Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-08 / 2. szám
ME ifik íl i (Befejező rész) — Che Guevarának már a külseje ie szembetűnő volt. Megás termetű, erős testalkatú, mégis gyengéd ember benyomását keltette. Férfias arca nemességet sugárzott. Ragyogó mosolya meghódította az embereket. Aki csak beszélgetett vele, kivétel nélkül arra a meggyőződésre jutott, hogy nagy műveltségű, sokat olvasott ember. — De mindezek az erények önmagukban még nem tehették Che Guevarát olyan közismert személyiséggé, mint amilyen volt. Nyilvánvaló, hogy nem a külseje a legfontosabb, sem az erudíciója, hanem az, hogy acél-kemény, törhetetlen meggyőződésű forradalmár volt. Teljes egészében átadta magát a forradalomnak, a dolgozó nép szabadságharcának, hogy függetlenítse magát mindenfajta elnyomástól, a kapitalizmus és az imperializmus egyéb terheitől. Izíg-vérig forradalmár volt. — A forradalom áldozatos szolgálata tette boldoggá, ez volt a legnagyobb eszményképe. A forradalom becsülete, a forradalom iránt vállalt kötelezettségei tették sziklaszilárddá, ezért nem félt semmiféle bajtól, veszélytől, ellenkezőleg: ezek vonzották. Rettenthetetlen ember volt, mindig készen állt rá, hogy életét adja az eszmékért, a- melyekben hitt. Távol állt tőle minden mesterkéltség, dicsekvés, a bátorságával való hencegés és az üres szólamok. Minden szavát, mozdulatát és tettét az őszinteség, a szerénység és az egyszerűség hatotta át. Ez az entellek-tüel, a „könyvek embere“, sohasem volt szobatudős — a harc, a kemény küzdelmek, a bátor vállalkozások vonzották. De Don Quijote sem volt, aki szél- ma lom harcot vívott, képzelt ellenséggel viaskodott. Az ő ellensége nagyon is konkrét volt: az imperializmus. — Hogy romantikus volt? Mindenképpen. De forradalmár romantikus. Jussanak csak eszünkbe Lenin szavai: „Magától értetődő, hogy nem lehetünk meg romantika nélkül. Inkább legyen több, mint kevés romantika. Mindig I < ÁS, Vj ! VISSZA A SZÉLMALMOKHOZ Az amerikai Egyesüli Államokban egyre jobban észlelhető villamosenergia-hiány enyhítésére a NASA egyik kutatóközpontjában igen érdekes javaslat született. Frank Rom, a Lewis Kutatóközpont munkatársa azt ajánlotta, hogy használjanak villamosenergia-termelésre szélmalmokat. Véleménye szerint százezer szélmalom egymillió megawatt energia előállítására volna alkalmas, s ez a mennyiség a többi erőművel együtt fedezné a jelenlegi szükségletet. A malmokat a magasfeszültségű vezetékek és az Atlanti-óceán mentén kellene elhelyezni. Az ötlet csupán azoknak szokatlan, akik nem tudják, hogy sok amerikai farmon még a közelmúltban is szélmalmok biztosították a villamosáram-ellátást. KIJEVI MÉRNÖKÜK o,yan exkavátort terveznek, amelynek vezérlőberendezésében elektronikus hálózat és memóriaegység alkotja a legfontosabb részt. Az exkavátort többféle munkára lehet majd beprogramozni. Az ©xkavá- torkezelónek csak a műszerek állását kell figyelnie a gép elektronikus számítóberendezésének hordozható vezérlőéi sata Iánál. rokonszenvvei viseltettünk a romantikus forradalmárok i- rámt, még akkor is, ha nem értettek egyet velünk.“ — Sokat beszélgettem Guevarával, gyakran vitatkoztunk I®. A legfőbb jellemvonása a türelmetlenség, a meghatározott irányvonalhoz való ragaszkodás, a forradalmi tevékenység osodatévő erejébe vetett bit, az engesztelhetetlen harc voltak. Mindez bizonyos tekintetben minden forradalmárnak, elsősorban a fiataloknak a hibája. Sokan közülünk csak az élettapasztalat alapján — amelyet nemcsak a sikerek, hanem a balsikerek is formálnak — kezdünk józanul gondolkodni, csak az élettapasztalat fegyelmezheti meg a forradalmi tüzet és ad rá lehetőséget, hogy erőt gyújtsunk és új harcokba szálljunk... — Erről beszélgettünk Ohe Guevarával. Sok mindenben egyetértett velünk, de sok tekintetben homlokegyenest ellenkező véleményen volt. Egyszer tréfából azt mondtam neki, hogy jól illik hozzá a Ohe név, mert az én örmény anyanyelvemen ez a szó nem-et jelent. Che jót nevetett ezen a megállapításon. Nehéz volt őt meggyőznöm, aminthogy ő sem egykönnyen győzött meg engem. Csak az élet, a forradalmi folyamatok fejlődése vihetett megfelelő módosításokat vitánkba, csak ez mutathatta ki, hol követett el hibát ő, és hol én. Ezek a viták azonban végeredményben az azonos véleményen levő emberek vitái és nem az ellenfelek szócsatái voltak. Mindketten kommunisták voltunk, így hát tiszteletben tartottuk egymás véleményét, barátságot éreztünk egymás iránt, és ez egyesített bennünket. Oktató automata Az Unitutor titokzatos név mögött egy oktató automata rejtőzik. Az univerzális és adott helyzethez irányított szerkezetet ötven munkahelyen alkalmazzák hazánkban, s szállítunk a Szovjetunióba, az NDK-ba, Lengyelországba, Ausztriába és az NSZK-ba. A nagyközönség mégis alig tud róla valamit. Lehetővé teszi bármelyik tudományág egyéni elsajátítását. A strašnicei Teslában szerkesztett Unttutorhoz tartozik egy 35 mm-es film vetítésére és magnetofonszalag pörgetésére szolgáló szerkezet. A szerkezet elmagyarázza a tananyagot, visszatér a nehezen érthető szakaszokra, felel a kérdésekre, sőt értékeli a tanuló tudását is. Az automata Oktatási programjába foglalják a tanárok nemcsak a szakmai Francisco Rabal Guevara szerepében az elfogás pillanatában, a legendáshírű forradalmár életéről széló olasz filmben. — EJ kel! mondanom valamit arról, milyen benyomást gyakorolt rám Fidel Castro és Che Guevara viszonya. Sokszor voltunk együtt, hármasban is — nem számítva a tolmácsot. így hát módomban állt fölmérni különös barátságukat, amelyet a teljes bizalom' és a kölcsönös megértés hatott át, noha természetük ellentétes volt. Mégis: mindketten temperamentumosak, tüzesek, lelkesek voltak. Becsülték egymást, talán éppen azon tulajdonságaikért, amelyek megkülönböztették őket... — Amikor Guevara elesett, nem találkoztam Fidel Castrőval, de beszéltem öccsével, Raullal, amikor Moszkvába jött, így hát jól tudom, milyen súlyos csapást jelentett mindkettőjük számára Guevara halála. Teljes mértékben együttéreztem velük. — Mit tud mondani Che bolíviai naplójáról? — Miközben olvastam, az volt az érzésem, hogy ennek a nemes szívű forradalmárnak a vérével van írva... — Bátorsága, megrertdíthetetlen szilárdsága, megingathatatlan harckészsége, amiről a napló Is tanúskodik, határtalan tiszteletet ébreszt az olvasóban. — Azok az emberek, akik olyan fából vannak faragva, mint Che Guevara, nem halnak meg hiába. Haláluk után is a csatasorban maradnak, életükkel és tevékenységükkel ihletik az egész emberiség szabadságának harcosait. (Vége) ÖNKÉNY, ERŐSZAK. B0RZA10M, ez ma Chile , .. A Chilében változatlanul dühöngő terorröl ad képet egy szemtanú, Edouard Baitby francia újságíró valló mása, a- melye! a V Experss című párizsi folyóirat közölt: „Rendőrség! Éppen szállodai szobámban akarok fölmenni Saotiagóban, amikor egy kékesszürke zubbonyt viselő férfi int, hogy kövessem. Dél van. Kezét bal kabátzsebében tartva, gyalog kísér át a város központján. Tizenöt perc múlva érünk a rendőrség romos épülete elé. A bejáratnál féltucat bamazakós civil áll, kétkézre fogott géppisztollyal, ujjaik a fegyver ravaszán. Síri csöndbe borult folyósokon haladunk át, aztán egy csaknem üres szobába vezetnek: faasztal áll benne, fapad, amelyre leültetnek. Rendőrök jönnek, megnéznek. Végre egy felügyelő — tekintete fémesen hideg — leül az írógép mellé. Megkezdődik a kihallgatás, amely hat órán át fog tartani. .. A szobában jéghideg van, mozognom nem szabad, sem kérdést feltenni. Három órakor, miközben a kihallgatás folyik, ugyanebben az épületben a chilei rendőrség vezérigazgatója egy másik francia újságírót fogad, akinek néhány napja interjút ígért. Marvine Howe, a New York Times tudósítója, aki véletlenül jelen volt letartóztatásomnál, figyelmeztette kollégáimét, és így érdeklődik sorsom felől. Harminc percig tartó „kivizsgálás 11 után a .tábornok kijelenti: „Nem láttuk Bailby urat, nincs nálunk." A kormánynál próbálkozó francia nagykövetség .is lakcml- kus választ kap: „Semmit sem tudunk az ügyről.“ Fél hétkor végre szabadon engednek. Ez az az óra amikor a polgári ruhás rendőrök visszatérnek őrjárataikról. Poros pulóverben, gépfegyverre merevedett kézzel, borostás arccal érkeznek. Ilyen ma Santiago. Önkény, erőszak, félelem uralja. Minden este tízkor, amikor a kijárási tilalom kezdetét veszi, a város mintha elrejtőzne. A hadsereg helikopterei köröznek a város fölött, katonai őrjáratok cirkálnak, minden éjszaka robbanások verik fel a csendet. Egyik szombaton hajnalban egy órán át tartott a lölvöldözés, gép- fagyverropogás. Kivégzések? A katonaság tűzött össze az ellenállókkal? Nem lehet megtudni. A külvárosokban félelmetes az éjszaka csendje. Az emberek várakoznak. Ha a kutyák ugatnak, halál kommandó érkezik. Az ajtókat puskatussal verik be, a gyanúsakat elhurcolják. Mintegy két hete, egy iskola udvarán tizenegy embert lőttek agyon, „példát statuáltak“. Gyakran a Mapocho folyó hullámai vetik ki másnap a holttesteket, amelyek a kanyarban összeterlódnak. Nappal lehangoló a város képe. Rohamsisakos katonák figyelik, derékhoz szorított golyószórókkal a Járókelőket. Reggel 9 őrá a Oalle Augustinason: előttem egy 11 éves forma fiúcska figyelmetlenségből leejt egy iskolai füzetet, épp a katonák lábánál. Hátralépnek és a fegyverüket a gyermekre szegezik. A fiúcska megrémülve elsiet. Néha húsz-harminc fegyveres katona jön ki egy épületből, velük egy civil is: rendőr, aki velük Jött a „bekerítésre“. Chilében szabadon tobzódnak a büntetőosztagok; szünet nélkül, éjjel, nappal. Szörnyű tetteikre sok a bizonyíték, csakhogy a szemtanúk biztosága érdekében nem lehet felfedni a neveket, a színhelyt. A hadsereg egy osztag© meglepetésszerűen megjelent egyik rézbányában, mintegy két hete. Három munkást letartóztattak. Műhelytársaik sztrájkot jelentettek be. A kapitány elkiáltotta magát: „Ide, a fegyverek elé, aki sztrájkolni • akar...“ A junta több rendeletet adott ki, amelyben felhatalmazza a katonákat mindazok azonnali kivégzésére, akiket fegyverrel a kezükben fognak el: hivatalosan nyolcvanon fölüli az Így kivégzettek száma. Ugyancsak halálbüntetés vár minden sztrájkolóra, mindenkire, akit az úgynevezett „nemzeti újjépítés“ saabotálásával vádolnak. A helyzet olyan, hogy még a módos középosztály egy része is elégedetlen, amely pedig ellenségesen viszonyult az Allende-kormányhoz: a represszió és az élet brutális drágulása nyugtalanítja. A junta a „reális“ árak visszaállítását ígérte: az árak azonban háromszorosukra, egyes termékeknél hatszorosukra emelkedtek. A fizetéseket gyakorlatilag rögzítették, a munkahetet négy órával meghosz- szabbították. Nyolcszázezer munkanélküli, akiket politikai okokból tettek utcára, kóborol a városokban és falvakon. ..A mulatságnak vége, ki kell fizetni a számlát“ — ismétli egyre a rádióadásokban a katonai junta. És meg is fizetteti: elsősorban a dolgozókkal.“ adatokat, hanem pedagógusi képességeiket is. Az Unitutor zajtalanul működik, felesleges tehát a tanteremben a hangszigetelés. A Prágai Közgazdaságtudományi Főiskola tavaly év végén tanulószobát rendezett be tizenöt automata oktatóval. Ötven programot alkalmaznak — a közgazdaságtudo mány koréból, szakgyakor- latot és nyelvi programot. Az újdonság bevált, s nagy segítséget jelent nemcsak a tanárok — programozók — számára, hanem a diákok nak is, akik vagy kötelezően dolgoznak a szerkezettel, vagy a tanár javaslatára, vagy pedig érdeklődésüknek megfelelően. —cs— watesieeea FERTŐZÉS OKOZZA A RÁKOT! Egy csoport amerikai rákkutató olyan felfedezésre ju tott. amely alátámasztja azt az elméletet, hogy a rákot fertőzés okozza, tehát nem örökletes kór. Felfedezésük’ egyúttal talán arra is lehetőséget nyit, hogy majdan a rák ellen is be lehet oltani a gyerekeket, mint most a bénulás vagy a himlő ellen. Két ikerpár vizsgálata közben ugyanis megállapították, hogy a kct-két testvér közül az egyik leukémiát kapott, a másik viszont egészséges. Mivel ikrekről van szó, tehát ugyanabból a petesejtből fejlődtek ki. arra a következtetésre jutottak, hogy ha a kór örökletes, akkor mind a kettőnek meg kellett volna kapnia. Mivel azonban csak az egyik betegedett meg, úgy vélik, hogy a vírus külső fertőzés útján jutott a méhbe. Felfedezésük tehát nagy jelentőségű, ha egyelőre nem döntötte is meg azt a nézetet, hogy a rákra’ való hajlam örökletes. tttfu&üsy s