Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-12-18 / 51-52. szám

új if júság 21

A közelmúltban emlékeztünk meg egy feledhetetlen forradalmár mártírhalálának hatodik évfordulójáról. Tavaly a Szovjetunióban könyv Jelent meg az emberről, akinek a személye körül már életében legendákat szőttek. I. LavrecklJ könyvének és a korabeli feljegyzéseknek a felhasználásával szeretnénk olvasóink elé tárni: milyen ember is volt valójában Emesto „Che“ Guevara, a kubai forradalom hőse és Fidel Castro legközelebbi bajtársa.

A lánglelkű és romantikus forradalmár halálának körülményei részben még. máig Is tisztázatlanok, mert Bolivia egykori ural igyekeztek minél hamarább eltüntetni. Elhamvasztották, jeltelen sírba tették. Testét eltüntették, szelleme azonban tovább él.

Vajon ettől félt a bolíviai Prado kapitány, aki kioltotta Che Guevara életét, s nem vette át a Barrientos elnök által felajánlott 50 ezer pesés (négyezer dollár) jutalmat

sem. Senki sem akadt aki vállalkozott volna a vérdíj átvételére, ezért Higuera falunak adták útépítésre. Annak a falunak, ahol kioltották az életét. Higuera falucska né- hányszáz lákója Is aligha lett boldogabb a kis bekötőút elkészítésétől. „Guevara még visszatérhet* — mondogatták a falucska emberei közül azok is, akik azon a hij| vös hétfő reggelen megtekintették a tábori hordágyr? fektetett holttestet.

A korabeli lapok Guevara egyik leveléből idéztek, amelyet édesanyjához írt egykor Argentínába: „Macska természetem van. Hét élettel Is rendelkezem... A lapok arra céloztak, hogy korábban Is többször költötték halálhírét, amely minduntalan alaptalan hímek bizonyult.

Sok, főleg burzsoá szemléletű újságíró, író, filozófus vagy politikus fantáziáját foglalkoztatta már a kérdés: miért lett Guevaráből forradalmár, amikor élhette volna a jómódú argentin orvos csemetéjének gondtalan semmittevő életét Egy nyári vakáció idején végigbarangolta Dél-Amerikát, a Tűzföldtői Panamáig, és megismerkedett a magas hegyek kisemmizett indiánjainak, a favellák, állásnélküliéinek és az egész napos robotra kárhoztatott perui parasztoknak leírhatatlan nyomorával. Ettől kezdve egyre inkább foglalkoztatta a gondolat: felrázni és erejük tudtára ébreszteni ezeket a számkivetett embereket.

akltott a rosariől értelmiségi család megszokott hétköznapjaival. Orvosnak készült, megszerezte a diplomáját, dolgozott leprakőrházban, de nem egyetlen kórház betegeit akarta meggyógyítani, hanem egy egész kontinens egészségét szerette volna visszaadni. Marx és Lenin művelt tanulmányozta. Igaz, eszközei olykor túlságosan romantikusnak tűntek, fiatalosan hevesek voltak, de őszinték, ö nem látott más utat Lima és Rio de Janeiro szegényednek megmentésére. Mindig a nehezen járható hegyvidéket kereste, s a veszélyt, amely gyors sikert Ígért.

Diáktársait Is példája követésére buzdította. Fiatalkori barangolásai, a rendőrökkel vívott ökölharctól — amelyért huszonnégy éves korában már börtönbe került — a Batlsta-diktatúra elleni fegyveres akciókig vállalt bátor tettel tették őt legendás hírűvé, Fidél Castro harcostársává és a latin-amerikai fiatalok példaképévé.

Amikor az Egyesült Államok Guatemala ellen tört, 6 azonnal ott termett a haladó Arbens-rendszer védelmére. Itt ragadt rá társat jóvoltából a „Che“ név. A demokrácia megdöntése után Mexikóba távozott. Itt találkozott Fidej Castroval. Egy egész éjszakán át tartó beszélgetésük nyomán megbonthatatlan barátság szövődött közöttük.

Amikor 1956. november 25-én egy kis gőzös elindul Mexikóból Kuba partjai felé, a 83 mindenre elszánt szabari- ságharcas között ott van „Che“ Guevara Is. Ott van a tl- zenhéttagü maroknyi csoportban is, amely a Batlsta-zsol- dosok váratlan támadása után életben marad. A Sierra Maestrá vadregényes hegyormai között valóságos hadvezérré válik. Kiváló szervező, kiképző és Jó parancsnok hírében áll.

1959. január elsején a győztes forradalmi seregek élén vonult be Havannába. A fegyvert a forradalom győzelme után tollal cserélte fel. Először a kubai nemzeti bánik 1- gazgatója lett, aztán iporűgyi miniszterként gyárak telepítéséről vitázott. Csak néhány évre vállalta a hivatalt, igaz, akkor is több időt töltött Havannán kívül, mint a minisztériumban.

Megszokták, hogy napokra, hetekre vidékre utazott, s ezért kezdetben senkinek sem tűnt fel, hogy Guevara eltávozott Havannából. A találgatásoknak Fidel Castro vetett véget, amikor nyilvánosságra hozta „Che“ búcsúlevelét, amelyben többek között ez állt: „A világ más részein Is szükség van szerény erőmre. Kubának hagyom tapasztalataim tegmakulátlanabb részét és mindazt, ami az általam hőn szeretett emberek közt számomra legdrágább. A forradalmárok kötelessége a forradalom"

Lemondott tisztségeiről, még kubai állampolgárságáról is. Latln-Amerika-szerte „látták“ Ók: Santo Domlngóban az alkotmányvédök egyenruhájában, Mexikóban orvosi rendelőben, az argentin-brazil határon papi egyenruhában, hegymászóként a perui hegyóriások között, és Guatemalában, Chilében, sőt Vietnamban és Kongóban is... Halálhírét keltették és feltámasztották, elfogták öt Kolumbiában, s „megadta magát Bolíviában.“

Katonai századokat, ezredeket küldtek felderítésére, azután kiderítették, hogy csak 1966 novemberében telepedett le Bolíviában. Nancuhauzban birtokot vásárolt, s azt hamarosan forradalmi kiképző központtá alakította. Társaival együtt fegyvereket szerzett be, s megvásárolta a helybeli clpészszövetkezetet, hogy ott lábbelit készítsenek a partizánoknak.

Részlet „Che“ bolíviai naplójából 1966 november 23

„Megftgyelöállást építettünk, ahonnan remek kilátás nyílik a farmra, hogy idejében értesüljünk, ha járőrök vagy más hívatlan vendég közeledik. Mivel ketten közülünk jártasak a felderítésben, a többiekre három Óra őrszolgálat fut. Pombo és Marcos felderítették táborhelyünk környékéi egészen a patakig, amely kiöntött *

Ezek voltak híres bolíviai naplójának első feljegyzései.

, Ezernyi hír, amely még ma Is lengendaként kel át az Andok égbenyüló csúcsain, s ez túlélte halálát. Ahogyan egykor anyjának Irta, hét élete volt. Bár a hat év előtti halálhíre igaznak bizonyult, 6 tovább él. Mint sokan mások, akik életüket adták Latln-Amerlkáért.

Részlet „Che“ bolíviai naplójából IQS'* október 7

„A mat nap, a pőrtlzánháború kezdete óta eltelt tizenegy hónap Öt a a legteljesebb nyugalomban, bonyodalom nélkül, idillikus csendben telt el. Csupán annyt történt, hogy ebéd után fél egykor egy öreg anyóka tűnt fel a

kanyarban, kecskéket legeltetett, és ml kénytelenek voltunk elfogni. Az asszony semmilyen tájékoztatást nem nyújtott a katonákról. Minden kérdésre tagadólag válaszolt, azt mondta, hogy már rég nem járt erre."

Valójában az asszony mindjárt szabadon bocsátása u- tán tanúvallomást tett a hírhedt „zöldsapkások“ (a bolíviai hadsereg legkegyetlenebb alakulatainak tagjai, akiket a partizánok elleni harcra az Egyesült Államokban képeztek ki) parancsnoka előtt, hogy a férfi, akit egész Bolívia karhatalma keres, maroknyi csoportjával egy szalmakunyhóban pihen. A hajtóvadásaait késedelem nélkül megindult.

„Che“ halálának hiteles története

Jósé Luis Alcazar, a „Presencia“ című bolíviai újság tudósítója annak Idején számos részletet közölt „Che Guevara“ elfogásáról és meggyilkolásáról azoknak a tiszteknek a nyilatkozatai alapján, akik részt vettek ebben az akcióban.

— Október 8-án reggel — jelentette ki a tudósító előtt Prado kapitány — felfedeztük a partizáncsoportot, s megkezdtük a bekerítését. Az első partizán, akti megláttunk, Willy volt, mögötte pedig, mtnt később megállapítottuk, Guevara haladt. Nyomban tüzeltünk, és a golyók eltalálták Che lábát. Willy és a többi partizán megpróbálta magával vinni Guevarát, hogy megmentse. A katonák sor- tüze szétlőtte Guevara sisakját, a lábát és mellkasát pedig újabb találatok érték.

A partizánoknak sikerült Guevarát a völgyből egy dombra vinni, miközben néhány partizán folytatta a harcot, hogy fedezze a sebesültek visszavonulását. A dombon azonban katonák álltak lesben, s nyomban követték a partizánok mozdulatait. Amikor a teljesen kimerült Willy hátán Guevarávai felért a dombtetőre, s egy pillanatra megállt, hogy bekötözze Che sebeit, a lesben álló katonák felszólították, hogy adja meg magát. Aztán egy gépfegyversorozattal megölték a partizánt.

Guevara ekkor azt kiáltotta a katonáknak:

— Ne lőjetekI

A katonák Guevarához futottak, s megállapították, hogy súlyos sebei miatt alig tud lélegezni. A harc befejezése után Prado kapitány parancsot adott, hogy szállítsák Guevarát olyan helyre, ahol leszállhat egy helikopter, a- mely Valle Grandéba viheti a sebesültet

Guevara állapota egyre súlyosbodott, a bolíviai katonák azonban semmilyen orvosi segélyben sem részesítették. Egy pokrócon vitték Htguerálg, ahová azonban a két kilométeres út végeztével csak a sötétség beálltával érkeztek meg. Ott egy hadnagy vette át a sebesültet, s megpróbálta elsősegélyben részesíteni.

Prado kapitány a kihallgatáson azt állította, hogy Guevarát egész vasárnap éjjel nagy kínok gyötörték, és hétfő reggel, november 9-én meghalt...

A „Cronica“ című argentin lap tudósítójának viszont a következőket beszélte el egy ftatai bolíviai katona, aki részt vett Guevara elfogásában:

— Egy gépfegyversorozat megsebesítette Guevara lábát, egy másik sorozat pedig szétlőtte a gépfegyverét. De én étve láttam és bajtársalm Is élve láttáik őt. Prado kapitány csak másnap ölte meg Guevarát, golyót röpített a szívébe.

A bolíviai hatóságok Is azt állították, hogy Guevara „sérüléseibe halt bele." A törvényszéki orvos viszont megállapította, hogv Guevara a lábán sebesült meg, más harcosokkal együtt őt is élve fogták el, majd szivén lőtték...

Milyen ember volt Guevara?

„Che“ és a művészet

— A fiam gyermekkora óta szerette a költészetet — mesélte róla édesapja. Baudelaire-ért, Garda harcáért, Antonio Mackódéért, Pablo Nerudáért lelkesedett. Sok versüket tudta, s maga is verselgetett, de sohasem tekintette magát költőnek. Egy ízben azt mondta, hogy a forradalmár, akinek nem sikerült költővé lennie. Leon Felipe spanyolországi költőhöz irt levelében — Fellpe verseit mindig a párnája alatt tartotta — „félresikerült költőnek" mondta magát. Roberto Fernandez Retamar kubai költő mesélte, hogy Emesto Che Guevara röviddel azután, hogy örOkre elhagyta Kubát, kölcsönkérte tőle a spanyol költészet antológiáját, s kimásolta belőle Neruda „Isten veled/* című versét.

— Fiam sohasem szakított a költészettel. Köztudomású, hogy hátizsákjában a híres Bolíviai naplóval együtt megtalálták legkedvesebb verselnek gyűjteményét Is. Emesto tehát fosé Hernandez költeményének hősével együtt elmondhatta magáról:

Verssel éltem, verssel halok,

Verssel jártam mindenfelé,

Verssel temetnek el,

Verssel állok a Mindenható elé..."

— Szerette a festészetet la. Jól ismerte a képzőművészetek történetét, mega is festegetett.

— Leginkább az impresszionistákat szerette. Szívesen sakkozott Is. A kubai forradalom győzelme után sok sakk- versenyen vett részt. Ha hazatelefonált a feleségének, és azt mondta: „Randevúm van“, az asszony tudta, hogy a barátaihoz megy sakkozni.

— A zenéről halvány fogalma sem volt. Teljesen hiányzott a zenei hallása. Még a tangót sem tudta megkülönböztetni a valcertól. Nem Is tudott táncolni, márpedig ez egyáltalán nem Jellemzi az argentinokat. Mlndany- nylon azt hisszük, hogy kitűnő táncosok vagyunk, még akkor Is, ha nem Így van.

— Azt mesélik, hogy amikor Che Iparügyi miniszter vöM, valaki megkérdezte tóle, ml a véleménye az flj gramafonlemezekről, s 6 így válaszolt: — Semmiféle véleményt nenj mondhatok a zenéről, mert zenei tudásom a legteljesebb nullával egyenlő.

— Igen, így volt. Sohasem vonakodott beismerni a hibáit. Szívesen nevetett másokon, de önmagát Is klgü- nyolta. Szigorú bírálója volt önmagának, mondhatnánk könyörtelen bírálója. Egyesek azt hitték, hogy azért teszi, mert különös akar lenni. Az ok azonban sokkal mélyebb volt: a legteljesebb mértékben őszinte volt, sohasem békéit meg a hazugsággal, a megalkuvással, a kispolgári erkölccsel, márpedig az őszinteség mindig meglepi, sót meghökkenti a flllsztereket...

Che Guevara mint politikai Író és gondolkodó is új jelenség volt Latln-Amerlkában. Távol állt tőle minden nagyképűség, ami a burzsoá vezetőket jellemzi. Stílusa egyszerű, rideg volt, nem hasonlatokkal, szóképekkel, hanem a meggyőződés logikájának erejével hatott.

Kétségtelenül tehetséges író volt, amikor azonban a Kubai írók Szövetsége tagjai közé akarta fogadni, elutasította a Javaslatot, mondván, hogy nem hivatásos lró.

Dohány, könyvek, sakk

— Igen, a forradalom megváltoztatta, acólkemény harcost és fáradhatalon munkást faragott belőle — meséli róla Albert Granados, Che gyermekkori barátja. — Meggyőződhettünk erről 1960-ban is, amikor a Szabadság-szigetén találkoztunk vele. Ekkor már tudta a választ azokra a kérdésekre, amelyek ifjú korában gyötörték. Csak egy tekintetben nem változott meg: éppen olyan szerény és közömbös volt az anyagi Javak lránt, mint korábban.

A saját dlcsösségét és népszerűségét Is bizonyos humorral kezelte. Noha a forradalom egyik vezetője, miniszter volt, továbbra Is a maga megszokott spártai életmódját folytatta, gyakran minden kényelemről lemondott. Az emberi gyengeségek közül csak három jellemezte: szerette a dohányt, a könyveket és a sakkot

Che Guevara nemegyszer mondta, hogy egy forradalmár államférfinak szerzetesként kell élnie. Álláspontja annál érthetőbb, mert a mi országainkban a tisztviselők, elsősorban a magas állásúak, kivétel nélkül meggazdagodnak, fosztogatják az állampénztárt, vesztegetéseket fogadnak el, fényűző villákban élnek, tlvomyáznak, dorbé- zolnak.

Amikor 1960-ban Kubába érkeztünk, Che tanácsára San- tiagóban telepedtünk le. Az ottani orvosi fakultáson adtam eló. Che Így szólt hozzánk: — Éljetek szerényen, meg ne próbáljatok kapitalizmust teremteni a szocializmusban. — Természetesen eszünk ágában sem volt ilyesmi...

Mielőtt elhagyta Kubát, egy könyvvel ajándékozott meg. Csak annyit mondott, hogy elutazik, hogy hová és milyen céllal, nem árulta el. £n nem Is kérdeztem. A könyvbe a következő sorokat Irta emlékül:

„Nem tudom, mit hagyjak neked emlékbe. Kötelezlek rá, hogy részt vegyél a cukornád betakarításában. Megint hadra kelek, és képzeletem továbbra Is korlátlanul csaponghat mindaddig, amíg egy golyó pontot nem tesz a végére. Mindannyiatokat csókol: Che.

— A politikai okokon kívül voltak-e Che Guevarának személyes okai is arra, hogy elutazzon Kubából, és a bolíviai partlzánmozgalom élére álljon?

— Che szaval sohasem különböztek a tetteitől. Senkinek sem adott olyan feladatot, amilyet maga nem tudott volna vagy nem lett volna hajlandó végrehajtani. Az volt a véleménye, hogy személyes példamutatás semmivel sem jelentéktelenebb az elméleti megokolésnál. Teoretikusaink, „kávéházi stratégáink“ mindig voltak, de kevés tevékeny emberünk akadt. Che ez utóbbiak közé tartozott. Nemcsak harcolt a Sierra Maestrán, hanem gyógyította a sebesülteket, lövészárkot ásott, műhelyeket épített és szervezett, terhet hordott. Nemcsak parancsnok, hanem harcos ts volt. Hasonló magatartást tanúsított, mint Ipar- ügyi miniszter Is:' dolgozott az építkezéseken, segített kirakni a hajók rakományát, traktort vezetett, cukornádat vágott.

— Néha keménynek, sót gorombának látszott, de ml, a barátai tudtuk, hogy mindenkivel együttérző ember. Mélyen meggyászolta bajtársait, barátait és híveit, akik — példáját követve — a kubai forradalom győzedelmes zászlaját Lattn-Amerika több helyen vívott partlzánharcadban lobogtatták. Egyszer szomorúan Így panaszkodott: — Látod, mialatt én Itt ülök az Íróasztal mellett, a barátaim meghalnak, mert ügyetlenül alkalmazzák az én partizán harcmodoromat.

— Elutazása előtt Így szólt hozzám: „Győzelem nélkül sohasem térek vissza. Inkább meghalok, mint hogy vereséget szenvedjek“... £s ezek nemcsak szavak, szép szólamok voltak.

/