Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-26 / 13. szám
— új ifjúság 5 250 ÉV a tudomány szolgálatában Kétszázötven évvel ezelőtt, 1724. februárjában I. Péter elrendelte az akadémia megalapítását, ahol nyelveket, különböző tudományokat és művészeteket művelhetnek és könyveket fordíthatnak le. Az új Intézmény, amelyet általában csaknem két századon át Pétervárl Tudományos Akadémiának neveztek — többszöri névváltozáson ment át. Az 1747-ből származó szabályzat szerint hivatalosan Cári Tudományos és Művészeti Akadémia; 1803-tól Cári Tudományos Akadémia; 1838-tól cári Szent-Pétervárl Tudományos Akadémia; 1917-től Oroszországi Tudományos Akadémia, 1925-től pedig a Szovjetunió Tudományos Akadémiája nevet viseli. Az Akadémia tudományos ülései 1725 augusztusában kezdődtek, a megnyitó ünnepség 1726 január 7-én volt. Az első orosz akadémikusok között volt Leonard Eller neves matematikus, csillagász és fizikus, valamint Daniel Bernoulli Is, aki a gázok és folyadékok dinamikájával foglalkozó munkáival tűnt ki. Mlhall Lomonoszov, a Moszkvai Egyetem egyik megalapítója, 1741-ben kezdett ott dolgozni. Az első levelezőtag Pjotr Ricskov, az Ismert orosz földrajztudós, közgazdász és történész volt. A XIX. század elején az akadémiának mindössze 15 rendes tagja volt. Számuk a század végéig 46-ra emelkedett. Az Akadémia egyre jobban vonzotta a legkülönbözőbb tudományok kimagasló és haladó művelőit. A tudomány és a szovjet hatalom első napjaitól kezdve állami üggyé, a párt és a nép állandó gondoskodásának tárgyává vált. A szovjet kormány által foganatosított Intézkedések eredményeként a Tudományos Akadémia már a forradalom utáni első ő- vekben széleskörű, a szovjet állam szükségleteinek megfelelő kutatási program megvalósításába kezdett. 1931-ben vezették be a tudományos kutatási tervek készítését, ez még közelebb hozta az Akadémiát a gyakorlathoz, a tudósokat az ötéves népgazdasági tervek teljesítésére Irányuló együttműködésre aktivizálta. A háború előtti ötéves tervidőszakok é- veiben az Akadémia tudományos Intézményeinek száma a négyszeresére emelkedett. 1940 végén — a különféle bizottságot nem számítva — több mint 180 tudományos Intézmény tartozott az Akadémiához, közöttük 78 kutató Intézet, 6 obszervatórium, 11 önálló laboratórium. 1934-ben az Akadémiát Leningrádból áthelyezték Moszkvába. A háború éveiben többek között a kozmikus sugárzás jelentőségét tanulmányozták. 1941—1942-ben Lev Landau kidolgozta a folyadék mozgásának kvantumelméletét, amiért később Nobel-dIJat kapott. 1943 elején széleskörű kutatásokba kezdtek a maghasadás vizsgálatára. A tudományos erők és az anyagi készletek összpontosítása lehetővé tette, hogy a szovjet tudomány és technika rövid idő alatt megoldja az atom problémáját. 1946-ban beindították az első szovjet atomreaktort és hamarosan erős nukleáris ipart hoztak létre. Moszkva mellett 1954-ben üzembe helyezték a világ első, 5 ezer kilowattos a- tomerőművét. A háború utáni években széleskörű munkába kezdtek a bolygóközi űrrepülések terveinek megvalósítására. 1957 október 4-én felbocsátották a Föld első mesterséges holdját maid sor került az első ember űrrepülésére. 1985-től kezdve a szovjet takéta-kozml- kus technika eredményeit széles körben alkalmazzák a televíziós és a rádiótelefonkapcsolatok, valamint a meteorológiai szolgálat és a hajózás fejlesztésére, a természetes nyersanyag készletek felmérésére, továbbá a geofizikai és atomfizikai kutatások és a csillagászati megfigyelések elősegítésére. 1969 augusztusában a SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hozott, „tudományos központoknak egyes távoleső területeken való létrehozásáról“. E határozat értelmében az Akadémia két új tudományos központot szervezett: a távol-keletit, amelynek keretében kerülbelül 20 kutatóintézmény működik, és az urálit, amely tizenkettőt egyesít. Egyes jelentős részproblémák vizsgálatára nagy, komplex kutató központokat szerveztek. 1973-ban az Akadémia tudományos dolgozóinak száma majdnem 40 ezerre nőt. jelenleg 245 akadémikus és több mint 450 levelező tagja van. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája 140 nemzetközi szervezettel tart fenn szoros kapcsolatot. Gyümölcsöző együttműködést folytat a szocialista országok tudósaival, aktívan részt Vesz a KGST komplex programjának megvalósításában. Az Akadémia és a szövetségi köztársaságok tudományos akadémiái a szocialista országok testvérintézményeivel állandó kapcsolatot tartanak fenn, s ez a nemzetközi együttműködés fontos tényezője. A SZOVJEIBARAT márciusi száma a nemzetközi nőnap alkalmából közli a Lonin-dljas Marietta Saginjan írónő vallomását a szovjet nőkről, bemutatja a le- ningrádi Ludmilla jakovlevát, az SZKP XXIV. kongresszusának küldöttét, a bratislavai Ba- lay Vera tanárnőt, aki a népek barátságáért dolgozik, és elvezet a messzi Chilébe is, hogy választ adjon arra a kérdésre, hová tűnt el Gladys, a santiagói vörös övezet lánya. A Szovjetbarát ebben a számában indítja meg a Szlovák Nemzeti Felkelés és a fel- szabadulás 30. évfordulójának jelentőségét méltató cikksorozatát. Mélyrehatóan foglalkozik a Komintern küldetésével, megemlékezik a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásáról, Lenin harcostársáról, Szverd- lov elvtársról, valamint Jurij Gagarinról, aki most lenne negyvenéves. „Az olonhéi valóság regéi“ c. színes ripurt elvezet bennünket Jakutföldre. Dénes György „A földön ember lesz az ember“ c. írásában Tarasz Sev- csenko életét ecseteli, Delmár Gábor cikkében a haladó nemzeti törekvésről ad számot a múlt század zenéjében, Petrik József pedig a könyvhónapi gondolatok kapcsán az írott szó erejét méltatja. Az olvasók bizonyára érdeklődéssel fogadják Csingiz Ajtmaíov, szovjetkirgiz író elbeszélését, valamint „Éljen és szeressen a szív“ c. interjút, amelyben a külföldön is közismert Vis- nyevszkij professzor, a híres szívsebész saját életét mérlegelve ad választ arra a kérdésre, hogy a zsúfolt napi program milyen hatással van a szív munkájára, az egészségre. Sok szülő kérdésére ad kimerítő választ a „Hasznos-e, ha a gyerek televíziót néz?“ c. írás. A szovjet színház új vonásairól viszont A. Szoloduv- nyikov érdemes művész nyilatkozik. A Szovjetbarát többi Írása is érdekes, színes, A gazdag képanyaggal megjelenő iap legújabb számával is bizonyítja, hogy méltó helyet foglal el a csehszlovákiai magyar sajtó rendszerében. TIZENEGYEZER TONNA GÖRDÜL A SÍNEKEN A jövő évben az észak-csehországi Most bányász- város világméretekben páratlan technikai és műemlékvédelmi akció színhelye lesz: kerekekre szerelve csaknem egy kilométeres útra kél a város gótikus katedrálisa. A székesegyházról, amelyet a prágai vár Ulászól- termével és a Kutná Hora-i Szent Barbara templommal együtt méltán emlegetnek a kései gótika legszebb csehországi emlékeinek sorában, még a hatvanas években kiderült, hogy felszíni fejtéssel és kitermelhető hatalmas szénrétegen foglal helyet. A templomot az alapokkal együtt süllyesztett a- célvázba fogják, majd a 11 ezer tonna súlyú épületet és az acélkonstrukciót ráemelik ötvenhárom, Indul a katedrális egyenként fél méter hosszú és két méter széles, síneken gördülő hidraulikus kocsira. Végül a székesegyház percenként 1,5—2 centiméteres „sebességgel" befutja a pontosan 850 méter hosszúságú pályát, új állandó helyéig. A talajvizsgálat, az előkészítés és a kísérletézés éveket vett igénybe. Az akció felett az UNESCO vállalt védnökséget. A tervezés és a műszaki kivitelezés cseh mérnökök, csehszlovák vállalat munkája. A műemlékvédelem ilyen nagyszabású vállalkozást eddig nem ismert. A nevezetes egyiptomi Abu Szimbelt szétszedve szállították el. Most városában csak a már nagyon roskatag tornyot különítik el az épülettömbtől és viszik utána restaurált állapotban. 1978-ban a katedrális ismét látható lesz. Azt tervezik, hogy a közelében nemzetközi idegenforgalmi központot nyitnak. FELHÍVÁS A CSEMADOK bratislavai városi bizottsága és Bratislava-vidéki járási bizottsága áprilisban rendezi meg a „Tavaszi szél vizet áraszt...“ című IV. országos népdalverseny járási fesztiválját, melyre a 16. életévüket betöltött bratislavai és Bratislava-vidéki érdeklődők (nem hivatásos énekesek) március 31-ig küldjék be jelentkezésüket a következő címre; OV CSEMADOK, Nám. 1. mája 30., 891 09 Bratislava. A jelentkezők 5 választott népdal címét tüntessék fel. vetettük, büntessék meg a munkásgyilkosokat, s gazdánkat, a Rimamurányi Társaságotl... — Na és?l Az urak meg sem mertek mukkanni, nem merték felvonultatni ellenünk a csendőröket, rendőröröketl — Most sem merik. — Ki tudja... Tegnap Korompán, ma nálunk folyjon a munkásvér? itt nem meghalni kell... — Itt ütni kelll És csak az üthet, aki erősl — Nem hagyhatjuk, hogy éhhalálra ítéljenek bennünket! — Várjunk, emberek! Még két napot várjunk, és megtudjuk a végleges döntést! Dr. Kállay miniszter is fogadja a deputáciőnkat. — Tudomásunkra jutott, miniszter úr, hogy beszüntetik az állami segélyt. — Erről nekem nincs tudomásom... — Ha magától sem kapunk erre nyílt feleletet, kitől várjunk? — Miért nem keresnek munkát? * Felhorkanok. — Hol, miniszter úr? Mindenütt azt mondják, hogy NINCS1 — Nemcsak Zvolen városa létezik a világon... — Akkor engedjenek ki bennünket a Szovjetunióim! — Még mit nem akarnának?! ^ — Munkát, hogy éhen ne dögöljünkl Hogy ne kelljen segélyért könyörögnünk! — ígérem önöknek, hogy sürgős lépéseket teszek... — Mikorra várhatjuk a döntést! Már esedékes a segély kifizetése... Majd informálni fogom önöket. Szépen lerázott bennünket. Majd informálni fog... — Amikor majd bottal üthetjük a nyomát! Most már valóban nincs helye a halogatásnak. Még ma meg kell tudnunk, milyen sürgős lépéseket tesz a miniszter úr. — Gyerünk a járás! főnökhöz! Ott is megnyílik előttünk az ajtó önmaró gúnnyal a hangunkban mondjuk a járási főnöknek, ha már az adóhivatalban kaptuk eddig a koldusjegyeket és az utalványt az ingyenkenyérre, akkor őt tekintjük a „munkaadónknak“, s az ő kormányzósága alá tartoznak a járásban, a közeli falvakban lakó volt gyári munkások is, akik érdekében szintén szót e- melünk... Dr. Parasiny érezheti a talpunk alatt égő földet, mert ködös ígérgetés helyett kertelés nélkül kimondja: — Hiába szaladgálnak fűhöz-fáhozl... Az összekötők szétfutnak a városban. Még ma, pénteken este gyűlést tartunk a „kuglizóban“! Jöjjön, aki csak tud! Jöjjenek az asszonyok isi Amint kimondom azt a szót, hogy „kuglizó“, megvallom 6- szintén, elérzékenyülök. Ez is az oka annak, hogy olyan hevesen tiltakoztam, vakon nem rohantunk a halálba, a puskák, a szuronyok elé. Mert most biztos, hogy kivezénylik ellenünk a csendőrséget. Korompán is folyt a munkásvér, és mit értek el? Váratlanul robbant ki, itt is robbant fog a véletlen. Ezzel tisztában vagyunk. Valaminek történnie kell, a szenvedélyek mögött ott lappang a vulkán tüze. S amikor kitör, akkor már nem gondolkodik az ember, a feltörő áradat magával sodorja a hallgatag szemlélőket is. De addig tegyünk meg mindent, amit lehet, mert csak akkor van értéke a tettnek, ha megküzdünk érte. így volt ez mostanáig. Erős testvéri érzés alakult ki közöttünk, s ez kárpótlást nyújtott azért a rengeteg rosszért, ami ránk szakadt. Ez a testvéri együttérzés szülte a ml „kuglizónkat“ is. Furcsa elnevezés, de nem mindennapi a Kopár-hegy sem, onnan indultunk el, és a kuglizóban kötöttünk ki.----------------------------------------------Szerencsénk volt, hogy az Unlont hadigyárrá nyilvánították. Besoroztak ugyan bennünket, de nem vittek ki a frontra. Nagyban gyártottuk a finomabb pléhéket. Volt rá időnk bőven, mert tizenkét órát dolgoztunk naponta. De nem került el minket sem a háború szele. A „szófogadatlant“, az éhség miatt ládazodó munkást a frontra parancsolták. Tizenhatban pedig befutottak hozzánk Is a hadifoglyok, hogy kiegészítsék a létszámot. A legnehezebb, a legpiszkosabb munkát végeztették a fogságba esett olaszokkal, románokkal, oroszokkal. Krumplihéjjal, céklalevéllel etették őket. Ez még a lézengésre is kevés erőt adott. Ha rajtakapták a „lustálkodókat“, hátrakötött kézzel húzgálták fel-le őket a felvonócsigával. Bennünket viszont megfenyegettek: ha száraz kenyérhéjat dugunk a zsebükbe, azonnal megyünk a tűzvonalbal Nem volt nekünk miből adakoznunk, dohos bab- és kukoricaliszten éltünk, egy hétre csak tíz deka margarint kaptunk a konzumban, és mégis, a kevéskét Is titokban megosztottuk azokkal, akiknek még ennyi sem Jutott. Az orosz foglyokkal gyorsan összebarátkoztunk, mert „csaknem“ megértettük egymás nyelvét. Szökni akartak, hogy mielőbb hazavergődhessenek, mert a kutyának sem kívánják ezt a pokoli életet. Megmutattuk, merre az út, hol a legsekélyebb a Garam vize, hogy biztonságosan a közeli BudCa faluba lopózhassanak, ahol az ott lakó gyárimunkások ruhával és élelemmel vártak rájuk... De nekünk ez adatott meg. Mi nem szökhettünk meg ebből a pokoli életből. Csak másokon tudunk segíteni? Magunkon nem? Az üzem katonai parancsnoka tiltja a politikai szervezkedést. Ha valaki megkísérelné, az első vonattal!... Értik, ugye?! Hogyne értenénk, mert a rendőrkapitány is erélyesen kijelentette: — A fejemet adom rá, hogy amíg én itt leszek, Zólyom városában meg sem moccanhatnak a felforgatóki A szocializmust emlegetni is nagy bűn. De nem törődhettünk bele sivár sorsunkba. Emelték a munkataksát. Már tizenöt órát dolgozunk naponta, de a túlórákat nem fizetik meg. A hazafias kötelességért nem jár Jutalom. Ezt mondogatják, de egyről megefeledkeznek, nem magyarázzák meg hogy kinek az érdekét szolgálja a véres öldöklés, mert azt az egyet nem állíthatják, hogy a mi érdekünkért robbantották ki a háborút. A bab és kukoricaliszt is egyre dohosabb. Haza, a hegyek közé szökött falucskámba sem mehetek. Mit hozhatnék onnan, ahol a kenyér útja véget ér? Csak a forrás vizéből meríthetnék, de az csak a szomjat oltja, a keservet nem fojtja. KI tudja, mikor hallgatnak el az ágyúk, és mi lesz azután? ölbe tett kézzel nem várhatunk. Ha több jogot, szabadságot akarsz, harcolnod kell érte. összedugjuk a fejünket, és 1917 tavaszán a gyárban szájról szájra járt a hír: „Nem hagyjuk magunkat megnyúzni, megalakítjuk a vasmunkások szakszervezetét!“ Titokban kell csinálnunk, mert ezt is tiltják. A Kopár-hegyen találkozunk!... Csoportokban osonunk fel a hegyre. Az egyik tisztáson seregiünk össze. Én osztom szét a Budapestről hozott belépési nyilatkozatokat. (Befejezése a következő számban.)
