Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-10-16 / 42. szám

4 vjifjm HA VÉGE LESZ A SZÜRETNEK

nekem is!

Végighajtunk a Duna mentén. Jobbra a Duna, bálra pedig szőlő- táblák. Dunamocsnál odébbáll a folyó és már jobbra is szólötábla kerül mellénk. Oj, korszerű telepítés, széles sorokkal, betonoszlopokkal és kettes huzalokkal nein kell már kötözni a szőlőt, a hajtások már maguk is megkapaszkodnak. Különben a kapálással sem kell annyit vesződni. A gépek megművelik a széles sorközöket, megszórják — permetezik gyomirtóval és kapának csak az a dolga, hogy meglazítsa a szőlőtőkék körül a talajt.

Egyébként ez a szőlő, amelyet az imént hagytunk magunk mögött, a szövetkezet kisebb táblája, a nagyobbik a község mögött, a búcsi szőlők tőszomszédságában található. Ez is olyan, mint az e- lőző tábla, csak éppen nagyobb, összesen 63 hektáron termelnek szőlőt, és ha minden jól megy, akkor úgy 75-80 vagonnal, vagy még ennél Is többet adnak el.

Bekanyarodunk a szőlőtőkék közé. Szemben velünk az egyik csősz karikázik lefelé a dombról. A kormányon körbecsavarva hosz- szú ostor, végén kóckötél. Itt is, ott is gömbfából ácsolt alkalmi kilátók dróton lógó ekevassal: manapság á szőlőt nem az emberektől, hanem Inkább a madaraktól kell védeni.

A nagy tábla közepetáján rengeteg kerékpár. Legalább 50-60! Valahol itt vannak a szüretelők. Amikor kiszállunk, utolér az e- gyik traktor, mögötte alacsony, kétkerekű pótkocsi, aztán mint régen a gazda a szekere mögött, Dankovics Károly szőlőmunkás ballag.

— Mi a munka? — kérdem.

— Ami Jön! Összehordjuk, aztán meg az autóra rakjuk — mondja, s hozzáteszi: — Itt mindig akad tennivaló, téltől őszig. Vágjuk, permetezzük, kapáljuk, szedjük, leadjuk.

— Milyen a termés?

— Nagyon jó, csak sietni kell, mert már kezd rothadni. A szomszédoké már egészen fekete, — harapja el a mondatot és máris a velünk szembe jövő fiatal se- gédvinoellérhez fordul: — Bandii,

menjen be és kérjen sürgősen még ‘ egy traktort, mert megesznek bennünket az asszonyok. Már nem tudnak mibe szedni. Mondja meg a vezetőknek, hogy szerezzenek még „skopkát“ (ahogy ők nevezik a szedőedényeket).

Bandi, a segédvincellér, egyébként nagyon szimpatikus fiatalember, és Lajos Andrásnak hívják. Gadócon végzett a mezőgazdasági középiskolában és korábban se- gédagronőmusi beosztásban dolgozott a szövetkezetben. Egy éve helyezték át a szőlőbe.

— A növénytermesztésben dolgoztam, de áthelyeztek. Érdekeltek a gépek, és a mezei munkát is kedveltem. Nem is nagyon tetszett, hogy ide küldtek, most már azért megszoktam. Sőt, kedvelem, is az új besztásomat, rájöttem ennek a munkának Is az ízére. Már nem Is vágyódom vissza. Sokkal érdekesebb, mint amaz volt, és nincs annyi probléma, gond. Minden gépesítve van, s ha megadjuk a szőlőnek, amit kíván, akkor bőségesen meghálálja a gondoskodást — mondja. Közben meghív egy kis sétára.

Elindulunk felfelé az új telepítések felé, hiszen a rizllng, az e- zerjő, a leányka és az aranyérmes iramúi mellett már az írsai Olivér, hamburgi muskát, a Kardinál, az Aphusali meg a csemegeszőlőik Is büszkeségeik közé tartoznak.

Míg felfelé megyünk a dombon, a szövetkezet szép, fehér szőlőháza felé, melyet a szőlőmunká- sok részére építettek — folytatja az ismertetést:

— Jő a termés, nagyon jó. Csak most már elég nagy a veszély, hiszen a múlt heti kiadós esőzések után kicsit rothadásnak indult a szőlő, s bizony nagyon kell 1- gyekeanünk, hogy gyorsan és veszteségmentesen szüreteljük le. Az esőtől megduzzadtaik a szemek, egyik-másik meg is repedt, s így gyorsan veszendőbe mehet az, a- mi már megvan.

Míg Bandi magyaráz, én a földet, a tőkéket s a termést nézegetem. A föld tiszta, mint a tenyerem, a tőkék rogyásig teli

fürtökkel, sőt ítt-ott már a földön hever', mert a nagy súly és a szél kicsavarta a karcsú betonoszlopokat.

Visszaérünk a szüretelőkhöz. Lajos András bocsánatot kér, és leszalad a faluba a szövetkezet vezetői után. hogy megbeszélje velük a problémáit és segítségüket kérje. Én ^vegyülök a szüretelők között, és hallgatózom, jegyzetelek, hogy híven vissza tudjam adni a szüret hangulatát. Persze, aki most azt várja hogy a lányok énekelnek, meg hogy csodálatos a hangulat, az inkább tegye le az újságot és hagyja abba a riport olvasását, mert a szőlőben itt is, ott is ögyelegnek és szitkozódnak az emberek:

— Mondtam én már, hogy mi járunk a legrosszabbul, mert nekünk is, akik tizenhatan vagyunk, épp úgy csak két edény jut, mint azoknak, akik ketten vagy négyen szednek.

— Látod, azok már megint jönnek edényért. Kettő szed és a másik kettő meg ballag, hogy elvigyék előlük.

— Nézzétek ezeket, az előbb hogyan veszekedtek, és még most is van nekik üres edényük. Csak azért kiabáltak, ne vegyük észre,

Van mit szüretelni, ragyásig teli vannak a tőkék

hogy nekik még mindig van edényük, — mondja az egyik fiatal lány. Egy Idősebb asszony így zárja le a vitát: — Ej, hagyjátok, ennyi nép között mindig akad egy-két kapzsi ember. Különben is nem Itt van a baj, hanem a szervezésben. Ennyi embert klcsö- dítenek ide, aztán nem törődnek semmivel. Eleinte jől ment a szüret, de akkor nem is voltunk ennyien. Most, ha ki is jönnek a vezetők, mesze elkerülik azt a helyet, ahol szüretelünk, mert tudják, hogy megkapnák a magukét,

— mondja még. A szüretelők, a- mint meglátták, hogy jön a traktor, megindultak messze a sorok közül, s amikor az megérkezett, körülállták, tolongtak és egymást túlkiabálták, mert tudták, hogy az elkövetkező egy-másfél óra értéke annyit ér, amennyi edényt sikerül most szerezni.

A tét, mint mondtam, nagy, és a férfiak is ehhez tartják magukat. Ezért Endre bácsi a következőket kiáltja oda nekik:

— Aki nem tartozik ide, az nem kap egyetlenegy edényt sem, Bálint öt perc múlva Itt lesz, majd attól ’kérjetek!

— Ml az, hogy mi nem tartozunk ide? Talán Madarra, vagy Búcsra tartozunk? — kérdi az e- gyik asszony, s aztán megindul a harc.

— Sógor, nekem adjon egyet.

— Ne oda állj, te! Menj át a másik oldalra!

— Pityu, nekem is adj egyet.

— Endre bátyám, nekem Is e- gyet!

— De, hiszen már egyet adtam!

— Azt már el is vették tőlünk

— ravaszkodik az illető, s míg tart a hangzavar, Endre bátyám csöndben utasítja fiatalabb munkatársát:

— Te Pista, majd egyet-egyet tartsál vissza, s amikor én itt e- zen az oldalon leadom az edényt, akkor te azt a másikat add le a kocsi másik oldalán.

Az edényt magasra emeli s nagy kört ír le vele a levegőben, hogy legyen ideje kiválasztani azt a kezet, amelynek szánta. Ha sikerül az egyik edényt a kellő kézbe ejteni, akkor ravaszkásan

elmosolyodik és újra körbejáratja szemeit, hogy lássa, kinek kell még edény a hívei közül.

Míg Endre bácsinak vegyesebb, idősebb és fiatalabb a csoportja, addig Pista a fiatalabb lányoknak adogatja az edényeket s olyan taktikát választ, hogy a visszatartott edényekkel hol ide, hol oda fordul. A cél világos: soha sénki ne tudja az ellenfelek közül, hogy hol Is kell nyomást gyakorolni egy-egy edény megszerzésére.

Az egyik asszony, amikor végre elfogynak az első eresztés vödrei, így sóhajt föl:

— Emberek, nekem itt tisztára tönkremennek az Idegeim. Kijövök, hogy keressek és aztán csak veszekszünk, ahelyett hogy dolgoznánk.

Később megérkezik a második traktor, majd a nagy teherautó is. Az élelmesebbje már útközben lerámolja az edények felét, de végül Is jut mindenkinek. Legalább Is az elkövetkező egy-két őrára. Egyébként Lajos András is megérkezik.

— Tudtam, hogy megint 'későn

érkezem, de nem baj, már jön a harmadik traktor az újabb edényekkel. Majd hozzáteszi: Korábban együtt szüretelt az egész csoport. Hetven-nyolcvan asszony Is volt a szőlőben, de a szüret csak nem és nem ment. Kényelmesen megtízőraiztak, megebédeltek, még uzsonnáztak Is, a szőlő pedig nem gyűlt. A2tán gondolt egyet a vezetőség és kimondta, hogy mindenki annyit kap, a- meonyít leszüretel. Azt kellett volna látni, milyen nagy volt a változás. Kl-kl maga vagy a feleségével, testvérével, hárman-négyen, ahogy tudtak, nekiálltak s bizony még egyszer annyit szedtek, mint előtte. Hirtelen kevés lett az e- dény, nem győztük elhordani, pedig csak ide, a szomszédba, Kö- bölkútra jártak a traktorok. Most már persze nem ülnek le nyugodtan ebédelni, hanem csak úgy a zsebükből falatoznak. Mindenki azt tartja, hogy csak addig keresheti meg méterenként azt a 21 koronát, amíg tart a szüret. Meg különben is, maid pihennek, ha vége lesz. NÉMETH ISTVÁN

A

z én házam — az én váram — tartja a mondás, és én is ehhez tartom magam; ha nem is várat, de azért szép és célszerű házat szeretnék épitenl. Na, szóval nemcsak szeretnék, hanem fogok is! és ezért nagy figyelemmel kísérem a tárgykörbe tartozó eseményeket. Bemerészkedem az épülő új házakba, szúba elegyedem az építőkkel, megnézem az összes kiállítást és már alakni Is bennem „én váram — házam“ képe. A minap ugyanis a Cnneco ‘73 elnevezésű nemzetközi építkezési és lakásberendezési kiállítás erősen megindította a képzeletemet.

Először 'is: úgy mint mások, én is betonalapokra fogom helyezni azt, melyben majd később lakni fogok. Hogy miért nem másra — kérem ne mosolyogjanak a bajuszok alatt — azért, mert a kiállítás sem ajánlott mást. Vagyis nemcsak a következő hatodik ötéves tervben, hanem a századfordulóig és föltehe- tőleg később is, a legegyszerűbb lesz, ha lyukat ásónk és teleöntjük betonnal.

Nem úgy a falakkal. Itt már résen keli lennem. mert a hagyományos tégla sem hagyományos már, nagyobb, kisebb, pórusos, lyukas, zománcozott és még ki tudja milyen téglák között választhatok. Es akkor még nem beszéltem a különféle téglát pétié, vagy inkább téglát kiszorító kockákról, szili kőtökről, a gipszből vagy éppenséggel cementből, hamuból, salakból készült kváderekről, falakról. E- zekre az anyagokra jócskán oda keli figyelnem. mert számit, hogy milyen vastagok, hogy mennyi maltert kell elhasználnom, s hogy kell-e kivül-belül vakolni. Van ugyanis már többek között olyan panel, amelyre máris ráragasztható a tapéta. Ha hozzáveszem, hogy egyiket másikat még kívülről sem kell vakolni, elég ha bevonjuk a legújabb, Dlkoplast elnevezésű külső burkolóanyaggal, nem is olyan könnyű a választásom. En persze talán nem szaladok majd ennyire előre, mert a főváros területén építek, s ezért az ugyancsak fővárosi eredetű porózusos betonkockák mellett döntök, mert nem szeretnek úgy járni, mint az a bizonyos, akinek többe került a leves mint a hús. Hiszen, ha például a prágai kúszitésú gipszkocka mellett döntenék, akkor többe kerülne a szállítás, mint amit megtakarítanék azon, hogy nem kellene vakolnom.

Dönthetnek még úgy Is, hogy nem téglából és még nem Is salaktégláből építek, hanem előre gyártott elemekből, de ezt elvetem, mert akkor olyan erőgépeket kellene mozgósítanám, amelyek egyelőre nem állnak rendelkezésemre.

Persze, lehet, hogy éppenséggel a tetőre már előlap kerül. Ha fgy lesz, akkor szállításkor egyenest az antőrfil rakjak majd fel a tetőre. A tető természetesen lapos lesz, és az izoláció felső rétegét a stúrovöi (párkányi) papírgyár nagyszerű alumíninmfőliás kátránypapírjából készítem.

Fűtés. Nemcsak én, hanem az egész családom szereti az áldásos jő meleget, ezért olyan berendezés mellett kell döntenem, amely nem drága, és mégis az egész lakásban biztosítja a meleget, vagyis a központi fűtés mellett döntök. Persze nem a hagyományos szén-, koksz-, hanem a kőolaj vagy gázfűtéses kazánnal szereltetem majd fel. A radiátorok vékonykák lesznek, mint egy szelet kenyér. Ezzel majd elérjük azt, hogy ugyanolyan hőkl- sugárzö felületet nyerünk, mint a korább) radiátoroknál. A kazánnak sem kell akkorának lennie, mint a régi Iskolai kályháknak. A legjobb lenne persze, ha valamilyen egészen új konstrnkelős kazánra lelnék, mondjuk akkorára, mint egy tv-készülék, ez biztosítaná a kellő meleget ás a családi költségvetést sem borítaná fel.

Belső berendezések: lépcsők, ajtók, vízcsapok, csempe- és padlöbnrkolat. Itt már elég szép a választék. Igaz, egyelőre nem lesz szükségem nveglépcsőkre, viszont az ajtók, azok már kell hogy szépek és érdekesek legyenek. Ezért feltehetőleg a legújabb mahagóni színű ajtók mellett döntök. Ugyan jé lenne és szép is a magyarországi gyártmányú müanyagajtú (olasz llcenc), hiszen ezek még szebbé ten

nék a ház belső kiképzését, de nem kacérkodom vele, mert ismerem a haza) kereskedelmet és a nemzetközi vámtarifát Is, és nem fogam fölöslegesen az időmet arra pazarolni, bogy Magyarországről szállítsam az ajtékat.

Nem lenne rossz egy olyan vízcsap, amely jelszóra, vagyis fotocellőra működik, s elég, ha az ember mosakodni akar, az okos csap máris ontja magából a vizet, de ezt meghagyom a kárházak és más fontosabb Intézetek számára. Nekem elég lesz, ha a tetszetős csap kibír legalább 10-15 évet, s esetleg a viz hőmérsékletét is szabályozni lehet majd vele.

A rakovnicel, a znojmúi. a cblnmecl kerámiai üzemek nagyszerű csempéket gyártanak. Amennyiben sikerül bármelyik csempéből beszereznem a fürdőszobába szükséges mennyisé get, akkor biztos, hogy elégedett leszek.

A padlóburkolatnál a hagyományokhoz és a régi tapasztalathoz tartom magamat, és egyszerű, de szép parkettakockákkal rakatom ki a hálószobák és lakőszobák padlóját.

A festés helyett természetesen tapétázom a falakat, és ha sikerül, akkor egy egyszerű de használható szerkezettel a szobák légkondicionálását Is megpróbálom megoldani, úgyhogy legalább kétezerig ne öregedjen el a lakásom.

Ez a mostani nemzetközi építkezési és lakásberendezési kiállítás, amelyet szeptember végén, oktúber elején láttam, jócskán hozzásegíthet ennek az elképzelésnek a megvalósításához. Igaz, ismerve a hazai keresletet, a kereskedelem rugalmatlanságát, olykor esetleg hetekig, hónapokig is kereshetem majd az elképzelt felszerelést, várhatok rá, de nem baj. mert azt hiszem megéri, hiszen mégis csak nagy dolog manapság a csend, a nyugalom és a jő levegő, amely a gondozott kertben megterem a zöldséggel és a gyümölccsel együtt.

16 volt a Coneco ‘73. Eddig még soha ilyen tömény élmény nem ért ezen a területen. Pedig azért már egyet és mást láttam Ostraván, Brnőban és Bratlslavában is. Sőt, mintha már egy kicsit valóban előreléptünk volna, mart hiszen azt, amit Magyarország és az NDK felvonultatott, az bizony éppúgy, mint az Inche- ba kiállításokon, most is meggyőzte a látogatókat arről, hogy a szocialista államok együttműködése és fejlődése jó úton halad. Néhány probléma azért még akad. Így például nem elég változatos az ablak-kfnfilat, és az Is problémát jelent, hpgy a kiállítás elég rövid Ideig tartott. Kár, hogy például propagácíés anyagot Is csak nehezen lehetett szerezni.

—nth—

AZ ÉN HÁZAM - AZ ÉN VÁRAM

(ELMÉLKEDÉS A CONECO ‘73 KIÁLLÍTÁS KAPCSÁN)

Lajos András segédvincellér a szú retelök között