Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-06 / 32. szám

8 U|lí|US3g Kerubin óvatosan át- lapakodott a kamra «llen- kezö sarkába. Vigyázva lép­kedett, nehogy az öreg pad­lásdeszka megreccsenjen a- latta. A hangokból próbál­ta megállapítani, hogy me­lyik helyiségbe mentek be. Kihúzta az ócska szekrény fiókját és ráült. Csak most döbbent rá, hogy lent, az álllg felfegyverzett néme­tekkel Katarina és a tanító egyedül maradtak. A kana­péhoz ment, ahová a tanító a hátizsákját tette, bele­nyúlt, előhúzta a pisztolyát és klblztosltotta. Aztán várt, nagyon sokáig várt. Majd a folyosóról újra hallatszottak a döngö lép­tek. Kerubtn megmozdult. Visszatért a tetőn lévő meg­figyelő lyukhoz. Az egyik katona ment vissza az autó­hoz. Lassan. felsőtestét h-mbálva haladt, géppiszto­lyát a hátán keresztve vet­ve. Egy pillanatra eltűnt a sarok mögött, de aztán rövi­desen újra megjelent háti­zsákkal a hátán és egy tisz­ti bőrönddel a kezében. Nemsokára tarka sátorlapba c’savart csomagokat cipelt be az udvarra. Kerubin ek­kor egészen tisztán hallot­ta a német szavakat. Már minden szót értett, minden lépést hallott. A németek ott voltak pontosan alatta, csupán a padlás fenyödesz- kál választották el tőle ő- ket. És ekkor a hordozható gramofonon felc.sendült a Llly Marlen szentimentális dallama. 7 Katarina kinyitotta a fe- hérnemüs szekrényt, átvizs­gálta a polcokat, elővett hat szépen klkeményített, kiva­salt Inget, két levendula Il­latú lepedőt, összegyűrte ő- ket és beledobta a ruhás- kosárba, majd még hozzá­juk tett néhány tiszta törül­közőt Is. A kosarat bevitte a konyhába, a teknóbe for­ró vizet öntött, s a tiszta fehérneműt a gőzölgő vízbe öntötte. Mikor ezzel végzett a tükör elé állt. A szeme alatt a karikák az elmúlt napok Izgalmairól tanúskodtak. UJJával végig­futott a szemöldökén, aztán fogta a fésűt és megigazí­totta a választékot a hajá­ban. Ma nagyon szép akart lenni. Először tizennégy éves ko­rában állt így a tükör e- lőtt. Hintázott, a lehető legmagasabbra röpült, kaca­gott, s közben a gyepen fut­ballozó fiúkra kiabált. Am hirtelen észrevette, hogy kelten valamit suskolnak egymás közt és lángoló sze­mekkel bámulnak rá. Hirte­len rádöbbent, hogy a szok­nyája szabadon röpdös. Gyorsan leugrott a hintáról, és elszaladt. A sírás fojto­gatta. Odahaza a tükör elé állt és gondosan kezdte vlzsgálgatnl magát. A lelkét Is odaadta volna annak, a- kl akkor megmondta volna neki, hogy szép-e vagy sem. Ezzel most már tisztában volt. Kerubin megmondta neki. Megmondta egyszer, kétszer és újra, meg újra elismételte. így hát Igaznak kell lennie. Biztosan nem mondaná csak úgy. Benyúlt a retlküljébe, bátortalanul átfutott az ajkain, megnézte magát, aztán újra. Jó erősen rányomva a rúzst. A rúzs­nak málna Ize volt. Katari­na elfordult a tükörtől, mint a mester a kész port­rétól. Elégedett volt magá­val, Majd gondolt egyet és újra visszalépett a tükör e- lé. Lecsavarta a kölnls 0- veg tetejét, a kölnit külön­ben az apja használta borot­válkozás után, s vagy két­szer, háromszor a hajára fröccsentett belőle. Aztán visszatért a teknöhöz, és mosni kezdte a tiszta fehér­neműt, arra azonban erősen ügyelt, hogy a csörgést, zör­gést az egész Iskolában jól lehessen hallani. Végül is a kimosott holmit kifacsarta és újra bele dobálta a ko­sárba, majd fogta a ruha­csipeszekkel teli kis zacs­kót, a folyosó végére ment ahol a szertár volt a kitö­mött gólyával és az Iskolai vécé, no meg a padlásra ve­zető meredek lépcsők. Az osztályban, amelybe a németek beköltöztek, szólt a gramofon. A folyosót be­töltötte a lassú, szentimen­tális dal. Katarina ráébredt. milyen Jó, hogy most szól a zene. Ha valaki ugyanis Ilyen dalokat hallgat, an­nak csak civil gondolatai vannak, és nem Jut eszébe: vigyázz, az ellenség a kö­zelben leskelödlkl Felment néhány lépcsőfo­kon, megállt és hallgató- zott. Kerubin Is fülelt. Nem tudta, ml történik lent, hiá­ba nyomta oda a fejét a réshez, csupán az Iskolaud­var egy elhagyatott darab­ját látta. A padlás homálya azonban különösen Jó táp­talaj az amúgy Is felkorbá­csolt fantáziának. A szeme előtt Izgatott képek sora vonult el: A nyomára buk­kantak. A kötszerek, orvos­ságok, mind-mind Jó útmu­tatók. Lehet, hogy megérez­ték a fertőtlenítők szagát. Nem, nem, Katarina arra vi­gyáz Talán a falusiak kö­zű' látta meg valaki, ami­kor Ide hozták. !gy akart a németeknél bevágódni. Az­tán pontról pontra, annak a végtelenül hosszú éjsza­kának a képei kezdtek e- lötte feltünedezni, amikor a Jóságos és bátor Koclán bá­csi átvezette a határon. ■Amikor a kényszermunká­ból megszökött, fogalma se volt róla, sőt nem is Igen törte a fejét rajta, hogyan is lesz tovább. Először is, élelmiszer Jegyekért nem Je­lentkezhetett, arra meg, hogy a feketepiacon vásá­roljon magának ennivalót, nem volt pénze. Dolgozni se dolgozhatott, mert ha a ren­dőrségen bejelentkezett vol­na, azonnal bezárják. Egy hétig, tíz napig tengette így az életét. A barátainál aludt, aztán elhatározta, hogy ét- szöklk a határon. Nem a politikai meggyőződése haj­totta át, nem azért ment, mert kötelességének érez­te, hogy fegyverrel a kezé­ben harcoljon a betolako­dók ellen, hanem egyszerű­en azért, mert nem volt más választá.sa. Ütnak Indult, hogy megmentse az életét. Koclán bácsi hegyi ember volt, s neki se volt fölösen. Három napon át krumpllle- vesen és Irén tartotta Ke- rublnt, s aztán átvezette a határon. De még a lelkére kötötte, hogy Berta Jóská­nál jelentkezzék, a fűrész­telepen. Kerubin addig ma­radt a telep«en, amíg, a töb­biekkel együtt, be nem vet­ték magukat a hegyekbe. A magány nagyon alatto­mos dolog, rettegést ébreszt az emberben. Amikor az em­ber nem látja, hogy ml tör­ténik körülötte, képzelődni kezd, s csak egy lépés, hogy esztelen tettekre ra­gadtassa magát. Kerubin e- rősen nyugtalankodott, me."t tehetetlen volt. Lábujjhe­gyen lopakodott hol a te­tőn levő réshez, hol meg a kanapéhoz, s közben úgy é- rezte, hogy fölöslegesen nagy zajt csap. Más utat választott hát — az ajtótól a szekrényig rótta nyugta­lan útját. Majd megállt és hallgatózott. Csoszogó lépteket hallott. Mintha a léptek közeledné­nek. Néhány másodperc múlva valaki megérintette a csapóajtót, felemelte, a ré­sen át fény tört be Keru­bin tanyájára. Nem Ijedt meg, inkább kíváncsiság fogta el. KI lehet az? Ojra hallatszott a nyikor­gás, és az ajtó bezárult. Ke­rubin kerekre nyitotta a szemét, akár a macska. Megpróbálta tekintetével át­fúrni a sötétséget, s közben az agya lázasan kereste a megoldásokat. Aztán hirte­len másfajta léptek zaja ü- tötte meg a fülét. Kemény, nehéz léptek voltak ezek. A bakancsok patkóvasa kopo­gott a deszkapadlón, s va­lahol a természetrajzi szer­tár és az Iskolai \^cé kö­zött halt el. Egy rövid Ideig az agyonjátszott lemez re­csegő hangja hallatszott, majd valaki valami paran­csot kiáltott, a folyosón ál­ló dünnyögött valamit és becsapta az ajtót. A dal el­halkult, s a folyosón álló egy Indulót kezdett el fü­tyülni. Hirtelen, a magasban fe­héren világító, nőt lábakat pillantott meg. Megállt, és bámulva nézett fölfelé. — Donnerwetter! — kiál­tott fel és füttyenlett egyet. Kerubin néhány tétovázó lépés zaját hallotta, majd a német megállt a lépcső al­jában. — Fräulein...! — szólalt meg magas, sipító, hangján. Kerubin most értette csak meg. Az első léptek, Katari­na léptei voltak. A csapóaj­tó előtt állt, még Idejében sikerült becsuknia. Másod­szor pedig a német lépteit hallotta. — A padlásra? — kér­dezte. — Igen, a ruhát megyek kiteríteni — felelte Katari­na. A hangján nem érződött Ijedtség. A német nem ér­tette, ezért újra elismételte a kimosott ruhát felmutat­va: — A fehérneműt... — Aá, Wäsche...! — kiál­tott fel a homlokára ütve és elnevcttie magát, hogy ér­ti. — A szép Fräulein mo­sott fehérnemű — tette még hozzá, és nagyon okosnak képzelte magát. Katarina Is elnevette ma­gát, és Kerubin nem tudta megérteni, hogy a nevetése miért olyan vidám. Arra gon­dolt, hogy bizonyára kacér­kodik a némettel. És Igaza volt. Katarina mosolygott, úgy viselkedett, mint egy gondtalan kislány, akinek hízeleg a férfiak figyelme, még akkor Is, ha egyenru­hában vannak, és a patkós bakancsaik kopogásával fel­verik egy Idegen Iskola nyugalmát. — Ml ember sehr galant — mondta a német. — De fehérnemű nem katonának való. A kisasszony megbo­csát! — .Azt hiszem megbocsát — felelte Katarina, de eb­ben a pillanatban újra nyí­lott a tanterem ajtaja, a- melybe a németek beszállá­solták magukat, és a gra­mofon hangja hangosabban hallatszott. — Mi történik Itt? — kérdezte a tiszt. Ingzen volt, lábán fekete papucsot viselt és cigarettá­zott. A cigaretta Illata egé­szen a padlásra érződött. — Fräulein...I — Jelentet­te az előbbi német és a pad­láslépcsőre mutatott. A tiszt felnézett és azt mondta: — Kompliment...! — Aztán egy Ideig mindketten nevettek, s velük kacagott Katarina is. A tiszt megállt a lépcső aljában és megjátszotta a világfit. Hajlongott, s Igye­kezett ellenállhatatlannak látszani. A katona megér­tette, hogy útban van, hát folytatta az útját a vécére. Rövidesen eltűnt a Lányok feliratú ajtó mögött. A tiszt nagy szemeket meresztett Katarinára és ő Is elismé­telte a pucérja szavalt. — Ml ember sehr ga­lant...! — A maguk emberének nem szabadna egy olyan hölggyel beszélgetnie, aki fölötte áll a lépcsőn! — mondta Katarina nem kis éllel a hangjában és azzal befejezte a beszélgetést. — Diese Frauen — álla­pította meg a tiszt moso­lyogva és 6 Is belépett a Lányok feliratú ajtón. A csapóajtó kinyílt. Keru­bin a kamra nyitott ajtajá­ban állt pisztollyal a kei­ben. A padlás homályába új­ra fény hasított, s a tár­gyak formát kaptak. Katari­na letette a ruháskosarat és dalolva kezdte a fehérne­műt teregetni. Teljesen nyu­godt volt. Föl-alá Járkált a padláson, s egyre közelebb került Kerublnhoz. Akkor Is énekelt, amikor a fiú kezét megszorította. Csak akkor hallgatott el egy pillanatra, amikor futólag megcsókol­ták egymást. (Folytatjuk) • „Szamár“: Nos, hogy Is mondjuk csak: elhisszük, hogy azi Nagyképü és pocs­kondiázó fejtegetéseire, vá­laszként, Malraux-t Idéz­nénk: „A művészet legizgal­masabb hatása, ha lehetősé­get nyújt az embereknek arra, hogy kilépjenek sor­sukból. Oe az a kilépés so­hasem menekülés, éppen el­lenkezőleg: erő. Megerősö­dünk. és végzetünk fölé ke­rekedünk. Az igazi művé­szet kulns, varázsige, szer­szám végzetünk birtoklásá­hoz.“ De fordítva a szőn, ne úgy akarjon Irő lenni, hogy írókat szid. hanem lehető­leg Jobb ,,dolgozatokkal“ Je­lentkezzen, azoknál, akiket levelében említett. • „Gránátvlrág“: Verse! zavarosak, nyersek, nem é- rtk el a ,,gyermekkor“ gü­gyögéseinek a színvonalát sem. Egy példa talán: / Majd ha eljön az idő, / Imádnom kell még téged. / Komolyra fordulhat a perc / Imádkozni fogok, hogy csak tiéd legyek. / Tanul­jon! • ,,Mókus“: Jőz.sef Attila Írja a híg, a rossz költő versel kapcsán: „Sajt nél kUl a papír nem sajtpapfr. A tömeg más papírt nem vesz. Kerestetik tehát sajt. mely a papírba becsomagnl- hatá, hogy a papír eladha­tó legyen.“ Nos. az ön „ver­seiből“ Is már csak a „sajt“ hiányzik. Tehát nem marad más hátra, mint a tanulás. • „SG—34“: Először !s még nagyon-nagyon fiatal. Másodszor pedig, először azt kell önmagában tisztáz­nia, hogy tulajdonképpen mit Is akar a világnak mon­dani, ml az, amit ha nem mond el, mindenki szegé­nyebb lesz. A verseiben u- gvanis, csupán Iskolás n- tánérzéseket találtunk, de semmi enedetlt, semmi o- lyat, ami alapján biztathat­nánk. Próbálja meg a .saját szemével látni a dolgokat, a világot... Az élményt köl­tészetté emelni, kristályosí­tani, Itt kezdődik, ebben van a ,,nagy tltok“l Mai számunkban ismét közlünk egy új problémát tar­talmazó levelet. Reméljük, hogy tanácsaitokkal a levél- lió aegitaégére siettek, és magatok is megírjátok prob­lémáitokat. NINCS SZERETET Négy évig jártunk együtt, már az alapiskola befeje­zése óta. Közel egy évvel ezelőtt, éppen a tizenhetedik születésnapomon esküdtünk meg. A férjem nagyon sze­retett, de két hónap óta teljesen elhanyagol. Ö akart gyárakét, s most, hogy öthónapos terhes vagyok, már csak a motorkerékpárja érdekli. Délelőtt ugyanazon a munkahelyen dolgozunk. Délután együtt lehetnénk, de ő felül a motorra és csak késó este jön haza. Vasár­nap kérem, menjünk együtt sétálni. Azt mondja fáradt, de mire körülnézek, már el is tűnik. Enni hazajön, dél­után ismét elmegy, azt sem tudom hová. Ha kérdezem, goromba. Nem segit, terhes létemre minden munka rém marad. Hogyan tartsam itthon, hogyan lehetna meg­szabadulni attól az átkozott motortól? ERZSI Válaszok a „KELL-E HOZOMÁNY?“ című levélre Engedjék meg, hogy „A menyasszonyjelölt gondjai“ és a „Kell-e hozomány“ című levelekkel kapcsolatban kifejthessem véleményemet. Mindkét esetben a fő okot a fiatalok elkényeztetettségében látom. Egyes fiatalok azt hiszik, hogy minden az égből pottyan. Nem isme­rik a fárasztó munkát, a lemundást, amely minden «- redmény záloga, s ezért nem is erényük a javak meg­becsülése. A szülök, szinte emberfeletti erővel igyekez­nek a szűkös körülményeiket paradicsomi édenné vál­toztatni, s mindezért a gyermekeiktől nem kapnak meg becsUIést. Nagy hiba. hogy a fiatalok nem kapcsolód­nak bele szüleik erőfeszftéseibe. A felnőttek körében nagyon elterjedt vélemény, hogy „ami a szomszédnak megvan, azt az én gyermekem­nek is meg kell adni“, nehogy ,.szegényebbnek“ vagy netán „rangon alnlinak“ tűnjön. Faluhelyen különösen mérvadó a mások véleménye, nagyon kevés ember cse­lekszik a saját feje szerint, önállóan. Ezekhez a keve­sekhez tartozik a Kell-e hozomány? levél írója. ló lenne, ha a lányának meg tudná megyaráznt, hogy a já házasság alapja a kölcsönös megbecsülés, a szere­tet, a küzdeni akarás ás a lemondás, nem pedig a ho­zomány, amely az 6 esetében minden józan emberi mértéket meghalad. A menyasszonyjelölt gondjai esetében pedig felteszem a kérdést: „Ha az illető fiatalember felesége tenne, vállalná-e a saját otthon megteremtésének küzdelmét? S egyáltalán seereti-e őt, ha egy idősebb, de vagyonos férfiért lemond róla? Azt hiszi, hogy az anyagiak min­dent pótolnak? Ez nagyon szegény érzelemvilágra vall. S még valamit: kétlem, hogy valaki kétszer önhibáján kívül válik el. Ennyit szerettem volna a két esethez hozzáfűzni. Le­het, hogy a nézetem túlságosan szigoré, de ha a ho­zományféie nézetek el tudnak terjedni, ekkor a fiata­lok nem fogják becsülni a munkát, s nem válnak szo- cialisle társadalmunk szorgos tagjaivá. B. Szllveszterné Mindössze 22 éves vagyok, de szeretnék segíteni ön­nek a véleményemiiio!. A kedves lánya szégyollietné magát, hogy autót követel hezományul, amikor tisztá­ban van az anyagi helyzetükkel. A mások feje után megy, és ez nem helyes. Mindenki addig nyújtózzon, ameddig a takarója ér. ön ne szégyelje magát, amiért nem tudja a kívánságát teljesíteni. Álljon meg a lánya a saját lábán, ön pedig na vegyen fel kölcsönt csak azért, hogy nekik autójuk lehessen. Ha autót akarnak, gyűjtsenek rá. Aki ma becsületesen dolgozik, az min­dent elérhet. Ezt elsősorban a fiatalokra értelmezem. Nekik is lesz autójuk, ha megdolgoznak érte. Egyszer a lánya is rájön majd, hogy egy autót nem lehet a légből előteremteni. Sok lemondás és sok fáradozás szükséges ahhoz. Bízom benne, hogy ő is megtanulja megbecsülni a pénzt, mivel úgy vélem, hogy kissé el­kényeztették. Leveléből kiderül, hogy falun élnek. Ne törődjön az­zal, hogy mit fognak mondani az emberek. Tudom, hogy az édesanyák odaadnák mindenüket a gyermeküknek, hogy az könnyebben boldoguljon, de mindenki csak annyit adhat, amennyit a módja megenged. Ezt a lánya is megérthetné. Az én szüleim már nem dolgoznak, de nekem meg sem fordult a fejemben, hogy kérjek tó lük valamit, ha férjhez megyek. A saját erőmből vet­tem meg mindazt, amire szükségem lesz. Írja, hogy az esküvé után is a segítségükre lesz. Ezt nagyra érté­kelhetnék. Dolgozzanak, takarékoskodjanak, ás fgy csak­hamar megvehetik majd a kívánt autót. Kis nefelejts T

Next

/
Thumbnails
Contents