Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-02-13 / 7. szám

2 r ■ U| #• * K neveléstan A szocialista ember EGYfiNISfiGE III. Az ember személyiségét nem lehet egészként vizsgálni — hanem csak mint a különböző tulajdonságok, a jellem, a szükségletek, az érdeklődési körök, a tehetség stb. ösz- szesését. Valamennyi tulajdonság önálló pszichológiai tü­net. De egyetlenegyet sem tekinthetünk a személyiségen kívülállónak, tehát a viselkedéssel, a nézetekkel, a meg­győződéssel szorosan összefüggnek. A személyiséget a tettek és a cselekvés, eszmék, érdek­lődési körök, erkölcsi érzék, szükségletek irányítják, ezek az ideoléigai-erkölcsi cselekvés hajtóerői. Ebből tehát az következik, hogy a személy erkölcsi minőségét a nívó tartalma, kapcsolata a világgal és a társadalommal, a vi­lágnézet és az erkölcs határozza meg. A személyiség második fontos oldala az akaratereje, amely a cselekvésre és minőségére van erős befolyással. Formáit és módjait az egyén aktivitása és jellemének energikus volta és kitartása határozzák meg. A viselkedés jelentős mértékben függ az akaraterőtől és a személy ér­zelmi tulajdonságaitól, szokásaitól és tehetségétől. Ez a jellembeli oldala viszont szorosan összefügg a világné­zettel és az erkölcsi irányzattal és a tájékozódási képes séggel. Hiszen a világnézet és az erkölcs, amelyek rend­szeresen ösztönzik az egyént cselekvésre annyira beideg­ződnek és megerősödnek jellemében, hogy már szinte szo­kásként az erkölcsi viselkedés formáiként lépnek fel. Az embernek a világnézetétől függ, miként fog fel bizonyos dolgokat, hogyan érzékeli az egész világot, hogyan visel­kedik vele szemben és milyen aktívan cselekszik. A világ­nézet minden állásfoglalásban jelentős szerepet játszik, befolyásolja az egyén tetteit, jelleme és annak minősége határozza meg, mennyire lesz képes az ember önállóan és alkotó módon tájékozódni mindenről, ami körülötte van, mennyire tud aktív lenni, vagy pedig csak tehetetle­nül sodortatja magát az élet problémáival, vagypedig tu­datos és aktív irányítója lesz-e a sorsának. A világnézetnek tehát nagy a jelentősége az emberre nézve. De hogy milyen világnézetet sajátítanak el az em­berek, ennek már társadalmi szinten is igen nagy jelen­tősége van. Ezért egyetlen uralkodó osztály — sem a múltban, sem a jelenben — nem hanyagolta el a társada­lom tagjai világnézetének forpiálását, különösen nem a fiatal nemzedékét, nem hagyta az ösztönös fejlődés kénye -kedvére. Társadalmunk a szocialista társadalmi rend fejlődését a végső cél elérésével pedig a kommunista társadalom fejlődését szorgalmazza. Ezt a célt viszont nem tudjuk politikai fejlettség és öntudat nélkül elérni. Ezért a szó cialista nevelés egyik fő célja és feladata, hogy már az iskolák tanulóiban mély politikai öntudatosság, szocialis­ta meggyőződés alakuljon ki, és a szocializmus, valamit a kommunizmus elkötelezettjeivé váljanak. A szocialista meggyőződésnek viszont kizárólag a világnézeten, a marx­ista-leninista tudományos világnézeten kell alapulnia. A tudományos világnézet elsajátítása nélkül nem válhat az ember politikailag öntudatossá, sem erkölcsileg teljesen fejletté. A tudományos világnézet a szocialista ember elen­gedhetetlen vonása, nélküls nem lehet a szocializmus és a kommunizmus öntudatos és odaadó építőit felnevelni. A tudományos világnézet kialakulásánál nagy szerepet játszik az erkölcsi nevelés is. A kettő között olyan szoros a kapcsolat, hogy a múltban tartalmuk és feladataik egyetlen egységbe sorakoztak. A világnézetben az ember nemcsak a legáltalánosabb magyarázatot, felfogását a vi­lágról és az életről vázolja fel, de világossá válnak előtte a társadalmi kapcsolatok alapvető erkölcsi nézetei, kap­csolata más emberekhez és önmagához stb. A világnézetbe tartoznak tehát az ember erkölcsi-politikai kapcsolatáról vallott nézetei, életének célja és értelme, a személyiség cselekvésszabadsága ... Ezeket a kérdéseket világítja meg az ember előtt a szocialista erkölcsi nevelés, amely az egyén tetteit irányítja, ösztönzi a helyes világnézet kiala­kulását és az emberek gyakorlati osztály-társadalmi be­állítottságát. A világnézet kialakulása az érzelmi átéléssel, egyes kapcsolatok kialakulásával, a környezethez és az élethez való hozzáállással, az akaraterő nevelésével is összefügg. Ezen a területen a világnézeti neveléshez jelentősen hoz­zájárulhat az esztétikai nevelés, a kultúra és a kulturális nevelő munka. Szocialista társadalmunk jellegzetessége az a valóság, hogy az embernek a kapcsolata a kultúrá­val egyáltalában nem mond ellent a mindennapi életben való gyakorlati munkásságával. Azáltal, hogy nálunk a mű­velődés már nem ünnepi esemény, hanem társadalmunk nagyon fontos tényezőjévé vált. Ezért társadalmunknak érdeke, hogy tagjai minél kulturáltabbak legyenek, mert csak így emelkedik életszínvonaluk és egyben szaktudá­suk is. Természetesen a személyiségnek a világnézettel való formálása elsősorban az ésszerű nevelés, a logikailag he­lyes vagy helytelen, a tudományos vagy nem tudományos ismeretek és elképzelések dolga, és elsősorban a megis­merés folyamatában alakulnak ki. Ezért a világnézeti nevelésnek a szocialista nevelésben és a személyiség kialakításában alapvetően fontos helye ü) Ifjúság, a Szocialista Ifjúsági SzOvetség Szlovákiai Kflz- ponti Bizottságának lapja • Kiadja a Smena kiadóvállalata • Szerkesztőség és adminisztráció: 89714 Bratislava, Praí- ská 9. Telefon: 485 41-45. Postafiók 38 • Főszerkesz- t ő dr. STRASSER György. Nyomja: Západoslovenské tlaCiarne 01 • Előfizetési dl) egész évre 52.— Kés. télévre 28.— Kés • Terjeszti a Pos­ta Hfrlapszolgálata. Előfizethető minden posta kézbesítőnél vagy postahivatalnál • Kéziratokat nem őrzünk megégnem küldünk vissza • A lapot külföldre a PNS Üstredné expfr dlcia tlaóe. Bratislava. Gottwaldovo nám. 6. 48 útján lehet megrendelni megrendelni. Engedélyezve: SÜTI 13/1 Szocialista Ifjúsági A Szövetség zbrojníkyi (fegyvernek!) alap­szervezete „A CSKP vezetésével a szocia­lista társadalom to­vábbi fejlődéséért, az ifjú nemzedék boldogabb jövő­jéért“ jelsző jegyében a kö­zelmúltban tartotta évzáró taggyűlését. A helyi kultúrházban tar­tott évzárót Blahová Mar­gité, a helyt alapszervezet titkára vezette. Üdvözölte a jelenlevőket, többek közt Veress elvtársat, a SZISZ levicei (lévai) járási bizott­ságának képviselőjét, Kiss Gyula, Kucharik Pál és Tr- navszky László elvtársakat, valamint a helyi társadalmi és kulturális tömegszerve­zetek képviselőit. A szervezet múlt évi te­vékenységéről és az előtte álló feladatokról Mihálková Helena, a helyi alapszerve­zet elnöke számolt be, a beszámolót tartalmas, építő jellegű vita követte. Kucharik Pál elvtárs, a helyi nemzeti bizottság el­nöke jobb munkára lelkesí­tette, serkentette a mintegy negyven jelenlevő fiatalt. Itt Jegyezzük meg, hogy a szervezetnek csak húszon­ÉVZÁRÓ közgyűlés Kiss Gyula elvtárs, a helyi pártszervezet elnöke a párt- szervezet és a SZISZ alap­szervezete munkájának je­lentőségéről és formáiról beszélt. Megköszönte a fia­taloknak a tömegpolitikai és a községfejlesztési mun­kákban nyújtott segítségét, de felhívta figyelmüket szervezetük hibáira is. nyolc nyilvántartott tagja van. Trnavszky László elvtárs, a helyi egységes főldmfi- vesszövetkezet elnöke anya­gi támogatást ígért az ifjú­ságnak; ennek fejében el­várja, hogy a fiatalok tény­kedése tartalmasabb és sok­oldalúbb legyen, mint a múltban. Mistylk Tibor a klubélet és a szakköri tevékenység fellendítését sürgette vita felszólalásában. Stevko István a SZISZ munkaformáiról és tevé­kenységének tartalmáról szólt. Veress elvtáí-s, a SZISZ járási bizottságának képvi­selője a SZISZ I. országos kongresszusáról és határo­zatairól beszélt a jelenle­vőknek. Az évzáró gyűlésen a tag­ság megválasztotta az új vezetőséget, amelynek élé­re Stevko István került, így minden előfeltétel adva van, hogy a szervezet az elő­irányzott gazdag programot hiánytalanul teljesítse. VERESS VILMOS A februári győzelem negyedszázados, valamint a Szlovák Nemzeti Felkelés harmincadik évfordulója tiszteletére Ko- Sice (Kassa) üzemei és polgárai mintegy negyedmilliárd korona értékű kötelezett­séget vállaltak. A számos (több száz) felajánlás egy­ben a martini és Banská Bystrica-i felhívás méltó visszhagja is, csatlakozás a „Mindenki szocialista módon“ és a „Választási program jegyében“ mozgal­makhoz. A kitűzött feladatok között szerepel a városszépítés, a tömegpolitikai és fel- világosító akciók még hatékonyabbá té­tele. Az évfordulók tiszteletére például mintegy 4500 előadást terveznek, és száz alkalommal szólaltatják meg a fa­sisztaellenes mozgalom veteránjait. A város már tavaly bizonyságát adta annak, hogy a vállalt kötelezettségeit nemcsak teljesíti, hanem túl is szárnyal­ja. A tavaly vállalt 93 millió korona ér­tékű felajánlások végső összege: 134 NEGYEDMILLIÁRD millió korona. Több mint negyven mil­lió koronával termeltek hát többet a ko- äiceiek. A város legnagyobb vállalkozása, leg­nagyobb beruházással épülő létesít­ménye az az új sportstadion lesz, amely­ben otthonra találnak a „kis“ és „nagy“ sportok hódolói. A létesítmény erdőparkkal lesz körülvéve. Ez a zöld cázis és a stadion csaknem százmillió korona beruházást igényel! A város négy negyede közül az újvá­rosiak tették a legnagyobb értékű fel­ajánlásokat, mintegy harminchétmillió koronának megfelelő munkát kívánnak végezni. Terveik között számos nagyon sürgető, nagyon fontos feladat szerepel, például a zöld övezetek kiépítése, illetve megnagyobbítása, és a fedett piac, affé­le kis vásárcsarnok építése. A negyedmilliárd koronát valamennyi kosiceí üzem, nemzeti vállalat, tömeg­szervezet teremti elő: egész bizonyos, határidőre. — bt — A KONTAKTUS ROVATA KEDVES LÁNYOK ÉS FIÚK! Múlt heti írásunkban már közöltük, hogy a februári győzelem közelgő 25-ik évfordulója alkalmából vetélkedő műsor-sorozatot indítottunk, melynek első részét Komér- nóból közvetítettük. A második rendezvényünkre február 20-án a fifakovói (füleki) Kovosmalt n. v. üzemi klubjá­ban 17 órai kezdettel kerül sor. Ezen is három csapat vesz részt: a Fifakovói Magyar Tannyelvű Gimnázium és a luCeneci (losonci) Klement Gottwald Építészeti Iparis­kola diákjai, valamint a fifakovói Kovosmalt üzemének ifjúsági szervezete. A vetélkedő után a Kontaktus szerkesztői Füleken is ta­lálkoznak a hallgatókkal. Az összejövetelen a résztvevők nemcsak észrevételeiket javaslataikat mondják el a Kon­taktusról, hanem beszámolnak ifjúsági szervezetük tevé­kenységéről is. A műsor zenei részének összeállításánál természetesen az ő kéréseiket is figyelembe vesszük. Még az elmúlt évben a külső bemondójelöltek számára a Kontaktusban meghirdetett hangpróbára csaknem száz jelentkezés érkezett. Ebből a január 28-án megtartott hangpróbára ötvenegyen kaptak meghívót. A harmincöt megjelentből az öttagú bizottság tizennégyet méltányolt az előkészítő tanfolyamon való részvételre, mely február második felében kezdődik el. — Az előkészítő tanfolyam­ra javasolt tizennégy jelentkező általában kellemes, f-á diós“ hanggal rendelkezik — mondotta Klimits Lajos ren dező, a zsűri elnöke. — Fogyatékosságaik inkább a be­széd technikájában, tapasztalatlanságukban és gyakorlat­lanságukban rejlenek. Ezek azonban gyakorlással és ta­nulással kiküszöbölhetők. Reméljük, hogy rendezőnk szakvéleménye mielőbb be­igazolódik, s Beck Klára, Csermák Szouya, Mozgay Béla, Hamar Judit, Bacsák Zsuzsa, Szabó Károly — hogy csak néhány nevet említsek közülük — hangjával a közeljövő­ben gyakran találkozunk majd a magyar adás műsoraiban, főleg a Kontaktusban. Nem kimondottan a hangpróbával kapcsolatos, ám némi köze mégis van hozzá annak a levélnek, amelyet a Sahyi (Ipolysági) Magyar Tannyelvű Gimnázium egyik negyedi kés diáklányától kapott a Kontaktus. Íme néhány sor a levélből: „Lehet, hogy túlbecsülöm magam, de vágyam, hogy önökhöz kerüljek. Mint bemondó szeretnék a rádiónál dol­gozni, vagy ha erre nincs lehetőség, más beosztást is el­vállalnék. Szeretném tudni, mik a feltételek“. Ahhoz, hogy valaki „hivatásos“, tehát nem külső bemon­dó lehessen, nagyon sokat kell tanulnia. Hibátlanul kell tudnia az anyanyelvét, szép hangszínezetének és hibátlan kiejtésének kell lennie — de fontos két-három idegen nyelvnek (angol, orosz, nőmet, francia) legalább passzív ismerete is, hogy csak a legfontosabb követelményeket említsem. Éppen ezért levélírónknak azt tanácsoljuk, hogy tanuljon szorgalmasan és kitartóan, s a sikeres érettsé­gi vizsga után jelentkezzék (ha adottságai ebhez meg vannak) színművészeti főiskolára, vagy ha szerkesztő sze­retne lenni, akkor a bölcsészkar újságírói szakára. Mint már közöltük, „Ti kérdeztek, a Kontaktus vendége válaszol“ címmel új sorozatot indítunk. Első vendégünk Dráfy Mátyás, a komáméi Magyar Területi Színház fiatal közkedvelt művésze lesz. Felhívjuk a fiyelmeteket, hogy kérdéseiteket csütörtökig, tehát február 15-ig küldhetitek be címünkre: a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása, 89711 Bratislava, Zochova 3. A borítékra írjátok rá mű­sorunk címét: Kontaktus. A viszonthallásra szombaton délután 2-tői 3-ig az éter hullámain, egy hét múlva pedig ismét találkozunk az Új Ifjúság hasábjain. Nagy Árpád

Next

/
Thumbnails
Contents