Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-10-08 / 41. szám

Mészáros Attila: 10 II. Egy autóbusszal döcögünk ki Ku- nlrlröval a kawaguchl állomásra. Kawaguchi kisváros, de gyakorlati­lag Tokió külvárosa. A buszsöíór arcán a fehér álarc, mely a fülé mögé van akasztva. Kezén fehér kesztyű, mintha esküvőre menne. S persze fehér Ing, nyakkendő és sö­tétkék egyenruha ellenzés sapkával. Ahogy jár a busz, minden megálló előtt csenget egy kellemes melódi­át, 8 utána egy női hang pár szó­val az állomásokat Jelzi. Természe­tesen mindez magnóról fut. A busz­ban néhányan klmonóban vannak, főleg az Idősebb nők. Beérühk a főváros központjába, a Ginzába. Reklám, hatalmas meny- nytségben. Borzalmas mennyiségű autó, zaj, füst. Az emberek minde­nütt sietnek, rohannak a vonat u- ■■én, a Járdán, a zebrán. Az orrom előtt a császári palota. Nem lát­szik belőle semmi, csak a zöld fák a kerítés mögött. Bemenni nem le­het, évente csak kétszer van nyit­va, a császár születésnapján és az államünnepen. Í elvonóval megyünk föl a to­kiói toronyba, amely maga­sabb a párizsi Eiffel-torony- Hál. Tiszta Időben remek a kilátás. Tokió akkora területen lüktet, mint fél Csallóköz. A felhőkarcolók kö­zött apró egyemeletes házak. Itt kétemeleteseknek hívják, ún. föld­szint nincs. Csupa fa és deszka, a tégla alig ismert. Gerendákból a váz, a falak eltolhatók. A torony- házak acélból és üvegből, a lakóhá­zak fából készülnek, ez a japán é- pítkezés. Reklám mindenütt. Közvet­len alul a Toklól-öböI dokkjai. A távolban gyárkémény füstölög, se­hol egy felhő. Minden Irányban, a- meddig a szem ellát csak épület, épület hátán. Es füst, ez Tokió! pánul enni nem könnyű. Míg z ember a kezébe veszi a álclkákat, és míg azokkal az ételt ^ szájáig viszi, eltelik néhány perc. A főétel rendszerint hal, me­lyet egy kis tálkában, barnásfeke­te lébe mártogatva fogyasztanak el. Ebbe a folyadékba néha tormát is tesznek. Egy külön tálban rizs. Az étkezést levessel zárják, melyet a ml- tányérunknál kisebb, de maga­sabb oldalú edényben szolgál fel a háziasszony. Elfogyasztása igen egyszerű, mert a levét meg kell Inni, a maradékot pedig pálcákkal megenni. Minden ebéd és vacsora azzal kezdődik, hogy egy műanyag zacskóban forróvizes törülközőt „tá­lalnak“ fel. Megtörlik az arcukat és a kezüket. Utána speciális csé- székban hozzák a híres zöld teát, persze minden ízesítő nélkül, ne­hogy elrontsák az ízét. A tea meg- Ivása után hozzálátnak az ételek­hez. Az éttermekben a vizes törül­közőt s a teát automatikusan szer­vírozzák. S orba vesszük Tokió érdekes­ségeit. Tíz évvel ezelőtt itt volt aZ olimpia, megnézzük hát az olimpiai stadiont. Üres, még a gyepszönyeg Is felszedve, öreg gondríok kiabál utánam, miért mászkálok, amikor fényképezni a- karom az olimpiai láng kandeláber­jét. Azután bemegyünk a sportcsar­nokba, megnézzük az uszodát, a- hol most jég van, és a Waseda-csar- nokot. És az olimpiával végeztünk Is. Kunlhiro összehoz Ishlkawa úrral, egy eynhén kopaszodó szociológus­sal, aki a szláv nyelvekkel foglal­kozik, és beszél valamit csehül. Egy napig 6 kalauzol Tokióban. Megte­kintünk egy pagodát, Buddha szob­ra előtt egy nagy láda befedve, deszkaráccsal. Aprópénz bedobása után egy ott lévő gongra kell rá­ütni, és a tompa hangot elmélkedés követi. A slntoista pagodában a gong he­lyett csak hármas taps van. A s'ln- tolzmus a japánosltott buddhizmus, a japán ösöík és a császár tisztele­te. A két vallás között nincs éles határ. Az egyik slntoista templom mel­lett egy deszkatal, és egy csomó kis deszka ráaggatva. Az írás, ami rajtuk van, olvashatatlan számom­ra. Gyorsan jön a magyarázat, XY Imádkozik az istenhez, hogy vegyék fel az egyetemre. Pontosan feltün­tetve a fakultás, tan.szék. Ijíegtudom még, hogy az egyetem Itt presztízs- kérdés sokkal Inkább, mint nálunk. A négyszeri próbálkozás teljesen normális. Akit nem vesznek fel, az vesztett, és szégyenbe hozza a csa­ládját. Ez a japánnál kényes dolog. Az Idősebbek tisztelete még mindig nagy. Csak egy példát: Kunlhiro a négy évvel Idősebb unokatestvérét már magázza. Este van, nyolc óra. Kawaguchi keskeny utcáin baktatunk. Az üzle­tek bezártak és a járdákról eltűnt az áru. A maszek boltos szinte az utcán árulja portékáját, legyen az hal, ruha, rádió vagy élelmiszer. Hoshlno úrnál, Kunlhiro unoka- testvérénél vacsorázunk. Az asztal­nál a házigazda feleségével és é- desanyjával, Kunihíro, öccse meg én. Felkerül az asztalra egy mini­kályha (1) és rá egy nagyobb e- dényben fortyogó vagdalt marhahús. A suklyaklt a japán konyha egyik specialitását esszük. A hűsdarabká- kat pálcikákkal a közös edényből vesszük ki, s mivel forrón lehetet­len enni, hát előzőleg lehűtjük. Ez pedig eredeti művelet a javából. Kis tányérban, nyerstojás levébenl Rizs, saláta és uborka van még az asz­talon. Mennyel! Beszélgetünk, Hoshlno úr egy könyvkiadóban dolgozik, Kunlhiro öccse egy bankban. Nem hiszek a fülemnek, amikor hallom, hogy ja­pánban szombaton Is dolgoznak. Me­sélünk Kunlhiróval együtt Európá­ról, a Dunáról, a Magas-Tátráról. Invitálom ókét Csehszlovákiába. Nehéz ilyesmire időt szakítani! Sokszor hallottam ezt a választ Japánban! A három tokiói r#p egyik déle- löttjét a Metji-kertben töltjük el. A kert valamikor a császár pihenőbe lye volt. A japán kertészet a :eg kai érdekesebb a közönség. Nagyka­bátban terpeszkedik a székeken és a földön, cigarettafüst, állandó ki­be járás. Mikor a vásznon egy a- merlkal sportkocsiban hirtelen fel­ül egy meztelen nő, felhördül a társaság: „ÖÖI“ Ehhez tudni kell, hogy a japán lányoknál kevés az európai férfi- szemmel elfogadható kebel. Japánul hallani az „ó“-t csodálatos élmény. Valahogy úgy ejtik, hogy amennyire csak lehet összecsücsörítik az aj­kukat, s a magánhangzót a torkuk­ból ejtik. Mindezt hallani kelll AHOL FÜSTÖLÖG A FÖLD Hétfőn délután szálltam partra Yokohamában. Csütörtök este van. A kikötőben egy férfi kiabál töl­csérrel, Az utazni kívánó embertö­meget rendezi osztály szerint. Ku- nlhíróval mi is köztük vagyunk. Beszállás. Ml megyünk legutoljá­ra. Jegyünk a legolcsóbb. Kitöltünk egy papírt, ha elsüllyed a hajó, tud­ják, ki volt, rajta. Lemegyünk a fe­nékbe, ablak ní/ics, szék nincs, e- löször úgy tűnik, semmi sincs. Az egész fenék valami pódlumféle.ség, rajta sárgászöld szőnyeg. Belépni A Waseda-sportcsarnok híresebb talán az egész világon. Eh­hez tegyük még hozzá, hogy Meijl császár, a szigetország történelmé­nek leghítjesebb alakja, biztos nem végeztetett fusimunkát. A fű és a fa zöld, ami természetes, de nem februárban. Kis tavacskán kacsák hápognak az úszó jégtáblák között. Kicsi házikóféle nyúlik ki a főid­ből. Szó sem lehet házról, hisz a piramis alakú háztető csak néhány rúddal van alátámasztva, fal nincs. A császár üldögélt valaha alatta. Tiszta vizű forrás egy helyen. Hör- píntek belőle. Nagyon ízlik a szo­katlanul agyonklórozott tokiói vá­rosi víz után. Sok Ismeretlen fa, csend és friss levegő, mintha nem is a tízmilliós világvárosban len­nénk. D élután egy pornótllm van mű­soron. Ilyet Is meg kell néz­ni. Idétlen tartalmú nonstop műsor, még idétlenebb szereplőkkel. Meztelenség, vér, verekedés, erő­szak és szeretkezés az egész./Sok­csak zokniban szabad. Mindenki ott alszik, ahol tud. Néhányan azonnal horkolnak, mások esznek, isznak, cigarettáznak. Elmarad Tokió, irány az Oshina- félsziget. A Csedes-óceánban a To­kiói-öblön túl nyílik ki a hullámok­ból. A cél egy füstölgő tűzhányó. Kunihiro alszik, én nem tudok. A cigarettafüst kegyetlenül csípi a szemem. Nem vagyok dohányos. Felmegyek a fedélzetre, raegünom bámulni a vizet, újra lemegyek. Megpróbálok elaludni. Nem megy. H ajnali öt óra, koromsötét van, mikor kikötünk. Felszállunk a buszra, amely kanyarogva ka­paszkodik fel a hegyre. Az alig 20 kilométer hosszú félsziget közepén egy vulkán. Oda tartunk. Szürkés homokban lépkedünk, ez az út. Mellette fekete sziklák, se­hol egy fűszál. Előttünk fé! kilométerre a tűzhá­nyó. Néha szinte okádja a füstöt. Az út mellett üres coca-colás dobo­zok. Felkapaszkodunk az alig száz- méteres oromra. Fent betonkllátó, tőle köhajftásnylra a kráter. A fel­kelő nap fuldoklik a füstben, ahogy nyugat felől bámuljuk ezt a fensé­ges látványt. Elindulok Jobbra. Kunlhiro nem Jön. Ugyanis arra tilos menni. Leg­alábbis a táblák szerint. Én azon­ban nekivágok, nem tudom elolvas­ni a japán ékírást. A koromszínű talajból néhol büdös, kénes gáz tör elő. A cipőm talpa jó vastag, a ta­laj melege nem veri át. Egy alkal­mas helyen leereszkederp a kráter széléhez. A domb oldalán horpadá­sok, mélyedések. Húszméteres csú­szás után ott vagyok a lyuknál. Fantasztikusan rugalmas a talaj, ha nagyot ugróm, behorpad. Ahogy ab­bamarad a füstölgés, odasompoly- gok közvetlen a párkányra. Csak a túlsó oldalon látom a fenekét. Alig fél méterre vagvok a kráter szájá­tól, és elörehajolok. Hihetetlenül meredek a kráter fala. alul már vö­rösen izzanak a kőzetek. Hatalmasat dördül lent, mintha villám csapott volna be. Rémülten ugróm hátra. Épp a vörös sziklákon le.geltetem a szemem, amikor a szörnyű zenebona kezdődik, jön a füst bőségesen, mintha pótolná azt a pár perc szünetet, amit kihagyott. Lassan lehlggad. Ügy látszik, most beéri füsttel, a lávát másikorra tar­togatja. Megjelenik mellettem két, húsz év körüli japán fiú, pedig ök el tudták olvasni a tiltó feliratokat. Teri róluk, hogy Jól szórakoztak 1- jedtségemen. Jó, no, hol van ilyes­mi felénk, a Vág partján? Beleteposom a puha hartuba; ,,Itt voltam, Attila!“ A két fickó szintén valami Ilyes­mit írhat. Méter nagyságú fekete bálványokon ugrálva térek vissza a kilátóhoz. Fekete varjak trónolnak a sziklákon. Minden fekete, korom­fekete. fami hangulatos fürdőváros az óceán partján. Ide hajóztunk 'a vulkánszt.getröl. Mintha az egész város pálmaerdőben volna. .Autóstoppal készülünk az észak­keletre fekvő fővárosba, életemben először nyújtom balkezemet az au­tóért. Az első kocsi fékez, de csak néhány kilométerre visz. Utána há­romnegyed óráig semmi sem álj meg, csupán két taxi. A taxisofőr nem bírja me.gértent, miért nem u- tazunk vele, ha leállítottuk. Húsz kilométerre Atamltól, Oda- warában mégis vonatra széliünk. Rövid utakra nem. szívesen megyek stoppal. Az időveszteség nem ér fel a pénznyere.séggel. Az autóstop a hosszú kirándulásokra Ideális, ahol a vékonypénzO turistánál az idő nem játszik szerepet. Holnap' elre­pülök Oktnawára. és vissza Tokióba úgy jövök, ahogy sikerül. (Folytatjuk) Az epilepsziás gyermekeken ritkán tör ki roham, e­mikor e kórházban vizsgálják őket, pedig csak a roham közbeni pontas vizsgálat adhat részletes felvilágositást a betegségükről. A kaliforniai egyetem kntatéi ezért olyan berendezést szerkesztettek, amellyel telefon út­ján tovébbítbaték az agydramok és egyéb fiziológiai a- datok. Az agy, a szív, ez «izmok villamos áramait a gyermekeket tevékenységükben nem gátló különleges e- lektródokkal vezetik el. A kisméretű telemetrikus be­rendezést turbán módjáts a gyermek fejére erősítik, és ezen a módon az EEG-Jeleket a házi telefonnal össze­kapcsolt rádióvevőre viszik át. Az agy villamos tevé­kenységének jeleit azután a közönséges telefonvonalon továbbítják a kórház komputer-központjába. Számos országban pontosan meghatá­rozzák a gépjármüvek üzemi zajának meg­engedhető határát. Ezzel a nagyvárosok lakosait védik a fokozódó zajszennye- zödéstől, arra azonban nincs előírás, mekkora lehet a zaj magában a Jármű­ben, az utastérben. Pedig ez Is hozzá­tartozik a vezetés biztonságához, ké­nyelméhez. A túlságosan nagy zaj nem­csak 6 beszélgetést akadályozza, hanem a vezető Idő előtti kifáradásához vezet. A motor, a ventílllátorlapát zaját, a be­áramló levegő surrogását azonban na­gyon szubjektiven érzékelik az utastér­ben ülők. A tudományos hitelű elemzés­re most érdekes kisérletsorozatba kezd­tek az angol Ford szakértői. Életnagy- ságü bábut ültetnek különböző kocsija­ikba, s a Fred fülében elhelyezett nagy érzékenység, mikrofonokkal felfogják, majd magnószalagra rögzítik a zajokat. A bonyolult elektronikus rendszer olyan kitűnő minőségben rögzíti és reprodu­kálja a zajokat, amilyenről még a zene- rajo-ngók sem álmodhatnak. A kísérlet­tel szeretnének arra is választ kapni, hogy miként érzékeli agyunk a zajokat — ennek felderítése nagyon bonyolult tudomá-nyos feladat. BAMBUSZNÄD 1^1 f "OK ARCOLO Mennyire földrengésbiztosak a jápán főváros felhőkarcolói? A Malnlcsi Siin- bun meginterjúvolta Tokió legmagasabb felhőkarcolójának, az ötvenkét emeletes Szuraitomo Bulldtngnek a tervezőit és kivitelezőit, akik elmondták, hogy az u- 'óhbl években épült felhőkarcolók ,,el­méletileg“ földren.gésbiztosak. Ez azt je­lenti, hogy nem minden megrázkódtatás nélkül, de kiállnak egy, a japán skála szerint hatos erősségű földrengést. Ilyen erejű volt az 1923-as nagy tokiói föld­rengés, amely romba döntötte a japán főváros épületeinek kétharmadát, és csaknem százezer ember halálét okozta. A Szumitomo Bulldlngben ügy tervezték, hogy nagyobb szabású földmozgás ese­tén az épületóriás úgy, viselkedik majd, mint a hajlékony bambusznád. s az é- pület felső részének kilengése a két métert Is elérheti, anélkül, hogy az ösz- szeomlás veszélye fenyegetné. 1923-ban a magasabb épületek kilengése nyolcvan centiméteres volt. A veszélyt nem Is az épület teherbí­rásának korláta! okozzák majd, hanem a benne tartózkodó emberek viselkedé­se. A Sumitomo Bulldlngben munkaidő­ben mintegy negyvenezer emljer van. Ha ez a tömeg pánikba esik, akkor mcgimanad ugyan az épület, de számolni kell halálos áldozatokkal. n

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents