Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-03 / 27. szám

A VIT regénye IV BUKAREST 1953-ban 111 ország 30 ezer kép­viselőjét küldte el Bukarestbe. A IV. V1T a háború, az imperializmus és a gyarmatosítás elleni hare újabb nagy megnyilvánulása volt. A kül­döttek kitörő lelkesedéssel fogadták a koreai fegyverszünetről szóló hírt. Koreai és amerikai fiatalok ölelkez­tek össze a hír hallatára, és éltet­ték a hős koreai népet. A bukaresti fesztivál egyik legbe­csesebb vendége volt Henri Martin, a hős francia tengerész, aki három é- vig sínylődött börtönben, mert nem akart Indokínában harcolni. A fesz­tivál napjaiban szabadult, és a VIT zárónapjának ünnepelt hőse volt. A bukaresti VIT színvonalas sport- versenyeket hozott, három világ­csúcs is született akkor. Az egyik világcsúcs a 4x100 méteres magyar női úszóváltó nevéhez fűződik. Ha­zai részről 5000 méteren Zátopek győzött, egy addig ismeretlen szőke versenyző, Vlagyimir Kuc előtt, aki a későbbi években nem talált hosz- szútávon legyőzőre. A szorítóban egy mokány magyar fiú, Papp László hó­dította meg a közönség szívét. V. VARSÓ Tíz évvel a fasizmus szétverése ti­tán Varsóban, abban az európai vá­rosban gyűltek össze a fiatalok, a- inelyik mérhetetlenül sokat szenve­dett a hitleri fasizmustól. A feszti­vál az első atombomba ledobásának 10 évfordulóján zajlott. Nem véletlen tehát, hogy ez a fesztivál a háború borzalmaira való megrendítő emlé­kezés jegyében folyt le. A találkozó küldöttei ellátogattak a fasizmus rémtetteinek egyik legszomorúbb he­lyére, Auschwitzba is, ahol a nácik gázkamráiban milliók lelték halálu­kat. A francia kulturális küldöttség tagjai között ott volt Gérard Philip­pe, a világhírű filmszínész. A feszti­vál sportversenye olimpiának vagy világbajnokságnak is beillett volna. Az atléták három világcsúcsot dön­töttek meg. Az ausztrál Strickland a 100 méteres női síkfutásban, a szov­jet Krivonoszov kalapácsvetésben, Lavrov pedig az 50 kilométeres gya­loglásban ért el világcsúcsot. VI. MOSZKVA Ez a fesztivál volt a VIT-ek törté­netében a leghatalmasabb. Reprezen­tatív és népes delegációk érkeztek 1957 nyarán minden földrészről. A francia és finn fiatalokat 2000-2000 küldött, az olaszokat 1900, a kínai­akat 1200, az angolokat 1500 küldött képviselte. A fesztivál felkeltette sok, világszerte ismert közéleti személyi­ség érdeklődését is. Ott volt Moszk­vában többek között Tito Schipa, a világhírű énekes, Nazim Hikmet köl­tő, Bandaranaike asszony, Ceylon mi­niszterelnöke, Egyiptom elnöke, a brazil képviselőház tagjai, több vi­lágváros polgármestere, politikusok, művészek, közéleti személyiségek. A moszkvai fesztivál felejthetet­len napjaiban minden külföldi fia­tal meggyőződhetett arról, hogy ke­vés olyan ország van a világon, a- melynek népe és ifjúsága olyan bé­kében és örömteli légkörben élhet, mint a Szovjetunió népe. Városszer­te csoportok, ezres tömegek vonul­tak, és az utcákon, tereken szólt a zene. A Moszkvában összesereglett fiatalok ajkáról világhódító útjára indult egy kedves tánedal, a „Moszk- va-parti esték“. A SZÁLLÁS MÁR MEGVAN Megélénkült mozgás jellemzi a X. berlini VIT-re való előkészületeket világszerte. Eddig már száz ország­ban alakultak meg a jesztiválbizoit- ságok. Érdekes módon egy-egy elő­készítő bizottságban olykor igen sok — egymástól lényegesen eltérő poli­tikai álláspontot képviselő — szer­vezel társul a VIT-en való szereplés sikerének biztosítására. Finnország­ban például ötven szervezet (diák- szövetségek, ifjúsági szervezetek stb.), Argentínában csaknem száz, Franciaországban harminc ifjúsági szervezet fogott össze. Igen neves személyiségek is segítenek az előké­születekben. Az NDK fesztiválbizott­ságának elnöki tisztét Erich Honec- ker az NSZEP Központi Bizottságá­nak első'titkára vállalta; a finn elő­készítő bizottság elnöke a finn köz­társasági elnök, Urho Kekkonen; az amerikai, fiatalok felkészülését Angé­la Davis irányítja, s a napokban Kurt Waldheim, az ■ENSZ főtitkára táviratban fejezte ki támogatását a X. VIT szervezőinek. A fokozott érdeklődés nemcsak a neves közéleti személyiségek részé­ről nyilvánul meg. A Nemzetközi E- lőkészitő Bizottság tájékoztatása sze­rint olyan ifjúsági csoportulások is tevőlegesen részt vesznek az előké­születekben, a siker bebiztosításában, amelyek korábban nem támogatták a fesztwálmozgalmat, jóllehet vele szemben ellenséges érzületet sem fe­jeztek ki. így például egyes szociál­demokrata, radikális, centrista, ke­reszténydemokrata, liberális áramlat­hoz tartozó csoportok, sőt például a finnországi konzervatívok is azono­sulnak a fesztivál eszméjével. Ter­mészetesen a részvevők igen széles köre egyúttal azt is jelzi, hogy oly­kor erős vitákra lehet számítani a kölönféle politikai nézeteket képvi­selő fiatalok között. Erre lesz mód, erre is gondolnak a szervezők. Berlin főpolgármestere, H Fechner nyilatkozatában bejelentette, hogy a fesztivál városa, Berlin lényegében befejezte a küldöttek elszállásolásá­val kapcsolatos előkészületeket. — A világ különféle országaiból érkező fiúk és lányok — hangsú­lyozta H. Fechner — érezni fogják a lakosság gondoskodását, azt a meleg szeretetet, amellyel várjuk őket. * * * A kubai alapszervezetekben meg­kezdték annak az ötszáz fiatalnak a kiválogatását, akik hazájukat képvi­selik majd a VIT-en. A válogatás jelszava: „A legjobbak menjenek a fesztiválra!“ • • * Kanadában és Libanonban is meg­alakult a nemzett előkészítő bizott­ság. Mindkét delegáció összeállítá­sában széles politikai horizontot kép­visel a jó szándékú, de egymástól eltérő nézeteket valló ifjú küldöttek listája. FIGYELEM! VERSENY! A brattslavai Slovnaft fiatal dolgozói is munkával köszön­tik a közelgő fesztivált. Elha­tározták, hogy az év végéig 12 ezer órát töltenek el munka- környezetük szépítésével. A szocialista munkabrigád címé­ért versenyző kollektívák fél­millió korona értékű anyagot és energiát takarítanak meg. Ezen kívül 700 fiatal megszer­zi a fesztivál sportjelvényét. • • • Európa, Ázsia, Afrika és La- t In-Amerika 40 országából több mint 6000 fiatal hazánk terü­letén át utazik a berlini fesz­tiválra. Július 25—27-e között három különvonaton utaznak a bolgár, török, szudáni, egyip­tomi, olasz, San Marino-i és Közel-Kelet országainak kül­döttségei. Hatvan különjáratú autóbusz viszi majd a magyar, román, jugoszláv és osztrák fiatalokat. A Csehszlovák Légi­Mint már hírül adtuk, a jú­lius 13—15-én Stráánlcén lesz a X. VIT csehszlovák küldött­ségének hazai főpróbája, A há; romnapos találkozó első nap­ján befutnak Stráznicére a motoros staféták, amelyek az egész országból elhozzák a je­lentéseket a fesztivál tisztele­tére vállalt kötelezettségek tel­jesítéséről. A találkozó rész­vevői ezenkívül egész sor kul­turális fellépésnek, sport- ás honvédelmi versenynek lehet­nek tanúi. Bemutatkoznak a fesztiválra összeállított műsor­ral a csehszlovák kultúrális delegáció részvevői. A cseh­szlovák gálaműsorok főpróbá­jára július 13-án a gottwaldo- vi színházban kerül sor. A stráznicei találkozó részvevői jelenlétében leplezik le a már­tírhalált halt Maruska Kude- ríková emlékművét a közeli Vnorovában, és kegyeleti me­netet rendeznek a 15 kilomé­ternyire fekvő Skallcára, az Ifjú partizánhös, Mirko Nes- por szülővárosába. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a X. Világifjű- sági Találkozó alkalmából versenyt indítottunk. Olvas­sátok el figyelmesen VIT-faliújságunkat, mert a jövő héten három ellenőrző kérdést közlünk, amelyekre á válaszokat az itt közölt cikkekben találjátok. A helyes válaszok beküldői között könyveket sorsolunk ki. A verseny végén a legtöbb helyes választ beküldő olva­sók értékes jutalomtárgyakat kapnak. Kísérjétek figye­lemmel az Gj Ifjúság legközelebbi számait! Versenyünk első forduló­jának kérdéseire 243 helyes válasz érkezett. A helyes válaszok: 1. London, 1945 novemberé­ben a DÍVSZ alakuló kong­resszusán. 2. Prágában — 1947. 3. ,,Egy a jelszónk, a bé ke . . .“ sorsolással könyveket NYERTEK: Kiss Ilona, Vrbová nad Vá- hom C. 81., ok rés Komárno. Perhács Valéria, Bief ő. 15., okres Trebiéov A SZISZ slaved alapszer­vezete, okres RoZfiava. A Rimavská Sobota-i (Ri­maszombat) járásban 110 SZISZ alapszervezet ver­senyez a „Fesztivál virá­gáéért. Nagyon sok fia­tal viszont a fesztiváli sportjelvény megszerzésére tö­rekszik. Eddig 500 jelvényt osztottak ki, további 2000 fia­tal a legközelebbi napokban teljesíti a teltételeket. A fesz­tivál Szolidaritási Alapjába eddig 40 ezer koronát gyűjtöt­tek össze. • » * 115 ezer óra társadalmi mun kát vállaltak az év végéig a X. VIT tiszteletére a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola, hall­gatói. A nitrai főiskolások hozzájárulása azonban csak el­enyésző része annak az igye­kezetnek, amellyel a szlová­kiai főiskolások és egyetemis­ták a világ haladó és demo­kratikus ifjúságának nagy ün­nepét köszöntik. A Bratislava! Közgazdasági Főiskola Veze­téstudományi Karának hallga­tói például 2 400 óra brigád- munka bevételét ajánlották fel a feszt'vá! Szolidaritási Alap­VIT-HÍRADÓ jába. A Zilinal Közlekedési Főiskola hallgatói VIT-műsza- kot tartanak. A Kiement Gott- wald Hadtudományi Politikai Akadémia hallgatói 38 ezer ko­ronával járultak a Szolidaritá­si Alapba. Több mint 280 alapszervezet, 38 ifjúsági munkacsoport és 1 200 SZISZ-tag versenyez a „Fesztivál virága“ ért Bratisla­va 11-es számú körzetében. Rajtuk kívül 7929 pionírszerve­zet, 21 pionírcsapat és 337 raj kapcsolódott még be a ver­senybe. forgalmi Társaság géj>ei hoz­zák majd a szingapúri, auszt­ráliai, új-zélandi, malajföldi, Fülöp-szigeti, zairei, Spanyol Szahara-i, mexikói, panamai, hondurasi és Costa Rica-i kül­döttségeket. A Prága-Libeű fütőház fia­taljai vállalták, hogy különvo­naton díjmentesen átszállítják a hazánk területén átutazó külföldi küldöttségek egy ré­szét. Üzemanyagként a Hun­gária 01 számú váltásában dolgozó fiatalok által megta­karított üzemanyagot használ­ják.

Next

/
Thumbnails
Contents