Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-05-20 / 21. szám
12 'A Amikor a hossz megváltozik, mindig kedveltté válik a szoknyaviselet. Érthető, hiszen lényegesen kevesebbe kerül, mint a ruha. Az új szoknya a régi blúzzal és pulóverrel is divatos új sziulettet mutat. A deréktól szélesedő gloknis szoknyától sokan idegenkednek, és joggal, hiszen ez csak a karcsúak- nak előnyös. A rajzainkon bemutatott, mérsékelten bővülő szoknyákat azonban bárki viselheti, nem kövé- rítenek. Ellenkezőleg: megnyújtják az a- lakot. Mi a lényeges ? Az, hogy a csípőt feszesen kövese se a szoknya, és csak a csípővonal alatt kezdjen bővülni, hajtásokkal vagy gloknikban. Rajzaink első négy szoknyája kettő, négy és nyolc részből van szabva. A további három szoknya az aljak függőleges tagoltsága miatt a teltkarcsúaknak is előnyös. Az elsőn hamis hólok, úgynevezett legyezöbe- \^salások adják a bőséget, ily módion nem kerül a csípőre több réteg szövet. A középső vékonyabb a- nyagból készül az elején levő kis hajtások miatt. A harmadik szoknya nyolc részből van szabva, a csípő alól indított bőséggel, ki és befelé vasalt élekkel. FARMER NADRÄGBrtli SZOK^YA A tarmeroadrágok mellett egyre nagyabb teret hódítanak a farmer anyagból készült szoknyák. E- zek egyik változata a nadrágból átalakított szoknya, és ez a leg-, olcsóbb, hiszen a kopott szárú, nem eléggé bővülő, a használatból már kiiktatott nadrágból is elkészíthető. Bizonyára sok fiatal olvasónkat érdekli, hogyan. \ A mellékelt rajzok alapján bárki, akinek egy kis érzéke Is van a varráshoz, elvégezheti az átala- kitáet. 5 A nadrágot térdmagasságban, ' • kb. ott, ahol a szaggatott vonallal megjelöltük, vágjátok le. A miniszoknya már nem divatos! 2 A levágott lészekből szabjatok •*kl három-három, összesen hat háromszöget, melyek magassága megegyezik a olpzár alsó vége és a szoknya alja közti távolsággal. J A két oldalvarrás iklvéteilével **'csípömagasságlg fejtsük fel a nadrág varrásait Elöl és hátul a távolságokat arányosan beosztva készítsünk két-két 15 cm magas bevágást M A háromszögeket Illesszük a ^■nadrág elején és hátulján keletkezett nytlásokba, a próba során esetleg igazítsuk alakra, és 'a varrásokat gépeljük le. , A kész szoknya belső oldalán a vágások vonalát szegőöiltéssel doh gozzuk el, mert a farmeranyag fosallk. A szoknyát vasaljuk ki, és márts hordható! M agasra tornyozott ággyal ma már csak a kiállításokon mint néprajzi érdekességgel talál, kozunk. A modem otthonban tért hódított a kevesebb párna, a vékonyabb paplan vagy takaró. Az ágynemű tárolása azonban még sok lakásban megoldatlan gond. A legkevesebb helyet az ágyneműtartós fekhely fiókja foglalja el. Hátránya, hogy a íióik kihúzásához hely kell. Asztalt, ülőbútort sem helyezhetünk elé, mert á ki- és beágyazáskor félre kell húzni. Alkalmasabbnak látszik a felemelhető felső- részű ágy. A külön ágyneműtai'tásra készített bútor Is lehet fiókos. Igaz, hogy a fiók kihúzásához Itt Is tér kell, viszont a szekrény teteje, könnyebb súlyú holmiknak alkalmas lerakóhely. A nyitható tetejű megoldásnál akkor lehet lerakóhelyet kialakítani, ha az emelhető rész teteje csak részben nvlllk. Ügyesek a lenyitható eleju ágynemű- tartök, melyek tetején háborítatlanul állhatnak tárgyak, például könyvek. A túl sok könyv azonban lenyomhatja a felső lapot, s ez megkárosíthatja az ajtó csukórendszerét. Jó a beépített szekrényfal részeként elhelyezett ágyncmüsláda. Ha tetejére habszivacs párnát helyezünk, akkor akár ülőhelyként Is szolgálhat. ötletes a régi, vesszőből Font utazóláda, amelyet alapos lemosással felfrissíthetünk, a vessző ugyanis a mosóporos víztől teljesen megújul. Színtelen lakkal átkenve különösen mutatós. Ha még így Is átütnek a foltok. akkor az egész ládát színes bútorfestékkel varázsoljuk újjá. Jó szolgálatot tehet az ágynemű tárolására egy e- gészen egyszerű faláda Is. A belsejét ki Is tapétázhatjuk, sót a külső felületét s fal színével azonos vagy legalábbis összhangban levő tapétával is bevonhatjuk. Mutatős, ha a láda belsejét olcsó pamutanyaggal vagy akár «akadt ágyhuzatok jó részeivel kárpitozzuk ki. Kívül bútorvászonnal, szőttessel vagy bármilyen bútorhuzattal is bevonhatjuk a ládát. Régi Irancia szokás, hogy a párnát színes huzatban, a takarót hengerré sodorva megfelelő nagyságú és formájú huzatban helyezik el nappal a fekhelyen. Cipzá- ras megoldással nem nehézkés az áHhúzás, talán nőm több munka, mint az ágyazás. Különösen nyaralóban jó ez a megoldás. A színes, tarka vagy kékfestő ágyneműt elég, ha nappalrí csinosan elrendezzük az ágyon. Persze nem árt, ha ezt Is letakarjuk, mert a por mindenütt száll. Képeinken az ágynemű elhelyezésének néhány ügyes módját mutatjuk be. Z. A. HOVÄ TEGYÜK .4GYM:.\irT? /□■I a Szodalista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának a lapja • Kiadja a Smena kiadóvállalata 9 Szerkosztőség és adminisztráció: 897 14 Bratislava, Prafcká 9. Telefon: 488-19, Postatlók 38. Főszerkesztő: dr. SiRASSER György • Nyomja a Západoslovenské riaeiarT»« 01 • Előfizetési díj egész évre 52,— KCs, félévre 28,— Kös 9 Terjeszti a Posta Hírlápszolgálata. Előfizethető minden postakézhesltönél vagy postah'vsralnál 9 ' Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza 9 A lapot küllőidre a PNS OsLredná expedlcla tlaőo, Bratislava, Gottwaldovo nám. C. 48. útián lehet megrendelni. Engedélyezve; SÜTI 13/1,