Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-08 / 2. szám
új ifjúság 3 „A SZISZ NEVELTJEI VAGYUNK“ MONDJAK A FIATALOK A PÁRT JÖVŐJE A FIATALOK Pártunknak nem kell a jövő XXX miatt aggódnia. Minden esztendőben olyan fiatalokkal bővülnek sorai, akik legjobb tudásukkal és Igyekezetükkel akarják szocialista társadalmunk fejlődését elérem ózdi tani. A tisztelet kifejezése ez azon kommunista nemzedék Iránt, amely lerakta pártunk alapjait. Ezt a küldetést fiatalos hévvel és lángolással tették magukévá a fiatal kommunisták. Nem képeznek kivételt a kék hadsereg képviselői sem — a vasutasok. SzéEVA — Családunkban nem én leszek az első kommunista, ügy hogy ez a döntő lépés nem volt odahaza sem meglepetés. Mondhatnám, szüleim nevelésének logikus következménye. Édesapám emlékei, a régi „boldog Időkről“, mindenről, amin keresztül kellett mennie, ez formálta gondolatal- ' mat, tudatomat és érzéseimet. Tudom, hogy hol a helyem, miért kell kiállnom, mire kell erőmet felhasználnom. Talán a természetemben van, hogy nem tudom tétlenül nézni a dolgok folyását. Mindig szerettem, és szeretem is a munkát az Ifjúsági szervezetben, éppen itt Igyekeztem érvényesíteni elképzeléseimet. És már osak egy lépés választott el mostani elhatározásomtól. Bátran állíthatom, hogy éppen a SZISZ nevelt arra, hogy érett legyek a párttagságra. MÁRIA — Nagyon megtisztelő számomra, hogy elvtársaim az a- lapsaervezetben felvettek a párt- jelöltek sorába. Hogy ml vezetett ehhez* az elhatározáshoz? Azelőtt Hodonínban dolgoztam, a dohánygyár munkása voltam. A szocialista munkabrigádban megtanultam úgy dolgozni, ahogyan a mai emberhez illik. Ez az Időszak nagy segítségemre volt és megszilárdított meggyőződésemben, Komárnóban nagyon jé munkakörülmények közé és nagyszerű kollektívába kerültem. Nem Is kell hangsúlyoznom, hogy mindez a SZISZ-munkával és tevékenység gél kezdődött. Az Ifjúsági szervezetben megkapjuk az alapot helyes nézeteik kialakulásához, Itt arra nevelik a fiatalokat, hogy helyesen értelmezzék helyüket a szocialista társadalmunkban. JOZEF — Mintha válaszaink összhangban lennének. Mindegyikünk olyan környezetből került ki, ahol a szülők párttagok volles látókörű, művelt emberek, a- kiknek az a biztonságérzet adja erejüket, amelyet csakis a szocializmus nyújthat. És ők ezt nem felejtik el. Bizonyltja ezt három kérdésünkre adott válaszuk, melyekben többek között arra Is feleltek, miért határozták el magukat arra, hogy belépjenek a pártba és hogyan vélekednek a párt- szervezetekben végzendő munkáról. Először azonban bemutatjuk 6- ket. Eva Cerňanská, bratislaval technikus, Varga Mária, komárnóí forgalmista és Jozef Koželuha, bratislaval lakatos. Eva Cerňanská és Mária Vargová tak. Ez szerintem Is döntő. Az 1- 1 yen nevelésnek megvan a látszatja, magán viseli a haladás pecsétjét, bizonyos öntudatosságot, amelyet aztán a fiatal ember magá yal visz az életbe. Nem akarok dicsekedni, de pél dául műhelyünkben én Indítottam el a szervezett tevékenységet. Most már valóban konkrét ered ményekkel dicsekedhetünk. Kis szervezet vagyunk, de éppen az Ilyen szervezeťben lehet kitűnően formálni az erkölcsi tulajdonságokat, Itt a jövendő kommunisták „tartaléka“. Engem is a szervezeti munka vezetett a pártba. EVA — J61 emlékszem apám szavaira: „Becsüljetek meg mindent, amitek van, minden lehetőséget, amelyet ma a fiataloknak nyújtanak. Hiszen, amit már a férjeddel együtt szereztetek ez a- latt a pár év alatt, mi nem tudtuk 30 év alatt sem megszerezni.“ Bizony, ha ezen elgondolkodom, látom, hogy szép jövő áll a mai fiatalok előtt. Bevallom, örülök a pártmunká- nak, bár egy kis „lámpalázam“ Is van, hogy megbirkózom-« a rám bízott feladatokkal. Mégiscsak mások lesznek, mint a SZISZ-ben voltak. Ismerem azonban az elv- társakat, és tudom, hogy kezdetben segíteni fognak. Munka van bőven. Szívesen segítenék az Ifjúsági kollektívák munkájában és egyáltalában a fiataloknak. MÁRIA — A pártszervezettel egyidőben továbbra Is szeretnék a munkahelyem SZlSZ-szervezeíé- ben tevékenykedni, segíteni a fiatalok érdekkört munkájának Irányításában. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert csak ezen keresztül lehet közelebb jutni az emberhez, megismerni érdeklődési körét, nézeteit, és ha kell a helyes Irányba terelni. Aprólékos, mindennapi munka ez, de éppen erről nem szabad megfeledkezni. Hiszen néha oly kevés Is elég: egyetlen szó a megfelelő időben. JOZEF — Meg kell, hogy mondjam, munkánk során igen sok nehézséggel kell megbirkóznunk. Ennek ellenére az a nézetem, hogy a fiatalokat állandóan buzdítani kell. A kommunistáknak Jozef Koželuk kell ]6 példával elöljármlok, hogy a fiatalok példát vehessenek róluk. Ez az igazi agitáció, amely a politikai nevelőmunka legfonto sabb része. És éppen ezen a téren szeretnék Idősebb elvtársaim . támogatásával segíteni. XXX . SZISZ-tagok, pártjelöltek. Százá val vannak. És párttagságuktól nem várnak semmiféle előnyt, hanem elsősorban Inkább több munkát. Így tartják helyesnek, mert a kommunisták példája — ki hogyan él, milyen példásan dolgozik, ezek olyan valóságok, ame lyek a legjobban képviselik a pár: politikáját környezetünkben. A személyes agitáció olyan dolog, a- melyet nem lehet üres szavakkal pótolni. És a fiatalok ezt nem felejtik el. Válaszaik meggyőztek róla. F. Riszdorfer jíA*... KÖSZÖNJÜK A LÁTOGATÁST Régi kastély. Tornyok meg erkélyek vannak rajta. A kapu kállantyúja régi és fénylik. Igaz, el is feledtem mondani, hogy hol is vagyok tulajdonképpen: Opatovský iSokolecen IApácaszakállas) az oligofréniában szenvedő gyerekek intézetében vagyok, ahoj tizenöt egészségügyi nővér és további tizenöt ember dolgozik ászért, hogy a gyerekek életben maradjanak, hogy emberhez és szocialista társadalmunkhoz méltó környezetet biztosítsanak számukra. — A legtöbb, amire meg tudjuk őket tanítani, a higiéniai szokások. Ha valamelyik gyerek önálló, annak már nagyon örülünk. A legtöbbje sohasem képes arra, hogy egyedül öltözzék és egyék'. A hetven gyerek közül a legtöbb fordítva ölti magára a ruháját, fordítva veszi fel a cipőit, s ezért nem is kell öltöztetni, csak póly ázni, mint <t csecsemőket. Ezért naponta nyolcszáz pelenkát mosunk. A nővérke végigvezet a> szobákon, és akár egy Idegenvezető, rámutat a falon függő, virágokkal díszített táblákra, majd a gyerekekre és elmondja az illető beteg tüneteit: — B. P. Nincs vele nagyobb baj. Naphosszat ebben a pózban fekszik. A gyerek oldalra dőlve, fejét félig maga alá temetve fekszik. A takaró alól kilátszanak a hosszú lábszárcsontjai. — V. R. Ez a fiú megérti vagy érzi, ha szólnak hozzá. Ilyenkor nevet, örül. Csak arra kell vigyázni, hogy meg ne fogja az ember ruháját, mert akkor menthetetlenül leszakít valamit. A nővérke oda Is megy az apró gyermekágyban, fekvő tőim mint tíz éves gyerekhez, beszél vele, megsimogat ja. A fiú örül ennek és örömét úgy fejezi M, mint az emberek nagy többsége: nevet. — Á. ]. Egy pillanatig sem lehet magára hagyni. A kezét állandóan csomagolni kell, különben összeszaggatná a paplant, széttörné az ágyat. Tudóm, már ez is sok, de akik itt dolgoznak, azoknak még ennél is kínosabb dolgokat kell naponta látni. Csak a névtáblák és a falon függő képek mutatnak derűsebb színeket. Igaz, ezeket egészséges emberek, az intézet nővérkéi készítik, hogy kedveskedjenek a szülőknek, s némi fényt lopjanak a komor falak közé. A szobában idősebb egészségügyi nővér tartózkodik. Már húsz éve szolgál itt: — Inkább anyák, mint nővérek, Illetve alkalmazottak vagyunk itt. Egyszerűen mi vagyunk a gyerekek anyja, nemcsak azért, mert az ttt töltött évek alatt a szívünkhöz nőnek ezek a gyerekeik, hanem mert tudjuk, csak így vagyunk képesek kellő figyelemmel és szívvel végezni ezt a nehéz munkát. A vezetőm így egészíti bt az ügyeletes nővér szavait: — Minden nővérnek megvan a maga csoportja, szobája és ezzel törődik. Azért van ez így, hogy megszokják őket a gyerekek, s hogy ők is megismerjék és állandóan figyelni tudják a gyerekeket. Elköszönök a szobától, csak még egy pillantást: az egyik gyerek a két ágy közti sínét alkotó rudacskákon föl-le gu- rigáztatja a labdákat, a másik színes játékait rakosgatja- simogatja, egy kislány pedig az asztalnál ül. Előtte jegyzetfüzet, ceruzák. A jegyzetfüzet már majdnem tele van. Ő ugyanis naphosszat ezt csinálja: leveleket, bábákat, kutyákat rajzol sűrűn a lapokra. A kezecskéi furcsán visszagörbülve- tekeredve, de a képek mégis értelmes és reális képek. Pedig nem Is lehet ezzel a kézzel akárcsak kézbe ts venni a ceruzát. Ha éppen szükséges, mind a két kezével megfogja és úgy húzza a vonalakat. Az ebédlőben a zsibongás érthető. Amíg viszont meghozzák az ebédet, az egészségügyi nővér megsimogatja, magához öleit egyik-másik gyereket, megmondja neki, hogy köszönjön. A bátrabbika odaáll az ember elé és furcsán néz a képébe, mesimogatfa a kabátját, elcsodálkozik azon, hogy milyen magasra nőtt. Végül az egyik meg Is kérdi: — Te Lapagosról vagy? Igen, hát honnan is lehetnék, ha már Ilyen nagyra nőttem, mint Lapagosról, hiszen ha betölti a tizenkettedik évét, ő is odamegy. A lányok Medvére. Három éves korban kerülnek ide, s tizmkétéves korban mennek más intézetekbe. Persze, ha egyáltalán megérik ezt a kort. — Sok közülük nem is éri meg ezt az Időt — mondja ismét a nővérke. — Ha Igen, akkor Is fájdalmak közepette. Megkapnak minden orvosi segítséget, Hetente kétszer jön a körzeti orvos, egyszer a pszichológus, és ha szükség van, éjszaka is kihívjuk az ügyeletesei. Még egyetlen egyszer lem történt meg, hogyha hívtuk, ne jött volna. Ennek ellenére sem ért meg minden gyerek azt a kort, hogy átköltözhessen Medvére vagy Lapagosra. Rendszerint nem bírja a szíbecskéjWc, Elég egy kis tüdőgyulladás vagy Influenza, és már az végzetes lehet a számukra. — Énekeljetek — mondja nekik az ügyeletes nővérke, és a kis furcsán öreges arcú gyerekek énekelni kezdenek. A húsz-harminc gyerek közül vagy tízen énekelnek, a többi ül a széken és valahová messze, a semmibe néz. Az ének ennek ellenére szinte fülrepesztő, olyan lelkesedéssel és odaadással fújják. Az énekel az óvodában tanulják. Legalábbis így hívják a kastély parkjában levő két kis faháztkót, ahova naponta elviszik azt a húsz-huszonöt gyereket, _ akikkel lehet valamit kezdeni. A polcokon rengeteg apró játék, kis tárgyak, kézimunka, doboz aljából készült kosár, gyógyszeres doborokból autó, kupakokból őszét916 nyaklánc: — Ezeket az egyszerű kis tárgyakat mind ők készítették — tájékoztat egy idős, őszhajú, már nyugdíj korhatáron túl levő tanítónő, az óvoda vezetője. Majd így folyatatja: „Na* gyón nehéz velük dolgozni. Legalább minden tíz percben ú- jabb és újabb foglalkozást kell kitalálni a számukra, hogy le tudjuk kötni a figyelmüket. Egy-egy mese végtgolvasásá- nál valósággal színházai játszunk, mert azt akarjuk, hogy odafigyeljenek, hogy érdekelje őket a mese. Énekelni nagyon szeretnek, de ezt is gyorsan megúnják.“ Igen, pedig ők az „óvodások“ már átlagon felülieknek számítanak itt az intézetben. Hát akkor mennyi türelem és odaadás szükséges az ágyon fekvőhöz? Mikor kijöttem az ebédlőből a gyerekek kórusban kiáltották utánam: „Köszönjük a látogatást." Miért, kérdeztem magamtól később. Most már tudom, változást vittem az életükbe. —nth—
