Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-17 / 38. szám

6 úí

Mit kiabáltak a trnavai szurkolók a Slovan elleni mérkőzésen?

„KÜLDJÉTEK ŐKET DOLGOZNI!*

Akárhogy is alakul a liga idei tabellála, akárhogy is szerepel majd a továbbiakban az utóbbi évek legsikeresebb csehszlovák klubcsapata, a Spartak Trnava, egy biztos: a Slo- vantól otthonában elszenvedett súlyos, 4:0-ás vereség emlékezetes esemény marad.

A hazat szurkolók, akik éveken át megszokták, durva meglegyzéseket kiabáltak a játékosoknak és Malattnsk^ edzőnek. Az a két mondat, amelyet ctmlil választottunk, a legenyhébbek közül való.

Érdemes a Trnaván és szurkolóin elgondolkodni. Magam Is többször jártam a talán csak a bécsi Práterhez hasonlítható katlanban, megismerhettem a piros-feketék hazat környezetét, és több ízben láttam Adamecéket >degen pályán is

Már évekkel ezelőtt leírtam, és most is állítom: a trnavai szurkolók nem tudtak úgy viselkedni, mint ahogy egy nemzetközt hírű csapat pártolóihoz illett volna. Számos verekedés „tarkította“ az egyes mérkőzéseket a lelátókon. Elég volt, ha valaki megmukkant, és már kapott is a zászlótartó rúddal. fA ■„megmukkanást“ persze az idegen csapatnak való szurkolás lelentette./ A lelkesebb, főleg fiatal rajongók gyakran kísérték el csapatukat az ország más városaiba, sajnos ott sem viselkedtek mindig illedelmesen.

Érdekes, hogy a Trnava sikertelenségének mennyi ember örül. A káröröm csúnya dolog, annyit azonban hozzátehetünk, hogy van némi alapja. A Trnava otthoni sorozatos győzelmeiben nem egyszer része volt annak .is, hogy játékosai nem sokat teketóriáztak az eHenfél kulcsembceivel, hanem egyszerűen „leterítették". Nem véletlen, hogy a csehszlo- Pák liga legfrissebb történelmének legtöbbször bünteteti játékosa ts trnavai, fozef Ada- mec. Ez a kétségtelenül klasszis-tehetségű labdarúgó alig játszott olyan mérkőzést, a- melyen viselkedése kifogástalan lett volna. Sértegette a bírókat, leköpdöste játékostársait, ingerelte a közönséget. Még szerencse, hogy Kuna, Geryk vagy Marttnkovíö példá san tudott viselkedni. Mert az érem másik

' ■ „EZ MALATINSKY utolsó MÉRKŐZÉSE!“

oldalúhoz sorolható még Hagara vagy a sár- szenzáció. Megpróbálunk jobban játszani a galapocskák szenvedélyes gyűjtője, a vé- közeljövőben.“ konydongájü Dobiái. Kívánjuk, hogy így legyen.

Meg kell jegyeznem azt Is, hogy a Trnava

idegenben sem ijedt meg a saját árnyékától, főleg Adamec volt az, aki nem tisztelt senkit és semmit. Csodálatos, amit ezekkel az emberekkel az ország talán ma is legjobb szakembere, az ötvennégy éves Malatinsky csinált. E's most az 0 lejét is követelik. E- gészen biztosra veszem, hogy Malatinskíj — ha például a 7SS KoStcéhez szerződne — egy éven belül bajnokságot nyerne a sárga- kékek mai játékosállományával.

Főleg neki szurkolunk most, amikor csapatának nem megy. Ogy látszik egyedül maradt megint elveivel, és mert az eredmények most nem Igazolják, egyre több a kritikusa, főleg azoknak a köréből, akik csak kiabálni tudnak.

Befejezésül hallgassuk meg Anton Malaiin- sk^ monológját a súlyos vereség után:

„Nem fogunk a 4:0 fölött sokáig keseregni. A gyógyuláshoz vezető „recept“ mindnyájunk számára világos: még többet kell gyakorolnunk a pályán és a pályán kívül, visz- sza kell szereznünk játékosaink önbijalniát, meggyorsítanunk a tehetségek beérését. A liga végéig még rengeteg mérkőzés van hát ra. Varázsvesszőm sajnos nincs, de ez a hi deg zuhany felfrissítheti játékosainkat. Az Idősebbek rákapcsolnak majd, a fiatalabbak továbbra is kapnak szereplési lehetőséget, hogy bebizonyíthassák tehetségüket. Ha a csapat meg tudja majd mutatni a mérkőzéseken mindazt, ami benne van, megnyugszanak a nézők ts. Trnaván egyelőre semmi rendkióilli nem történt, az edző és a játékosok viszonya a régi. Nincs hová menekülnöm, egyébként sem szokásom a megjuta- modás. A többi csapat sem tud mindig e- gyenletes teljesítményt nyújtani. Nézzék a Dinamó Moszkvát, a Ferencvárost, a Reált.

Az élet sok holtpontot és válságot hozhat, de ezeket az emberek és a közösség erőfeszítése áthidalhatja. Trnaván sincs egyelőre MALATINSKÍ

f hattal

4 * • •

A • • • •

y ♦ • • ♦ •

•-•.♦-•tv

■ jlÍl él Jl A***JL.A '

Európai junior válogatott kosárlabdacsapat volt körúton nemrégen az Egyesült Államokban. A válogatott összeállításával Mirko Novosel jugoszláv edzőt bízták meg. Az edző a tíztagú keretbe a jugoszláv, spanyol, lengyel, olasz és görög játékosokon kívül „bevette“ a Slá- vla Bratislava SVST csapatának tizenkilenc éves játékosát, Stanislav Kropílá- kot is. Képünkön a 203 cm magas bra- tiiUtvai játékos látható.

WILKIE, A SKOTHARGITAY

A bécsi Európa-bajnokság nagy egyéniségei közé tartozott a sköt David Wilkie Is, aki a 200 méteres vegyesüszásban világcsúcscsal nyert aranyérmet csakúgy, mint a másik kitűnőség, Hargltay András a négyszáz méteres vegyesúszásban.

Wlikie ezenkívül a kétszáz mellen ts a- ranyérmet szerzett. Az edinbourghi egyetem diákja 1954-ben született, [elenleg ő Nagy- Brltannia legnépszerűbb úszója, és ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen a többiek meg sem közelítik az ö teljesítményeit.

Érdekes, hogy ez a vékony sköt fiú csak tizenkét éves korában kezdett el úszni. Ezzel mintegy bizonyítja, hogy a legmegalapo zottabb szabály alól is lehet kivétel. Az ed zök és a szakemberek szerint ugyanis az úszást már gyermekkorban, öt-nyolc évesen kell elkezdeni, mert csak így remélhető, hogy később élsportoló válhat a tehetségből Ezt azonban a skót Wlikie minden egyes versenyén megcáfolja.

Wlikie először egy űszóedzést látott. A barátja vitte el, és nem is gondolta akkor, hogy ilyen nagy hatást gyakorol majd az úszás Wllkiere. A tizenkétéves kamasz azonnal beiratkozott egy úszóklubba, de az edző csakhamar kiderítette, hogy a cingár, nyakigláb fiú mozdulatai, sőt, egész mozgása rossz, nem lesz belőle jó úszó, mert esetlen.

Egyszer azonban, méghozzá elég sokára, a véletlen sietett Wlikie segítségére. Megbete- dett a klub legjobb mellúszója, és az edző sokáig töprengett, kivel tudná helyettesíteni. Választása végülis David Wilkiere esett.

„Jól emlékszem erre a versenyemre“ — mondja most a skót fiú. „Reszkettek a térdeim az idegességtől és a félelemtől, de a- míkor a vízbe ugrottunk, elhatároztam, nem adom ingyen a bőrömet. Minden erőmet beleadtam, és a második letteml Az örömöm óriási volt. legalább olyan, mintha győztem volna. Ekkor határoztam el, ha törik, ha szakad versenyző leszekl“

A kemény edzések csakhamar meghozták gyümölcsüket. (Wlikie ugyanis nem „lazsál“ a tréningeken, nem igyekszik becsapni az edzőt, mert tudja, hogy akkor saját magát csapná be.) 1970-ben kezdték el jegyezni a nevét. Ekkor a Brit Nemzetközösség játékain harmadik lett a kétszáz méteres mellúszásban. Ez volt élete első érme. Ezután jött a barcelonai Európa-bajnokság, ahol új angol csúcsot úszott.

1973 szeptember hatodikét sohasem felejti el. Ezen an apón állt fel életében először világversenyen a dobogó legfelsőbb fokára. Belgrádban világbajnokságot nyert a kétszáz méteres mellúszásban. Ideje új világcsúcs volt, a legyőzőitek mezőnyében szerepelt Ta- gucsf és Hencken, a müncheni olimpia hőse, A belgrádi győzelem utáni sajtóértekezleten így nyilatkozott az újságíróknak:

— Naponta négy-öt órát töltök, a vízben. Mindig becsületesen felkészülök, nagyon érdekel ez a sportág. A víz csakugyan az elemem, Szívesen járok a tornaterembe is, főleg a írambulínon tornázom előszeretettel, mert az aztán megmozgatja az emberben a vért. Legfőbb feladatom persze a tanulás, de ha időm engedi, sokat olvasok.

Amikor Bécsben a száz métere« mellúszás rajtjához készülődött, nem sejtette, hogy a nézőtéren tartózkodó Svéd turisták egy csoportja milyen kellemetlenséget szerez majd neki. A rajt után ugyanis az egyik svéd turista megfúvott egy kürtöt, amelynek pontosan olyan hangja volt, mint a rajt-visszahívást jelző dudának. Wilkie azonnal megállt, mert azt hitte, újból kell kezdeni a versenyt, valaki elrontotta a startot. Csak később derült ki, hogy nem erről van szó. Ez a véletlen talán egy újabb aranyéremtől fosztotta meg a skőt fiút, aki hiába óvott, a verseny- bíróság nem adott helyt az óvásnak.

A dolog eléggé megviselte Dávidot. Csak amikor a kétszáz méteres mellúszás közép' futamain túltette magát, és bejutott a döntőbe, felejtette el az egészet. Pedig a nézőtéren most is szóltak a kürtök és dudák, de most már ügyet sem vetett rájuk.

A kétszáz méteres vegyesúszásban nem tartozott az esélyesek közé. A világcsúcshoz és a győzelemhez — mint a ver.seny után elmondotta — a menyasszonya segítette hozzá. (Wlikie októberben nősül.)

— Tavaly nyáron történt — emlékezik vissza az úszó. Az edzés után napozni mentem a strandra, a „civilek“ közé. Már az első pillanatban felkeltette a figyelmemet egy. fiatal lány. Igyekeztem a közelébe kerülni, melléültem. Alig telt el egy perc, a lány — mint derült égből a villámcsapás — elkezdett szidni; „Szégyeld magad, te huligán, úgy nézel ki, mint valami deszka, hosszú a hajad, szakállad, bajúszod van, antitalentum vagy a sporthoz.“ Ezek a szavak feldühítettek, felugrottam és bedobtam magam a medencébe. Leúsztam vagy Otven métert mellen, és kijöttem. A lány nem tudta mire véini a dolgot, és most már szelldebb hangon kérdezte: mit jelentsen ez? Gondolkodás nélkül feleltem: valószínűleg új világcsúcsot az ötven méteres mellúszásban!

Így Ismerkedtem meg azzal a lánnyal a- kit az ősszel feleségül veszek. És arról! hogy versenyzek-e még Jövőre is, éppen 6 fog majd dönteni a Miamiban megrendezett esküvő után.

(klochanj

„Fáradtan, de annál boldngabban"

(NÉHÁNY MONDAT A BÉKEM.ARATON GYŐZTESEIRŐL)

Ismét fán Margita irodájában ülök. A Békemaraton szervező bizottsága elnökével öröm Interjút készíteni, úgy fogalmaz, hogy azon már tulajdonképpen som Javítani, sem szerkeszteni nem kell.

Mint ígértem, ezúttal a maratoni futévorseny győzteseiről lesz szó. Eddig negyvenhárom győztese van a Békemaratonnak. Mindegyikükről nem eshet szó, de néhányról feltétlen. Figyeljük tehát Ján Margitét:

— Ha a győztesekről beszöIUifk. kezdjük a sort talán dr. Paval Kan- torekkel. Ez a férfi minden idők legjobb csehszlovák maratoni futója; összesen négy alkalommal vésték nevét a maratoni szobor talapzatára. Minden versenyére felesége társasá- gáben érkezett, aki segítőtársa, tanácsadója volt, és nagy szeretettel gondoskodott róla a verseny előtt és verseny után. Dr. Kantorek főleg a .szerénységével nyerte el a kassaiak rokonszenvét. Minden versenyén teljes akarással harcolt, és sokszor csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudta legyőzni a táv közben jelentkező holtpontokat. Szívesen emlékszem vissza azokra a versenyekre, ahol főleg akaraterejének köszönhette a győzelmét, mint például 1958-ban, amikor kb. 100 méterrel az NDK-beli Hartung mögött érkezett a stadionba, mégis győztesen ért a célba.

Igaz, fáradtan, de annál boldogabban, 1962-ben az utolsó métereken, a nézők szemeláttára győzedelmeskedett az amerikai Edéién fölött, és talán éppen ez a szép emlék késztette a szervező bizottság tagjait arra, hogy az idei jubileumi versenyre ven dégként meghívja Kantoreket.

Nagyon szívesen emlékszünk vissza a szovjet futékra is, akik 1957 óta járnak városunkba. Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy biztosítsuk a szovjet futók rajtját. Szor- gej Popov azzal hálálta meg igyekezetünket, hogy már második versenyén, 1959-ben, új pályacsúccsal győzött. Popov nevéhez egy érdekesség is fűződik. 1963-ban ugyanolyan idővel végzett a pályacsúcsot futó amerikai Edéién mögött a második helyen. mint 1959-ben. A további szovjet futók is, mint például Mojszejev vagy Gorelov a szivünkhöz nőttek, mert mindig sportszerűek, szerények és közkedveltek tudtak maradni, és az ö érdemük is, hogy a Békemara- tonon annyi új barátság szövődött.

Nagy szeretettel és tisztelettel emlékszünk vissza a magyar Galambos Józsefre, aki négyszer győzött versenyünkön, és jó szereplésével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mara- ton nemzetközi viszonylatban is hírnévre tett szert. Amikor az elmúlt években — vendégként — kétszer is i'észtvett rendezvényünkön, könnyek kel a szemében emlékezett meg az 1930-as évekről, a lakosság szerete- téröl, és annak ellenére, hogy hetvennégy éves most, mindent megtesz, hogy jubileumi versenyünket személyesen megnézhesse.

Ahoz. hogy minden győztesről szóljak, sok-sok óra kellene, hiszen o lyan neves versenyzők is jöttek, mint az olimpiai bajnok argentin Zaballa vagy az etióp Abebe Bikila, aki már nincs az élők sorában. Jó érzés említeni az amerikai Edelent is, ezt a szerény tanítót, a pályacsúcs jelenlegi birtokosát. És itt van a sorban az ózdi Tóth Gyula, aki bárhol találkozunk, megölel, és kérdezősködik városunk felől.

Befejezésül talán elmondanék még egy érdekes esetet, amely 1987-ben történt, és amelynek egy Farcsics nevű futó volt a főszereplője. A svéd szövetség ebben az évben táviratban értesítette a rendezőket, hogy rajthoz áll egy Farcsics nevű fűtő is. Mi mindnyájan azt hittük, hogy a háromezer méteres akadályfutásban a- kar indulni, de amikor befutott, egy nappal a verseny előtt, kiderült, hogy az ő célja a maratoni verseny.

Így hát áttettük őt a maratnnisták közé. A hamincötödik kilométeinél kaptunk egy nagyon érdekes és váratlan, de ugyanakkor izgalmat keltő hírt; Farcsics, a Svédországban dolgozó jugoszláv vendégmunkás nagy előnnyel vezet, és biztos elsőként fut a város felé.

Ekkor főni kezdett a fejünk, mert nem volt svéd himnuszunk. így hát ravasz megoldáshoz folyamodtunk. A győztes tiszteletére a maratoni lobogót vontuk fel az árbócra, himnusz helyett pedig a- maraton jellegzetes indulójának dallamát közvetítettük a hangszórókban.

Batía György

I