Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-21 / 21. szám

---------------- új ifjúság 5

Batta György;

HUSZADIK VILÁGHÁBORÚ

A könyvek és

Lenin nem véletlenül tulajdonított oly fontos szerepet a könyvnek és a könyvtáraknak, melyeket a társadalmi érdek perifériájáról, annak központjába helyez. A könyvtárakat és azok társadalmi küldetését összekapcsolta a forradalmi eszmék érvényesítésével, és céltudatosan a szocialista építés, a tudományos és a művészeti élet, a termelés fejlesztése, a nevelés, az egész szocialista művelődés szolgálatába állította. Mindent megtett annak érdekében, higy a könyv elnyerje méltó helyét a kultúrpolitikai életben.

A könyv fontos szerepet játszott Lenin tudományos, politikai és forradalmi tevékenységében. Ismert mondása: tanulni, tanulni, tanulni, nemcsak a tudósoknak és a politikusoknak, hanem a körültekintő alkotónak, a nagy stratégiai elképzelések végrehajtójának, a munkásosztály harci vezetőjének, de főképpen a nagy októberi Szocialista Forradalom szervezőjének kategorikusan kifejezett követelménye.

Lenin ismerői s életrajzírói szerint szabad idejének nagy részét a forradalom előtt a könyvtárakban töltötte. Egész élete elválaszthatatlan a könyvektől, még a börtönben sem tudott megválni tőlük, ahová nővére juttatta el őket titokban. „A kapitalizmus fejlődése Oroszországban“ című művének megírása előtt 580 könyv fordult meg a kezében. Szim- birszkben, az Uljanov-család könyvtárában 350 hazai és külföldi szerző műve volt található. Szamarában Lenin a Független Gazdasági Társaság könyvtárát látogatta. Ha külföldön járt, első útja mindig a könyvtárba vezetett. 1895-ben, a berlini császári könyvtárban tanult szorgalmasan. Amikor

a könyvtárak

1896- ban bebörtönözték, nemcsak a fogház könyvtárát használta, hanem a fogházon kívül is megtalálta módját a könyvek beszerzésének. Amikor

1897- ben száműzetésbe küldték, naponta eljárt a krasznojarszki Jüdin Könyvtárba, bár az a város szélétől hét versztnyire volt, ezért csaknem öt versztnyit kellett megtennie közel egy óra alatt.

Nagyezsda Konstantyinovna Krupszkája, aki Leninnel volt londoni száműzetésében, elmondja, hogy 1902—-1903-ban idejének felét a British Múzeumban töltötte. Genfben az ottani olvasókör könyvtárát látogatta nap nap után. Hasonló szorgalommal forgatta a párizsi Nemzeti Könyvtár gyűjteményének lapjait is. Mint neves tudós, teoretikus, politikus és forradalmár nagyszerű érzékkel érvényesítette munkásságában a gazdag irodalmi a- nyagot. Mindezt híven tükrözi a műveiben használt sok-sok 1- dézpet.

Idézzük fel néhány gondolatát a könyvtárakkal kapcsolatban. V. I. Lenin hangsúlyozza, hogy magunkévá kell tennünk mindazt, amit a tudomány és az emberi ész létrehozott. Azért kell mindezt elsajátítanunk, hogy erre építve, előbbre jussunk, hogy megváltoztassuk az életet, és a tömegek kultúráját a lehető legmagasabb fokra, a szocialista kultúra szintjére emeljük. Lenin meggyőződéssel vallotta, hogy a könyvek könyvtárak és azok széleskörű felhasználása nélkül elérhetetlen a kultúra olyan foka, amilyent a modern technikp, a műszaki forradalom, a szocializmus és a kommunizmus építése megkövetel. E gondolatok nem kerülték el Lenin figyelmét, a forradalom legmozgalmasabb napjaiban sem. Ismerefontossága

tes beszélgetése Lunacsarszkí- val, az újonnan kinevezett népi komiszárral, mindjárt a Téli Palota bevétele utáni reggelen. Hangsúlyozta, hogy elsődleges figyelmet kell szentelni a könyvtáraknak, és a haladó burzsoá országokból át kell venni könyvalap legszélesebb kihasználásának minden formáját és módszerét. A könyvet hozzáférhetővé kell tenni a tömegek számára. El kel! érnünk, hogy a könyv eljusson Oroszország legeldugottabb sarkába is.

A történelem kevés olyan államfőt ismer, aki oly nagy szakértelemmel érdeklődött volna a könyvtárak és azok munkája iránt. Nagy fontosságot tulajdonítva a kultúra és a tudomány fejlesztésének, helyesen látta a könyvtárak kulcsszerepét a kulturális forradalom kiszélesítésében, a művelődésben és az ember szocialista nevelésében. E téren jóval megelőzte a legfejlettebb nyugat-európai államok politikusait is.

Álláspontjával és tetteivel nemcsak a szovjet könyvtárak fejlődése gyakorolt hatást, hanem a többi szocialista országokéra is. Ez érvényes szlovákiai viszonylatban is. A könyvtárak dolgozóinak túlnyomó többsége öntudatosan vállalja és járja ezt az utat. Könyvtáraink dolgozóinak tevékenysége elválasztahatatlan a társadalmi haladásért, a szocializmusért és a könyvtárak Lenini elveken alapuló kiépítéséért folytatott erőfeszítésektől. Tud- tában vagyunk azonban annak is, hogy nem minden könyvtárunk fejt ki olyan tevékenységet, mint amilyent annak idején Lenin elvtárs megkívánt. Könyvtáraink kiépítése, anyagi- technikai ellátottsága még nem mindenütt és nem mindig felel

meg a társadalmi szükségleteknek annak ellenére, hogy az értük felelős személyek Lenin követőinek vallják magukat. Őszintén meg kell mondanunk azt, hogy ott ahol hiányzik a könyv szeretete, nem lehet jó a könyvtárélet sem.

A felszabadulás óta 10 ezerre nőtt a könyvtárak száma Szlovákiában. Könyvtáraink a válságos időszak bomlasztó következményeinek leküzdése u- tán is megtartották szocialista jellegüket. Tevékenységük elválaszthatalan volt a szocializmus építésétől, és ma is az. Követve a könyvtárakról vallott lenini elveket, terveikben a szocialista szlovák nemzet és a nemzetiségek időszerű politikai igényeihez igazodnak. Könyvtáraink dolgozóinak eddig kifejtett munkájára méltán büszkék lehetünk. Mindennek ellenére akad még tennivaló bőven.

Nem egy járásban, városban, faluban, iskolában és számos intézetben az egyes gazdasági vezetők és szakszervezeti dolgozók részéről hiányzik a megértés. Vonatkozik ez sokszor a nemzeti bizottságok dolgozóira is. Az ő segítségükkel könnyebben megteremthetjük, különösen a járási könyvtárak politikai osztályait. Ezzel elősegíthetjük az ifjú nemzedék szocialista nevelését is.

A lenini üzenet továbbra is élő számunkra. Munkánk e— gyetlen területén sem feledkezhetünk meg róla. Ezért í- dőnként fel kell tennünk a kérdést: valóban megtettünk-e

mident könyvtáraink kiépítése érdekében? Valamennyi könyvtárunkban a legnagyobb rendben van minden? Vajon következetesen produkáljuk-e Leninnek ma is időszerű gondolatait, és a gyakorlatban hogyan érvényesítjük ' őket? A kérdésekre csak alkotó munkával válaszolhatunk.

Jaroslav Kardos, az SZLKP

KB dolgozója

Segédanyag a kritikához:

;,Én pontosan tudom, mi az, amit a költészetben „megcsináltam“. Költő nem vagyak, de ez nem változtat semmit a tényeken. A költészet számomra egy volt a közeledési — közelítési — eszközök közöl. I- gyekeztem a jót felszabadítani magamban. Munkámat befejeztem, ez a búcsúkötetem.“

Ezzel a bizarr, meghökkentő — battagyurkás — dedikálással nyújtotta át legújaob kötetét. Nem tudtam hirtelen, mit is mondjak: ellenkezzem vele? Adjak neki Igazat? Derüljek rajta, vagy szomorúan jelentsem ki: egy becsületes, jőszándékű költővel megint ke vesebb lett?! S ekkor eszembe jutott Komlős Aladár. Nem régiben alkalmam nyílt arra, hogy meglátogassam a Kútvölgyi szanatőriumban, és egy röpke órát elbeszélgessek vele. Mikor hozzá készülődtem, sokat töprengtem: vajon mit is vihetnék ajándékba neki én, az Ismeretlen ember, a közismert tudósnak, neves irodalmárnak. Ekkor ötlött eszembe, hogy elviszem az első verseskötetét — gondolván, ő aligha tudta megőrizni a nagy világégés közepette. I- gen, Komlős Aladár is lemondott a költészetről, talán éppen Kassán, miután elbocsátották tanári állásából. S erre igen sok hasonló példa van. de az Írásról, a közlés mákonyáről soha senki sem tudott lemondani. így lesz valahogy Batta Gyurka barátom is. kinek a harmadik verseskötelét jelentette meg a Madách Kiadó. Mert a fogadkozások mindig csak arra jók, hogy meg lehessen őket cáfolni. És mennyire Így van! Maga Balta Gyurka adja hozzá az anyagot is. Nézzük csak: második kötetében, a Testamentumban ilyen programot ad magának:

„Hiszem,

felfedeztem:

koponyatetöm

égboltján

három csillag ég: az írás, a szerelem, a sport.“

Mintha az Írást abba lehetne hagyni! „Sikerült már I a kutyákat / repülni megtanítani? / Hány hal ugat? / Hány cinke úszik!“ — Írja másutt Batta. És még ö mond ja, hogy nem fog több verset frnil

Ellentétben könnyen tett 1géreteivel, megfigyelhető, hogy Batta költői képalkotása, kitárulkozása a világ felé sokkal elmélyültebb, bensőségesebb lett előbbi köteteihez képest. Bár ars poétikájához hűen: a szerelem és a sport adja ehhez a kötethez is az a- nyagot; s bár ugyanabban a kohóban izzítja a szavak a- ranygolyőcskáit képlékennyé, mégis a kikerült ötvösmunka- veretű miniatűrök szebben csillognak, mélyebben verik vissza az olvasó szeméből rávetődő fénysugarakat, amit más szóval ágy is mondhatunk: humanizmus.

A könyv, miután formát kap, s az olvasó elé kerül, éli a maga külön világát, függetlenül az Írójától, alkotójától. Ez alól Batta Gyurka könyve, a „Huszadik világhó ború“ sem kivétel. A szép ki állításé könyv — Zsoldos Ve ra munkája — a Versbarátok Köre tagilletményeként jelent meg, s bizonyára kedves olvasmánya lesz a verskedvelö tagoknak. Már maga a cím bizarrsága kézbe kínálja a könyvet. Annak ellenére, hogy a borítólap szövege azt állítja: „Ha Batta György új ver seit összehasonlítjuk előző kö ete verseivel, nem észlelünk lényeges változást, eltérést, módosulást.“ — nekem az a nézetem, hogy ebben a megállapításban téved a fülszöveg szerzője. Nézzünk csak u- tána: a Testamentum, az előző kötet szinte ontja a halál, a koporsó kifejezéseket és az elmúlás gondolatát. Hogy a húsz egynéhány kifejezésből ízelítőül néhányat bemutassunk, íme: „Halálom órájára ' égek el“ — „Minden mozdulással / közelebb kerülők / a halálhoz“ „Fekete pelyhekben ' hull ránk / a halál“ — „Mindenkire vár / a láthatatszabadok leszünk, akár a margaréták, s nem puska által

pusztulunk,

hanem ügy, mint a jázminok: nyár éget,

(Hiszekegy) majd szinte válaszolva az 8- lőző gondolatra:

...,,s akarták, daloljam:

„A halál a legszebb.“

(Alom a rákról) Ba(ta György azonban egykét kivételtől eltekintve, levetkőzte ezt a halálhangulatot, mint rá nem illő ruhát, s helyette belekurjantott a finomkodó, ólszent sokadalom- ba:

„A fickónak / sem akad / egyetlen / hangszerkészítő else / s karjaiban / mégis / zenélni kezdenek a nők, / mint a harangok / hegedűk, / fuvolák.“ Akár egy utcasarkon álldigálö, rászedett suhanó, azzal az őszinte rácso- dálkozással teszi ezt, melyet csak az irigység és a csodálat isteni keveredése tud 1- lyen harmóniába ötvözni. Hol van itt már a halálvágy? A másutt öldöklő fegyverek az ő képzettársításában pozitív ötletet kapnak. íme: „A lány / az angyali tank / végigvonult az utcán / melle két a- tomtöltetéből / rajzottak a szikrák / szeme puskatüzétől / gyönyörű füst / gomolygott a levegőben /“ Különben e- zekről a szóképekről, metaforákról érdemes néhány szót ejteni. Hogy miért? Azért, mert Batta verseinek ez adja líraiságát, ez emeli a rím és ritmus nélküli sorokat költészetté. Batta szertelen, csapongó fantáziája teremti meg, hozza létre az Ilyen bizarr képeket:

„A szemből szabadult

fénylovak — egy egész méntelep — mohón legelték a nyak és comb füvét, ...Pusztították a has rétéit, a test csodás gyepét!“

(A finom költő) A hangulatteremtés, a né hány szóval atmoszférát alkotni tudó költő sajátos világa ez, hol nem a szélesen hömpölygő verssorok áradata hódít el, hanem a nyúlfarknyi sorok között bujkáló derű, a- melynek eredőjét valahol Csokonainál, hetykeségét Petőfi nél, vagy jfizset Attilánál kellene keresni. A gyep szót különös szeretettel dédelgeti a költő. Pl.:

„Zöld füstje nem birkózik már

az ég kék gyepén hiroslmal bombákkal.“ (Fábry Zoltán halálára) „Rongyosok! — szikrázta valamelyik kék, s a zöld gyep

perzsaszőnyegén vonaglö ellenfelére lépett.“ (Tudósítás egy villanyfényes kupadöntőről)

A gy puhasága, az e melegsége, a p könnyedsége, tavaszi mezítlábas futásokat, ifjúkori reminiszcenciákat ébresztenek. Ugyanakkor ott az ellentét: a kőgyep, vagy a kék gyepen hirosimai bombákkal való viaskodás. Az ellenpontozás és a groteszk megjelenése. A világ vad rohanásától, az elidegenedéstől, a háborútól való iszony kifejező eszközeit keresi itt, és ebben a formában a költő, hogy még nagyobb legyen az olvasó ember döbbeneté, tudatos felelősségérzete. Így találják meg a maguk funkcióját az ilyen kifejezések^ „Vért, vért, hörögte az Ismeretlen / Szurkoló, alkohollal csempézett száj — / üregéből kiugráltak a téboly / fehér egerei és megszállták a le- / látókat.“ És kf nem ismeri Borsszem Jankó mesebeli alakját, aki így jelenik meg Batta költészetében: „Csöpp fiú lépked köldökig hóban Bivaly apjában vörös öklüket rázzák a borok, cipője tankja hőpihék puha fészkét

nyomorítja, A humanista ember életértelmének a keresése, illetve annak felismerése, költői képekben való kiáltozása a világ felé így, ebben a formában teljesedik ki Batta költészetében. A mesebeli Borsszem Jankóhoz folyamodik: tereljék az embereket a szörzet-drötA Szovjetbarát májusi száma

tág teret szentel a történelmi évfordulóknak. Méltó hangon emlékezik meg hazánk felszabadításáról, a prágai felkelőknek nyújtott szovjet segítségről és kommunista pártunk vezető szerepéről a Szlovák Nemzeti Felkelésben. A „Nagy kezdeményezés“ c: cikkben méltatja a kommunista szombatok jelentőségét. Idézi M. Jegorov visszaemlékezéseit, aki a gráz Kantarijával együtt kitűzte a győzelem vörös zászlaját a Reichstagra. „Orosz vér Európáért“ elmen Ilja Ehrenbnrg halála után fennmaradt kézirataiből közöl érdekes összeállítást, amely napjainkban is tanulságos hozzászólás az Európa arculatáról és sorsáról szülő vitákhoz.

). Aldridge, a Lenin-békedíjjal kitüntetett hires angol irő cikkében rámutat, hogy a szabadságukért küzdő népek számára a Szovjetunió mutatja az utat.

A Szovjetbarát érdekes szemelvényeket közöl a nyugati lapokból a kámai autógyárról, Sugár András riportját egy Moszkvában dolgozó négerről, a „Valahol a határmentén“ című írásban pedig a szovjet határőrök életét ecseteli. Az irodalmi rovat megemlékezik L. M. Leonovről, akinek műveit az egész világon olvassák és Peter )llemnickýrôl, akinek a Garammenti krónika c. regényéből részleteket Is közöl. A sportrovat bemutatja Anatolij Karpovot, a sakkozás nagymesterét.

BÁLINT TIBOR:

A MŰVÉSZ ÉS A MŰKEDVELŐ

1.

A műkedvelő abban különbözik a művésztől, hogy az életnek mindig csak egyetlen jelenségét látja, összefüggések nélkül. Módszerbeli fogyatékossága néha eszembe idézi az Oj Zrínyiász huszárait, akik holmi vasdarabba botolván, föl akarják emelni azt, s közben nem veszik észre, hogy a közlekedési akadály a vasúti sínnek egy darabja.

2.

A dilettáns mindig valakit meg a- kar írni; az igazi író valamit el akar mondani.

3.

Eveken át együtt laktam a külvárosban Balogh bácsival, a szobafestővel, aki elmesélte, hogy a harmincas években, amikor a fővárosba jött szerencsét próbálni, hosszú időn át urason megélt abból, hogy naponta egy órán át vékony meg vastag vonalakat húzott a frissen kifestett szobák falára. Mindig ugyanabban a kocsmában üldögélt, a törzsasztalánál, a legfinomabb borokat itta, s maroknyi léniája mellett várta, hogy betoppanjon a zöldfülű szaktárs, aki a mesterség egy részét elsajátította, de képtelen volt az akkori divat szerint öt-hat különböző színű és vastagságú sávot húzni a falszegélyre egymás mellé. így hát szükségében Baloghoz fordult, s noha az öreg játszva hamar elvégezte ezt a munkát, felét kérte s kapta a pénznek. Nos, ez a történet kifejezően példázza, hogy valójában mi a különbség a műkedvelő és a vérbeli mü- vé,sz között. Amaz sok mindent elleshet az alkotás külső technikájából, de az erővonalakat, amelyek a gondolatot egységbe vonják és az égboltot elválasztják a földtől, csak a beavatott mester tudta minden időkben megadni.

— arra kell fölhívnunk a

figyelmet, hogy az „agyon- nyomatékosított“ szavakkal csínján kell bánnunk. Ha mindent (vagy majdnem mindent hangsúlyozunk, akkor valójában semmit se eGÜZSBA KÖTÖTT IGEKÖTÖK

Az igekötők gazdag választéka, sokoldalú szerepköre anyanyelvűnk egyik jellegzetes vonása. Terjedelmes körülírás vagy más szó keresése helyett egy- egy igekötős alakkal tömören és érzékletesen tudunk kifejezni sajátos jelentésár nyálatokat Mindannyian tudjuk, mennyire mást jelent a szavazni és a megszavazni, a tegezni és a letegezni, a verni és a szétverni, a csapni és a becsapni, a menni és az átmenni, bemenni, elmenni, rámenni stb, Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy igekötőink — a szó szoros értelmében — zavarba ejtően bőségesek. Hol irányt {bemegy j, hol a cselekvés határozottságát, befejezettségét (megszavaz], hol gúnyos, sértő állásfoglalást /letegezj fejeznek ki. Ezt a sokarcúságot mossa egybe az a nyelvhasználati mód, amelyet az Igekötők nyakló nélküli használata jellemez. Mögötte az a — bizonyára csak homályosan kialakult — szemlélet rejtőzik, hogy az igekötős alak nyomatékosabb, hangsúlyosabb voltában különbözik elsősorban a puszta igealak tői. Ezért aztán a hivatalos és az Ilyen jellegű szövegekben sűrűn fölbukkannak az igekötős szavak olyankor Is, amikor csupán a hivatalos nyomatékosítás vélt jelentéstöbbletét adják a szóhoz. Leellenőriznek, kihangsúlyoznak, leigényelnek, kiértesítenek, leértesítenek, sőt kiexportálnak és lemérsékelnek, ahelyett, hogy ellenőriznének, értesítenének, mérsékelnének stb.

Az idézett példákban fö tösleges az igekötő, mert az alapige önmagában kifejezi a megfelelő jelentéstartal mat. Igen, vetheti közbe az olvasó, de a puszta ige nem olyan hangsúlyos Egyrészt. — Ferenczy Géza szavával

melűnk ki hatásosan. Elkoptatjuk igekötőinket és „hangsúlytalanítjuk“ a hang súlyoz-féle igéket, mintegy lefokozván az alapigék je lentéstartalmát. Másrészt azt is mondhatjuk, olyan buzgó túlzás ez, mint a gyakran hallható aztat, ez tét szóalakok „nyomatékos! tő“ tárgyragismétlése.

A fentiekből következik, de azért utaljunk egy példával is arra, hogy természetesen a hivatalos nyelvben sem helytelen az Ige kötő nélküli és az igekötős alakok párhuzamos haszná lata, ha különböző a jelentésük. Fölcserélhetetlenül mást jelent, ha kiértékelik és ha értékelik valaki munkáját

Futó olvasás közben is föltűnhetett, hogy az imént Idézett szavakkal rendre a ki- és le- igekötő fordul elő. Hivatalos nyelvi kedveltsé giiket (az át és a be igekötővel együtt) az Is mutatja, hogy sokszor egy-egy másik Igekötő helyére is benyomulnak. Ilyen szavakat hallunk, olvasunk: átbeszél (a megbeszél helyett), lebüntet (a megbüntet helyett) stb. Szinte már attól kell tartanunk, hogy az át, be, ki és a le általános „hivatalos nyelvi Igekötővé“ válik.

Az említet igekötők mértéktelen s ezért káros terjeszkedése a nyelvérzéket is bizonytalanná teszi, a helyes nyelvhasználatra törekvőt Is megzavarja. Például, ha azt olvassa egy javítandó kéziratban, hogy „a választás politikai előkészítésében és lebonyolításában aktívan részt vettünk“, rémülten kihúzza a le- igekötőt, hiszen olyan sokszor szerepel fölöslegesen. Itt pedig a helyén volt. Nem kétségtelen, hogy az „elin- tée stb.“ jelentésű lebonyolít, s nem a „kuszái gaba- lyít stb.“ jelentésű bonyolít Illik a mondatba és a gondolatba.

Igekötőink kellően árnyalt, célszerűen bonyolult lehetőséget kínálnak mondanivalónk kifejezéséhez. Használatukat ne bonyolítsuk indoktalanul!

PUSZTAI FERENC

lan / testére 1116 tok: / a halál.“ Bárhogy is keresem leg újabb kötetében ezt a halál- gondolatot. nem találom. He lyette az Igazi Batta Gyurka, a meghökkentő, groteszk, vagy vagányos kifejező eszkn zeiben is a humort, a maga kőriil jókedvet árasztó felnőtt kamaszt találom. Ezt vallja maga Is:

„Hiszem,

sövényétől, a „puska-ültetvényekétől melegebb, emberibb vidékekre, hol „eprek bójája plrosllk“, s „gyöngyvirágok világítótornyai ragyognak.“ így válnak a hétköznapi szavakból ünnepi igék, s így áll össze Batta György életfilozófiája életigenléssé, szép ntán vágyása: emberköltészetté.

GYÜRE LAJOS