Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-10-29 / 44. szám

XXI.

—> Ml van? — kérdezte Faiklr.

A tanítö nem felelt.

— N'lnc-s ott « túzoltö- fecskendő? — kérdezte Vle- do.

— De ott van — mondta nagy sokára.

— Es? — faggatta tovább Srobá-r ddktor. — Nincs sok Idönik.

— Gyere velem. Stíüksé- gem lenne rád.

— Énrám? — csodálkozott el az orvos. — Történt valami?

— Történt is, meg nem Is. De ez a mudka, amire hívlak, ez orvosnak való.

— De a leveigó tiszta? — érdeklődött Fakir.

— Ügy ahogy te gondolod tiszta. Jártál boncolásra?

— Nyugodtan tízóraiztam Is a boncteremben — mondta Srobár.

— .Akkor gyere — hívta Sivko. — Hallod-e Katka, hol a kulcsa annak a lakatnak?

Katarina a hátizsákjában keresgélt, aztán a kulcsot átnyújtotta az édesapjának.

—■ Beszéljetek már, miről van szó tulajdonképpen — mondta Fakír Idegesen.

— Katka majd közben elmondja nektek — felelte a tanító. — Itt várjatok ránk. Gyertek ti Is, Vlado és Faló. Katka add ide a lópokrócot. ..

Nemsokára ott álltak a piros tűzoltófecskendő előtt. -A tanító fölnyitotta a fecs- Itendö oldalán a hosszúkás ládát. Srobár doktor belevilágított és Ijedten hátrált.

— Elkapott bennünket, a- mlkor a hegyekbe készültünk — magyarázta a tanító. — Tulajdonképpen Katarina...

A doktor levetette a ví- harkabátját, líekötötte a száját és odalépett a dobozhoz. Vlado átadta neki a lópokrócot.

Nem volt könnyű a hét- venkilós csomagot kiemelni a keskeny ládából, de nagy nehezen mégiscsak sikerült.

— Hova tesszük? — kérdezte Srobár a tanítót.

— Levisszük a pincébe — mondta az.

A fecskendő régi, öreg jószág volt. Kitolták az udvarra. Fakír a motort vizsgálta. Katka már elbiotkllzett

a faluba, mert az apja azt mondta neki, hogy gyújtsa fel BrokeSék osűrjét, mivel az van a legközelebb a kórházihoz.

— Jankót el kell rejtenünk. Beletesszük a másik ládába. Ott nem fogja senki keresni. A szekrényekben vannak ruhák, vegyétek fel őket.

Három tüzoltóuntformist találtak. Erős penészszaguk volt, de azért csak magukra húzták. Faiklr a motorral bíbelődött, de sehogyan se tudta bestartolnl.

— Segíts neki a kuiújH- vall

Vlado szótfogadot. A doktor Kenibtn fölé hajolva vtzsgálgatta a sebesültet. Kerubin még mindig eszméletlen volt.

A motor beugrott, de még senki sem ült fel. Mindenki a völgyet kémlelte, Katarina ugyanis már több mint egy órája elment. A gyenge fényt elsőnek a tanító vette észre. Igaz 6 tudta egyedül, hogy merre keresse. Türelmetlenül szálltak fel.

— Várjatok még! — szólt rájuk Sivko. — Tűzoltók vagyunk, előbb a tüzet fel kell fedezni, aztán valaki riadóz- tat bennünket, mi ideszaladunk a szertárhoz, előkészítjük a fecskendőt, és csak utána nyargalhatunk a színhelyre. Most még egy kicsit várnunk kell.

Sötét, hideg éjszaka volt, ezért a tűz, mindjárt fello- banása pillanatában, hatalmasnak tűnt. A lángok hol sárgán, hol meg vérvörösen lobogtak.

— Micsoda tűz! — jegyezte meg Vlado.

A gyújtogatás bűnténynek számít, s a tettes bíróság e- lé kerül, majd pedig a börtönbe. A háború azonban devalválta mindennek az értékét. A gyilkolás lett az e- rény, s a tűz, amelyet ez a szerencsétlen, kétségbeesett lány gyújtott, egy pillanatig se bántotta a lelkiismeretét, sőt, egyszer majd híre megy Katarínának, aki... A háború kegyetlen dolog, rosszra viszi az embereket, hogy a jó megszülethessen...

Lent a faluban félreverték a harangokat. Ez volt a riadó, a tűzoltók hivójele. Persze szükség nemigen volt rá, hiszen a fecskendőt már régen előkészítették. A sofőr végre elindult. A piros autó tülkölve gurult le a dombon.

Brokeéék csűr]« égett. Nem volt valami nagy, inkább csak amolyan kisebb szénatartőnak felelt meg, a tüze azonban bevilágította az egész környéket. Az emberek a házak ablakán kihajolva Jajveszékeltek, kiabáltak és hányták magukra a keresztet. Aztán ki hogy volt, kiszaladt az útra. Amikor a tűzoltőfecskendő B futballpálya mellett elhaladt, egy férfi mérgesen Integetve ©léugrott. TfiZoltó- fejsze volt a kezében, s a fejfe aranyozott tűzoltósisak.

— Ez Kapúoh, a tűzoltók parancsnoka — magyarázta a tanító.

— Megállják neki? — tréfálkozott Faiklr, aki külöm- ben az Istennek sem állt volna meg, nem még egy tűzoltó,parancsnoknak.

Minél közelebb értek a tűzhöz, annál több ember volt az úton, ám a kanyaron túl, mielőtt még az út letért volna a malom irányába, már nem Járt senki. Néhány száz méterrel lejjebb azonban német kocsisor állt. A tűzoltőkocs! reflektorai egy pillanatra megvilágították őket.

— Németek! — mondta Vlado.

— Beszéljen velük a tanító — határozott Fakír. — Senkinek se szabad megtudnia, hogy nem vagyunk Idevalósiak. A legrosszabb e- setben pedig úgy teszünk, mintha németül nem tudnánk.

Az éjszakába fölvillant ©gy vlllanylámpa vörös, majd pedig kék fénye. Fakír mélyen a homlokára húzta a tüzoltósisakot. Vasi! pedig újra megnyomta a tülköt — tűz van, tűz van. Egyik oldalán Srobár doktor ült, a- klnek nem Jutott sisak, a másikon pedig a sebesültet támogató Vlado foglalt helyet. Sivko tanító Fakír mellett ült a kabinban. Fakír hirtelen fékezett. A tanító kihajolt az ablakon és mérgesen a németre förmedt:

— Megbolondult? Nem látja, hogy tűz van?...

— Halt! — mondta a német a fegyverét rájuk szegezve. Odalépett az autóhoz, a villanylámpájával körbeví- lágítotte őket is meg az autót is, s amikor végre megértette, hogy .mlrSl Is van szó, inkább csak maga elé dünyögve jegyezte meg;

— Feuerwehr...!

— Tűz van, ne tartóztas- sanaik bennünket! — mondta a tanító.

A német az út széléről bekiáltott valahová a sötétségbe:

— Mensch, das 1st je die Feuerwehr!

Legyintett és eloltotta a villanylámpáját. A másik vlsszaüvöltött a sötétből:

— Welter...!

A tűzoltóikocsl újra elindult. A tűz már nem lehetett messze, mert vödrökkel felszerelkezett emberekkel találkoztak. Néhány kanyar, s előtűnik a lángoló csűr.

Az autó lassít. Megszólal a tüzet jelző duda, Fakír a kereszteződéshez ér, ahol le kellene térnie a tűz felé.

— Taposs rá, és menj e- gyenesen! — mondja a tanító. — Amott van a kórház, ni.

Fakír körülnéz, a postás háza felé vivő úton nem lát egyetlen egyenruhást sem, hát a gázra lép, és teljes sebességgel nyargal a kórház Irányába.

Néhányan a tűzoltőkocs! után Iromadnak, hogy a sofőrt figyelmeztessék tévedésére. Csakhogy az öreg Ford-kocsl már messze járt. .Az út mentén ©gy lány áll, leszállt a biciklijéről úgy néz a piros tűzöltőkocsl u- tán, amely egyre messzebbre kerül a tűztől.

— Ez Katka volt — mondja a tanító.

— Mit mondtál? — kérdi Fakír.

— Katka ott állt az úton a biciklijével.

— Nem állhatunk meg

senkii kedvéért — mondja Fakír.

— Tudorai Majd utolér bennünket, hiszen utána úgyis mlndannyiíunknak vissza kell jutnunk a hegyekbe.

Milyen jő, hogy a kórházak a külvárosban épültek. Az meg már egyenesen 1- deális, hogy régi parkok veszik körül. 8 így éjjel-nappal fennakadás nélkül megközelíthető. Végtére Is ki e- lőtt zárja be a kapuit a kórház? A tűzoltókocsí hirtelen letért a fák közé és megállt a portásfülke előtt.

Sivko tanftő kiszállt és bement.

— Varga doktor úrral szeretnék beszélni — mondta.

— Nincs szolgálatban —. jelentette ki a portás.

— Biztos benne?

— Mindjárt utánanézek.

Az álmos portás fogta a

telefont, tárcsázott:

— Nővérke, Varga doktor urat keresik. — Hallgatta a választ, majd Sivko felé fordulva így szólt: — Még nem ment el, idehívják a tole- fonhoz.

— Nem kell! ■— mondta a tanító. -- Felmegyünk utána.

— A II. sebészeti osztály!

— Köszönöm, tudom!

Hozták a hordágyat. Keni- hlnt ráfektették, s az éjszaka sötétjéből hirtelen a lámpák fénykörébe került. Fer- töttlenítök szaga lenigte körül.

Varga doktor fiatal emher volt. Sokkal Inkább atlétára hasonlított, seamnlint sebészre. A tanítót mindjárt megismerte. Éppen a műtő e- lött állották.

— Nagyon sietünk, Jóska — mondta a tanító. — Siess te is, segíts!

— Nagyon sök vért vesztett — foglalta össze röviden Srobár doktor.

Varga kitapintotta Keru- hln pulzusát, közben a nővér kigombolta a sebesült Ingét. Az Ing alatt a kötésen már átütött a vér.

— Nővérke, adrenalint! És készítsék elő a műtőt!

Aztán álltak és elgondolkodva hallgattak. Később Varga doktor megkérdezte volt tanítóját:

— Hogyan sebesült meg?

— Hát tudod... tüzet voltunk oltani... Szerencsétlen- ségl

— Ezeket a sebeket nem a tűz okozta — mondta Varga doktor.

— Te vagy az orvos Jóska, neked kell tudni. Csak arra kérlek, hogy tégy meg érte mindent. Mindent, amit csak tudsz. Minden körülmények között.

— Hogy hívják?

— Slvkonak — mondta a tanító.

— Micsoda? — nézett rá csodálkozva Varga.

— Ján Sivko a neve.

— Rokon?

— A testvérem.

— De Mezen magának nincs testvére. Jó pár éve ismerem már. Aztán meg akkor Is Inkább a fia, mint a testvére.

— A testvérem vagy a fiam, nem mindegy? Sem ez nem volt, sem az, most meg van, amint látod.

— Hol tartózkodott eddig?

— Nem volt Itthon.

— Értem.

— Csak most tért haza,

— Értem.

— Ha me,gmented, és meg kell mentened, Jóska, bármi Is történjék, és ha magához tér és elkezd beszélni, mond meg neki, hogy Inkább hallgasson, mert az embei-ek még csodálkoznának rajta, hogy miért beszél csehül.

— Mi az, nem akarnak eljönni meglátogatni...

— Nem, Jóska. Ugyanis nem jöhetek. Ha pedig mégis jöhetnék, akkor csak beszéljen, kiabáljon, amit a- kar. .Akkor ugyanis már nem lehet belőle baj. Azt a másikat, a sebesült lábút Va- szllijnek hívják. Talál] ki valamit. Én eblwn nem tudok segíteni. Hát Isten veled, jóska, lent az udvaron vár a tűzo-ltókocsl... Mit gondolsz, életlien marad...? — fordult még vissza az ajtóból.

(Befejező rész a következő számban]

• „Utókor“: A verseik •- rösen magyamóta-Izúek, sziruposak. Hiányzik belőlük a költői többlet, a gondolat eredetisé,ge, Ize, színe... Nézzük talán néhány sorát: „Rózsa a te neved, rózsa vagy magad Is,. / Ha- lovány melletted a legszebb rózsa is / A két csillag szemed gyönyörűen ragyog / Hisz ragyogásától egész be- teg vagyok. / / Betegségem súlyos, nem gyógyítja semmi / Orvosságot rája orvos nem tud adni. / Egy orvossága van. az te vagy Mariskám, / Rögtön jobban lennék, ha te vígasztalnál. I stb. El kellene azt Is döntenie, hogy Rózsa-e hát, vagy Mariska?! Ez egyébként versnek kevés...

• „Vadász“: Így ír egyik versében: „Zöld rozmaring, de illatos az ága, / Az én .szívem üresen van kitárva.

Üres mint az őszi határ, / Ha szétnézek minden kopár. / stb. Így Igaz! Bármerre Is nézünk, sehol egy értelmes, költól sor. Azt a- jánlanánk, hogy inkább olvassa, semmint írja a ver.se két.

• „Szomorú vagyok"; írásai kapcsán Delacroix jut eszünkbe: „A szerelmp.- sek nem zokognak egymás karjaiban, nem költenek véget nem érő himnuszokat, és ritkán foglalkoznak táj- leírással. A valóban édes 6- rák gyorsan elröppennek, azokat nem szokás így elpazarolni." Sajnos írásaiban sokat t>e»zél, de kevestü mond. Nem láttat, csak u- nalmasan rója a sorokat, és ez nagyon kevés. Egyelőre a tanulást ajánlamánkl

• „Tanács“: Ügy érezzük, hogy még túlságosan is tlíi- tal, s így próbálkozása! nem sikerülhetlek. Ami a kérdését illeti, jaroslav Ha- Sekkal felelnénk rá; „Romlással fenyeget a megalá- znttság és az ostobaság; le- .süllyeszti életünk szintjét; e gyalázat ellen, barátom, küzdeni kell. A művésznek az a dolga, hogy az igazság szüntelen felmutatásával gyöngítse e sötét erőket, a- melyek úgy tenyésznek az emberiségen, mint marha- c.sordák a pampákon. Dédelgesd hál az igazságot, üldözd az emberbénftó gyalázatot, és ne légy soha kíméletes.“ Egyelöne önnek is a tanulást, az önművelést a- jándanánk.

Nem tudom, mit higgyek?

Három éve szeretek egy férfit. Kapcsolatuník már kialakult, amikor megtudtam, hogy nős, ©gy gyermeke van. Azonnal szakítani akartam, de nem engedett. Kö- nyörgött, ne hagyjam el, hiszen szerencsétlen házassága felbomlóban van, feleségét csak érdekből vette el, a gyermeket sem ö akarta stb. Csak mlőta velem van — mondta — ismeri az igazi szerelmet. Elfogadtam, hogy házassága felszámolásához — mivel anyagi ügyeket Is meg kell oldaniuk — Idő kell. Jó volt hozzám, törődött velem, a magányos lánnyal. Segített, Iskolát^ küldött, hogy a jövőmet biztosítsa. Egyszer, véletlenül, megismertem a feleségét. Kedves, oikos, a gyermekük aranyos. Megtudtam, hogy a férfi mindent elmond a feleségének és nemcsak rólam, hanem a velem párhuzamos „ügynelről“ is beszámol. Az asszony mindent elnéz, amit nem értek. A barátom meg azt hajtogatja, hogy csak rám építi a jövőjét, legyek türelemmel, mert tönkremegy, ha elhagyom. Egyéb nőügy'eit természetesen tagadja. Nem tudom, mit higgyek. Nem akarom a- zért rombolni másnak a boldogságát, de én is ember vagyok... Ha nem vesz komolyan, miért nem enged el? Huszonhárom éves leszek, családot, férjet, gyermeket szeretnék, utálom a bujkálást. Nincs senkim, akivel a gondjaimat megbeszélhetném. Remélem, hogy az 0] Ifjúság levelezői megértenek és válaszolnak a leveleanre.

Válasz a „Türelmetlen vagyok“ című levélre

őszintén szólva a teveled meglepett és megriasztott. Valóban létezik még az a furcsa elmélet, hogy aki 18 évesen nem megy férjhez, az már vénlány? Avagy úgy gondolod, hogy a teherbeesés az egyetlen szál, amely- lyel magadhoz fűzheted „rideg“ udvarlődat? Csúnyán és alattomosan viselkedtél, s megérdemelnéd, hogy a fiú megpotozzon, és ha nem volnál terhes örökre elhagyjon. Te el sem tudod képaselnl, micsoda gondokkal jár a főiskola, mennyi lemondást és küszködést jelent nekünk. Te naív taiktlkázásoddal csak újabb gondokat raktál a fiú vállára, pedig jól tudtad, hogy a fiú mennyit gürcöl, munkát vállal, gondozza özvegy é- desanyját. őszintén szeretett, te pedig megfogtad, s kétlem, hogy a láz, amely a térjhezmenésedet sürgette szerelem volna, önző voltál, és csak magadra gondoltál. l^pgértem a fiút, ha nem reagált boldogam a te kész tényeidre. Nem félek kijelenteni, hogy én a te helyedben szégyelném magam. Én Is lány vagyak, húsz éves, de sohasem kényszerítenék senkit házasságra. Nekem kicsit más a helyzetem, mert 'esti főiskolára járok, a fiú pedig, aki nekem udvarol, a nappalira. De ml egymás tudta nélkül semmit som csinálunk. Ezt kellett volna cselekedned neked Is. Hidd el, hogy az olyan házasság, amelyet te erőszakolsz ki (ha ugyan lesz belőle valamiJ arra kényszeríti a másikat, hogy elhúzódjon. Egyet tanácsolnék, légy megértőbb és vetkőzd te a gyermekes ösztöneidet. Tudom én Is, hisz én Is

Jártam középiskolába, hogy a lányok !e,g.föbb célja, legalább is a többségüknek, hogy minél előbb férjhez menjenek. Pedig lehet évekig barátságban élni egy fiúval, ez alatt legalább megismeritek egymást. Hidd el, hogy két év nem nagy Idő. Én csak a fiút sajnálom, pedig a te helyzeted sem Irigylésre méltó. Most kapkodsz fűhöz-fához, hogy elvegyen, mert nem akarsz bizonytalanságban élni. És a szüleid? Talán nem ellenezték korai házasságodat? Senki sem volt, aki figyelmeztetett volna? Ha a fiú elvesz, próbáld öt me^rtenl, és segíts neki. Ne gondold, hogy kis dologba fogtál bele. Gyerek fejjel akarsz anya tenni, otthont teremteinl és dolgozni, A fiú kénytelen lesz estin folytatni a tanulmányait, mert dolgoznia kell. Ha most rosszmájú tennék, azt mondanám: edd meg, amit főztél! Ehelyett azt tanácsolom, hogy komolyodj meg és okul] a töiüén- tekből. Kívánom, hogy ©z sikerüljön, s elérd a boldogságot. Egy töiskolás lány

Válasz ,,Egy jövendőbeli feleség problémája" c. levélre

Problémád nagyon elgondolkoztatott. Csodálkozom, hogyan tudtál egy olyan fiúval „közelebbi kaposolafba kerülni“, akit nem szeretsz. Sőt, 6 sem szeretett té- ,ged, mivel elköltözésük után már nem tartotta fenn veled a kapcsolatot. Ez a baklövés, mint írtad, neked élményt nem nyújtott, csak nyomot hagyott benned. Vannak fiúk, akik az Ilyen nyomokra rendkívül kényesek. Kívánom, hogy a te vőlegényed ne tartozzon ezek közé. A vőlegényed nagyon szerethet, ha még nem kérdezte meg, hogy előtte volt-e valakivel közelebbi kapcsolatod. Neked viszont kérdezés nélkül is el kellett volna mondanod mindent. Azt tanácsolom, hogy pőtold a mulasztást, amíg nem késő, mert az Ilyen elhallgatás már sok házasságot tett tönkre.

Jelige: Mókus