Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-01 / 14. szám
Hazai vonaíkozású külpolitikai eseménnyel kezdjük elleti összefoglalónkat. Hans Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter két napon át Chiioupek külügyminiszter vendége volt Prágában. Prágai tartózkodása során Genschert fogadta Gustáv Busák eivtárs, a CSKP KB főtitkára és Lubomir Strougal miniszterelnök is. A csehszlovák vezetők beszélgetéseik so<rán hangsúlyozták, hogy a csehszlovák külpolitika az európai feszültség enyhülésére és minden i- rányú együttműködés feltételeinek megteremtésére törekszik Kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a tanácskozáson megoldható még a a legbonyolultabb külpolitikai probléma is. A tárgyalások során nyugatnémet részről is lehetségesnek tartják a két ország gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésének további elmélyítését. A szovjet-francia kapcsolatok fej- lesztését volt hivatva jaques Chirac francia miniszterelnök moszkvai látogatása. A kiadott közlemény leszögezi, hogy a Szovjetunió és Franciaország erősíti a hagyományos barátságot, az egyetértést és a együttműködést. Ismert tény, hogy a két ország kapcsolatai az utóbbi években igen kedvezően alakultak. Az országok vezetői rendszeres konzultációkat folytatnak, minden kölcsönös érdeklődésre számot tárté kérdést időközönként megvitatnak. Az elkövetkező ötéves időszakban a szovjet-francia árucsere megkétszereződik. Különös jelentőséget tulajdonítanak a nagyszabású hosszú lejáratú tervek megvalósításának, kompenzációs alapon. Tárgyalások folynak a két ország között hosz- szú távú együttműködésről az elektronikus számítástechnika területén. Az európai problémák közül a szovjet-francia tárgyalások középpontjában az európai biztonsági és együttműködési értekezlet állott. A felek leszögezték, hogy ez az értekezlet rendkívül fontos láncszem a kontinensen végbemenő enyhülési folyamatban. A Szovjetiinié és Francia- ország minden tőle telhetőt megtesz és fokozza erőfeszítéseit, hogy a lehető legrövidebb időn belül biztosítsák az értekezlet teljes sikerét és legmagasabb szinten való befejezését. A iközel-kéletl genfi értekealet mielőbbi felfijitását sürgetik az arab országok külügyminiszterei, azt követően, hogy Kissinger amerikai külügyminiszter közvetítése nem iiozott eredményt. Kissinger kudarca igazolta azt a széles körben erősödő felismerést, hogy az igazságos és a tartás közel-keleti rendezés egyetlen lehetséges színhelye és kerete a genfi békeértekezlet. A Szovjetunió ós a szocialista országok kezdettől fogva ezt vallatták, hogy ezen a nemzetközi fórumon, tehát az ENSZ égisze a- latt, a Szovjetunió és az Egyesült Államok társelnökletével, az összes érdekelt felek aktív részvételével kell .megtalálni az átfogé politikai rendezés módját. Nem vezetnek a feszültség megszűntetéséhez azok a kísérletek, amelyek a megszállt arab területek teljes kiürttése és a paiesztlnai nép törvényes nemzeti jogainak heiy- reállftása helyett csupán részmegoldásokat, átmeneti intézkedéseket kínálnak. Kissinger sikertelen 16 napos közel-keleti tárgyalásaivai kapcsolatban számos világlap rámutat arra, hogy az USA „kettős kudarcot“ szenvedett, mert Indokínában is összeomlás fenyegeti az általuk támogatott rendszereket. Kambodzsában a hazafias erők a fővárost szorongatják, az a- merikaiak a Lón Nol-rezsimnek csak légi úton tudnak vajmi segítséget biztosítani. de a jelenlegi helyzetben az amerikai pilóták számára rendkívül kockázatos a le- és felszállás, mert a hazafias erők állandóan lövik a repülőteret. Dél-Vietnamban is a haza I fias erők folytatják előrenyomulásukat, teljesen felszabadították Quang Tri tartományt, és eredményesen harcolnak a Saigonhoz közei fekvő Tay Minh körül is. HETED ONDREJ KLOKOC 19U -1975 1975. március 26-án hosszú betegség után, életének 64. évében elhunyt Ondrej Klokoé, Csehszlovákia Kommunista Pártja érdemes tagja, az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlés elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, a CSSZBSZ Központi Bizottságának alelnöke, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke. Ondrej KlokoC elvtárs, 1911. au gusztus 17-én Haőava községben, a Rimavská Sobota-i járásban született szegény család gyermekeként. 1931-ben, 20 esztendős korában lépett be Csehszlovákia Kommunista Pártjába. A burzsoá rendszer idején a haladé szellemű tanítét politikai meggyőződéséért és forradalmi tevékenységéért üldözték és néhányszor bebörtönözték. A fasizmus idején tevékenyen dolgozott az illegális Szlovákia Kommunista Pártjában. Gömör környékén a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik jelentős szervezője volt. és részt vett a forradalmi nemzeti bizottságok megalakftásá- han. A felkelés időszakában Szlovákia Kommunista Pártja járási bizottságának elnöke, a Hnúütai Forradaimi járási Nemzeti Bizottság elnöke és a Szlovák Nemzeti Tanács tagja volt. Amikor a fel kelők visszavonultak a hegyekbe, az egyik partizánalaknlat tagjaként részt vett a harcban. Miután hazánkat a szovjet had sereg felszabadította, minden erejével és képességével a születendő új, népi demokraitikus államot szolgálta. A kommunista párt KIo- koé elvtársat jelentős politikai és állami tisztségekkel bízta meg. A Rimavská Sobota-i járási Nenuseti Bizottság elnöke volt, majd a Szlovák Nemzeti Tanács küldötte, a 2. Ukrán Front mellett azzal a megbízatással, hogy szervezze a népi közigazgatást, később Szlovákia Kommunista Pártja területi titkáraként, majd az SZLKP Központi Bizottsága oktatójaként tevékenykedett, egyidejűleg először az I- deiglenes Nemzetgyűlés képviselője, majd 1948-ban a Nemzetgyűlés képviselője lett. 1949-ben megválasztották a Banská Bystrica-i Kerületi Nemzeti Bizottság elnökévé, majd rövid idő múlva Szlovákia Kommunista Pártja Banská Bystrica-i Kerületi Bizottsága vezető titkárává. 1951-től 1953-ig tájékoztatás- és művelődésügyi megbízott. majd oktatásügyi és művelődésügyi megbízott volt. 1953-tél 1956-ig pedig mint művelődésügyi megbizott tevékenykedett. További két évig az SZLKP Központi Bizottságán, mint az oktatás- és kulturális osztály vezetője dolgozott. 1958-ban a párt, mint ismert kommunista publicistát kinevezte a Pravda —- az SZLKP KB közpon ti sajtószerve — főszerkesztőjévé. 1968. június 27-én a Szlovák Nem zeti Tanács elnökévé választották Egyidejűleg a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének képviselőjévé, és a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagjává. 1949-tőI 1945 ig Csehszio vákia Kommunista Pártja Közpon ti Bizottságának póttagja. 1968 áprilisától Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének tagja volt. Klokoé elvtárs minden párt- és állami funkciót mindenkor áldozatkészen, mint a kommunista párt fegyelmezett tagja, a dolgozó nép ügye iránt odaadással, a szo- ciiidista hazafiság és a proletár intemacionalizmus, saját proletár származása, a munkásosztály és a marxizmus-leninizmus iránti hü séggel teljesftette. Példamntatéan szerény, becsületes, egyszerű em bér, e kiváló kommunisták tulaj donságaival rendelkező ember volt. A szocialista Csehszlovákia fejlődése érdekében kifejtett érdemes tevékenységét a Köztársasági Érdemrenddel, a Győzelmes Február Érdemrenddel, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend, a Február 25-e Érdemrend első fokozatával, a Munkaérdemrenddel, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend első fokozatával és más kitüntetésekkel jntalmazták. Társadalmunk bonyolult helyzetében nemcsak igazodott azokhoz az alapvető elvekhez, amelyekre szocialista társadalmunk épült, hanem mindenkor ügyelt megtartására is. Különösen az 1968—69. évi válságos időszakban állt szilárdan a marxizmus-leninizmus és a proletár intemacionelizmus bázisán. Ondrej Klokoé elvtárs régi és őszinte barátja volt a Szovjetuniónak. A szovjet nép iránti odaadá- .sát magas szovjet kituntetásekkel értékelték. 1970-ben megválasztották a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottsága elnökévé, és a CSSZBSZ KB aleinökévé. Ondrej Klokoé elvtárs nagy, becsületes, érdemes és felelős munkát végzett társadalmunkért. E gész életét a munkásosztály, a dolgozó nép érdekeiért vívott küzdelemnek és a szocializmus építésének szentelte. Csehszlovákia Kommunista Pártja az elhunytban odaadó és becsületes elvtársat, áldozatkész tunkcionáriu.st, társadalmunk pedig megfontolt állam férfit veszített, aki örökre beírta magát Csehszlovákia dolgozó népének szivébe. Tisztelet emlékéneki A NÉP NEM HAJTOTT FEJET Fejezetek a csehországi fasisztaellenes harc történetéből 1945 tavaszán 7500 har- ségek 1944 szeptemberétől cossal tevékenykedtek a 1945 májusáig Í2 hidat rob- partizánok Cseh- és Morva- bántották fel, 57 helyen romország területén. Nem teljes bolták szét a pályatesteket, adatok szerint ezek az egy- 84 vonatot siklattak ki és 12 éve szabadon A Kontaktus és az Üj Ifjúság vetélkedője Harminc évvel ezelőtt ért véget az emberiség történelmének legborzalmasabb háborúja. A dicső szovjet hadsereg mérhetetlen áldozatok árán legyőzte a német fasizmust, és felszabaditotte fél Európát. Így hazánkat is. A Csehszlovák Rádió magyar szerkeszt őségének Kontaktus című műsorával közösen azzal állítunk emléket felszabadulásunk 30. évfordulójának, hogy a közelmúltban ötfordulós ve télkedöt indítottunk. Ma közöljük a vetélkedő negyedik for- duléjának kérdéseit hazánk felszabadftásával, haTmincé- ves békés épttőmiinkánkkal kapcsolatban. A vetélkedő résztvevői között április 28-án nyilvános műsor keretében értékes díjakat: sportfelszerelést, karórát, rádiót, könyvet és hanglemezeket sorsolunk ki. A válaszokat minden forduló után külön-külön, vagy a vetélkedő végén egyszerre is beküld- hetitek szerkesztőségünkbe, illetve a rádió szerkesztőségébe. A feladatok megkönnyítése végeit minden kérdéshez rövid magyarázatot fűzünk: A fasiszta szlovák állam ve- zérai, a hitleri fasiszta had.se reg oldalán értelmetlen háborúba sodorták az országot. A fronton harcoló katonák közül azonban egyre többen tagadták meg ez engedelmességeit, sőt nyíltan szembefordultak a fasiszta pribékekkel. Közéjük tartozott a szlovák hadsereg e- gyik századosa Is. Kapcsolatba lépett a belorusz erdőkben harcoló szovjet partizáno'klcal, majd a leleplezés előtt egész százedával átállt a szovjet partizánok oldalára. Hőstetteiről a Szovjetunióban legendákat szőttek, fegyverrel a kezében esett el az egyik ukrán városka felszabadítása közben. 1. Ki volt az a legendás hírű százados, és hol esett el? 1945 tavaszán Európa nagy része már felszabadult a fasiszta elnyomás alól. A már- már legyőzött fenevad azonban még haláltusájában is védte a létét. Különösen a Dana- medencében igyekezett megvetni a lábát. Ezekben a napokban szinta percről percre változott az arcvonal helye és képe. A szovjet hadsereg villámgyors előnyomulása mentette meg nyilván Bratislavát is a pusztulástól, mert a néme lek erős védelmet épitettek a városban. A Festung Pressburg“ azonban szintén kártyavárként omlott össze a szovjet hadsereg csapásai alatt. 2. Mikor szabadult fel Szlovákia fővárosa, Bratislava? A dicső felszabadítás! harcok a filmeseket is sűrűn foglal koztatják. Nálunk is számos o- lyen film készült, amely a fel- szabadulás, illetve az ellenállás egyes mozzanataii örökíti meg. 3. Soroljatok fel három o- lyan cseh vagy szlovák filmet, amely az antifasiszta ellenállásból és hazánk felszabadításából meríti témáját. támadást hajtottak végre a vasutak ellen. A csehországi ellenállási mozgalom sikereinek csúcspontját a háború utolsó hetei jelentették. A harci cselekmények az ország területén a háború utolsó napjáig tartottak. A CSKP IV. illegális Központi Bizottsága, amelyet 1944 végén sikerült létrehozni, céltudatos tevékenységet folytatott, megszilárdította a kapcsolatot a prágai üzemek és a vidéken működő pártszervezetekkel. EgyúttaJ, a partizánosztagok vezetőivel is elmélyült a kapcsolat. A kommunisták szisztematikus eszmei és politikai szervezői tevékenységet fejtettek ki, amelynek célja a fegyveres felkelésre való felkészülés és a nemzeti bizottságok létrehozása volt. .Agitációs munkájukban a kommunisták a szovjet hadsereg kiváló sikereire támaszkodhattak. A szovjet hadsereg ugyanis 1945 januárjában és februárjában rendkívül impozáns eredményeket ért el, és csaknem 60 km-re közelítette meg Berlint, A IV. illegális Központi Bizottság Gottwald elvtársnak Moszkvából küldött üzenetéből indult ki, a- mely szerint a legfontosabb a legszélesebb tömegek bekapcsolása a fasisztaellenes küzdelembe, a harc fokozása a végső győzelem kivívásáig. Nagy hatással volt a csehországi ellenállás fellendítésére a Nemzeti Front első kormányának kosicei programja is. Az 1945. április 5- én meghirdetett kormány- program híre gyorsan eljutott a még náci megszállás alatt lévő Cseh- és Morvaországba is. Ez a kormány- program felszólította Csehország népét, hogy a szlovákok példája alapján szervezzék a partizáncsoportokat és a nácicsapatok vonalai mögött fokozzák a par- tízánháborút. Ebben a harcban tovább bővült a CSKP vezető szerepe. A CSKP következetes munkája növelte a párt népszerűségét, és míg a kommunisták a partizánharcot szervezték, a polgári ellenállás vezetői arra számítottak, hogy 1918. október 28-ához hasonlóan a felszabadulás u- tán ismét az ó kezükbe kerül a hatalom. A néppel való szoros kapcsolat döntő jelentőségű minden partizánmozgalom számára. A CSKP tapasztalatai a többi európai kommunista párt tapasztalataival egybehangzóan azt bizonyítják, hogy a párt sikere a néppel való szoros kapcsolatából, valamint abból a legsajátosabb missziójából e- red, hogy a munkásosztály és az egész nemzet vezetője és élcsapata a társadalmi és nemzeti felszabadulásért folytatott harcban. A fejlett, szervezett munkásosztállyal rendelkező imperializmus viszonyai között ezért szükségszerű és u- gyanakkor törvényszerű is volt, hogy mint a társadalom legforradalmibb és leghaladóbb osztálya a kommunista párttal az élén a munkásosztály lett a partizánmozgalom vezető ereje. A II. világháború és a néptömegek antifasiszta hangulatának körülményei között folyó partizánharcot úgy értékelték, mint az ország nemzeti elnyomás alóli teljes felszabadításának szükséges és lehetséges eszközét, továbbá ezen túlmenően mint a társadalmi felszabadulás és a valóban demokratikus viszonyok megteremtésének h,at^i formáját