluk is szivósabb, gépszerű pontossággal ütő, szinte ideg nélküli kínai versenyzők szerezték meg. A japán és e kínai asztaliteniszezők alapjában véve megalkuvást nem Ismerő támadó játékkal ragadták magukhoz annak idején az elsőséget. És most is ez a legnagyobb fegyverük. De már Európa is felzárkózott, és a két legutóbbi világbajnokságon majdnem utolérte Ázsiát.

Most itt az újabb alkalom az erők összemérésére; február 6-án kezdődik az indiai Calcuttában a világbajnokság. Csakugyan annyira megközelítette kontinensünk Ázsiát? Vagy az elmúlt két világbajnokságon a körülmények szerencsés alakulása következtében szerepellek fél az európai asztaliteniszezők? Nehéz megmondani. Akárcsak azt, hogy kik is az idei VB esélyesei.

Állítólag az európaiak félnek az indiai melegtől, a párás levegőtől. a számukra ismeretlen rendezőktől. És — bevallják vagy sem — félnek az ázsiai ellenfelektől is. Mert úgy gondolják: azért mégiscsak nagy a távolság Európa és Ázsia között.

Minden jel arra vall. hogy az európai férfiak közül a veterán jugoszláv Surhek van a legjobb formában. Az idén legyőzte a kínai Liang Ko-linget, akiről legendákat mesélnek, és megadásra késztette Kína újdonsült bajnokát, Li Sen-csint is. Mindkét kínai féielmetesen adogat és rendkívül gyors. De itt van még a balkezes japán Abe, továbbá Imano és Tasaka.

Úk is várományosai a világbajnoki címnek. A nőknél kínai — dél-koreai párharc várható.

És mit várhatunk a csehszlovák versenyzőktől? A sorsolás alapján nagyon nehéz helyzetben vannak. Az Európa-bajnok Orlowski és az ezüstérmes Grófévá nehéz ágra kerültek. Gró- fovának az első ellenfele a világ egyik legjobb játékosa, a magyar Magos lesz. Orlowski a singapore-i Csia Cson-bon ellen kezd.

Amint már említettük, sok függ a sorsolástól. A csehszlovák bajnok Knnz szerint a jó sorsolás — fél siker. Mert nem mindenki tud mindenki ellen játszani. Itt vannak például a kínaiak. Ellenük csak a japánok és néhány európai versenyző (Surbek. -Szlipancsics, fónyer) veheti fel sikeresen a küzdelmet. Elsősorban az.ok. a- kik tökéletesen „tudják“ a top- sint. Surbeknek viszont konti- nenstár.sai ellen vannak gyengébb pillanatai.

Szóval sok mindenen múlik a győzelem. Különben is, egy- egy nagy sportág többé-kevés- | bé ismeretlen mezőnyéből a győzteseket meejósolni szinte lehetetlen. És az asztalitenisz ilyen sportág. Az azonban, hogy az európaiak tartanak 4- zsiától, a Calcutta! melegtől és párás levegőtől, már jelez valamit... TOMI VINCF

, O] ^

^'7975''^

.Amikor összetalálkoztam Gálffy Vincével, a Duna utcai Magyar Gimnázium testnevelő tanárával és megkérdeztem, hogyan állnak diák]a-i a spartakiádgyakorlatO'kka'l, egy kissé félrehúzta a száját.

— Részt vettem már az ezelőtti spartakiádon Is — mondta kedvetlenül —, de ennyi nehézségem sohasem volt, mint most. ,

— Hogyhogy? — kérdeztem csodálkozva. —• Hiszen Igazgatójuk, Janda Iván azt mondotta a minap, hogy szé- j>en haladnak a gyakorlatokkal.

— Lányaink Igen, de a fi ókkal bajok va.nnak — felelte a testnevelő. — Ott kezdődött a ,baj, hogy fiainknak nem kellett volna részt venniük az 1975-ös testnevelési tö- megigyakorlatokon. Nekünk persze, eléggé rosszulesett ez, de legalább az vigasztalt, hogy a lányok szeptember e- lejétöl gyakorlatoztak, és táncuk, tornájuk máris szemet gyönyörködtető. Jött azonban a meglepetés. Novemberben táviratot kaptunk, hogy mégiscsak fel kell lépnünk nekünk Is a spartakládon. Mégpedig nem Is a serdülök, hanem a férfiak kategóriájában. Képzelje csak el, mit jelent az nekünk, hogy amíg mások már szeptembertől gyakorlatozhattak, ml csak egy jó hónappal később foghattunk hozzá az előírt tomavarlácl- ók betanulásához.

— Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssell — tréfálkoztam e jól Ismert közmondással.

— Igen ám, de mindez még nem minden! — legyintett kedvetlenül a tornatanár. — Nyakamon volt még a másodikosok hétnapos sítanfolyama, amelyet kötelező megtartani, és amelyről ma jöttünk haza. Ez egy újabb hét kieséssel járt, nem is beszélve egy harmadik „különlegességről“. Gyakorlatunk ugyanis olyan közös gyakorlat, a- melyböl nekünk csak az e- gyik részt kellene betanulnunk. Velünk csupán január 23-án közölték, hogy melyik rész a miénk, így diákjaim fele az egyik gyakorlatot, másik fele pedig a másik gyakorlatot tanulta be. Ami any- nylt jelent, hogy az ötvennyolc főnyi diákcsoportból hu.szonkllenc gyerek felesleges munkát végzett novembertől január 23-ig.

— Mit fog hát csinálni! — kérdeztem részvétet mímelve pedig hát tudtam nagyon jól, hogy Gálffy Vincét nem o- lyan fából faragták, akinek elvesz! a kedvét két-három a- kadály.

— Ha rövid a kardom, két lépéssel megtoldom — adta vissza a tromfot most már jobb kedvűén. — Február kjj- zepéig készen kell lennünk a gyakorlattal, addig gyakoroljuk hát, ameddig szusszal bírjuk. A Duna utcaiakon kívül mindössze három brati- slavai középiskola szerepel még a férfikategóriában, fogadom azonban, hogy ezeknél sokkal jobbak leszünk!

A Duna utcaiak másik nyilatkozata jóval derűlátóbb volt. Ez persze érthető is, hiszen Eugen Keszőcze sparta- kiádra komponált dallamos muzsikája töltötte be a tágas tornatermet, és KriZánné Sebők Anikó tornatanárnó negyvenhat diáklánya úgy lejtette a táncos és mozdulatművészeti gyakorlatokat, mintha tündérek lennének.

— Úgy látom, jól megy már — böktem a lányok felé.

— Messzi vagyunk még a harmonikus, tökéletes összmunkától — válaszolta a testnevelővé lett egykori híres ú- szónö szerényen. — Annak ellenére, hogy leányaink a serdülök kategóriájában vesznek részt a spartaklád bra- ttslavai bemutatóján. Igen nehéz elemekből állította össze Emilia Fialová és Mária Rej- nohová a koreográfiát.

— Miért csak a bratlslaval

főpróbára készülnek? Prágába nem akarnak eljutni?

— Ezt csak szeretnénk — mondta pirulva KrtZan Igor- né. — Nekem most még az a legfőbb törekvésem, hogy másodikos és harmadikos tanítványaim legalábbis Brati- slavában szépen szerepeljenek. Munkám gyümölcse u- gyanls ezután érik még be. Márciustól együtt gyakorolnak már diákjaim a többi Iskolásokkal, és csak ezeken az összgyakorlatokon dől el igazán, hogy Bratislava tíz gimnáziuma és hét ipariskolája közt hogy álljuk meg a helyünket.

— És ti mit gondoltok, / megálljáfok a helyeteket? — i fordultam oda az egyik le- ányhoz, janda Gablhoz. meg

a „Gálffy-csnportból“ éppen ott nézelődő nyurga Jankó- 1; vtes Petihez. f

— A Duna utcaiak mindig

megállják a helyüket — vá ;; leszólta a két tornász büsz- í kén, í;

Énnekem semmi okom sem ! volt, hogy kétölkedjem ebben, j"

(neumann)

VzitJágh Vince

Viszontlátásra

PRÁGÁBAN!

Vendégh Vince tornatanár szerény, halk szavú ember. Öt keresem a Dun. Streda-i (Du- naszerdahelyi) Magyar Gimnáziumban.

— Itt van — mondja az iskola igazgatója. Horváth Tibor. Amikor elmondom, hogy a spartakíád ügyében jöttem, hozzáteszi, hogy jókor toppantam be. Ha kellene, akár holnap is felléphetnének.

Vendégh Vince, a fiatal torna szakos tanár is megerősíti a hallottakat. Elmondja, hogy ok-í tóberben kezdték a munkát, és körülbelül két héttel ezelőtt fejezték be. tudják már a fiúk a teljes gyakorlatot.

Összesen negyvenkét fiúval dolgozott, azaz két csapattal, illetve a Hozzátartozó tartalékokkal.

— Az elején volt egy kis nehézségünk — mondja —, nem volt tornatermünk, hiányoztak a megfelelő tornaszerek, de aztán megoldódott a teremkérdés, és jól haladtunk a munkával...

— A tapasztalatok?

— A másod- és harmadéves fiúkkal dolgoztam. Reggel fél héttől fél nyolcig gyakoroltunk mindig. A fiatalabbak önfeláldozóbbak, lel kesebbek voltak. Minden lépésükön meglátszott, hogy akarnak. A harmadikosok is bebizonyították, hogy megtanultak valamit az iskolában: tehetségük, tudásuk legjavát adták Ezért is fejezhettük be mindenféle akadály nélkül ilyen gyorsan az egész gyakorlatot.

— És most?

— Azzal, hogy tudják már a fiúk a gyakorlatot, nem mondhatjuk, hogy most már kész, most már teljesen befejeztük. Nem! Ami ez után jön. az sem kevésbé fontos. Most követ kezik a művészi, a minőségi kidolgozás, a esi szolás. A gyakorlat betanulásánál nem mindig ügyelhettünk arra, hogy tökéletesek, tiszták és szépek legyenek a mozdulatok. Most viszont, amikor a gyerekek már tudják az egész összeállítást, ez következik. Ellenőrizzük az ü- temeket, a mozgás kultúráját, a keze.-, a de rék, az izmok munkáját, nyilvánvaló, hogy csak azok juthatnak el Prágába, akik a legszebben és legjobban mutatják be a gyakorlatot. És mi nem akarunk idehaza maradni...

Nos, ettől aligha kell félnie az iskolának, a tanárnak, a negyvenkét diákot számláló lelkes csoportnak sem. Az iskola ugyanis nem ma kezdte el a sportban és a tornában a munkát. Számtalan kerületi, országos első, második, harmadik helyezés bizonyítja ezt.

Az ellenőrző bizottság véleménye szerint is csoportjuk egyike a legjobban dolgozó csoportoknak.

Viszontlátásra Prágában! —nth—