Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-02 / 27. szám

2 Európára tereli a ttgyelmet több esemény Is e héten. Ausztriában a Kirschläger a korábbi kUliigyminisz- tert választatták meg szövetségi el­nökké. A szavazatok 51.7 százaléká­nak megszerzésével ö tölti be a kö­vetkező hat e.sztendóben az osztrák köztársaság sznvetsési elnö'ki tiszt­ségét. A Szocialista Párt bizalmát és támogatását élvező államtérü került Immár ötö'dször a legmagasabb köz­jogi méltóságba. A másik jelöltnek dr. Alois Luggemak mégsem sikerült a finis ágy. ahogyan nénpárti körök az utolsó pillanatokig vérmes remé- nveikben feltételezték. Csaknem 3 és fél százalékkal maradt le az eddigi külügyminiszter mögött, és továbbra Is meg kell elégednie az innsbrucki és Tirol vezető funkcióival. A választási eredmény minden te­kintetben igazolta a szocialisták elő­zetes derűlátó várakozásait, és két­ségtelenül komoly politikai sikerüket jelzi. Bevált a kormányfőnek az a stratégiai elképzelése, hogy pártonki- vüli jelölt állftásával egyidejűleg meg tudja őrizni a hagyományos szo­cialista szavazótömegeket, ugyanak­kor olyan rétegeket Is felsorakoztat­hat. amelyek eddig elzárkóztak elő­le. A kétoldalú megbeszélések kereté­ben Tito jugoszláv államfő az elmúlt héten Bonnban nyugatnémet veze­tőkkel tárgyalt. A Schmidt kancel- lárrral folytatott tárgyalásairól a ki­adott közlemény leszögezi, hogy be­hatóan foglalkoztak a két országot érintő kérdésekkel, megvitatták a kö­zel-keleti helyzetet, az el nem köte­lezett országok politikájának kérdé­seit. Schmidt tájékoztatta Tito elnö­köt az NSZK helyzetéről és jelenlegi problémáiról. Lapzártunk Idején Nixon amerikai elnök elindult moszkvai újára. Moszk­vából kapott értesülések szerint az Intarist-szállóban befejezték annak a sajtóközpontnak a berendezését, a- melyet Nixon amerikai elnök küszö­bönálló látogatása idejére állítanak fel. A sajtóközpontban többszáz szov­jet és külföldi újságíró tevékenyke­dik majd. A nemzetközi közvéle­ménynek a harmadik szovjet-ameri­kai csúcstalálkozó iránt tanúsított 6- riási érdeklődése és figyelme telje­sen érthető mert a szovjet-amerikai kapcsolatokban kialakult helyzet az utóbbi évek egyik legfontosabb kül­politikai eseménye. A szovjet hírmagyarázók szerint hiba volna lebecsülni a szovjet-ame­rikai kapcsolatokban két évvel ez­előtt megkezdődött fordulat jelentő­ségét, de ahhoz, hogy a kedvező folyamatot megmásíthatatlanná te­gyék, további kitartó munkára van szükség. Nixon amerikai elnök most kezdődő újabb moszkvai tárgyalásai ennek a munkának az egyik fontos szakaszát jelentik. Moszkvában e- gyébként elégedetten állapítják meg azt is, hogy az amerikai közvéle­mény széles körei rokonszenveznek a szovjet-amerikai viszony további javításának gondolatával. PO'rtugália gyakran szerepel az n- i többi hetekben a világsajtó első ol- { dalán. Az ideiglenes kormánynak sok | problémával kell megküzdenie. így példán! a kormány állami ellenőrzés | alá vett négy portugál tartályhajót, I mivel legénységük — szakmai sző- I vétségük felhívására — nem volt hajlandó Portugáliába szállítani az Arab-öbölből 340 ezer tonna kőolajat, míg nem teljesítik béremelési köve­telésüket. Az ideiglenes kormány e- lőször hozott ilyen határozott intéz­kedést, amióta megígérte, hogy kó- dexban szabályozza a munkabeszün­tetéssel kapcsolatos jogokat. Alvaro Cunhal. a Portugál Kom­munista Párt főtitkára Portóban mon­dott beszédében ismét óva intette a dolgozökat attól, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben túlzott követeléseket támasszanak, hiszen ezzel a reakció malmára hajtják a vizet, A portugál munkásosztálynak fel kel] készülnie reakciós elemek elleni harcra is. Ennek egyik példá­ja: a lisszaboni vízművek munkásai sajtóközleményben tudatták, hogy felkérték az ország fegyeveres erőit, biztosítsák a víztárolók védelmét és akadályozzák meg a reakciós elemek szabotázscselekményeit. Fiatalok az áruházban — Az áruház ifjúsági szerveze­tének eln^tét keresem. — Ivánt?... Szakszervezeti gyű­lésük van... vagy... a városi bizott­ságon van... — volt egy-egy láto­gatásom alkalmával a válasz, míg adódott néhány perc szabad Idő és elbeszélgethettem a koSicel Prior-áruház SZlSZ-szervezetének elnökével, Ivan Rajníöcsal. — Az 18 976 négyzetméter terü­letű áruházban — kezdi el ismer­tetni a szervezet munkáját az el­nök — 600 alkalmazott dolgozik, akik közül 105-en — főleg lányok — tagjai az Ifjúsági szervezetnek. Az áruház kétéves üzemeltetése után 1970-ben alakult meg a SZlSZ-szervezet. Én tavaly vettem át a vezetést. Közben elérünk az áruház Igaz­gatójának, Korpa Imrének az iro­dájához, aW beavatottan beszél 8 fiatalokról: — A szervezet tagsága kétféle: a tanuló és dolgozó fiatalok. Az áruháznak ugyanis van egy há­roméves iskolája, ahol három na­pot tanulnak és három napot dol­goznak. Az Ifjúsági Fényszóró járőreiről feltétlenül szólnunk kell. Sajnos nem tudok számokban értéket mondani arról, hogy mennyi hasz­not „hajtottak“ a Járőrök, de én a kezdettől fogva nagyra értéke­lem munkájukat. Nemcsak a villamos áram, víz stb. terén Igyekeztek csökkenteni a fogyasztást, hanem ellenőrziték a kiszolgálás színvonalát, a rak­tárak lendbetartását is. Rámutat­tak nagyon sok hiányosságra. Röpiratokat adtak ki a Járőrök, amelyen feltüntették azo'k nevét, akiknél hiányosságot észleltek. Pozitívumként említhetem meg, hogy munkájuk nem volt csak kezdeti „fellángolás“, ma Is hasz­nosan tevékenykednek. Az Igazgató elmondja még, hogy anyagilag és erkölcsileg !s támogatják a szervezetet, rendel­kezésükre bocsátják az üzemi au­tóbuszt. Az áruház pártalapsaer- vezetéból tagokat osztottak be a politikai oktatások megtartására. Beszélgetésünk a roggell kapu­nyitás idején folyik. Még csak né­hány perccel múlt nyolc óra, má­ris zsúfoltak a pultok előtti tér­ségek. Általában 38—45 000 vevő fordul meg az áruházban naponta. Távolabbról figyeljük a kiszolgá­lást, a héttagú Ifjúsági Fényszóró egyik járőrét és párttagjelöltjét mutatja be a vevők távozása u- tán. Igyekeznem kell kérdéseim­mel, mert a polcokon levő játé­kok újabb vásárlókat vonzanak. — Két évvel ezelőtt kezdtem dolgozni, s azonnal beléptem ez Ifjúság! szervezetbe. A tavalyi év végétől párttagjelölt vagyok. É- desapám Is régi párttag, s így kö­telességemnek érzem, hogy a szü­leim kövessem. Az őszinte szavak után még me­sél a munkájáról, hogy örömmel szolgálja ki a sok-sok kis vásár­lót, nemcsak azért mert kedveli a gyerekeket. Hátam mögött már újra sora­koznak a vásárlók. Siet, mivel a kolléganőt kiránduláson vannak, és most őket Is helyettesíti. Már hajas babát csomagol, amikor e- szembe jut, hogy á nevét még nem kérdeztem meg. ...Beta Baüíková. Még „csavargónk“ a hatalmas épületben, közben az elnök fel­hívja a figyelmem a szervezet tánc- és irodalmi csoportjára. El­mondja, hogy mindkét együttes­nek egész estét betöltő műsora van. A napokban tartottak versenyt „Ki tud többet az SZNF-ről“ cím­mel, ahol szintén felléptek az említett csoportok. Nemrégiben 40 fiatal látogatott el a közeid he­gyekbe Rasu kapitány sírjához, melyet nendbetettek és megkoszo­rúztak. Megemlíti a Signál 30. mozga­lom keretében tett vállalásaikat. Még az óv elején létrehozták a forradalmi hagyományok sarkát, amelyet állandóan bővítenék. 450 fát ültettek ki tavasszal. Alakítottak egy csoportot, a- mely a SZISZ-tagok munkakörül­ményeit, viselkedésűket és a vá­sárló iránt tanúsított magatartá­sukat vizsgálja. Ifjúsági klubjuk még nincs, de az áruház igazga­tósága már rendelkezésükre bo­csátott egy helyiséget, s már foly­nak az átalakítási munkálatok. Bíznak abban, hogy így még élén- kebb és gazdagabb szervezeti é- letet tudnak kialakítani a munka­helyükön, s a még szervezetlen tagokra is szeretnének az elért e- redményelkkel hatni. A szeptem­beri hónap folyamán újabb 40 taggal szeretnék gyarapítani so­raikat. A most végzős tanulókat, akik az áruházba Jönnek dolgozni, ün­nepélyes keretek között szeretnék fogadni, és szép műsorral készül­tek fel erre az alkalomra. Célkitűzésüket, hogy életképes szervezetet hozzanak létre, elér­ték. ZOLCZER JÁNOS BIZONYÍTANAK A FIATALOK Manapság sok bírálat hangzik el a fiatalokkal kapcsolatban, kü­lönösen a viselkedésüket és tánc­modorukat Illetően, pedig ez nem műiden esetben helytálló. A CSEMADOK Nővé Zámky-i (érsekújvári) helyi szervezete mellett működő modern tánccso­port már kilenc éve a sikerek sorozatát aratja. Vezetőjüket, a Keller-házaspárt talán nem Is kell bemutatni, hiszen gyakran talál­kozunk velük a tv-képernyőjén és az ország különböző városai­ban megrendezett modern tánc­csoportok vetélkedőjén. A Keller- házaspár már több ízben szerezte meg az első helyezést a szlová­kiai bajnokságon, a körzeti és já­rási vetélkedőkről nem is beszél­ve. Ok már egy évtizede minden szabad időjüket modern táncnak szentelik. A félszáz tagot számláló mo­dern tánccsoport bebizonyította, hogy a modern táncokat Is lehet ízlésesen, gyönyörködtetően elő­adni. A csoport tagjait a tánc- tanfolyamok résztvevőiből választ­ják ki. Ezeket a tanfolyamokat a Keller-házaspár vezeti 1965-től a Szakszervezetek Háza és a CSE­MADOK helyi szervezete mellett. A tanfolyamon a fiatalok nemcsak a modern táncokat tanulják meg, hanem megismerkednek az lllera­szabályokkal Is. Nagy az érdeklő­dés Irántuk az alapiskolákban is. A legfiatalabbak közül is kerül­nek ki ügyes táncosok, mint pél­dául a Balogh Róbert és Stelne- rová Anna, akik rendszeresen sze­repelnek a táncversenyeken. Az érsekújvári tánccsopopt a hazai táncklubokon kívül állandó kap­csolatot tart fenn a magyarorszá­gi táncklubokkal is. A Keller-házaspár fáradozása gyümölcsöző, hiszen működésük alatt a fiatalok százait tanították meg egyrészt a táncra, másrészt a helyes viselkedésre. Nagy András Még nem döntöttél, hol töltöd a szabadságod? javában tart a nyaralás, a va­káció, ám bizonyára sokan van­nak,' akik még nem döntötték el, hogy töltik a megérdemelt pi­henést. Ezek kedvéért kérdeztük meg ALZBETA VINCOVA mérnök­nőt, a CKM koSlcel kirendeltsé­gének igazgatóját; hol biztosíthat­nak még helyet azo-k számára a- kik eddig nem döntöttek. — Augusztus 21-én indítunk egy repülőgépet Bulgáriába a Napfényes partra. A 15 napos nyaralás ára 2970 korona. Az ér­deklődőket a Csernomorec-szállő- ban helyezzük el. A jugoszláviai Pulában szintén tizenöt napot tölt­hetnek a tengerparton bungalók­ban 3330 koronáért a J 93 szá­A CKM hírei mú út résztvevői. Az utazást szin­tén repülőgépen bonyolítjuk le. Vonaton utazhatnak még a jugo­szláviai Gradacba tizenkilenc napra 3110 koronáért. A jugoszlá­viai utak árába a zsebbpénzt Is beszámítottuk. — A romániai Mangállában szeptember 10-től Satum bung­alóiban helyezhetjük el a 19 na­pos, különvonattal utazó nyaralás résztvevőit 1660 koronáért. Az 1- gényesebbek szeptember negyedi­kétől Mamaián a Caraiman-szállö- ban töltheti szabadságukat. — Külön felhívnám a fiatalok figyelmét a három és négy napos őszi magyarországi kirándulások­ra. Októberben és novemberben csoportos kirándulásokat szervez­tünk egységes csoportoknak. No­vemberben a négynapos kirándu­lások résztvevői egri szőlöszüre- ten vehetnek részt. Érdekes aján­latunk van azok számára, akik a szilvesztert keljemesen akarják el­tölteni. Hatnapos vonatklrándu- lást szervezünk Debrecenbe 785 koronáért. Lengyelországba az őszi poznani vásárra vihetjük el az érdeklődőket. Jelentkezni le­het továbbá libanoni, japán!, e- gylptoml, kubai és ciprusi társas- kirándulásokra. Az érdeklődők a CKM koälcel kirendeltségén jelent­kezhetnek. Címünk; CKM, Koälce, Leninova 88. V. P. KEDVES FIATALOKI Befejeződött a tanév, ki­osztották a bizonyítványo­kat. Két hónapra elnémul­tak az Iskolák csengői, s a diákok számára megkezdőd­tek a gondtalan napok, — halljuk itt Is, ott Is. Ha a- zonban jobban szemügyre vesszük a dolgot, azt kell mondanunk, hogy tévednek azok, akik így vélekednek, mert sem a továbbtanuló, sem pedig az elhelyezke­dési lehetőséget kereső fia­talok számára nem jelent teljes kikapcsolódást, a szünidő, hiszen az előbbiek ismételgetik az anyagot, az utóbbiak pedig szereiének „jól elhelyezkedni. A végzős diákok számára tehát véget ért egy fejezet, ám az Iskolai űtravalé ne­kik sem csak alaptudással valő felvértezettséget je­lent, hanem mást Is, többet Is. Például közösségi érzést, munkaszeretet, hitet és ten- nlakarást. Sok-sok „dlák- hallgatőnk“ foglalmazott így levelében, s ennek csak őszintén örülhetünk, mert soraik egyúttal azt is bizo­nyítják, hogy szívügyüknek tartják szocialista társadal­munk fejlődését. Bizonyára felfigyeltetek már a „Hősök a felkelés­ben, hősök az országépítés­ben“ című hetente jelentke­ző beszámolónkra, amely­ben a Szlovák Nemzeti Fel­kelés nevezetes helyein gyűjtött tapasztalatainkat és élményelntet mondjuk el. Expedíciónk járt már Sk"^- covon, Clőmanyban és Balá- Zen. Nos, ezzel kapcsolat­ban közöljük hallgatóink- kal-olvas61nkkal, hogy az Oj Ifjúság szerlrésztőségével közösen rövidesen többfor­dulós versenyt szervezünk a felkelés jelentőségéről és hagyatékáról. Kísérjétek ez­ért figyelemmel műsorain­kat a legközelebbi hetek­ben, mert a szerzett Isme­reteket a versenyben hasz­nosíthatjátok és kamatoztat­hatjátok. Mind Borka Adrián, zem- nél (Szimö) tudósítónk le­veléből értesülünk a Nővé Záraky-i (Érsekújvár) járás­ban az Idén Is több sikeres ifjúsági találkozót rendez­tek. A legutóbbira Kamenl- nen (Kéménd) került sor, ahol több mint 300 fiatal mérte össze tudását labda­rúgásban, röpladában és at­létikában. A jól sikerült rendezvényen felbuzdulva a SZISZ járási bizottsága úgy döntött, hogy július ötödi­ké és hetedlke között Vei­ké Lovcén (Nagylót) és Ma­riacsaládon eszmei-politikai és kulturális témájú vetél­kedőt rendez, mely minden bizonnyal szép számban vonzza majd az érdeklődő­ket. Sajnos, a blfíal (Bény) Bartal Katalintól panaszos sorokat kaptunk, „Közsé­günkben is működik az If­júsági szervezet: Nemrég még volt egy „kis“ klu­bunk, ám ezt átalakították üzletté. Sebaj, gondoltuk ekkor, hiszen közben felé­pült az új kultúrház, s a falu vezetői megígérték, hogy kapunk benne egy he­lyiséget, ahol majd szóra­kozhatunk. Az adott szó be­tartása azonban eddig még várat magára. így — bár­mennyire Is csodálkoznak az Idősebbek a fiúk szabad idejüket többnyire a füstös kocsmában vagy a szomszé­dos községekben töltik, a lányok pedig vasárnapon­ként az állomáson ülnek és beszélgetnek.“ Eddig Bartal Katalin le­vele, amely május hatodi­kai keltezéssel íródott, de — ki tudja miért — csak a napokban érkezett meg a címünkre. Szeretnénk re­mélni, hogy időközben ren­deződtek a fiatalok problé­mái, s az ÚJ kultúrház az ö művelődési és szórakozási ( vágyukat Is teljes egészé­ben kielégíti. Vagy talán tévednénk?! Mindenesetre várjuk az újabb tudósítást. Nagy Árpád

Next

/
Thumbnails
Contents