Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-10-30 / 44. szám
Az utca sarkán Patasonszki úr jobbra fordult, s majdnem összeütközött egy fiatal növel, aki idősebb férfi társaságában sétált. Patasonszki úr megtorpant. — Miért nem néz a lába elé, maga boszorkány- ivadék?! — kiáltott rá a nőre. Megállt a fiatal nő is, kísérője pedig értetlenül kérdezte: — Mi az? Mi történt? Patasonszki úr egy hanggal magasabban folytatta: — Totyog, mint egy vak tyúk! Nem lát a szemétől?! Hisz majd átesett rajtam! Műveletlen, ostoba liba! Erre már az idősebb férfi Is fellázadt. — Hogyan beszél maga egy hölggyel?! Maga be van rúgva! Patasonszki úrnak sem kellett több. — Micsoda?! Hogy én vagyok berúgva?! Ezt nekem mondod, te vén szesZkazán?! Ahelyett, hogy széANATOLIJ POTEMKOWSZKI: A SARKON gyellnéd magad, amiért ilyen kifestett csirkékkel lófrálsz? Időközben köréjük gyűlt néhány járókelő Is. —• Az történt — magyarázta nekik az öreg -, hogy ez a borissza elkezdte sértegetni a társaságomban levő hölgyet. — Takarodj innen, te vén pojáca! — ordított fel erre Patasonszki úr, és öklét a magasba emelte. — Szedd a lábad, amíg jő dolgod vanliA járókelők elővigyázatosan hátrább húzódtak, a nő pedig az öregúr elé állt, testével védte. — Maga Is kopjon le, de gyorsan! — vicsorgott rá Patasonszki úr. — Ha nem lépnek olajra azonnal, kiszállok és úgy eligazítom magukat, hogy egész életükre megtanulják a rendet! — Honnan akar maga kiszállni? — érdeklődött védelmezője háta mögül az idős férfi. — Hogy-hogy honnan? — felelt a kérdésre kérdéssel Patasonszki úr, hirtelen elhallgatott, döbbenten nézett körül. — Elnézést kérek — hebegte pár másodperces csend után —, Igazán nagyon sajnálom a történteket. Azt hittem, teljesen meg voltam győződve róla, hogy az autóm kormánya mögött ülök... Valahogy kiment a fejemből, hogy kivételesen gyalogszerre! indultam el hazulról... Még egyszer ké rém, bocsássanak meg... — Megértem önt — szólt béküléksnyen az ifjú hölgy, — ha a volán mögött ülök, én is Így viselkedem. Felejtsük el. Udvarias meghajlás, blcceníés és kl-kt folytatta az útját. Dolguk ' végeztével a rendőrök Árusaiéba hívták- meg bennünket,. Előbb a Icór- házba kísértek el, ahol hivatalos látle- velet állítattak ki aprócska sérüléseimről, majd a megyei renddrparancsnok Ságra, u tfoi (hivatalosan kihallgattak. Tolmácsom vendéglátóm volt. Mielőtt .eltávoztunk volna, az egyik felügyelő udvariasán megkért bennünket, hogy az elkövetkező napokban ne utazzunk messzire, hogy. ha szükség lenne. bármikor a rendőrség rendelkezésére állhassunk. Cttravalóul riem győzte hangsúlyozni, tiögy esetemből egyáltalán nem-szabad "messzemenő következtetéseket levonni az ottani , közbiztonság állapotáról, és kért, hógy ha majd ha zatérek, ne csináljak országuknak otthon rossz propagandát. Amire kért, megígértem. Annál. Is inkább, mert szerettem vólna -minél hamarabb az egészet elfelejteni. Nagylelkűségemben qlyau messzire mentem, hogy magaipbap megfogadtam: még legszűkebb családi körömben sem számolok be az esetről. Részben, hogy utólag se rémlsszek meg senkit, részben, hogy valóban ne hozzam rossz hírbe az eddig olyan készséges feketéket. Nagy Endre ts bőkezűségének elemében volt. Miután megköszönte a rendőröknek eddig végzett munkájukat, ezer shilling jutalmat helyezett kilátásba a tettesek kézrekerttőjének. Szénánkat teljesen rendben látva úgy határoztunk, hogy bár egyelőre békét kell hagynunk a kis kuduknak és a gerenuknak, mégis vadászunk tovább a Meru rengetegeiben. Így. a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad: a rendőrség kívánságának is eleget teszünk, a magúnk szórakozását is biztosítjuk. Még neheztelni sem tudok a szavanna-kirándulásunkat lehetetlenné tevő rendőrökre, hiszen, van még „munkám“ a Merun is elég. Többek között még a vízibika trófeája is várat magára. VIII. TERÍTÉKRE KERÜL a VlZtBIKA Két nappal a megtámadás után, amikor már lecsendesedtek a nagy Izgalmak kavarta kedélyhullámok, és még nem vetültek éppen visszatért jókedvem tiszta egére a szörnyű vád viharfelhői, reggellzés közben megkérdezte vendég látóm, nem lenne-e kedvem Dinklage kíséretében kimenni vadászni a Merura. Egyúttal megbízna bennünket egy cse kélységgel Is: szállítsuk ki néhány munkását az erdőbe, s míg ők dolgoznak, ml kényűnkre-kedvünkre vadászhatunk. Ilyen ajánlatot nem kell kétszer megismételni. Sose kellett. Afrikában különösen nem. Csak az Indulással késlekedtünk. mint mindig. Fél tizenegy lett, mire elindultunk. Ez pedig mér nem a legkedvezőbb időpont a vadászatra sem otthon, sem a Merun. Vadásztársam, Dinklage német fiatalember, egy híres hamburgi, vadászatokat közvetítő utazási iroda szafári-asz- szlsztense, aki nyolchónapos kiképzést kapott vendéglátómnál. Küldetésének immár a végét járja, számolja is — már talán túlzott buzgalommal Is —, hány nap van még hátra elutazásáig. Éppen az imént jelentette — ma már harmadszor —, hogy „nur fünf“, aztán Isten veled. Afrika! Nem, Is csodálkozom rajta, a hosszú távoliét után már jogosan gyötörheti a honvágy. A pangával fölszerelt négy munkást leraktuk a bozót szélén, Dinklagétól megkapták az utasításokat a bozótirtásra, majd kettesben feljebb autóztunk az őserdő szivébe. Eddig még nem ismert vidéken jártunk. Száraz patakmedrekkel szaggatott lejtőket básztunk meg, széles vadcsapásokat követtünk. Nagyvaddal ugyan nem találkoztunk, de annál több majmot lát tunk. Helyenként stmaszőrü vörös duiker csapott fölösleges zajt fejvesztett menekülésével. Déltájt elefánt taposta ösvényen haladtunk csendesen, amikor előttünk balra, a sűrűben megroppant egy száraz gally. Azonnal megtorpantunk, és előre szegezett fegyverrel kémleltük az áttekinthetetlen bokrok szövevényébe. — Bivaly? — érdeklődtem suttogva. Társam vállrándítása a felelet. Bizonytalanságban tapogatózó kíváncsiságunk nem sokáig marad kielégítetlen, mert a következő pillanatban egy piszkos rongyokba öltözött- bennszülött kászálódik ki az elefántcsapára. Jobbjában tart valamit, de semmi esetre sem lőfegyvert. Viselkedéséről lerf, hogy gyanútlan, nem vett bennünket észre. Dinklage mégis habozás nélkül rántja véllhoz elefántölöjét, és rövid célzás u- tén a fekete lába elé lö. Az istenadta nagy ijedtségében kiejtette a kezéből amit benne tartott, aztán uzsgyi, beugrott vissza a sűrűbe. Dinklage még egy golyót utána eresztett, aztán cifra, szuahéli szitkok sorozatát zúdította a csörtetve mepekülő után. Az elejtett tárgyakhoz érkezve meggyőződhettünk, hogy azok teljesen ártalmatlanok: előttem ismeretlen növény másfél méteres darabokra szabdalt lég- gyökerei. Vagyis az erdei gyűjtögető nem volt haramia, teljesen ártatlan volt, megriadt és olyan trappal menekült, hogy talán még most Is szalad, ha meg nem állt. Dinklage cselekedete — bár az enge- met ért támadás képzeletet felfokozó, minden ártatlan és ártalmatlan erdőiá róban étetre törő orvvadászt látó szemléletéből fakadt —, nem lehet módja a fehérek és a feketék békés egymás mellett élése megvalósításának. Ilyesmi csak a fennálló ellentétek szitására, a kölcsönös gyűlöletre, az adott helyzet elmérgesítésére jó. Meg arra, hogy a- kár lényegtelen ellentétek Is nyílt, tett- legességgel egybekötött összeütközésekbe torkolljanak. Ebből pedig igazén nem kérek többet. Nekem elegem volt a fegyveres csetepatéból, oktalan életveszélyből, de másoknak sem kívánom az őserdei fegyveres összetűzést. Lápos rétre értünk ki. Túlsó szélén féludvarnyi víztükör csillog, rajta hat sötétbarna kacsa. Leülünk megpihenni. Széldöntötte fatörzsre telepedve figyeljük a kacsák táplálékszerző szorgoskodását. Táplálékszerző útját járhatja az erre tévedt barnakánya is. amelyek éppen a szorgos kacsák egyikét szemelte ki zsákmányul. A szárnyas ragadozó siklórepüléssel érkezik a víz fölé, egy helyben való szitálásba kezd szárnyaival, mintha láthatatlan zsinegre függesztették volna, aztán kifeszített lábakkal, széttárt karmokkal zuhanni kezd a cél- bnvett rucára. Am az sem rest. Az életveszély elől a vtz alatt keres menedéket. Példáját a többi öt Is követi. Egyiküknek sem Jut eszébe elhagyni a biztonságos víztükröt, s lomha repüléssel keresni menedéket a fürge légi kalauz elöl. Sikertelenségén csalódva emelkedik a kánya a magasba, a kacsák pedig előbbi helyüktől pár méterrel odébb a víz színére. Csakhogy testtartásuk teljesen megváltozott. Nem feküdtek laposan, mélyen a kellemesen langyos vízbe, hanem alábukásra készen, kurta farkukat égnek tartva, begyüket a vízbe nyomva forgatták buksi fejüket kíváncsian az ég felé. Óvatosságuk helyénvaló volt, mert a ragadozó még nem mondott le a kacsapecsenyéröl. Támadását megismételte, de — mondanom sem kell — ismét eredménytelenül. Ezután cselhez folyamodott. Elvitorlázott az erdő fölé, majd egy hirtelen fordulattal Igyekezett kifogni a kacsákon. Balga kísérlet! Még ■csak az árnyéka vetődött a víztükörre, s máris. — mintegy vezényszóra — a kacsák alámerültek. Ezzel tel is hagyott a póruljárt a kacsákkal való további kísérletezéssel, messze szállt valami könnyebb zsákmány után. Mi pedig megpihenve fölkerekedtünk, Is az idefelé használt csapán tértünk vissza a hátrahagyott Landloverhez. Dinklage órájára pillantott, s a feketére gondolva kajánul megjegyezte: — Még most is szalad! Aztán javasolta, hogy cserkeljünk még egy kicsit. — Nem bánom, benne vagyok. De menjünk valahová másfelé! (Következik sorozatunk befejező része: Búcsúvadászat a Merun) • „Andor“: A verseik, bármilyen kedvesek, hangulatosak is — rne® közölhetők. Ügy érezzük, többnyire olvasmányélmények (Petőfi, Arany) hatására keletkeztek, s a ma emberének keveset mondanak. Elsősorban a sajátos, egyéni ízek hiányoznak belőlük. Az a többlet, amit az igazi költő minden élményéhez hozzá tesz. A „Mindent vissza“ című erősen emlékeztet bennünket Petőfi „Ta-lpra magyar“ című versére. Ast tanácsoljuk, hogy mint emléket érizze meg őket, mert a próbálkozások érző, gondolkodó emberre vallanak. • „Fény és árnyék“: írása kissé naiv, túlságosan is papírízű. Gorkijjal szólva: „Az elbeszéléstől megköveteljük a cselekmény helyének pontos ábrázolását, a szereplők életszerűségét, a nyelvezet pontosságát és színességét; az elheszélést ügy kell megírni, hogy az olvasó lássa mindazt, amit a szerző elbeszél.“ Marcel Proust pedig így vall: „Az az irodalom, amely beéri azzal, hogy „leírja a dolgokat“ és megelégszik vonalaik és felszínük szánalmas leltárával, minden realista igénve ellenére a lehető legtávolabb áll a valóságtól: az ilyen irodalom rendkívül elszegényít és lever...“ Tanuljon, művelje magát, s ha úgy érzi, hogy elfogadhatót írt, jelentkezzen úira! • „Irénke 73-13“: Vérsel kissé zavarosak és nyersek. Gondolati töltetük sem mindig világos. Nézzünk talán néhány példát: T Egységbe mártva vacog / Kétségekkel közösül ! Háromsággal e- rőlködik — liheg / Négyzetes szabálya megtorpan / stb. Vagy egy másik, példa: ! Miért ölsz embert t Melyben 8 kukacok röhögnek / ... / Miért siratod elmúlt szerelmeid / Kéjelgő dudva- báját / stb. Kosztolányi mondia valahol: „Annyiban vagyok, amennyiben különbözöm...“ hisszük azonban, hogy ö nem így gondolta, ahogy ön verseiben „megvalósította“. De hogy stílusosak maradiunk, kérdésünket az egyik verséből vett két sorral fogalmazzuk meg: I Miért rakod más fejére / A dög bűzeit /?! AZ ATOMKORSZAK RABSZOLGANŐI (3) AKI HOROGRA AKADT A leánykereskedők ötletesek, egyre újabb és újabb módozatait találják ki a kereskedésnek. Hatalmas nyereséggel dolgoznak, megéri, hogy törjék a fejüket. De erre kénysze ritl éket a rendőrség is, amely időn ként mégis lecsap egy-egy váilalko zóra. , A jugoszláviai Szabadkán bíróság elé állították Molnár István magyar származású, osztrák állampolgárt, A rendőrség Molnárt, aki a legelegánsabb szállóban szállt meg, azonnal figyelni kezdte, mert már harmad szór érkezett ebbe a szürke bácskai városba, ahol a helyi újságban hirdetést adott fel s abbán kedvező elhelyezkedést Ígért fiatal lányoknak Becsben, Mivel Molnár vendágtótulajdonos- nak adta ki magát, a rendőrség fel- tételezte, hogy a lányokat nemcsak konyhamunkára fogják felhasználni. Nyomozni kezdtek Molnár múltja titán. s csakhamar kiderítették, hogy a gazdag bécsi nagybácsi nem vendéglős és nem szálloda tulajdonos, hanem közönséges vásári árus, aki apró teherautójával járja a vidéki városokat. Molnár azonban nemcsak játékokat árult, hanem fényképeket is, amelyeken mindenre kapható, hiányosan öltözött fotomodellek voltak láthatók intim pózokban. Ezt az üzletet Molnár összekötötte azzal, hogy utazásai sarán lányokat hajtott lel Bécs éjszakai mulatói számára. így aztán prostitúció terjesztéséért a bt rőság előtt kellett felelnie. GUNNEL MEGRÁZÓ ESETE Nemrég az egész világsajtót bejárta egy fiatal svéd szerelmespár esete, amely a szülök beleegyezésé ve) együtt ment nyaralni a Közei Keletre. Lundberg és Gnnnel kezdet ben igen fői érezték magukat az E- zeregy éjszaka országaiban. Sajnos, azonban nem voltak elég óvatosak és tapasztaltak, nem tudták, hogy a pénzüket, értéktárgyaikat és irataikat állandóan maguknál kell tárta niok. Az egyik nap, amikor a szállodába visszatértek, döbbenten la pasztaiták, hogy kirabolták ókét. A lopást azonnal jelentették a szálloda tulajdonosának és a rendőrségnek, de a pénzüket már nem kapták visz- sza. Ügy döntöttek ezért, hogy munkát vállalnak és megkeresik az útiköltségüket. Nagy hibát követtek el azzal, hogy éppen a kávéházakban és mulatóhelyeken kerestek munkát. Természetesen csak a lányt „alkalmazták“. A kávéház tulajdonosa jól beszélt angolul, és biztosította Lun berget, hogy az ő vállalata tisztességes, minden reggel odakisérheti a menyasszonyát és este érte jöhet. Kezdetben látszólag minden a leg nagyabb rendben ment. Egy este a fiatal svéd hiába várta Gunnelt. Bement a kávéházba, ahol a pincér egy levelet nyújtott át neki. amelyben egy csomó bankjegyet talált és néhány hihetetlen, angolul Irt mondatot: e lány közölte, hogy megismerkedett egy férfival és azzal a kar élni. Lundberg megdöbbent. A pincér közölte, hogy a lány néhány órával azelőtt egy idegen férfival távozott. A rendőrségen jegyzőkönyvet vet tek fel az esetről, és megígérték, hogy mindent meg fognak tenni Töprengeni kezdett. Amikar elváltak Gunnelon semmi változást nem ta pasztáit. Miért irt angolul? Rájött, hogy a lányt kényszerítették, és a levelet olyan ember diktálta, aki tudott angolul. Hiába járta az utcákat, mulatókat, a lányt sehol se találta. Szerencsére a rendőrségre jelentés érkezett, amelyből kiderült, hogy a keresett svéd lány más városba költözött, ahol munkaengedélyt kért, és egy bárban dolgozik. Lundberg néhány őrá múlva már a helyszínen A volt. Ott állt a menyasszonya előtt, aki egy bárpult előtt ült, s mint az ismeretlent, apatikusan, közönyösen nézte. Gépiesen beszélt, s közölte, hogy nem tér hozzá vissza. Lnnd berg megértette, hogy el van kábítva. hogy battery girlt csináltak belőle. A befejezés kissé romantikus, de Lundberg Így mondta el az újság íróknak. Először magával akarta ci peini a menyasszonyát, de megjelent egy hatalmas kidobó fiú, s az kidobta a mulatóból. Ekkor Lundberg cselhez folyamodott. Nagy napszeme veget és kalapot vásárolt, hogy ál cázza magát, aztán ismét megjelent a bárban. Italt rendelt, és minden bevezető nélkül megkérdezte a pin cártól, hegy mennyiért kaphatná meg a párpultnál ücsörgő szökésé get. Előre kellett fizetnie — ez volt az utolsó pénze, abból amit a borítékban kapott — s nemsokára már egy kis szobában volt a menyassza nyával. Hiába próbálta rábeszélni, hugy szökjenek meg. a lányi egyetlen dolog érdekelte, hogy kap-e 6- jabb adag kábítószert, ha a kábult- sága elmúlik. Lundberg éppen ezzel szedte le a lábáról. Azt mondta, hogy ismer egy olyan mulatót, ahol mindent megkap, amire szüksége lesz. Dlyan szuggesztivan és meg győzőén beszélt, hogy o lány hitt neki. Elhagyták a bárt. taxiba ültek és a svéd követségre hajtottak Orvost hozattak, aztán Stockholmba repültek, ahol Gunnelt azonnal kórházba szállították így ért végei egy tapasztalatlan és naiv „battery girl“ esete. könnyű élet kétes sikereire váré lényok
