Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-18 / 25. szám
A természet kincs Lehet csak a pihenés puszta igénye, lehet a menekülés a túltechnizált, zajos, mindennapi életből, de lehet, hogy a tudtunkra rakódott civilizációs réteget át- töőr ősemberi ösztön az a vágy, mely a mai embert a természethez való visszatérésre készteti. A csendes erdőket, vadvirágos réteket, patakokat, tavak partjait elárasztja a természet ntán vágyó emberek liada. Megélénkülnek a hétvégi házak, a völgyekben sokszínű sátorvirágok nyílnak. Az ember ismét hatalmába veszi a természetet — aztán tönkreteszi. Magával hozza civilizációjának minden áldását-átkát. A hétvégi házak telepei sznobizmus sugallta, minden kényelemmel, benzinbüzzel és tranziszto- rosrádiók zajával szennyezett városokká válnak. A sátortáborok helyén szemétdombok maradnak. Letört bokrok, kiégett erdők, szennyezett vizek jelzik az ember természetbe való „visszatérésének“ az újtát. javára. A nyár elején vagyunk. Nemsoká ismét, megindul az emberáradat a természetbe. Társadalmi rendünk lehetővé tette, hogy ma már mindenkinek módja van arra, hogy élvezze a természet áldásos hatását. Ez azonban semmi esetre sem jelenti a természet értékének devalválását — csökkentését. A természet továbbra is társa dalműnk egyik legnagyobb, semmivel sem pótolható kincse. Ha tönkre tesszük, sivár szomorú világot teremtünk magunk körül. £lvezzük tehát a természetet,- de védjük is. Magunk és az utánunk jövő nemzedékek —hr— mmmmmmmmmmmň ZSÓFI Vadászemberek mesélik, hogy aki egyszer felhagy a vadászat különös szenvedélyével, — azért teszi, mert látta a haldokló őz szomorú tekintetét. E magyarázat hitelében nincs mit kételkednem. Töprengésre és kétkedésre inkább az ad okot, hogy a civilizált ember miért hódol e gyilkos szenvedélynek. Öröklött, vagy újnonnan kialakult tulajdonság-e ben niink az a hidegvérüség, amely elegendő egy szeretetreméltó és védtelen állat le pnffantásához? Erkölcsi szempontból teljesen mindegy hogy a mammutvadász ősember vagy a cl vilizált sportember fegyvertárból emeljük-e ki a gyilkos fegyvert. Az őskorban nem volt morál nem volt parádés vadászöl lözék nem volt tükörtojásos spenótfőzelék nem voltak éttermek, és persze húskonzervek és kolbászok se voltak Bár az is igaz? hogy az ősember csak akkor ölt, ha éhes volt. A mai ember mindegekkel a kellékekkel természetszerűen rendelkezik Van már morálunk, s a szőrmebundában nem mammutvadászatra járunk, hanem az élelmiszerboltba ts. Civilizáltak vagyunk, s e- zért azt mondjuk: nincs mit saját szemünkre vetnünk. Civilizáltak vagyunk, s ezért néhanap szemrehányást is tudunk tenni önmagunknak. Kérdés: a természet vagy a civilizáció rendje-e ez a paradoxon? £s paradoxon é ..? Nehéz az ilyenfajta okoskodásból kivergődni. Nekem mindenesetre nem sikerül Húsevő vagyok, s a töprengésben egyköny- nyen nem jutok tovább. Abban viszont bizonyos vagyok, hogy nincs abban semmi ellentmondás, ha egyértelműen szót emelek az ellen, aki képes egy őzet elpusztítani! Sajnos a dolognak szubjektív vonatkozásai Is vannak, s fgy nem Is próbálom bizonygatni, hogy ítéletem objektíve ts u- gyanez. (Folytatás a harmadik oldalon] I MÁR MOST BIZTOSÍTSA szabadsága idejére is az ÚJ IFJÚSÁGOT!!! I HNH
