Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-02 / 14. szám
v-. Szlovákia fővárosának új történelme huszonkilenc éves. 1945. április negyedikén a szovjet hadsereg második ukrán frontjának csapatai, Malinovszkij marsall vezetésével felszabadították a várost. Elmenekült az utolsó német fasiszta, s a nép a felszabadítók közé, az utcára özönlött, hogy lerója háláját, s megünnepelje szabadságának legelső napját. Súlyos történelmi felsóhajtás volt ez a pillanat. Azóta huszonkilenc esztendő telt el. Az új életet, az új történelmet igazoló valóság anyagi és szellemi értékei, tudjuk, csakis e felejthetetlen dátum mérlegén mérhetők le. Generációk nőttek fel, apák, fiúk és unokák találtak igazi otthonra ebben a szabadságban. Béke van. A Dunán új híd épült. Modem, merészen ívelő akár a kor, mely akkor elkezdődött. A hídpillér csúcsán a magasban az új kilátó-kávéház vendégei a város elragadó panorámájában gyönyörködnek. Pazar látvány. A részletek ugyan nem látszanak, de nyilvánvaló, hogy a folyóparton sétáló öregek és fiatal szerelmesek nemcsak azért boldogok, mert tavasz van, hanem azért is, mert ez a tavasz huszonkilenc esztendeje több és csillogóbb a régi tavaszoknál. A játszóterek és iskolaudvarok zsivaja sem hallatszik ide, de a gondtalan gyermekkacaj mégis fülünkben cseng. Az egyetem kapujából diákok özönlenek az utcára, s diákok ülnek a Nemzeti Színház szökőkútja peremén. A napfény felé fordítják arcukat. ,Mert az egykori város a fiatalok, s a diákok városává nőtte fel magát. És persze a munka városává. ' Az utcasarkon ibolyát árulnak. Az apró csokrokból sok száz odakerül a Slavínon elhelyezett koszorúk mellé. Az élő, a dolgozó, a tervező és emlékező város ünnepe. Mi, a háború utáni nemzedék fiataljai nem emlékezhetünk 1945. április negyedikének reggelére, de tudatosítjuk e nap történelmi jelentőségét, s tudjuk mit ér a szabadság, ami akkor a városra rákö- szöntött. 1945. április 4-én a szovjet hadsereg mögött már ott állt az ugyenezen a napon felszabadított Magyarország, de előtte állt még az út Berlinig. Győzelmes út volt, mely néhány héttel később a háborúból vezette ki a világot. KESZELI FERENC Prágában minden harmadik 26 éven aluli fiatal SZI8Z- tak; a főváros fiataljai 3 630 000 brigádérát dolgostak le Prága szépítéséért és választási programja feladatai' nak teljesítéséért. Aj előző városi konferencia óta háromszorosára nőtt az ifjúsági kollektívák száma Prágában. Ilyen és ehhez hasonló számok, eredmények hangzottak el hazánk minden kerületi SZISZ-konferenciá- ján. Kétkezi munkánk értékes eredményei ezek, amelyek növelik hazánk iránt és a Szocialista Ijúsági Szövetség iránt a bizalmat és fokozzák szervezetünk erősségét. Az alábbiakban röviden visszatérünk a SZISZ keletszlovákiai, nyugat-szlovákiai ti konferenciáin elhangzott hoz. A SZISZ kelet-szlovákiai kerületi konferenciájának résztvevői érdeklődéssel hallgatták meg ján Pirčnek, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottsága vezető titkárának a felszólalását. Értékesek és buzdítóak voltak a fiatalok munkakezdeményezését illető elismerő szavai. Pirč elvtárs felszólalásában több ifjúsági kollektívát megdicsért. Michal Zozuľák, a SZISZ KB küldöttségének a vezetője felszólalásában kifejtette, hogy a SZISZ úgyszólván minden koncepciós feladatot megoldott már. Jelenleg az a legfőbb feladatunk, hogy ezeket az alap-célkitűzéseket eljuttassuk minden SZISZ-taghoz, megértessük velük és megnyerjük őket a teljesítésre. Ivan Dzurianik, a SZISZ közép-szlovákiai kerületi bizottságának elnöke büszkén számolt be a kerület fiataljainak munkaaktivitásáról, elért sikereiről. A kerületben szép hagyománya van a SZISZ pionírmunkájának is. Csaknem 200 000 gyerek — pionír és szikra — iskolán kívüli tevékenységét irányítják az ifjúsági szervezet tagjai. A felszólalók közül értéés közép-szlovákiai kerülR- értékesebb felszólalftsokkesek voltak Jozef Byster- skýnek, a Vágmentl Gépgyárak SZISZ-szervezete elnökének, továbbá Juraj Šes táknak, a Gbelanyi EFSZ Ifjúsági szervezete elnökének és egyúttal a szövetkezetben működő 14-tagü komplex mechanizációs brigád vezetőjének felszólalásai. Értéküket az jelentette, hogy a gyakorlatban elért konkrét eredményekről számoltak be. A SZISZ nyugat-szlovákiai kerületi konferenciájának két napja alatt a konferencia elnöksége több táviratot kapott. Üdvözlő táviratokat, valamint ezeknél értékesebbeket — a két nap alatti brigádmunkák eredményeiről beszámoló táviratokat. Munkával köszöntötték a kerületi konferenciák résztvevőit az érsekújvárí, a lévai, a bratislavai és további járások SZISZ-alap- szervezetei is. A konferencia felszólalói nemcsak a munkaaktivitásban elért eredményeiket értékelték, hanem bátran szóltak az érdektevékenység a- zon formáiról Is, amelyek a fiatalok száméra a legvonzóbbak. Így például a Dunai négylevelű lóheréről ftáncdalénekesek versenye), trnaval népdalénekesek versenyéről stb.