Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-10-23 / 43. szám

\ SEGÉDANYAG A POLITIKAI OKTATÁSHOZ AZ IFJÚSÁGI MOZGALOM TÁRSADALMI HELYZETE ÉS KÜLDETÉSE - 1 A SZISZ FELADATAI 2 új ifjúság---­V. I. Lenin nagy jelentőséget tulajdonított az egységes Ifjúsági szervezet megalakításának. Az egységes szervezetben látta a ha­ladó fiatalok leghatékonyabb e- gyesítését és ezen keresztül be­kapcsolását az osztályharcba és a szocialista társadalmi rendszer építésébe. AZ EGYSÉGES IFJÚSÁGI SZER VEZET LÉTEZÉSÉNEK OBJEKTÍV SZÜKSÉGESSÉGE A Szocialista Forradalom győ­zelme után az egységes ifjúsági társadalmi tömegszervezet létre­hozása mind a társadalom, mind a ftatalok objektív érdeke. A szocialista társadalmi rend­szer a fiatalok elé új feladato­kat állít. Aktívan be kell kap­csolódniuk az új társadalom épí­tésébe, szembe kell szállniuk a szocialista forradalom ellenségei­vel, mindazokkal, akik igyekez­nek visszaállítani a megdöntött társadalmi rendszert. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése mindén fiatal legsajátabb érdeke. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezeket a feladatokat nem minden fiatal tudatosítja eléggé. Sokukat meg kell győzni, s megmagyaráz­ni nekik ezeknek a feladatoknak s jelentőségét, hatni kell a fia­talok osztályöntudatának és szó ciallsta hazafiságának kialakulá­sára. Céltudatosan kell vezetni és nevelni őket ezeknek a Felada­toknak a teljesítésére. Gyakorla­ti tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ezeknek a feladatoknak a fiatalok csak az egységes ifjúsá gi szervezet keretében tehetnek maradéktalanul eleget. Az egységes Ifjúsági szervezet szükségességét a szocialista tár­sadalmi rendszeren belül még más objektív tényezők Is igazol­ják A szocialista társadalmi rendszer céltudatosan és prog­ramszerűen teremti meg a fiata­lok boldog jövőjének feltételeit. Ezek a kérdések sem oldódnak meg maguktól. A szocialista tár­sadalmon belül is sokszor har- colniok kell a fiataloknak jogos érdekeik érvényre juttatásáért. Éppen az egységes ifjúsági szer­vezet az a fórum, amelyik jelen­tőségénél és társadalmi tekinté­lyénél fogva sokban elősegíti a kérdések megoldását. Az egységes szervezet keretén belül készülhetnek csak fel a fiatalok igazán a politikai életre és az ország, valamint a társada­lom fejlődésének irányítására. Szervezetükön keresztül juttatják érvényre érdekeiket, alkotó ere­jüket és fejlesztik egyéniségü­ket. Az egységes ifjúság! szervezet azért is objektív szükségszerűség, mert a szocializmus eszméjének megvalósítása nemcsak az eszmei egységet követeli meg. Történel­mi tapasztalataink Igazolják, hogy a fiatalok forradalmi eszméinek megvalósítására csak magas fo­kon szervezetti egységes ifjúsági szervezet képes. A ' szocialista társadalmi rend­szer nemcsak objektiven megkö­veteli az egységes Ifjúsági szer­vezetet, hanem eredményes mun­kájához megteremt minden alap­feltételt is. A szocialista forrada­lom útján bekövetkező minőségi, társadalmi változások megszünte­tik az emberek közt a különbsé­get, felszámolják az antagonisz- tlkus osztályokat, megszüntetik a szociális, politikai és vallási kü­lönbségeket. tehát leküzdfk azo kát az akadályokat, amelyek a burzsoá társadalmi rendszerben lehetetlenné teszik az egységes Ifjúság! szervezet létrehozását. A fiatalok egyesítésének igazi fel tételeit csak a szocializmus te­remti meg. Ezért a fiatalok él­harcosának, az ifjúsági szervezet­nek elsődleges feladata és köte­lessége, hogy ezeket az előfelté­teleket mind a társadalom, mind a fiatalok érdekeivel összhang­ban messzemenően kihasználja. Tény azonban, hogy a szocia­lista társadalmi rendszeren belül sem folyik az egységes ifjúsági szervezet eredményes tevékenysé­ge automatikusan. Az Ifjúság egy­ségét és az egységes ifjúsági szervezetet nem lehet csupán ha­tározatokkal létrehozni. Az egy­ség megteremtésének egyik alap­vető feltétele a marxtzmus-lent- nizmus eszméin alapuló eszmei egység. Az Ifjúsági szervezet egy­ségét azonban dinamikus állapot­ként kell értelmezni, mely meg­követeli, hogy szüntelenül harcol­junk érte. A fiatalok és aZ Ifjú­sági szervezet egysége dialekti­kus egységet képez, tehát ez az egység az ellentétek harcának egysége. Ezek az ellentétek abból adódnak, hogy az egyesítő ténye­zőkön kívül olvan tényezők Is hatnak, amelyek bomlasztják az egységet. Ezekhez a tényezőkhöz tarto­zik elsősorban a burzsoá és a kispolgár! eszméket hirdető kap! talista propaganda, de nem utol­só sorban a legyőzött belső jobb­oldali opportunista erők Is. Az egység gyengítését Idézik elő sa­ját hibáink Is, de a formális te­vékenység és a passzivitás is. AZ EGYSÉGES IFJÚSÁGI SZER­VEZET HELYE ÉS KÜLDETÉSE A SZOCIALISTA TÁRSADALOMBAN Az egységes Ifjúsági szervezet helyét és küldetését V. I. Lenin fektette le a KOMSZOMOL III. kongresszusán elhangzott beszé­dében. A haladó nemzetközi Ifjú­sági mozgalom tapasztalatai azt bizonyítják, hogy Lenin gondolatai állandó érvényű törvényzserűsé- gek. Ezeknek a törvényszerűsé­geknek az elvetése vagy gyengí­tése egyöntetűen az opportuniz­mus és a revlzlonlzmus táborába vezet. Miben látta Lenin az Ifjúsági szervezet fő küldetését? Elsősor­ban abban, hogy eszmeileg és szervezetileg is egyesítse a fiata­lokat a kommunista párt köré úgy, hogy a párt politikájának hordozójává váljék a fiatalok kö­rében Továbbá abban, hogy a párt utánpótlása legyen a prole­tár-diktatúra rendszerében. Hogy az Ifjúsági szervezet ele­get tegyen küldetésének, ügy a- hogy Lenin az előbb említett be­szédében hangsúlyozta, taglalnak tanulni kell a kommunizmust. Ez a követelmény elsősorban azt je­lenti, hogy: — tanulni kell és e! kell sajá­títani a forradalmi elméletet, a tudomány, kultúra és technika vívmányait: — a fiatalok nevelését közvet­lenül össze kell kapcsolni a szo­cialista társadalmi rendszer épí­tésének gyakorlatával; — a tudást és a mindennapi munka eredményeit fel kell hasz­nálni a kapitalista világ megdön­tésére, a szocializmus és kommu­nizmus győzelmének érdekében; — fel kell készülni arra, hogy minden erőnket latba vessük a szocializmus ügyéért és elsajátít­suk a kommunista erkölcsöt. A Szocialista Ifjúsági Szövetség ezeket a feladatokat, ezt a kül­detést magának vallja és tevé­kenysége arra Irányul, hogy en­nek eleget is tegyen. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítása megköveteli, hogy a SZISZ minden egyes tagja elsődleges feladatá­nak tekintse: — a tudományos világnézet és a CSKP politikájának elsajátítá­sát; — a CSKP politikájának alap­elveit és célkitűzéseit átvigye a nem szervezett fiatalokra is és megnyerje őket ennek a politiká­nak; — becsületesen tanuljon és a lehető legjobban felkészüljön jö­vő hivatására; — könyörtelenül rámutasson a hibákra; — a gyakorlati életben gyako­rolja a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus kö­vetelményeit; — céltudatosan következetes marxistá vá-kommunlstává váljon. A fiatalokat ezeknek a felada toknak a teljesítésére legjobban a SZISZ készíti fel, ezen keresz­tül válhatnak csak szocializmus építésének aktiv harcosaivá. RÁDIÓSOK ÉS HALLGATÓK Amilyen keserves dolog, ha bána­tunkkal magunkra maradunk, annyi­ra jóleső érzés, ha örömünkben má­sok Is osztoznak. Talán Ilyesmit é- rezhettek a Csehszlovák Rádió ma­gyar adásának szerkesztői és levele­zői, amikor azt tapasztalták, hogy az egész Nővé Zámky (Érsekújvár) együtt ünnepli velük a sajtó, a rá­dió és televízió napját. Nézzük csak hogyan is történt! A rádió magyar szerkesztőségében hagyomány, hogy jelentősebb ren­dezvényeit vidéken tartja meg. így volt ez néhány nappal ezelőtt Is, a- mlkor a szerkesztők és a levelezők azért utaztak el Nővé Zámkyba, hogy baráti körben emlékezzenek meg a Rudé právo megalakulásának évfor­dulójáról, a sajtó, a rádió és a te­levízió napjáról. Baráti körben? Nos igen. Mindenki arra gondolt, hogy a szerkesztők elbeszélgetnek majd a külső munkatársakkal, el­hangzik egy-két ünnepi beszéd, meg egy kis szeminárium-féleség is, job­ban összebarátkoznak a Szlovákia különböző vidékéről Idesereglett tu­dósítók, és végül e kedves együtt- léf emlékeivel gazdagodva térnek vissza a dolgos hétköznapokba. Így is történt minden, csupán az­zal a különbséggel, hogy a vendég­látó város lakosai közül Is sokan részt vettek a rádiósok ünnepién: a járást pártszervezet, az Elektrosvlt vezetősége, és a művelődési otthon is képviseltette magát a kétnapos találkozón. Az első nap délután Jakál István főszerkesztő üdvözlő szavai után Pre- sinszky Lajos, a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahelyl) Marxista Esti E- gyetem igazgatója, továbbá Jalecz Mária, a Nitrai Pedagógiai Főiskola magyar tanszékének tanára magas színvonalú politikai előadást tartott a tudósítók számára. Utána a rádió­sok megvitatták néhány ' szakmai kérdést, majd este átvonultak a kö­zeit művelődési otthonba, melynek dísztermében már várta őket az ün­neplő közönség. A találkozó első ré­sze volt a szorosabban vett sajtó- napi ünnepség. Részt vettek rajta a díszasztalnál helyet foglaló pártkül­döttek Sucha Michal elvtárssal, a já­rási pártszervezet vezető titkárával élükön, továbbá a városi-, elektro- svlttv és rádióküldöttek. Az ünnepi beszédek után pionírok köszöntötték a rádiósokat, majd néhány kiváló le­velezőt: Boros Zsuzsát, Jedlíőka Lász­lót, Holczer Lászlót, Polák Lászlót, Povazsky Norbertét és Andrlskin Jó­zsefet oklevéllel tüntette ki a ma­gyar adás főszerkesztője. Természetesen a szórakozni vá­gyók sem csalódtak, mert magas színvonalú kulturális műsort láthat­tak. Különösen a művelődési otthon­nak a CSEMADOK helyi szervezete néhány táncosával kibővített tánc­csoportja aratott kiemelkedő sikert. Nagy tapsot kaptak a CSEMADOK KB mellett működő Szőttes-csoport tán­cosai is, valamint Bukoveczky Er­zsébet énekszámai, akit Majerská Zlatica kísért zongorán. A másnap délelőtt legértékesebb és legtanulságosabb programja üzem- látogatás volt az Elektrosvítben. Nemcsak sok hasznos tapasztalatot szerezhettek Itt a tudósítók, hanem a látogatás utáni aktíván, amelyen az üzem vezetői és legjobb dolgozói Is részt vettek, betekinthettek ennek a hatalmas gyárnak a belső életébe, problémáiba Is. Neumann János 1973. okt. 10-én búcsúztunk el özv. Major Istvánnétúl, a nagy kommunista harcos feleségétől a krematórium- ban. Mi, a Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium mel­lett működő Major István SZISZ szervezet diákjai nagy megrendüléssel vettük szeretett Mária nénink halálának a hírét. Iskolánkban sokszor emlékeztünk meg ifjúsági szervezetünk névadójáról, a kommunista hősről, aki e- gész életében a munkásság szebb és jobb Jövőjéért küz­dött. Harcában és nélkülözéseiben mindig támogatója és hű követője volt élettársa. Major néni visszaemlékezé­seit áhítattal hallgattuk akár az iskola SZISZ-klubjában, akár kedves otthonában, ahol bármikor szeretettel fo­gadott bennünket. Csodáltuk a sok megaláztatás és szen­vedés ellenére megmaradt életoptimizmusát, akaratere­iét, kitartását. Méltó társa volt Major Istvánnak, a kom­munizmus dicső harcosának. Major nénit eltemettük. Ravatalánál 20 tanulónk állt sorfalat, Szabó Jancsi és Szabó Frici búcsúztatója után Brezina Zoli tiszteletünk jeléül vörös szegfücsokrot he­lyezett Mária néni koporsójára. A Duna utcai Magyar Tannyelvű Gim­názium Major István SZISZ-szervezete M indannak ellenére, hogy a beat- és a popzene van most divatban a fúvószenekaroknak Is meg­vannak a kedvelői, rajongói. Bizonyította ezt FrantlSek Kmoch ko- lini zenekarának bemutatkozása fő­városunkban. 101 éves a zenekar — és ez meg­lepő volt, különösen a vajnoryl fú­vósok számára, akik természetesen nem hagyták ki a lehetőséget, és végig élvezték a kolínl zenekar mű­sorát. T. 1. a vajnoryl zenekar már kissé idősebb — 107 esztendős. Természeteseit az Itteniek mindjárt megbeszélték a jövő esztendei sze­replést Kollnban, a kolínlak pedig minden évben a híres vajnoryi szü­retkor lépnek fel. A vajnoryi fúvószenekart Václav Kubista alakította meg. Kubista mint orgonista működött Rafián. Innen ke­rült Vajnoryba, ahol nemcsak kántor volt, hanem még a jegyző és a ta­nító tisztjét Is betöltötte Nagyon szerette a zenét, nagyszerűen hege­dült. Így hát nem csoda, hogy rö­videsen felfedezte a vajnoryl fiata­lok között a tehetségeket. Kiválasz­tott 18 fiatalt, akik zenei tehetsé­gükkel felhívták magukra a figyel­mét. Václav Kubistának két fia és egy Jubilálnak a fúvósok ■leánya volt. Mindegyik szerette a ze­nét. Amikor édesapjuk meghalt, leá­nya Frantläka vette át az édesapja szerepét. Gyönyörű hangjával és ze- neszeretetével apja nyomdokain ha­ladt. Sajnos, férje, a bratislavai kán­tor — Horváth — nem nagyon vál­totta be a hozzáfűzött reményeket — neki kellett volna a fúvószenekar további sorsát előremozdítanl. így tehát a vajnoryi testvérpár, Stefan és Martin Krlätofovlfi vette át a ze nekar irányításét. Nekik köszönhető a vajnoryl fúvószenekar mai léte és sikere Is... V. FEKETE KEDVES LÁNYOK ÉS FIÚKI Ismét több szép és tartalmas be­számoló érkezett a Kontaktus címé­re. Sajnos, műsorainkban csak né­hányból tudtunk idézni. Manczal Erzsébet azt írja levelé­ben, hogy a Veiké Úfany-i (nagyfö- démesi) ifjúsági szervezet tagjai méltóképpen akarják köszöntem a Pionlrszervezet megalakulásának 25. évfordulóját. Tavaly még csak nyolc pionírvezető volt körükben, az Idén már 14 fiatal bekapcsolódott ebbe a munkába. Ügy tervezik, hogy a he­lyi magyar és szlovák tannyelvű is­kola Pionírszervezetében működő ér­dekkörök vezetését Is a SZISZ-tagok- ra bízzák. Gábris József Nővé Zámkyból (Ér­sekújvárból) arról adott hirt, hogy a CSEMADOK Kassák Lajos Ifjúsági Klub tagjai a székház alatt levő tá­gas pincét alakítja át klubbá. A ki­vitelezésnél a Pletatex adja a lég kondicionáló berendezést, a Renokov pedig a központi fűtést szereli. A munkák jelentős részét társadalmi összefogással végzik el. Még mindig elég sokan tőlünk, il­letve rajtunk keresztül szeretnének egy-egy hanglemezt beszerezni. Is­mételten felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy hanglemezek vásárlásával és továbbításával nem foglalkozunk! Vajkó Mihálynénak üzenjük Ka­zincbarcikára, aki édesanyja 60. szü­letésnapjára magyar nótát kért tő­lünk, hogy műsorainkban Jubilánso­kat nem köszöntünk, és csak köny nyűzenei felvételeket közvetítünk. Hallgatóink közül többen keresnek levelezőpartnert. A következő címre írhattok nekik: Untener Erika, 3944 Károlyfaiva-Kácsárd, Borsod megye, Magyarország, Krocsek Péter, 3752 Szendrö, Kossuth út 33, Magyaror szág, Józsa Mária, 3175 Nagyiét, Ha jasy út 41, Magyarország és Szabó Irén 8594, Pápasalamon, Kossuth út 22. Műsorunkkal kapcsolatos észrevé teleiteket, kéréseiteket, és tudósíts saltokat a következő címre küldjé tek: A Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása, 897 11 Bratislava, Zo chova 3. A borítékon tüntessétek fel műsorunk elmét, a Kontaktust. Nagy ArpSd *

Next

/
Thumbnails
Contents