Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-09 / 28. szám
új ifjiíság 9 SZ1TÄSI FERENC: VILLANÁSOK A mi6 fUdj* a kenyér — ahá:ivszor megfe^fttk érle annyiszor kér. « 2. . Búrtüntr árnyék — két talombbal t körülhatárolható. 3. Tenyerünkön •SS zőldsll. kiáltásunk a történaiem leveles ága. á. Esó, — mintha bórUnken búzamagok kopognának, megtelünk táljai. 5. .A nyár homlok — 1 mozdulataink heivén Van Gogh I árpa. Tenyerünket tűzzel havazta be a szél. ' Árnyékunkban föltámadnak a csontok, s meszükkel kötik össze a vilá.got. BODNÁR GVI LA: VASBAN, BETONBAN Meguígassttíó dltd altiő ága éltd lady Chatttrley /d;/ közelibb Érzed * Már van hová menekülfön az Elet vasban betonban magra váró méhed Szép Lady Gazdag Föld látod itt a otlúg gyökeret előtt a otlág lombját felett « combod közé zárhatod az Stete' Itt látható a béke Itt szabályos élvezhető a ritmus tisztán oseng a rím Itt Lady Chatíerley , vigasztaló öled alvó ága virágba borul , GERARDO DIEGO: FEDERICO GARCIA LORCA: ^ TAVASZ / Tegnapholnap Ablakomban kölyök napok dalolnak s papírból vannak mind a házak Fecskék jönnek ragyognak sarkok körül cikáznak •5U» Szűz rózsák szeplósitSl a dolgok márványának örök élvezői ím itt a fészek a legszebb ágon épült ájrá nektek MEMENTO Ha már halott leazek, a homok alá gitárommal együtt temessetek. Ha már halott leszek, köröttam a narancsfák s az ezerjófUvak. Ha már halott leszek, temessetek egy szélkakasba, ha lesz rá kedvetek. Ha már halott leszek! Vas István fordítása Ss mától mind dalolnak 8 szél gyengéd kezében Fgy narancs az életem dalom mégsem reménytelen Narancsok és planéták 8 Nap ágain hányszor rejteztetek szerelmem mély zöld árnyain szerelmem mély zöld árnyain A tavasz most született meg fény-testén esők legeinek Börtönéből kitör a szivárvány és a tetók felett árván fehér kezem mint fészket kitárnám hűtlen egem galambjainak Tótfalusi István GYURCSÖ ISTVÁN: Ha a nyár szeret Csodálkoznak a kamillavirágok, ha keblükre hull egy-egy szerelmespár míg búgva dalolnak az agregátok és csillagruhát ölt a nyári határ. Pihentetőnek szerelem virágzik, a csók gyüfti össze édes hímporát: gyűfti, gyűjtögeti és alig látszik, hogy megrebbentik a kukoricást. Kévék hullnak s készülnek újra hullni, gépkarok bogozzák fürgén a csomót, fénylő csillagok sietnek behunyni látó szemüket: jó reggelt aratóki Mosolyognak a kamillavirágok, és plhegnek a fáradt agregátok. Henri Michaux: AzelóU túlzottan tiszteltem a természetet. Megálltam szemben a dolgokkal és tájakkal, és hagytam, hogy tegyék a dolgukat. Vége, most BEAVATKOZOM. Honfieurban voltam tehát, és unatkoztam. S ekkor elhatároztam, hogy tevéket hozok. Ezt semmi se indokolta. Annyi baj legyen, ha éppen ez jutott az eszembe. Egyébként a legnagyobb körültekintéssel láttam a dologhoz. Először csúosfor- galom idején vezettem be őket szombaton a Piac térre. Leírhatatlan tolongás lett, és a turisták azt mondták: „Búj, micsoda bűz! Micsoda kosz népek ezek az idevaläsiaki“ A szag elérte a kikötőt, és elnyomta akis rákok bűzét. A tömegben az ember csupa por és szőr lett, és nem tudta mitSl. Éjszaka meg csak hallani kellett a tevék patáinak csattogásál, ahogy keresztül igyekeztek törni a zsilipek gátjain, gongt gongt a ja- és fémpallókon. A tevék által történt el- izönlés tervszerűen és biztosan ment végbe. Minduntalan honfleurie- ket lehetett látni, ahogy azzal a gyanakvó tekintettel leskelődnek, amely a tevehajcsárokat jellemzi, mikor megvizsgálják a karavánt, hogy minden rendben van-e, és folytathatják-e az utat; de negyednapra rá el kellett hagynom Honfleurt. Egy személyvonatot is szabadjára engedtem. Teljes gőzzel futott ki a Főtérről, és elszántan robogott a tenger fölött, mit se törődve súlyos anyagával; csak suhant előre, a hit oltalma alatt. Kár, hogy távoznom kellett, de nagyon kétlem, hogy a nyugalom hamarosan visszatérne a halászok, rákok és kagylók e kis városába. Somlyó György fordítása J avakorabell férfiű volt Ivan Dmitries, családjával együtt évi ezerkétszáz rubelból élt, és nagyon meg volt elégedve a sorsával. Egy este vacsora után leült a díványra újságot olvasni. — Elfelejtettem ma megnézni az újságot — szólt a felesége, aki épp az asztalt szedte le. — Nézd csak meg, benne van-e a legújabb húzás? — Benne van — felelte Ivan Dmitries. — De hát hiszen a te sorsjegyed a zálogban maradt, vagy nem? — Nem. a múlt kedden meghosszabbítottam. — Ml a száma? — A sorozat 9499 és 26. — Jó... Megnézzük... 9499 és 26. Iván Dmítrlcs nem bízott a sorsjátékban, és más időkben egy világért se keresgélt volna a nyertes számok között, de mert most épp nem volt más dolga, no meg az újság Is ott volt az orra előtt — hát ujjával szép gondosan végigment a számsorokon. Es mintha csak a hitetlenségét akarta volna a sors megcsúfolni, felülről már a második sorban szemébe ötlött a 9499-es számi A sorsjegy számát meg sem nézte, nem is ellenőrizte magát. Az újság a térdére esett. Mintha valaki hideg vízzel fröcskölte volna meg. kellemes hideget érzett belül, csiklandós, borzongató érzés volt. De édes Isi — Mása, Itt a 9499-esl — szólt elhaló hangon. Az asszony ránézett férje csodálkozó, riadt arcára, és látta rajta, hogy nem tréfál. —■ A 9499-es? — kérdezte elhalványodva, és az asztalra ejtette az összehajtogatott abroszt. — Igen, Igen — egész komolyani — És a sorsjegy száma? — Igaz! Még az Is kell. Különben tudod mit, várj csak egy csöppet. Egyébként, akárhogy is ~ a mienknek a sorszámai Érted, szóval... mégiscsak... Ivan Dmitries széles mosollyal nézett feleségére, bután, mint a gyerek, akinek valami fényeset mutatnak. Az asszony Is mosolygott, őneki is tetszett, hogy a férje csak a sorozat számát mondta meg, és nem sietett megnézni, melyik a nyerő szám. Egy lehetséges szerencse reményével kecsegtetni vagy áltatni magunkat — mélyen édes és izgató! — Mindenesetre a mi sorozatunk — mondta Ivan Dmitries hosszas hallgatás után — vagyis a nyerés valószínűsége már fennáll. Még csak valószínűség — de az Is valamit — Na és most nézd meg... — Várj csak. Még ráérünk csalódni. Tehát felülről számítva a második sor, a nyeremény tehát hetvenötezer. Ez, fiacskám, nem pénz — ez erő, ez már töke! És ha most belenézek a táblázatba, és ott a 26-os a nyerő — mi? Figyelj ide — hátha csakugyan nyertünk? Elnevették magukat, és sokáig szótlanul néztek egymásra. A szerencse közelsége elszédítette ókét, még csak ábrándozni sem tudtak, vagy megmondani, mii« Is kellene nekik az a hetvenötezer, s mit vennének, hova mennének, ha megnyerik. Csak ez a két szám — a 9499 és a 75 000 járt a fejükben, ezt rajzolta ki a képzeletük, de maga a szerencse, ami pedig úgy kerülgette ő- ket, valahogy a háttérben maradt. Ivan Dmitries az {Ijsággal kezében fel és alá járkált, és amikor űz első Izgalma lecsillapult, akkor kezdett csak tervezgetni. — No, mi lesz, ha nyertünk? — mondotta. — Hiszen ez új élet volna... fordulat az életünkben! A sorsjegy a tied, de ha az enyém volna, akkor természetesen huszonötezerért mindenekelőtt valami ingatlan vennék, tízezret az egyszeri kiadásokra szánnék... utazás, adósságtörlesztés és így tovább... A többi negyvenézret bankban kamatoztatnám. — Egy kis bírtok, az tényleg nem volna rossz... — mondta az asszony és leült kezét térdére ejtette. — Valahol Tula vagy Orjol környékén... Nem volna gond a nyaralásra, de meg jövedelmezne Is. £s már képek tűntek fel képzeletében, egyik szebb, poétikusabb, mint a másik: és önmagát mindegyikben a legjobb állapotban, jöllakott- nak, elégedettnek látta. — Meleg volt, nyári hőség! 0 az, aki jéghideg kvaszleves után a forró homokon fekszik hanyatt a patak partján vagy a kerti hárs alatt... Meleg van... Fiacskája és kislánya körülötte játszanak a homokban, vagy talán szöcskére vadásznak a fű között. 0 maga édesen szendereg, nem gondol semmire, és e- gész teste érzi, hogy nem kell hivatalba mennie se ma, se holnap, se holnapután. Ha megünta a heverést, elsétál a szénagyűjtéshez, vagy az erdőbe gombát szedni, vagy megnézni a horgászokat a parton. Alkonyattájt veszi a fürdőlepedőt, szappant, és elballag a kabinjához, ott szép lassan levetkőzik, soká dörzsölgeti csupasz mellét, aztán bemászik a vízbe. A vízben az ö szappanhabjának körei mellett halacskák flckándoznak, zöld békanyál libeg a víz színén. Fürdő után tejszínes tea, vajas kaláccsal... Este séta vagy kár- tyaparti a szomszédokkal. — Igen, jó volna birtokot venni — mondja a felesége akinek arcára van' írva, milyen boldog ábrándokban ringatózik. Ivan Dmitries kiszínezi magának az esős őszt, a hideg estéket és a vénasszonyok nyarát. I- lyenkor azért Is soká kell sétálni a kertben, a veteményesben, a patakparton, hogy jól kifagyva, jobban essék az a jó kis pohár pálinka, utána sózott gomba vagy kapros uborka, azután megint egy pohárkával... A gyerekek szabadva hozzák a veteményeskertöl a sárgarépát, retket, aminek o- lyarj jó friss íöldszaga van... Este a díványra he- veredik, és csendesen lapozgat valami képeslapban, aztán betakarja ve!e az arcát, kigombolja a mellényét, és szundít egy jóízflt...-A vénasszonyok nyarát komor, csúnya esőzés követi. Éjjel-nappal zuhog, sírnak a csupasz fák, a szél hideg és nedves. Nedves minden, a kutyák, a lovak, a tyúkok — minden ázik-fázik. Nincs hol sétálni, nem lehet a házból kibújni, naphosszat a szobában kell fel-alá sétálni, s a párás ablakon át szomorúan bámészkodni a világba. Micsoda unalomi Iván Dmitries a feleségére nézett. — Tudod mit, Mása, én legszívesebben külföldre utaznék. S már elképzelte, mily jólesik ősszel elutazni valahová külföldre, mondjuk Dél-Fránciaországba, Itáliába... Vagy még inkább... Indiábal — Hát én is okvetlen elutaznék külföldre — szólalt meg az asszony. — Na, nézd már meg azt a számot! — Nem, vár] csak... A férj fel s alá Járkálva tovább tűnődött. E- szélie jutott: hátha csakugyan el akar a felesége is utazni külföldre? Márpedig utazni csak egyedül kellemes, vagy olyan nők társaságában, akik könnyedén, gondtalanul csak a pillanatnak élnek, nem úgy, mint az ö felesége, aki egész úton csak a gyerekekre gondol, róluk beszél, sóhajtozik, ijedezik és reszket minden kopejkáért. Ivan Dmitries elképzelte a feleségét a vonatban, ezernyi csomaggal, kosárral, skatulyával: sóhajtozik, sápítozlk, hogy megfájdult a feje az úton, és hogy rengeteg pénzt költenek; aztán minduntalan öt szalajtja teavíaért, sonkás zsemléért, mosdóvízért... Ebédelni nem akar, mert az sokba kerül. „Hiszen ez minden kopejkát számon kérne tőlem — gondolja, mialatt az asz- szonyt nézi. — A Sorsjegy az övé, nem az e- nyém! De meg különben is, minek az ilyennek külföldre utazni? Kell Js az neki! Egész nap a szállodában gunnyasztana, és engem sem engedne sehová... Ismerem... S most életében először eszmélt rá, hogy az asszony öregszik, megcsúnyult, konyhaszagü — ő maga pedig fiatal, erős, egészséges — akár másodszor nősülhetne... „Persze, ez az egész dolog butaság — de hát csakugyan, minek neki külföldre utazni? Hát ért ő az Ilyesmihez csak egy fikarcnyit is? Pedig biztosan elutazna... Na, hiszen... képzelem. Hát nem mindegy neki, Nápoly vagy Kukutyin? Engem csak zavarna, az biztos. Es méghozzá függnék tőle. Szinte látom — mihelyt megkapja a pénzt, hát hét lakat alá dugja... Előlem fogja dugdosrü... Az atyafiságával jótékonykodik majd, de tőlem minden kopejkát számon kér.“ Ismerte Ivan Dmitries ezt az atyafiságot: az a sok fivér, nővér, bácsi meg néni, ha hírét veszik a nyereménynek, majd mind előkerül, ké- rincsél, hízelkedik, kenetteljesen forgatja a szemét. Ha ad nekik az ember, csak vérszemet kapnak, — ha meg nem ad, akkor aztán átko- zödnak, pletykálnak és mindenféle kellemetlenséget csinálnak. [van Dmltricsnak eszébe jutott a saját rokonsága is, azelőtt nem sokat törődött velük, de most valósággal gyűlölte őket. „Undorító népség!“ — gondolta. A felesége arcától is undorodott, gyűlöletesnek látta. Csak úgy forrt benne a méreg, és dühösen gondolta: „Nem ért a pénzhez, de fukar, mint egy hörcsög. Ha nyerne, rongyos száz rubelt adna nekem, — a többit eldugná . Es már nem mosolyogva, hanem gyűlölködve nézett a feleségére. De az asszony pillantása is ilyen epés gyűlöletet árult el. ű is színes ábrándokat, tarka terveket szőtt, és jól tudta, mire gondol a férje, tudta, hogy ö lesz az első, aki kinyűtja a kezét a pénz után — az ö nyereménye után. „Nem ts volna rossz, a más pénzén uraskod- ni! — ez volt a nő pillantásában. — Majd ha fagy...“ A férj felfogta ezt a pillantást, és felkavarodott az epéje, s hogy bosszantsa az asszonyt, csak azért is gyorsan megnézte a nyerő számok oszlopát; — 9499-es sorozat, de 46-os szám! Szóval — nem a 28-osi — harsogta nagy hangon. A reménnyel együtt a gyűlölet Is elpárolgott, s ugyanakkor Ivan Dmitries is meg a felesége is úgy érezték, hogy a lakásuk sötét, szűk, a szobák alacsonyak, vacsorájuk szegényes volt, s csak megnyomta a gyomrukat, hogy az estéik unalmasak... A fene egye meg — szeszélyeskedett Ivan Dmitries. — Ahová lép az ember itt — csupa morzsa meg szemét! Hát Itt már sohasem söpörnek?! Ördög vigyen el. ha én Itt kibírom. Megyek, és az első fára felakasztom magam! Fel éni
