Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-21 / 34. szám

új ifjúság 3 lávában tombol a nyár, minden ideális, a napsugár, a víz, de még a csillagok állása is. Hogyan nyaralnak a fiatalok? Utánanéztünk: júliusban több fiatal dolgos kezét ráztuk meg, mint más hónapokban. Szövetkezetek földjein arról lehetett őket felismerni, hogy fürdőru­hában hajlongtak, kendős anyáik mellett, városokban gyümölcsöt, fagylaltot árultak, vagy szépítették a virág­ágyásokat, parkokat. Úgyszólván mindnyájan azért dolgoztak, hogy au- « gusztusban pihenhessenek — a saját maguk kereste pénzen. A munka azonban mindannyiuknak ennél töb­bet jelentett. Tanultak. Fegyelmet, becsületességet, és élvezettel játszották a felnőttek szerepét. Majdnem mindenütt rájuk bízták ezt a szerepet, és elégedettek voltak velük. — Mi a jó a vakációban? — kérdeztem egy losonci diáklánytól a dunaszerdahelyi gyógyfürdőben. — Az, hogy van. Amit az ember a vakáció alatt átél, az mindig maradandó, mindig szívesen emlékszik rá. Kalandok? Ez a szünidő célja, kívánni sem kell okét, úgyszólván minden napra jut belőlük. Imádom a vakációt, de ha csak az lenne, talán ki sem bírnám, így jó, hogy egy évben csak két hónap van belőle. A fiatalok legolcsóbb köz­lekedési eszköze az autó­stop. Ezt már a felnőttek is kitudták, és utánoznak bennünket. A leggyorsabb is persze, elfelejtettem hoz­zátenni. Nekem például má­ig sem akarja senki elhin­ni, hogy a Bratislava—Tr- nava közötti utat huszonöt perc alatt tettem meg. Ez az idő még arra sem volt elég, hogy az idegen sofőr­től megtudjam, milyen már­kájú a „repülőkocsi“. Tu­dom, hogy piros volt, bent pedig remek sztereorádió szólt. tett volna Prágába eljutni, dé mondták, nem baj, ha nem érkeznek meg, útköz­ben esetleg megállnak va­lahol, van sátruk, háló­zsákjuk, és ez elég. Külön­ben Erfurtba mennek, haza. — És honnan? — Jugoszláviából, Nisből. Július elején kezdtük a sto­polást, az idén remekül ment, egy kis ideig Buda­pesten is voltunk. — Bratislavában merre jártatok? — Vannak barátaink, ná­luk laktunk a Hegyi parki internátusbán. Szeptember­Nemsokára indul a vonat, hogy Ágit, Lászlót és tár­saikat a lengyel tengerpartra vigye. Még a 150 kilométeres óránként sebességnél sem szóltam egy szót se, pedig akkor már a fejem is szé­dült. Nem mintha a nyel­vem otthon felejtettem vol­na, de egyszerre a szavak bennem ragadtak. Most is az út szélén ál­lok és szitkozódom, hogy miért is nem utazom, hisz egész szépen mennek a ko­csik, az előbb egy meg is állt anélkül, hogy a kezem feltartottam volna. A sofőr­nek megmagyaráztam, hogy most autőstoposokat „stopo- lok“. Nevetett. Találtam is kettőt, de öt percen belül már legalább tízen álltak a Prága felé vezető országúton. A két né­met diák még aznap szere­ben ők jönnek hozzánk. — Látom, lemezt is vásá­roltatok. — Ajándék, de a stopos- nak csak teher. A Collégium musicum felvételei vannak rajta. Remélem, épségben kerül majd Erfurtba. A két fiú megigazította frizuráját, stopoláshoz a hosszú haj nem a legjobb csalogató. Talán egy perc sem telik bele, és megáll mellettük egy kék Skoda. Malackyíg viszi őket. Gute Reisel Aznap azért még én is „stopoltam“. Méghozzá egy városi autóbuszt. Kényszer­ből. Nem volt aprópénzem, az autóbuszban meg önki­szolgáló jegyárusítás volt. A sárga sátor alatt tom­bol a házi csata. — Vagy eszel, vagy nem mégy sehová. kézláb kimászik egy öt év körüli fiúcska, utána még egy, azt hiszem egyidősek. Benn a sárga ég alatt to­vább tart a szócsata. Türelmesen várok, mert egy sátorlapon azért még­sem lehet kopogtatni. Meg­jelenik az apa, arcán látom, hogy minden rendben. — Honnan jöttek? — 2ilináról. A múlt év­ben is itt voltunk Szencen. Szívesen jövünk ide, mert nem drága hely. A víz is jó, és úgyszólván egész idő alatt süt a nap. — Mennyi ideig spórol­tak a szabadságuk költsé­geire? — Ne vicceljen, a múlt havi fizetésemmel jöttünk. Annyit fogyasztunk, mint otthon. A feleségem irányít­ja a konyhát, mi meg bese­gítünk. Közben kijön a felesége is — egészen fiatal —, és megtudom, hogy az aznapi étlapon krumplileves és rántott felvágott szerepel. Vacsorára lecsót főznek, a szomszédoknak is, mert elő­ző nap ők voltak náluk vendégségben. Főtt kukoricán ... A kocsin látom, hogy ko- komárnói, KN a jelzése, megpróbálom, a tulajdono­sok talán tudnak magya­rul. — Én csak őrzőm a ko­csit, a szomszédéké. fik László és Ági. Akkor ismerkedtek össze, amikor lefényképeztem ti­két. Kisült, hogy valami kö­zük mégiscsak van egymás­hoz. László a Dlhá nad Vá- hom-t (hosszúfalui) Efsz- ben dolgozik a kertészet­ben, Ági meg egy hónapot brigádozott a hurbanovói (Ógyallai) szövetkezet ker­tészetében. László egész éle­tét majd a kertben tölti — zöldség, gyümölcs és virá­gok között —, Ági viszont brigádozott, hogy valamics­ke pénzt keressen vakáció­iára. Eljött a vakáció. Augusz­tus tizedikén indultak a lengyel tengerpartra, hu­szonhét társukkal együtt. — Örültök? — Hát persze. Először megyek a tengerhez, de már most tudom, hogy tetszeni fog. — Ági, bírtad a nehéz munkát? — Eleinte el-elmaradoz- tam az asszonyok mögött, később megszoktam. — Mutasd a kezed? — Most már nem olyan szörnyű, de bizony egészen meg volt repedezve a papri­kaszedéstől. — Jövőre is elmégy? — Ez az utolsó vaká­cióm. jövőre érettségizem, és szeretnék mielőbb mun­kába állni. — Es te, László, milyen érzésekkel indulsz Lengyel- országba? — Nem is tudom ponto­san kifejeznt. júniusban é- rettségtztem a komárnói mezőgazdasági szakiskolá­ban. Az első fizetésemből fedeztem a vakáció költsé­geit. ]6 érzés, ha az ember a maga kereste pénzből költekezhet. Ez persze már nem stopo­lás, hanem potyautazás. Míg a szerkesztőség épülete elé értem, rettentően megiz­zadtam. Szerencsére nem jött ellenőr. Biztosan ők is szabadságolnak. Hát jó utat és sok hosszú forró nyári napot! Nem tudom, ki az a Leo, de az egész vízparton való­ban én vagyok a fehér hol­ló. A hőség rekkenö, ahová tűz a nap, még negyven fok is lehet. Katótól megtudom, hogy augusztus végén komlóbri­gádra készül és így egy héttel meghosszabbodik a vakációja is. A fővárosi sá­torozás csak amolyan kény­szermegoldás. Szeretett vol­na szüleivel Jugoszláviába utazni, de aztán úgy jött, neki már nem maradt hely az autóban. Egyáltalán nem sajnálja. Ot napja van itt, kitűnő az idő. Összesen hetven ko­ronát költött, a hátralévő napokon azonban csak tíz­tizenöt koronát költhet. Nincs több pénze, mindent pontosan kiszámított. Közben megjön Leo, aki­ről kisül, hogy több mint osztálytárs. Az előző nap látott filmről beszélnek. Egy kicsit színészek, egy kicsit merészek, hiszen szüleik po- fontávján kívül vannak. Dunaszerdahely mellett nemrég nyílt meg a gyógy­fürdő. Már reggel óta telt a „ház“, pedig a belépődíj nem is alacsony, hat koro­na. A víz forró, csak perce­kig lehet benne tartózkod­ni. Ezt mindenki tökélete­sen kihasználja. Az egész fiatalok hancú- roznak. A medence szélén lehetetlen száraz bőrrel megmaradni. — így ismerkedtem meg én is a férjemmel egy évvel ezelőtt. Csúnyán lefröcskölt, A szülői pofontávon kívül álló fia.alok, Kató és Leó. A hancúrozás azonban semmit sem csitul, pedig már nemcsak én figyelem a dörgést. Leülök, van időm. — Sanyiké, könyörgöm, gyere szépen „papizní“. — Hogy beszélsz a gye­rekkel, hiszen nem érti, mit akarsz tőle ... — Ne avatkozz bele, a- helyett, hogy ráparancsol­nál, hogy egyen, még vé- ded. Már fél órája könyör- gök, hogy egyen valamit, de ügy látszik, nem fértek a bőrötökbe. Közben a sátorból négy­nem tudnak magyarul, de én igen, galántai vagyok. Kató gimnazista, stoppal jött a szlovák fővárosba, úgy is utazik majd haza. Nincs egyedül, itt az Arany­homokon találkozott két diáktársával és unokanővé­rével. Ők most lubickolnak, Kató a soros a „cuccvigyá- zásban“. Kérdi, miért nem vetkő­zöm le, rossz rám nézni eb­ben a hőségben. Ha kell, kölcsönöz valamilyen napo­zót, aztán mehetünk keres­ni Leóékat. csak látta volna a frizurá­mat ... — mondja egy na­gyon fiatal asszony, ami­kor látja, hogy fényképe­zem. Rendes krapekok persze ilyet sose tesznek. Ha ket­ten vannak, udvariasan közreveszik a hölgyet, és két oldalán elhelyezkedve egymást locsolják. Kevés csaj képes az ilyesmit szó nélkül tűrni. A lényeg, hogy a fiúk célt érnek. Megin­dulhat az áhított csevegés. De tanúja voltam egy má­sik bámulatos érdeklődést keltésnek Is. Deltás ifjak a medencébe szállva, fogva­cogva kiáltozták a kint ál­lóknak: Lehetetlen kibírni, olyan hideg a víz. És érde­kes! Az öregebbje összehúz­ta magát, láblkóját a me­dencébe mártva próbálgat­ta a legalább 35 fokos vi­zet De vízbe nem szállt senki. A medence szabad volt A strandon különben sok mindent lehet művelni. Le­het lakmározni, kártyázni, horgolni, kosarat fonni és tanulni. Leggyakrabban „anatómiát“, külön neműek közt és páros felállításban. Meg láttam egy komplet le­mezjátszót is, két hangszó­róval. Nem tudom, a „tu­laj“ mi célból hozta a víz mellé. Zácsek Erzsébet A zilinai házaspár a házi csata után ... T

Next

/
Thumbnails
Contents