Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-29 / 44. szám
4 Üj ifjiSSg Chile: A régi „Wehrmacht“ GÉPFEGYVEREK KÉSZENLÉTBEN [PINOCHET NYILATKOZATA A JÖVÖRÖL) Van valami jelképes abban, hogy 1973. szeptember 11-én, amikor a junta döntő rohamot Intézett Salvador Allende elnöki székhelye, a santiagói Modena palota ellen, a légierők gyújtóborabáinak tüzében elégett Chile valamennyi nemzetközi szerződése, s közte az 1881-1 függetlenségi nyilatkozat Is. Chilében ma hadiállapot van. Pinochet tábornok diktatúrája nemcsak a rendkívüli állapotot, hanem pótlólagosan a „hadi jogot“ is meghirdette 5-ös számú dekrétumában. Minden katonának jogában áll fegyvert használni, ha — megítélése szerint — „a hadsereg biztonságát“ veszélyeztetettnek látja. Az ország azóta o- lyan, mintha külföldi hadsereg szállta volna meg. A Chilébe utazó külföldi utasokra az első kinos benyomással mindenütt készenlétben álló gépfegyverek vannak. Fegyvereket látni az utcákon, a parkokban, a labdarúgó-pályákon, a mozik és templomok előtt, az iskolák, egyetemek és kórházak előtt és természetesen a fogházak, kaszárnyák előtt — itt mindenesetre homokzsákok, barikádok mögött. A fegyverek csőre töltve himbálóznak a katonák karján. Az ellenséges popaganda, a gazdasági zűrzavar és a belső feszültségek miatt az ország lakóinak jelentős része, ha nem is helyeselte annak idején a tábornokok akcióját, de nem szegült szembe vele. Ami azonban azóta történt — és ez kétségtelenül megállapítható —, az merőben más, mint amit Allende ellenzőinek túlnyomó többsége akart. Teljesen új és szörnyű tapasztalat ez „.Amerikai legcivilizáltabb nemzete“ számára, ahogy a chileiek magukat büszkén nevezni szerették. A tábornokok nemcsak a Népfronttal végeztek, hanem az egész „polltlquerla“-val, ahogy a tábornokok a politikusok kormányzását nevezik. Valamennyi pártot törvényen kívül helyezték, feloszlatták a parlamentet, az alkotmánybíróságot és a szakszervezeteket, megszüntették mindazokat az újságokat, amelyek nem vetették alá magukat a katonai diktatúrának. Leváltották az egyetemi rektorokat, a tisztségviselőket, a polgármestereket, helyükbe tiszteket és nekik megfelelő civileket ültettek. A bíróságokat lényegében megfosztották funkcióiktól, mert minden ügyet a katonai bíróság Illetékességének rendeltek alá. A börtönökben és a koncentrációs táborokban több mint ötvenezer személyt tartanak fogva, nemcsak a demokratikus Intézmények vezfetőit és az azokkal szimpatizálókat, hanem például a dél-chilei kisváros, Lautaro gimnáziumának régi Igazgatóját, mert tagja volt a szocialista pártnak — vagy az ország északi részében fekvő Pedro de Valdlva kórházának főorvosát, csupán azért, mert annak Idején nem vett részt az Allende elleni orvossztrájkban. Egyházi források szerint mintegy 8000 embert kínoztak halálra. A Junta természetesen mereven elzárkózik bármiféle adat közlése elől. Dr. Alberto Neumann valparasól orvos maga is az észak-chilei PIsagua koncentrációs tábor foglya volt, a- mikor a táborparancsnokság klrendelíe, hogy a kivégzéseknél, mint orvos legyen jelen. így számolt be élmé- nyelrői a Stem tudósítójának. „Egy dzsippen a tábortól 2—3 kilométerre fekvő helyre vittek, 12 fegyveres már korábban ott volt. 0- jabb dzslpp érkezett, három bekötött szemű foglyot hozott. A tengerparttól mintegy 60 méterre kellett fel- sorakozniok. A parancs szerint minden katonának négy lövést kellett leadnia. Egy hadnagy karja intésével a- dott parancsot. Egy szó sem hangzott, nehogy a foglyok megtudják, ml vár rájuk. A foglyok nem haltak meg rögtön, azért mindegyiknek még egy kegyelemlövést adtak. Ekkor kellett nekem a halál beálltát igazolnom. Azután újabb dzsip érkezett két fogollyal és a kivégzés hasonló módon folyt le.“ Chilében még ma is érvényben van a „Toque de Queda“, az éjszakai kijárási tilalom: Santiagóban például éjjel 1-töl, hajnali fél hatig. Aki ebben az Időben elhagyja a házát, a halállal Játsalk. A katonai őrjáratok felszólítás nélkül lőnek. Santiago azonban már jóval egy óra előtt „szellemvároshoz“ hasonlít. A terror központja — a sors iróniájaképpen — az Allendeikopmányzat alatt berendezett reprezentatív é- pület, az úgynevezett üNCT.AD-ház, amelyben 1972-ben az ENSZ világkereskedelmi konferenciáját rendezték meg. Itt székel a katonai kormány. Csak a legalaposabb személyi motozás után lehet az épületbe bejutni. A 22. emeleten van Augusto Pinochet tábornok, hadseregtábornok, a juntB-elnöke és a junta többi tagjának az irodája, A nyugatnémet Stern tudósítója elkísérte Pinochet tábornokot Rancugua városába, a rézbányák egyik központjába, Santiagótól délre. Az újságíróknak Rancuguá- ban a helyőrség parancsnokánál, Christian Ackernecht ezredesnél kellett jelentkezniük. A parancsnok elmondta, hogy nagyszülei a császári Németországból vándoroltak Chilébe. Katonai eszményképe ma is a vilmosl birodalmi hadsereg, szobájában Rommel tábornok képe a falon, és egy Hindenburgról szóló album az asztalon. A nyugatnémet Bundeswehr akadémiáját végezte. „Nálunk — mondta Ackerknecht ezredes — a régi Wehrmacht szelleme uralkodik, s erre büszkék vagyunk.“ A chilei hadseregben hamisítatlan porosz szellem u- ralkodik. Elvük: a teljes engedelmesség, vakfegyelem, és a „civil bagázs“, a politiquerok“ megvetése. Miért keil a problémákról vitázni, ha azok egyszerű parancscsal elintézhetők? A hadsereg alkotmányhűsége egyébként az események tanúsága szerint csak addig volt „érvényes“, amíg a konzervatívok uralkodtak Chilében. Már Allende elődje, Eduardo Frei kereszténydemokrata elnök ellen is kíséreltek meg puccsot. Amikor a Népi Egység kormányát sikerült megdönteniük, a hadsereg végre elérkezettnek látta az időt, hogy felrúgja az alkotmányt, átvegye a parancsnokságot az egész nemzet felett. Pinochet tábornok Rancaguában Ismét kijelentette: „Még mindig vannak emberek Chilében, akik a múlt visszatérésében reménykednek, és azt hiszik, hogy 2—3 év múlva választások lesznek. Ezek az urak azonban tévednek. A múlt nem térhet vissza és egyhamar nem is lesznek választások,“ Merino admirális a konzervatív politikusokról is megmondta a véleményét: „Ezek a politikus urak 50 év alatt egyetlen törvényt nem tudtak produkálni, amely megakadályozhatta volna azt, ami történt“. A junta további terveiről Ismael Huerta admirális-külügyminiszter így nyilatkozott a nemrégiben Mexikóban megtartott Amerlka-közl konferencián: „Nem tudom, mit értenek ma a fasizmus szón. Fiatal koromban Európában voltam, és akkor a kifejezéssel az erős, vezetöképes kormányzatot illették. Ha bennünket azért neveznek így, mert erős kormány vagyunk, akkor mi igenis fasiszták vagyunk." S a junta politikája ezt támasztja elá. Még lehetséges szövetségesüket, a kereszténydemokrata pártot is eltaszították maguktól azzal, hogy azok „a marxizmus szálláscsinálói“. Mindez természetesen erősen csökkentette a ' junta híveinek számát. A legnagyobb csalódást az elmaradt „gazdasági csoda“ jelentette, amelyet pedig hatalomra jutásukkor megígértek. A konzervatívok legfőbb érve Allende ellen az infláció tombolása és az áruhiány volt. Ma azonban a chileiek túlnyomó többségének gazdaságilag rosszabb a helyzete, mint korábban. .Az Infláció változatlanul tombol. Az év első két hónapjában több mint 40 százalékos volt és túlszárnyalta az .Allende- -időket. A junta kormányzatának első hat hónapja alatt a kenyér ára tizenkétszeresére, a cukor tizenegy és félszeresére, az étolaj tizenháromszorosára drágult. És az .Allende-korszakkal ellentétben, amikor béremeléseK voltak, a tábornokok a legszigorúbb bérstoppot rendelték el. A munkanélküliség egyre emelkedik. A növekvő elégedetlenséget próbálja a Junta az egyre fokozódó terrorral ellensúlyozni. Tízezrekre teszik az ítélet nélkül fogva tartott politikai foglyok számát. Az első nagy tömegpert februárban rendezték, a nyilvánosság kizárásával 49 tiszt, köztük két tábornok ellen — azzal vádolták őket, hogy együttműködtek .Al- londe kormányával. Közben az egyik tábornok, Alberto Dechelt meghalt a fogságban. A hivatalos verzió szerint szívszélhüdésben. Gáti István Rikiin: Ismerjük mi a maga bátyját... A mostani beszámolási időszak alatt semmi klilönös nem történt az intézetünkben. Hacsak az aem, ami Pevcovával esett meg. Mint később kiderült, Kolompov elvtárs volt mindennek az nka. Egyszer ebédidőben azt mondja a folyosón a vele szembejövő Szigajevics- nek: — Hallottad a hírt Pevcova bátyjáról? — Mi történt vele? — csodálkozik Szigajevics, de a választ már nem hallja: telefonhoz hívják. Megy később a folyosón Szigajevics, szembejön vele Mahorkov. Qdaszól neki: — Rossz hírt mondok. Pevcova bátyjával történt valami. — No lám! — bólogat Mahorkov. — GondoUam is, hogy egyszer... — Hogyhogy? Ismerte? — Nem, de maga ez a Pevcova is, tudja. Arra megy éppen Kánonévá. Odalép hozzájuk: — Pevcováról beszélnek? Ragyogó teremtés! — Meglehet — mondja kajánul Mahorkov. — Hanem a bátyja, azzal, tudja, valami nincs rendben... Hallatta? — 0 nem, nem — visszakozik Kanooova —, már réges-rég nem beszéltünk mi egymással. Eleinte még úgy-ahogy szimpatikusnak tűnt, de aztán inkább nem kerestem a társaságát — hadarja és elsiet. A munkaidő letelte előtt a kézbesítő rövidke levelet hozott Pevcovának Csebntikintól. Ez állt benne; „Sajnos, ma még-sem mehetek magával moziba.“ Másnap Pevcova azt vette észre, hogy a köszönését is szárazon és tartózkodóan fogadják. Nem értette, miért, megkérdezni azonban kényelmetlen lett volna. Amikor aztán a könyvelés felé tartott, Karpov megállította: — Szeretnék mondani magának valamit. — Hallgatom. — Lehet, hogy kényes kérdést érintek, de munkatársi kötelességem, hogy figyelmeztessem. Mindenféle hírek keringenek itt... — Miféle hírek? Miről? — Magával kapcsolatban, kedves Pevcova alvtáranő. — He hát mit mondanak rólam? — Nem is magáról, bocsásson meg, .hanem a bátyjáról. Hogy állítólag.:.. — Állítólag? — Oo én inkább nem is beszélek erről. Talán jobb volna, ha bemenne az SZB-re, és ott tisztázná magát... Pevcova futva-futott Kopilovhoz, az SZB elnökéhez. Az SZB tagjai sokáig suttogtak, aztán Kapilov megkérdezte; — Miért nem jött hamarább? — Magam is csak most hallottam Karpovtói, hogy.., — Kitől? Karpovtói? Kérdezzük meg Karpovot! És Karpov már jött is. — Magának ki mondta, Karpov elvtárs? — Nekem Csirijev. Hivatják Csirijevet. — Én nem tehetk róla. Nekem Kanonova mondta. Hivatják Kanonovát. — Miért engem kérdeznek? Én Mahorkovtál tudom. Hivatják Mahorkovot, — Nem én találtam ki. Kérdezzék meg Szigajevic.vet. Hivatják Szigajevicset. — Kolompov hiresztelte. Hivatják Kolompovot: — Maga beszél itt mindenfélét Pevcova bátyjáról? Kolompov csak ómul; — Mindenfélét? Dehogyis! De azt miért nem mondhatnám el, hogy Pevcova bátyja megnyert egy tervpályázatot? A fiatal pincemester titka Vallják be, hogyha a pincemester szót hallják mindig/ amolyan öreg, már nyugdíj korhatáron lévő bajuszos bácsit képzelnek maguk elé. Nos, most az egyszer dobják félre a régi elképzelésüket, és higgyék el nekem, hogy a képeken látható férfiak hús-vér pincemesterek, Illetve pincemester és a helyettese. Mind a ketten a Borászati Vállalat Uúrovól j párkányt] üzemében dolgoznak. Az idősebbik, Uajtman Mihály természetesen a pincemester. s a fiatalabbik, ez Hajtraan Mihály pincemester a csendes, nyílt tekintetű fiú, aki egyébként négy évvel ezelőtt végzett a karmi mesteriskolán, a helyettese. Ma természetesen nemcsak a pincemester, hanem a pince fogalma ts módosításra szorul. Ok ketten u- gyanis tulajdonképpen nem is pincében, hanem egy korszerű nagy tartályokkal teli csarnokban és a hozzátartozó modern préseidben dolgoznak. Ezért, amikor belépek hozzájuk, meg is kérdem: — Mondják, ez a pince? — Láthatja, hogy az — válaszolja a fiatalabbik, s kezével az Imént tartályoknak nevezett hordókra mutat. Az egyiken 24 020 l a másikon néhány literrel több, a harmadikon pedig ismét néhány literrel kevesebb van feltüntetve. Az e- gyíken Müller, a másikon Leányka, majd pedig Veltlln felirat látható. Együttesen 250 vagon az üzem befogadóképessége, kapacitása. Kívülről természetesen lakkozott vasból vannak a hordók, belülről viszont zománcozottak. Hol vannak már a régi fából készült hordók? ~ Ne higgye, hogy nincsenek — mon'dja az idősebbik ~ vannak, nekünk is varinak, ott szemben a ház alatt a régi tulaj pincéjében még megtalálhatók a hagyományos hordók, de hova jutnánk, ha azokba a- karnánk jelfogni azt a temérdek szőlölevet, mely Párkány, Léva, Zselíz környékének lankáin terem. — Szóval, akkor itt fönn már a régi hagyományos borkóstolás sem szokásos? — évelődöm tovább a fiatalabbikkal, mire ö válasz helyett előveszi a kancsót és odaszól a munkatársának, készítsen poharakat és már indulna is, hogy meg- kínálfon egy pohár borral. Aztán közben eszébe jut, hogy most tulajdonképpen szezonban vagyunk, és még megkérdi; — Mustot, rámpást vagy bort inkább? — Majd később — hárítom el a kínálatot és előveszem a jegyzetfüzetemet, hiszen biztos, hogy nem csupán ez a pincemesternek és a helyettesének a feladatköre. Így hát visszajön hozzám és most készségesen a rendelkezésemre áll: — Nálunk minden fontos kezdve a hordók mosásától, kénezésétől egészen a féltésig, szűrésig. Van mindig munka, mert a bor nem holt anyag, hanem olyan, amely állandóan dolgozik, amely- lyel állandóan törődni kell. Ezért ha már más munka nincs, hát legalább fel kell tölteni a hordókat vagy készülni a következő idényre. — Es vajon tudja-e egy fiatal pincemester, hogy mitől jó a bor? Egyáltalán issza-e? — Inni, természetesen I- szom, m'egkóstolom, de csak módjával, és ha a munkám megköveteli, mert csak úgy tudom ellenőrizni a bor í- zét, zamatát, ha megkóstolom. De mondom, csak any- nylt, amennyit a munkám parancsol, mertha az ember nyakra-főre vedelné, egyhamar elvonó kúrán találni magit. Meg különben is: itt már a szagától be lehet rúgni, nemcsak a bortól — mondja, s valahogy megfeledkezik a kérdésemről, arról, hogy vajon tudja-e, hogy mitől jó a bor. Újra emlékeztetem rá, s miközben az idősebb, a pincemester helyeslöleg és hizonyite:':-- , ■i-,-:? j-,'í:' Benkó józseí pincemester-helyettes tólag bólogat, hogy igenis tudja, s most már válaszol a kérdésemre. — Ha van zamata, ha tiszta és szép a színe, ha ízletes — mondja. Majd elakad és csak kisvártatva teszi hozzá — Ha cserreg, ha van csengése! — Es van? — kérdem. — Nem Ülik, hogy az em bér a saját munkáját dicsérje, de négy ezüstérmet nyertünk már — mondja és nem kis büszkeséggel hozzáteszi, hogy főleg a Dél- szlovákiai különlegesség Ijuhoslovensk^ vyberjmsly- lyel dicsekedhetnek, mely kimondottan az 0 receptjük szerint készül, s évről évre érmet nyernek vele. — Es mi ennek a receptnek a titka? — kérdem a- zonnal, de 6 már erre nem válaszol. Csak annyit mond,
