Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-14 / 3. szám
«I 9 Laco Novomesky köszöntése A Budapesten született Laco Novomesky a szlovák irodalom és közélet kiemelkedő alakja a közelmúltban töltötte be 70. életévét. Harcokban, szenvedésekben, csalódásokban, de sikerekben is gazdag út áll mögötte. A soha, semmilyen körülmények között meg nem alkuvó ember útja az övé. Vonatkozik ez mind az irodalmárra, mind a politikusra, mind a magánemberre. Mert — ahogy lija Ehrenburg mondja róla tanulmányában — „Laco Novomesky azok közé az Írók közé tartozik, akiknek költeményeit nem lehet elválasztani személyes lététől, sőt, korunk történetétől. Korunk nagy költőjének tartom Novomeskyt, de nem csupán versei vonzanak, hanem élete is.“ Költő, újságíró, politikus. E három énje van jelen minden tettében, minden mozdulásában. Ez nyilatkozik meg akkor is, amikor az irodalmi alkotásról kijelenti, hogy annak az életet, a társadalmat, a nemzetet és azzal együtt az embert kell szolgálnia. NovoCSEMPÉSZETT CERUZÁVAL Fut a Vág. tut a habja, habra hullva, mégis egyhelyen áll örbicra kint, akárcsak bosszú perceink, mikkel itt maradtunk magunkra. Nézzük bennük a tükrös tavi mélyből föMerengö volt müvek romjait s a máié napok dolgait, mintha olvasnánk egy nyitott tenyérbél. Szánkból szavak pökhálószála véget nem érve árad, árad egyre és — hogy ne lephesse feledés — álmok éjébe rejtik el az évek Ring életünk, részekből rakva össze, a tétlen idé mérlegén, mig 8 gyönge remény, míg a gyönge remény, mint szelíd galamb, suhant tova benne. Hosszú perceink maradnak csupán itt únt csöndünkben, elfolyva mint a mozdulatlan Vágón odakint a babok, hol a hegyek kékje látszik. Rönav György fordítása mesky nagyfokú embersége nyilatkozott meg akkor is, amikor a Szlovák Nemzeti Tanács iskolaügyi megbízottjaként a szlovákiai magyar tanítók országos összejö- veteién elsőként jelentette ki, hogy: „Magyarul beszélni nem bűn, hanem az itteni magyarok természetes joga.“ Súrlódásmentes, kiegyenlített viszonyról, békés, internacionalista szellemű belső fejlődésről, egymás kölcsönös tiszteletéről beszélt Laco Novomesky ezen a találkozón, és magyar nyelven beszélt a szlovákiai magyarokhoz. 1963-ban, teljes rehabilitálása után tért vísz- sza közénk. Pontosabban: mi tértünk vissza hozzá. Mert — mint ahogy Rácz Olivér megfogalmazta Novomesky válogatott versei új kiadásának előszavában — „Laco Novomesky költői pályája első versétől kezdve eaészen a Tereza villa emlékező emlékeztető jambusáig: tükör \ kor tükre, amely arra hivatott, hogy meglássuk benne önmagunkat.“ AZ EMBER Vas léptekkel vonul a történelmen át, s térdre kényszerít minden népet, ^ (Írja egy új, mozgadmas dráma vázlatát az eljövendő nemzedéknek.) I Birodalmakat épít, a trónokat ágy taszítja szemétre, mint ócska edényeket, s acóikézzel, .bü?z;lf.én emelt.fővel szorítja új formákba a kontinenseket. És földön kúszik és halál félelme fojtja, ha ég rikácsol, pakol báborog. KI tudja, mikor görcsbe görnyed térdrerogyva, menékOIte, vagy támadott? S amint fekszik, bogáncsok közt, roncsolt fejévöl, ahol a golyó kioltotta életét, a csenevész bokorágek szánó tenyéne! Tefogjék merev két szemét. Rónay György fordítása KÉT BALLADA Zokogva szólnak a harangok » göröogyból sírnak hantja kél. A statisztika balladát Ír arról, hogy öM a tárnamély. Meri a poharak mind halottak, az élő vígan élni fél. Balladát ír — bnrt a kocsmáros bányászok életére már. Dudás Kálmán fordítása ÜT Fényes sínét elveszti a vonat A sínek fénye belevész a napba. KI lelt meg az elveszett dolgokat? Vissza őket ki adfa? A vonat elveszti füstjét és az éit kék égtől feszül az ablaka... A vonat elvesztette távol a síkot elvesztette fiát az édesanya. ' Rónay György fordítása Or. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára december 23-óu Bratislavában átnyújtotta a TT'flvés'nek e Köztársasági Érdemrendet. politikus, költő és újságiro Laco MICHALCHUDA Levél laco Novomeskynek Az idő repül, dolgaink egyre fogynak. Mindent elvesztünk, s valamit megtalálunk ftjra. Csupán a mérhetetlen messzeség madarait nem téríti vissza senki. i Vándorolnak örökké, hogy az égbolt Is fekete tőlük. Halkan a nyelvünkről már*már leesni készülő szavakhoz lopézunk — sok mindent képesek és képtelenek vagyunk elvégezni mert minden, ami föo, mulandé. Az idő repül, dolgaink agyra fogynak. Az étet a fájdalom mankóival támogat bennünket, s a fájdalom sohaspm rak. Igen, hiszen éppen erről van sző — időnként nehéz magunkba szállni támasz nélkül. Am él bennünk a hit, hogy vagyak és még lessek Is, hogy élnem, élnem ketll A terméssel elperagnek a napok, 8 a lélek örökmécse csendesen pisiékol. Az ember fehér fonalát sodorja, sodorja a világ. Eső veri a fákat s az elárvnlt fészkeket, a szeszélyes ablakos-tél üvegezi a vizek ablakait és fehér lehelatéval gyönyörű virágkövUleteket varázsol, amelyek életre kelnek a halálban. Mire vagyunk és mit akarunk Itten? Milyen eső és milyen tfiz jelöli mindig arcunk? Csak a megértő fagy szállt alá hozzánk beüvegezni összetört szivünket? Az utunkat állandóan keresztező kérdések és kérdőjelek, lölperzselik az emberiség jegyeit. Sseralem híján minden Uras, sivár. Nincs holt szépség, a világnak nincsenek holt dolgai. Csak élő halál van, amely egyszerűen és természetasan bolyong közöttünk. Vigasznak édeskevés? — Nem. Csupán minden remény pontos és erős, akár az örök szövőszék, moly lényegünk köntösét szövi, mfg körülöttünk futkos a vak idő. De bele kell látnunk, fölé és mögé, át kell törni hozzá és mélyebben az életbe. Nem, a kezében soha sincs üresség, s mélyen ülő szemében az örökkévelőság mindig ott ég. És még valamit — minden ő, de sohasem hazugság. Igen, igen, hiszen mindannyian az igazságot kutatjuk, a diából kibomlö napsugárrntaát. És hány oldalről és hány Hton lesünk a gyönyörű, rejtőző Hamupipőkére... Az idő repül, dolgaink egyre fogynak. Mindent elvesztünk, hogy űjra megtaláljnnk mindent. Csendben közeledem az ön szavaihoz és valakitől mindig üzenem, hogy a vers mindig vers marad, az ember pedig ember. TÓTH ELEMÉR fordítása
